Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-15 / 165. szám

Ausztriai jegyzetek Mindkét félnek hasznos i. AZ UTOLSÓ ELŐTTI ELŐADÁS Ingrid felemelte poharát és ránézett Klossra. Mosolygott; ajkán az elkényeztetett csitrik kacér mosolya játszott. Ingrid tudta, hogy semmit sem koc­káztat, ha partnerét ugratja; lovagja meg nem válik tő'e. — Haragszik? — kérdezte. A férfi éppen azon tűnődött, hogy Ingrid ördögien szép és ez bizony zavaróan hat rá. Leg­alább a szeme ne volna ilyen kristálytiszta! — Magára nem lehet hara­gudni — mondta. — Tánco­lunk? — Nem. Ha jól emlékszem, arról álmodozott, hogy egyedül legyünk, kettesben. Igen, Ingrid megígérte, hogy ezt az estét együtt töltik, de aztán magával hozta ide az „Aranysárkány”-ba Schultzot és a folyton csicsergő barátnőt, Bertát is, aki mintha féltékeny- kednék Ingridre, mert amikor táncoltak, folyton csak őket fi­gyelte. Kloss egész időt alatt magán érezte Berta fürkésző, vizsla tekintetét. Lehet, hogy ő is? Semmit sem szabad figyel­men kívül hagynia: tegnap óta, vagyis attól a pillanattól kezd­ve, amikor megkapta feladatát, amely az eddigiek sorában a legveszedelmesebb, s alighanem a legvisszataszítóbb is, tudta, hogy nagyon kétes kimenetelű játékba kezd. A Magyarország című heti­lapban a műből közölt részle­tek nagy érdeklődést keltettek, s sikert arattak. Az érdeklődés és a siker magyarázata kettős. Egyrészt közelmúlt történel­münk olyan területét és téma­körét dolgozta fel a szerző, amelyet eddig csak töredékei­ben ismert a szélesebb közvé­lemény, másrészt a feldolgozás módja tömör, mégsem száraz, világos és olvasmányos. Most, hogy a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent köte­tet vehetjük kézbe még in­kább megerősíthetjük a heti­lapban közölt részletek alapján kialakult véleményünket. A szó jó értelmében vett történelmi munkát nyújt át a szerző az olvasónak: tudományos igény­nyel készültet, amelyet azon­ban a szakmán kívül érdeklődő is élvezettel tanulmányozhat. A nyolc fejezetre, valamint bevezetésre és összefoglalásra Felveszünk LAKATOS HEGESZTŐ ÉS MG. GÉPSZERELŐ SZAK- ÉS BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT. Szakma nélküli férfiakat hűtőfelújításra betanítjuk. Mezőgép, Szekszárd, 6. sz. gyáregysége, Várdomb. (184) — Most mire gondol? — kér­dezte Ingrid. — Miért hallgat? — Magára gondoltam — vá­laszolta. A lány az emelvényen szen­timentális tangót enekelt. Han­gulatvilágítás; néha úgy tet­szett, hogy a tömeg a parket­ten mozdulatlanságba dermed, aztán a zene ütemeire hullám­zik, hogy hamarosan újra meg­merevedjék. — Szeretem ezt az „Arany- sárkány”-!, szólalt meg Ingrid. — Talán ez a legrendesebb mu­lató Berlinben. Kloss eltűnődött. Arra gon­dolt, hogy ezen a „rendes' he­lyen egy fedél alatt töltheti az ember az idejét a Gestapo és az SS elitjével. A néhány napos szabadságra érkező magas ran­gú tisztek Charlottenburg szűk utcácskáiban találnak alkoholt is, meg nőt is. Szeretik az ér­zelgős tangókat és a hozzáér­téssel kezelt világítást. Iíloss gyűlölte őket, — ezt egy pilla­natra sem feledi — és csak üggyel-bajjal erőszakolt arcára mosolyt. Ingridre nézett, helye­sebben Ingrid poharára: még mindig csaknem tele volt. Kloss habozott, de már tudta, hogy nincs más választása. — Most mire gondol, Hans? — ismételte meg a lány a kér­dést. Aztán válaszra sem varva halkan beszélni kezdett, s Köz­ben nagy, tiszta szemével part­nerét figyelte. — Kora tavasz­tagolt mű a felszabadulás utá­ni három esztendő magyar— amerikai kapcsolatainak teljes képét adja. Ezen túlmenően azonban foglalkozik azokkal a bel- és külpolitikai esemé­nyekkel is, amelyek e viszonyra erőteljes hatást gyakoroltak. Rendkívül érdekes nyomon kö­vetni, hogyan bontakozott ki egyre világosabban az amerikai kormányzat látszat-előzékeny­séget és tényleges beavatkozást jelentő, majd később már csak beavatkozási kísérleteket célzó politikája. Kisebb (mint pél­dául az amerikai követ és Ré­vai József levélváltása az ame­rikai gépek engedély nélküli berepülése ügyében), és na­gyobb jelentőségű kérdések (mint a Nyugatra hurcolt ja­vak visszaadása) logikus cso­portosításával éri el a szerző, hogy az olvasó fokról fokra megismeri az események alkot­ta folyamatokat, s azok össze­függéseit. Ennek köszönhető, hogy bár a mű nem túl terje­delmes — alig több két és fél száz oldalnál — a témáról ál­tala adott kép teljesnek tekint­hető. A bővebb tájékoztatást, illet­ve a további részletek fellelé­sét elősegítő lábjegyzetekkel, valamint a forrásmunkák jegy­zékével kiegészített kötetet nemcsak a történelmi kérdések iránt érdeklődők forgathatják haszonnal, hanem a széles ol­vasóközönség is, mert közel­múlt történelmünk egy fontos részletét ismerhetik meg segít­ségével. szál jártam itt utoljára, Hei- nivel. Akkor nem volt tánc, gyászoltunk Sztálingrád miatt. Alighanem ugyanennél az asz­talnál ültünk és Heini, éppen úgy, mint most maga is — sze­líden ránézett Klossra — ne­heztelt, mert magammal hoz­tam Bertát. — Ki volt az a Heini? Ingrid tekintete elkomorult. — Másnap visszatertem Stockholmba — folytatta. — És aztán már többé sosem láttam Heinit. Júliusban esett el, há­rom hónappal ezelőtt. A zene elhallgatott. Berta és Otto Schultz százados, akit kü­lönben az Abwehr legelegán­sabb tisztjének tartottak, visz- szatértek az asztalhoz. Berta sietve Ingridhez bújt. — Tudd meg, hogy ez az Ot­to nagyszerűen táncol — csicse­regte. — Nagyon ügyes ... Még most sem ittad ki a pohara­dat? Mit csináltatok? Kloss nem figyelt a locso­gásra. Ingrid italára összpon­tosított és arra gondolt, hogy habozása teljesen felesleges volt. A cselekvésre alkalmas pillanat ismét elmúlt. — Felejtsd el már végre — hallotta újra Berta hangját. — Fiatal vagy, szép vagy, az egész világ a lábadnál hever. Nem vetted észre, hogyan néznek rád a férfiak?... Hallottum a beszédfoszlányokat az asztalok- nád: „Ez a nagyszerű lány — jegyezte meg egy csinos ezre­des —, ez a svéd énekesnő, Ingrid Kiéld”. Ott, ni, az ott, a harmadik asztalnál... — Az ilyesmi engem teljesen hidegen hagy — mondta Ing­rid. Schultz másodszor is bele­kezdett valamilyen tréfa elme­sélésébe; Ingrid felállt és ma­ga kérte fel táncra Klosst. — A szentimentális szégyen­lősük csoportjába sorolom ma­gát — jelentette ki a lány, ami­kor azonban a férfi erősebben magához szorította, hozzátette — a szemtelenekhez. Csak teg­nap óta ismerjük egymást. — Kevés az időm — suttogta Kloss, és ezúttal nem is hazu­dott. — Csakugyan úgy gondolja, hogy sikerül kihasználnia ezt az időt? — kérdezte a lány, s nevetésben tört ki. Kloss pedig ismét arra gondolt, hogy Ingrid Kiéld, akinek pontos, egyúttal száraz és tárgyilagos személy­leírását csupán egy nappal előbb kapta meg a központtól, egyre jobban tetszik neici. A lány arca közel volt. Kloss be­lenézhetett tiszta szemébe, de elfordította tekintetét. Ezt a ra­gyogó lányt, akit most a kar­jában tart, meg kell ölnie! Ide­je kevés volt, talán húsz órája ha lehetett feladata végrehaj­tására. — Holnap éjszaka utazom — mondta Ingrid —, helyesebben holnapután hajnalban. Nem ta- lákozhatnánk Stockholmban ? — Csak a győzelem után. — Hisz a győzelemben? — Német tiszt vagyok. — Én pedig — hallatszott a nevetve adott válasz — svéd állampolgár, és jogomban áll nem hinni. De, úgy látom, me­gint haragszik valamiért! Ha nem ismerné a lány bű­nét, ha nem szólnának ellene kézzelfogható bizonyítékok, ar­ra gondolhatna, hogy a köz­pont hibát követett el. Hiszen előfordulhatnak tévedések. Eb­ben az esetben azonban semmi­féle kétség sem merült fel. A lány teljes mértékben rászol­gált a halálra, meg kell halnia, és Klosson kívül egész Berlin­ben senki sem volt. aki az íté­letet végrehajthatta volna. Az előző nap reggelén érkezett a parancs, amikor már minden világos volt. Az utasítást az öreg Arnold továbbította, Kloss egyetlen berlini összekötője és egyetlen berlini munkatársa. Abszolút megbízható ember, megfontolt, tapasztalata óriási, de már nem fiatal és gyakran betegeskedik. Pihennie ke'lene, de hát Berlint senki sem ismer­te nála jobban és pillanatnyi­lag senki sem tudta volna he­lyettesíteni. (Folytatjuk) 1, * Barátaim, ismerőseim na­ponta teszik fel a kérdést: mit láttál, tapasztaltál Ausztriában járt küldöttsé­günk fogadtatása során? Ma­gyarán: mi van a tarisznyád­ban, a jegyzetfüzetedben, a sze'- mélyes élményeid között olyan, ami kimaradt az ese­ményeket kommentáló tudósí­tásokból? A nyugati országhatárt át­lépve, az első ami szembetűnő a vonatablakból, hogy a mező- gazdasági kultúrák itt is jó termést ígérnek. Látszik, hogy a talajművelés, a talajerő­utánpótlás, valamint a kemi- zálás — a vegyianyagok hasz­nálata — a mai követelmé­nyeknek megfelelő. Sehol egy letakarítatlan rét, gazos tábla és kátyus, rossz földút. A fal­vak lakóházai, portái viszont kopottak, régiesek. A legtöbb osztrák paraszt arra hivatko­zik, hogy ez a „patina” kell a turistáknak. Lehet, hogy a turistáknak ez tetszik, de a régi elavult épületekben lakó embereknek valószínűleg nem. Az igazság viszont az, hogy a kísparaszt kénytelen jövedel­mének jelentős részét gépek és más gazdálkodási eszközök vásárlásába fektetni, hogy meg tudjon állni a piacon. Uj ház építésére így nem nagyon jut. A mezőgazdasági vonatkozá­sokról még csak annyit, hogy a felvásárlási és fogyasztási árak között sok esetben két- három százalékos az árrés, ami ellen úgy próbálnak védekez­ni az osztrák parasztok, hogy áruértékesítési szövetkezetek­be tömörülnek. Egy ilyen Bécs környéki gyümölcs- és zöldség­szövetkezet látványos árveré­sén küldöttségünk is részt vett. Akadt osztrák politikus, aki azt állította, hogy a két szom­szédos ország legmagasabb szintű találkozása elsősorban a magyarok érdeke. Pedig nem valószínű, hogy ő maga is ne tudná: Ausztria mint kis ország, gazdasági téren meny­nyire kiszolgáltatott a nagy kapitalista országok diktálta világpiaci törvényeknek. Sze­rencsére azonban a tárgyalá­sokon — amelyeket mindkét részről őszinte nyiltság jellem­zett — egész más volt a vé­lemény. A linzi Acél- és Vas­műben tett látogatás során a gyár vezérigazgatójának szá­jából hangzott el, hogy „a ha­talmas és erős európai acél­művekkel az osztrák nehéz­ipar csak akkor tud verseny­ben lenni, ha a többi között a Magyar Népköztársaság ne­hézipari üzemeivel bővíti a már meglévő kooperációs kap­csolatokat. ..” Természetesen ezek — és várhatóan a további — gaz­dasági kapcsolatok nekünk magyaroknak is legalább olyan hasznosak, mint osztrák szomszédainknak. A békés egymás mellett élés elve le- hetővé teszi, hogy két külön­böző társadalmi berendezésű állam is kölcsönösen kihasz­nálja a gazdaságfejlesztéssel és árucserével kapcsolatos le­hetőségeket Az ember, ha külföldre ke­rül, akarva-akaratlan az árak, az életszínvonal iránt is ér­deklődik. Aztán elkezd össze­hasonlítani, szorozni, oszta­ni. És most nem sorolom fel az alapvető közszükségleti cikkek árát. Elég turista járt már kint Ausztriában ahhoz, hogy Magyarországon min­denki tudja: a miénknél ma­gasabb kereseteket hogyan szabályozza a mi keresete­inkhez hasonló vásárlási ér­tékre például az élelmiszer- cikkek magasabb ára és a szolgáltatások terhe. Az igazság kedvéért azt is el kell persze mondani, hogy egy sor iparcikk — főleg tex­tilnemű — lényegesen olcsóbb, mint nálunk. Ez egyrészt a fejlettebb osztrák iparral, másrészt a nyugati piacokról beáramló dömpingj-cikkekkel magyarázható. DÁVID JÓZSEF (Következik: Múlt és jelen) Üj szovjet gépkocsi A ZIL—117 típusú új szovjet személygépkocsi. (TASZSZ Foto: V. Szoboljev felv. — MTI—KS^ Dr. Várkonyi Péter: Magyar—amerikai kapcsolatok 1945-1948 (tn)

Next

/
Oldalképek
Tartalom