Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-02 / 78. szám

Már 9 pont Bátaszék előnye I a megyei B-ben Pálfa heriilt a 2. helyre Bátaszék többé.-kevésbé már bajnoknak érezheti magát a me­gyei B-ben, mivel vasárnap to­vábbi 2 ponttal nőtt előnye és a 2. helyezett előtt 9 ponttal vezet. A bátaszéki csapat Nagydorogon lépett pályára. A hazaiak tartalé­kosán vették fel a küzdelmet, mi­vel a mérkőzést megelőzően kapu­védőjük, Kiss balesetet szenvedett és helyette mezőnyjátékos, Hai- decker védett. Mezőnyben a két csapat között nem volt lényeges különbség, inkább a két kapu­védő közti különbség döntötte el a mérkőzés sorsát. Az ifjúsági mérkőzésen is a vendégek győz­tek. Ennek előzménye: a nagy­dorogi Deák egy héttel korábban nem utazott el Majosra. így az edző ,,fegyelmezett” és kihagyta a csapatból. Ezen a mérkőzésen a bátaszékiek győztek 2:l-re. Zómbán a györeiek a mérkőzés 7. percében lőtt góljukkal 1:0 arányban nyertek. Zomba hiába támadta végig az egész mérkő­zést, helyzeteit nem tudta érté­kesíteni. Az ifjúságiak küzdelmé­ből Zomba került ki győztesen, 4:0 arányban. Páifán Szakcs 5:0 arányban ma­radt alul a hazaiakkal szemben. Az ifjúságiak mérkőzésén is Pál­fa nyert, 9:Ö7ra.: Cjlfcóu a hazaiak Sióagárd ellen 2:0-ra nyertek. Az ifjúsági mérkőzésen is Cikó bi­zonyult jobbnak, 3:1 arányban. Ozorán Kölesd vo.it. az; ellenfél. A kölesdi^k kitűnő «játékkal mutat­koztak be és először i ru-ra, majd 2:l-re vezettek. A vendégcsapat legalább döntetlent' érdemelt vol­na, ■ ifjúságiak- ..küzdelméből Ozora került ..ki;í győztesen, 5:0 arányban. A Döbrököz—Bogyiszló találko­zzon Döbrököz győzött 2;0-ra. Az ifjúsági mérkőzésen .i^ a. hazaiak bizonyultak jobbriák, 6:Ó arányban. Decsen Dunaszentgyörgy volt a vendégcsapat, azonban — mint 8—10 hónap óta — ezúttal sem közölték az eredményt. Egy szur­kolótól érdeklődtünk és amennyi­ben a tájékpztatásV jó, úgy, Decs győzött 3:0-ra a felnőtt, míg Dtina- szenígyörgy 6:l-re az ifjúsági mérkőzésen. A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Bátaszék 17 13 4 — 44:10 34 2. Pálfa 17 9 2 6 39:28 25 3. Nagydorog 17 9 2 6 40:37 25 4. Zomba 17 9 3 5 34:26 23 5. Máj os 16 7 3 6 46:28 21 6. Győré 17 8 5 4 36:25 21x 7. Bogyiszló ,17 5 6 6 22:24 20 8. Ozora 17 7 2 8 33:40 20 9, Cikó 17 8 2 7 24:30 19 10. Sióagárd 16 6 4 6 24:23 18 11. Kölesd 17 4 5 8 34:40 16 12. Decs 17 5 5 7 22:35 15x 13. Döbrököz 17 5 1 11 31:38 11 14. Szakcs 16 3 3 10 26:37 9 15. D.szentgy. 17 2 5 10 16:50 9x Ifjúságiak : 1. Zomba 17 12 1 4 57:23 25 2. Nagydorog 17 11 1 5 79:36 23 3. Bátaszék 17 10 í 6 58:21 21 4. Győré 17 10 í 6 35 :32 21 5. D.szentgyörgy 17 9 2 6 63:35 20 6. Cikó 17 9 2 6 59:41 20 7. Máj os 16 9 2 5 70:56 20 8. Pálfa 17 8 2 7 51:38 18 9. Sióagárd 16 8 2 6 35:37 18 10. Bogyiszló 17 7 2 8 36:41 16 11. Kölesd 17 5 3 9 31:76 13 12. Decs 17 6 — 11 26:47 12 13. Ozora 17 4 3 10 35:53 11 14. Döbrököz; 17 3 3 11 30:64 9 15. Szakcs 16 2 1 13 20:85 5 146 induló mezei a megyei úttörő bajnokságon A megyei általános iskolai sport­tanács Bátaszéken rendezte az út­törők idei mezei futóbajnokságát. A versenyen a második kor­csoportban 33 fiú, 34 lány, az első korcsoportban 40 fiú és 39 lány, összesen 146 induló vett régzt. A verseny színvonalát az elért idő­eredmények hűen tükrözik és, ha az úttörők az elkövetkező hetek­ben szorgalmasan gyakorolnak, az úttörőolimpiákon további szép eredményeket érhetnek el. Eredmények: Lányok első korcsoport, 500 méter: l. Gyimesi (Tolna II) 1:29,9, 2. Fülöp (Sárszentlőrinc) 1:3Í,6, 3. Obracsevics (Tolna II) 1:34,7, 4. Kokstetter (Sárszentlőrinc) '5. Föl­des (Sárszentlőrinc), 6. Csegezi (Madocsa). Csapat: 1. Sárszentlő- rint 11 pont, 2. Tolna II 15, 3. Ta­mási 25, 4. Dun-aföldvár I 38, 5. Bátaszék I 56. 6. Tamási II 74 pont. Második korcsoport: 1. Ha­noi (Tolna II) 77:6, 2. Puskás (Tolna II), 3. Danka (Hőgyész) 78,2, 4. Varga (Dunaföldvác .1), 5. Svébl (Tolna II), 6. Schubert (Tol­na II). Csapat: l. Tolna II 8 pont. 2. Hőgyész 27. 3. Tolna II 28, 4. Tolna I 40, 5, vDunaföld-várxI 40, 6. Tamási 43 pont. Fiúk, első korcsoport, 1 kilo­méter: 1. Kétyi (Bátaszék I) 3:04,8. 2. Máté (Sárszentlőrinc) 3:08,3„ 3. Pécsi (Bátaszék I) 3:08,8, 4. Pa­rittya (Sárszentlőrinc) 3:12,6, 5. Horváth (Sárszentlőrinc) 3 :18, - 6.' Izsák (Tolna II) 3:13,7. Csapat: 1. Sárszentlőrinc 11 pont, 2. Sár­szentlőrinc II 29, 3. Bátaszék I 29. 4. Tolna II 37, 5. Tamási 47, 6. Dalmand 67 pont. Második kor­csoport, 800 méter: 1. Lehőcz (Dal­mand) 2:48.1, 2. Straubinger (Tol­na I) 2:48.2, 3. Prisevszky (Tol­na II) 2:49,2, 4. Präncz (Tolna I) 2:49,6, 5. Kleies (Bátaszék I) 2:50,8, 6. Szűcs (Dalmand) 2:51. Csapat: 1. Tolna I 14 pont, 2. Tolna II 26, 3. Bölcske 37,- 4. Bátaszék I 43, 5. Tolna I B 58, 6. Tolna II B 62 pont. Vasárnap kezdődik a megyei röpEabdaSiajnokság •• Üzemi spartahiád Befejeződött Tamásiban a vetélkedő Tamásiban a szakmaközi M- zottság az elmúlt évekhez hason­lóan az idén is megrendezne az üzemi spartakiádot sakk és asz­talitenisz sportágban. Az 5 héten át tartó vetélkedő befejeződött és az ünnepélyes eredményhirde-és- re április 2-án, pénteken 19 óra­kor kerül sor a KIOSZ ízékhá- zában. Az üzemi spartakiád vég­eredménye : Asztalitenisz: Női egyéni: 1. Mohai Tiborné (TÖVAL), 2. Tesz™ ler Éva (Orion), 3. Pék Etelka (Orion). Női csapat: 1. Vegyes­ipari Ktsz, 2. Orion, 3. Kop-ka A^ÉSZ. Férfi egyéni: 1. Újvári Jenő (Erdőgazdaság), 2. Penes Jó­zsef (Erdőgazdaság), 3. Palotai József (Erdőgazdaság). Férfi csa­pat : 1. Erdőgazdaság, 2 TÖVÁL I., 3. Sütőipar III., 4. Járási Ta­nács, 5. Községi Tanács, 6. Gép­javító, 7. Orion III., 8. Vegyes­ipari Ktsz I., 9. Orion II., 10. Sütőipari Vállalat II., 11. Építő­ipari Ktsz, 12. Sütőipar I., 33. Orion I., 14. Vegyesipari Ktsz II.’, 15. TÖVAL n., 16. Kop-ka ,'FÉSZ. Férfi pápos: Palotai—Újvári (Erdőgazdaság), 2. Szabó—Orbán (Sütőipar), 3. Ulrich—árvái (TÖ­VAL). Vegyes páros: 1. Mohainé —Diri eh (TÖVÁL), 2. Teszler— Obernyik (Orion), 3. Pék—Pék (Orion). Sak;k: A férfi csapatbajnokság végeredménye: 1. KIOSZ, 2. Sütő­ipar III., 3. Vegyesipari Ktsz I., 4. Sütőipar II., 5. Orion I.f 6. Járási Tanács, 7. Tejüzem. 8. Fmsz, 9. Orion II., 10. Vegyesipari Ktsz II., 11. Sütőipar 1, 12. Ma­lomipar, 13, TÖVÁL, 14.' Erdőgaz­daság. Hét női és 7 férficsapat részvé­telével április 4-én níagk .zd3 lik a megyei röplabűabajnokság, melynek sorsolása; Medina,' Ccsény—Bátaszék,’ Ka­kasd— Sárpilis. Sióagárd szabad. Férfiak? Totóíippek Nők: Április 4: Bátaszék—Kakasd. Medina—Öcsény, Sióagárd—Bála. Sárpilis szabad. Április ?1: Ccsény —Sióagárd, Kakasd—Medina, Sár- pilis—Bátaszék. Báta' szabad. Áp­rilis 18: Medina—Sárpilis, Soagárd —Kakasd, Báta—öcsény. Bátaszék szabad. Május l: Kakasd—Bán, Sárpilis—Sióagárd, Bátaszék—Me­dina. Öcsény szabad. Május 9: Sióagárd—Bátaszék, Báta—Sárpilis, öcsény—Kakasd. Medina szabad. Május 16: Sárpilis—öcsény, Bála- szék—Báta, Medina—Sióagárd. Ka­kasd szabad. Május 30: Bála­Április 4: Sióagárd—Báta, Bá­taszék—Sz. ITSK, Dombóvári ITSK—öcsény. Tm. Építők sza­bad. Április 11: öcsény—Sióagárd, Tm. Építők—Bátaszék. Bátü sza­bad. Április 18: Báta—Öcsény, D. ITSK—Tm. Építők, Sióagárd—Sz. ITSK. Bátaszék szabad Máfu's l: Sz. ITSK—Báta, Sz. Építők-Sió­agárd, Bátaszék—Dombóvár, öcsény szabad. Május 9: Sz. ITSK—D. ITSK. Báta—Sz. Építők, öcsény—Sz. ITSK, Sióagárd—Bá­taszék. Május 15: Sz. Építők— öcsény, Bátaszék—Báta, D. ITSK —Sióagárd. Sz. ITSK szabad. Má­jus 30: Báta-rD. ITSK,. Öcsény— Bátaszék, Sz. ITSK—Sz». Építők. Sióagárd szabad. 9. 10. 11. 12. 13; 14. l£ iff,: AusZtria-^Magyarország Pécsi Bányász—Egyetértés ZTE-MÁV-DAC Békéscsaba—FÖSPED j BEAC—Kazincbarcika» í ICis text—Cegléd. *,«; * 4 SZVSE—Lehel Cagliari—Róma Catania—Bologna ^ Fiorentina—Sampdoria Éazio—Foggia Napoli—Torinai Verona—Milan Pótmérkőzések: Palerm o—Mantova Pisa—Livorno Cesena—Modena * X 2 2 1 1 1 1 1 X 1 1 X 1 1 1 X 1 1 1 1 1 1 X 1 2 1 X 1 X PROGRAM MÚZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9—13 és 14—18 óráig látogatható. Allan­MOZI BONYHÄD:’ Marie szeszélyéi. (Francia film). dombövár : Sárika, drágám. (Magyar film). DUNAFÖLDVÁR: Né búsulj! (Szovj.et .film). PAKS: A homok asszonya. (Ja­pán film. 16). Du.: Aladdin és a csodalámpa. SZEKSZÁRD: Horizont. (Magyar film. 14). TAMÁSI; Olsen bandája. (Dán film). TOLNA: Csak a halott válaszol­hat. (Lengyel film). dó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkás- mozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. Időszakos: a régi harci és díszfegyverek Euró­pától a Távol-Keletig és a Zsol- nay-kerámia kiállítások. A Babits- emlékház 9—13 és 14—17 óráig van nyitva. Állandó kiállítása: Babits-. emlékek. KÖNYVTÁRAK: A megyei könyv­tár pénteki nyitva tartása: felnőt­teknek kölcsönzés és az olvasó­terem szünetel. Ifjúságiaknak gyermekfoglalkozás. Dombóvári Járási Könyvtár: fel­nőtteknek 13—18, ifjúságiaknak 10—16 óráig kölcsönöz. Paksi Járási Könyvtár: 9—12 és 13—18 óráig ifjúságiaknak, a fel­nőtteknek 8—19 óráig kölcsönöz. Tamási Járási Könyvtár: 14—19 óráig kölcsönöz. SZEKSZÁRD. Babits Mihály me­gyei művelődési központ: Az ol­vasóterem 10—18 óráig van nyitva« DECS: 19 órától filmstúdió. Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Fúvószene. 8.29:, Pilátus. Szabó Magda regénye rádióra. XVIII. rész. 8.49: Offenbach: Hoff­mann meséi. Háromfelvonásos opera eló- és utójátékkal. Köz­ben: 10.53: Édes anyanyelvűnk. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Ho­gyan működnek izmaink? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nóták. 13.55: Arcok — munka közben. 14.10: Róka Móka Bábszínháza. 14.35: A ..Nyitnikék” postájábóL 15.10: Kóruspódium Jászberény­ben. n. rész. 15.26: Operettrészle­tek. 16.05: Goda Gábor müveiből. 17.20: Benjamino Gigii énekel. 17.43: Mikrofórum. 17.58: Kiváló Bartók_felvételek. 20.15: A 20 éves Magyar Állami Népi Együttes ének- és zenekarának hangverse­nye. Kb. 21.03: Láttuk, hallottuk. 22.30: Uj fogalmak a modern filo­zófiában. 22.40: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. Köz­ben: 23.07: Szép magyar vers. 0.10: Operettrészletek. PETŐFI RADIO 8.05: Kamarazene. 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 9.00: Ezer- egy délelőtt; 10.59: Lottóeredmé­nyek. 11.45: Oza. Részletek Voz- nyeszenszkij költeményéből. 12.00: Zenekari muzsika. 13.03: Janie Micheau és Ivan Petrov énekel. 14.00: Kettötől-hatig .. . 18.10: Mun­kásmozgalmi dokumentumműsor. 18.51: Uj könyvek. 19.00: A Ma­gyar Rádió Dalversenye. Válogató V. rész. Kb. 21.15: Uj gond: a szabad Idő. Kb. 21.30: Hanglemez- gyűjtők húszperce. Kb. 21.50: Hol­nap szabadnap. Kb. 22.00: Kama­razene. Kb. 22.27: Verbunkosok, népdalok, Kb. 23.15: Esztrádpará­URII 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Kursz russzkovo jazüka. Nyelv­vizsga előkészítő III. fejezet 44. lecke. 19.10: Holnap közvetítjük. 19.30: Zongoraest. 20.48: Nina Si­mone énekel. 21.05: Operaáriák. 21.25: Schumann-művek. 22.28; Zenei, panoráma. ■ ; *rr MAGYAR TV . v . * 9.55: Iskola-tV. Magyar irodalom. (Alt. isk. 5. oszt.) 11.55: Német nyelv. (Középisk. I. oszt.) 14.55: Magyar irodalom. 17.33: Hírek. 17.40: Nemzetközi kaleidoszkóp. 18.20: A magyar tudomány mű­helyei. 18.40: Hazánk és a nagy-* világ. (A TV politikai tanfolya­mának adása. VII. rész.) 19.15: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 20.00: Urbán Ernő: Vargabetű. TV-film. 21.20: Dimitrij Kabalevszkij. Zene­szerzői arckép. 21.50: Tanácskozik az SZKP XXIV, kongresszusa. 22.05: TV-híradó — 2. kiadás. 22.15: A jövőkutatásról szóló so* rozat II. része. JUGOSZLÁV TV '» 16.45: Magyar nyelvű adás. 17.35! Gyere, nőjünk! 18.30: Visszatérés a dzsesszhez. 19.00: Válogatás más tv-központok műsoraiból. 20.35: Mindent bele! — Kvíz. 21.45: Szak­értő. Uj adássorozat. 22.50; Sza­badegyetem. OSZTRÁK TV i I. program: '— ------­1 8.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.50: Bunny és társai. (7. rész). 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Aktaszám XY — megoldatlan. 21.15: Köz- társasági elnökválasztás, 1071. 22.00! Tv-híradó. 22.55: Aktaszám XY ~ megoldatlan. II. programi ' 18.30: Iskolatelevíziő. 19.30: Tv­híradó. 20.06: Sporthírek. 20.10: Ak­tuális események képekben. 20.15! A kis 2x1. Dalok, duettek, paró­diák. 22.50: Tv-híradó. 23.20: Oszt­rák képek. 23.35: Zöld világ. A pálfai „Egyetértés” Mg Tsz eladásra kínálja az alábbi, felújított és vizsgáztatott állapotban lévő gépjármüveket: I DB GAZ—69-ES parancsnoki kocsi, 1 DB NYSA tehergépkocsi és 1 DB DÖMPER, Tárgyal: Kovács János főkönyvelő. Tel.: Pálfa. 8. (21) Feleslegessé vált, használt gépeit magas áron megrásárolj a a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat Budapest, "7*1 Báthori u. 3. Telefon: 121—978. Telex: 0—3576. (34)

Next

/
Oldalképek
Tartalom