Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-28 / 74. szám
Cím nélkül tározóit Ki? Az anya, aki futó ismerőseinél „felejtette ’ nyolcéves kislányát. — Ha elintéztem a dolgom és találtam lakást is, jövök! így mondta, aztán nem jött. Napok, hetek teltével F. Anikó tanító nénije döbbent rá, hogy a gyerek körül nincs valami rendben. Nem, a rosszul öltözött és táplált, igen csendes kislány nem panaszkodással vezette nyomra a bajt, rendezetlenséget gyanító tanító néniket. Ügy kezdődött, hogy a napközis tanítónő nem győzte türelemmel a napközis díj befizetésének több hónapos halogatását. Anikót hiába faggatta a késedelem okáról, behívatta hát az anyát, aki esküdözött, hogy rövidesen rendezi a tartozást, de továbbra is a tanító néni fizette be a díjat. Ekkor már szólt a III. b. osztályvezetőjének, aki vallatóra fogta a kislányt, majd amikor a gyermeki ártatlansággal előadott családi történet epizódjai között arról esett szó, miként csavarogtak át anyukával égy éjszakát, mert lakbérhátralék miatt felmondott a házinéni, a tanítónő késedelem nélkül kereste fel „anyuka barátnőjét, Marika nénit.” A partoldalba vájt-épített viskó négyszer négy méteres szobájában az ott felejtett Anikón kívül lakott: két fiatal házaspár, két gyerek — számuk azóta gyarapodott már —és egy öregasszony. Berendezés: egy ágy, egy prices és egy gyerekágy. A Marika néninek nevezett nő tiltakozott: — Nekem nem barátnőm, csak ismerős! Már éppen készültem, hogy szólok. Nem azért, jó kislány az Anikó, csak mi is szűkén vagyunk. 1971. január 19-én F. Anikó gyorsított eljárással került nevelőintézetbe. Amíg áz eljárás bonyolódott, a kislány családjának szerepét a Babits Mihály nevét viselő általános iskola III. b. osztálya és a gyerekek megrendülésétől szintén megrendült szülők. vállalták. Nem volt könnyű eldönteni, kinek a szombat-Vásárriapl meghívását helyezze érvénybe a tanító néni. Pár nap alatt, minden került Anikónak,, amire nem futotta az anyai gondoskodásból. Már akkor folyt az anya tartózkodási helyének felderítése. Sikertelenül. Szó nélkül otthagyott munkahelye is hiába küldte utána a munkakönyvét, idézte többször a gyámügyi hatóság. A harmincéves Térjék Irént mintha elnyelte volna a föld. Pedig dehogy nyelte! A tartózkodási helyéről betyárbecsületből nem beszélő ismerősök nem sokkal a kislány intézetbe szállítása után újságolták neki, mi történt. Mindössze egy könnyű kis vállrándítás volt, amit elégségesnek vélt a hír nyugtázására. Az apa, aki szorgalmas, becsületes ember hírében áll, és másodszor nősülve neveli F. Anikó két idősebb testvérét, és jelenlegi felesége gyerekét, nem vette ilyen félvállról a dolgot. Felmerült, hogy magához veszi a legkisebbet, mivel „ahol három gyerek van. elfér ott a negyedik is”, de beleszólt szándékába az új rokonság. És a más dolgában mindig okos ismerősök. — Van itt elég gyerek! — Miért nem az anyjára tuszkolják? Azé! — Azt mondta apám, ha jön a lány, csak pakoljak és lesz otthon helyem! — Keressék meg az Irént! Fizessen az! Mi kielégítettük váláskor, elvitte a gyönyörű bútor felét. Nézem a bútorokat. Célszerűek, nehezek, dte hogy mikor voltak — nem gyönyörűek, csak szépek? Tán új korukban! Az pedig régen lehetett. Kettéfűrészeltünk mindent, ami közös szerzemény volt és minden rendben? Igen, kétségkívül sokan vélik ezt csak ennyi v-1 elintézhető- nek. Hogy a gyerekekkel mi lesz? Alig kérdés némely embertársunk számára. Tudva, hogy kinél és milyen környezetben „fe- léjtődött” egy, a felnőttek ádáz ellenségeskedésében teljesen vétlen lánygyerek; hallva, hogy apja családjában felesleges, tudva, hogy az anyja inkább a bujkálást vállalta, mintsem őt, akinek életet adott; végül találkozva Anikóval, az a véleményem, ott van jó helye, családja, ahol most van! Az ország 127 nevelőotthonában több mint 14 ezer gyerek él, mindannyiunk; az állam gyerekeként. Az intézmények lakóinak 91,3 százaléka állami gondozott. Anikó idősebb leánytestvére azt mondta: — Nem akarom látni anyukát! — És a kishugodat? Zavart vállrándítás. Aki miatt az anyát keresik, s aki miatt az apa házában mostanában sűrűn koccan tányérhoz a kanál, akire emberséges megértésben és segítőkészségben már-már felnőtt kis osztálytársai gondolnak ma is, jól van. Egy osztálytársával látogattam meg. — Jő itt! — újságolta derűsen. A kortárs-látogató kerekre nyílt szemmel hallgatta, amikor Anikó Józsikáról beszélt, akinek reggelente segít mosdani, öltözködni. A négyéves Józsika azért van itt az intézetben, mert a mamája újra férjhez akar menni és ebben akadályozta a rosszul fejlett kisfiú. Három nagyobb testvére otthon maradhatott. Józsika regényét Anikó nem ismeri. Ezt csak mi ismerjük, felnőttek, akik gyakorta döbbent tanácstalansággal állunk az élet folytatásával, a gyerekkel szemben tanúsított bűnös felelőtlenség egy-egy új — ilyen és másfajta — megnyilvánulása előtt. Tavaly, 1970-ben az egész országban 6556 gyereket kellett állami gondozásba venni, négyszázzal kevesebbet, mint 1969-ben! Haladás? Igen! Sőt az sem kétséges, hogy évről évre csökken a szülőktől veszélyeztetett gyerekek száma. Cuppanós puszival búcsúzott egymástól a két osztálytárs: — Ugye írsz? — Hát persze. De ti is, sokat! Jó? A 13 éves Irénke nem írt még soha a húgának. Öt is abba az értékrekeszbe helyezte el, ahova szülőanyját, akiről soha nem hallhatott semmi szépet, semmi jót. — Keressék csak, fizessen ő! — Tessék mondani, mennyibe kerül az állami gondozás?! F. Anikónak jó helye van az intézetben. Az intézetben van egyedül jó helye. És nemcsak a gondoskodás miatt, hanem mert az érző szívű emberség kísérte idáig. Minek akkor az anyja után kutatni? A válasz egyszerű, nekünk, az államnak, a társadalomnak tartozik számadással. ... ha a László megcsinálta,.. — A pécsi KETI-ben jártam egyszer, nem is tudom milyen ügyben, ott tették elém az alkatrészt; tudna-e ilyent csinálni? — kérdezték. Megvizsgáltam, elkértem tőlük, s azt mondtam, majd visszajövök egy-két nap múlva. Visszamentem, adtam árajánlatot, s azóta partnere vagyok a KETI-nek, majdnem tíz éve dolgozom exportra — mondja László Gyula pincehelyi lakatos kisiparos. » E"*' megyei értékelő beszámolóban találkoztam László Gyula nevével, úgy említették, mint megbízható, jó partner a Kisipari Exportra Termeltető Irodánál, és kiváló mester hírében áll a faluban, a lakosság előtt.., * Puli kutya ugrik a látogató elé, körültáncolja, csahol. A barátságos kis családi ház tavaszt váró kertjén át Vezet az út a kisiparos műhelyéhez. A műhely előtt fészer, itt gépek, csövek, szerszámok, alkatrészek sokasága. Meg egy Pannónia motor. A fészer tetején nagy lyuk, a szél csapdossa a lemezt. Ebből a fészerből lehet feljutni a műhelybe. Az ajtón kormos üveg, a kilincs fényes — gyakran nyitják a mesterre az ajtót. A látogatót nem is tudja „fogadni”, hova leültetni. Nincs hozzászokva, hogy a műhelyben fogadjon „hivatalos” embereket. A lakás egyik szobája az iroda. A tárgyalások ott bonyolódnak le: a KETI megbízottjával, a tsz képviselőjével, vállalati emberekkel, akik munkát hoznak, a KIOSZ titkárával, aki látogatóba jön... A műhely a fizikai munka helye. Itt érzi igazán jól magát a mester. — Mindig nagyon szerettem dolgozni — mondja László Gyula —, Fráter István volt a mesterem, még a harmincas években. Ö abbahagyta a kisiparosságot, a kotró vállalathoz szegődött, onnan ment nyugdíjba. Mindig az ő nyomdokaiban szerettem volna járni. Négy fiú szabadult már kezem alól, de mind dicsérettel dolgozik. Az egyik alighogy elment tőlem, máris tizenkét forintos órabért kapott a pincehelyi tsz-b-’n, és februárban hétszáz forint prémiumot. Kis faluban mindennek hamar híre megy. Annak is. hogy az iparos hogyan dolgozik — László Gyulának sok a munkája. — Lehetne több is, de nem bírom erővel. Meg idegekkel sem. Bár engem nem nagyon idegesít a konkurrencia, csak az, amikor tisztességtelenül viselkednek velem szemben. Mondok egy példát: eljön hozzám egy ember, mondjuk bádogból akar valami tartályfélét csináltatni. Kiszámolom mibe kerül az anvag, a rezsi, szóval árvetést adok a kuncsaftnak, az sokallja, és elmegy máshova, ktsz-hez, tsz-he.zi. vállalathoz. Ott azt kérdik tőle: A Gyula mennyiért csinálta volna? Bármilyen összeget, mond az illető, attól kevesebbért vállalják. Az én üzletemet' ez nem rontja, inkább annak a cégnek a hitelét. ...................... ., A napokban jártak nála Szegedről. Egyik vpllalat ajánlotta, hogy csináljon több tízezer pc-nvvakarik-.u. Egy másik cég Tabról pedig alumínium gombok gyártását kérte tőle. A két téma most van a tárgyalás-árvetés-fontolgatás fázisában. Lesz-e belőle üzlet? Nem lehet tudni... Mert mindent számításba kell venni, a legfontosabbat legelőször: tud-e gépet csinálni a vállalt termék gyártására. Ahány jelentősebb munkát vállal, mindhez maga készíti a szerszámot, a speciális gépet. Múzeális értékű esztergája — még rajta van a lábhajtós szerkezet is — köszörű, kisgép, hegesztő, meg efféle fizikai munkát könnyítő berendezések már hozzátartoznak a mesterséghez. — Kézzel nem lehet már lakatoskodni. Nem is nagyon érdemes. Ha elromlik valakinek a szobaajtózára, egyszerűbb, ha újat vesz. Egy új zár tizennyolc-húsz forintba kerül, ugyanakkor ha én javítom azt a rossz zárat, vagy bármelyik iparos, sokkal többe kerül: ki kell utazni a helyszínre, rezsi órabért kell felszámolni és a munka-, meg az anyagdíjat is... Persze az ember nem térhet ki az ilyen apró munkáktól. Más kérdés, hogy bosszantó, amikor nagy munkában van az ember, s akkor jönnek, hogy de azonnal jöjjek és csináljam. Vagy idehoznak valami munkát. Kivételt kel] tenni — a bölcsőde kocsija eltörik s meg kell hegeszteni, a tanács is elsőbbséget vár, meg az áfész is... — Azt mondják az emberek, sajnos általánosságban, hogy a kisiparosok... — Én dolgozó kisiparos vagyok, nem pedig seftelő. A lakosságot kihasználók miatt kerülünk sokszor a gazemberekkel egyforma elbírálás alá. Szeretném látni azt az embert, aki vaskerítések, sertéskutricák, meg zárak javításából „menő” kisiparos tudna lenni... Meg aztán az adó sem kevés. Hatvanezer forint évi jövedelem után húszezer forint adót fizetek. Tessék kiszámítani, egy jól képzett szakmunkás legalább a három és fél ezer forintot megkeresi havonta. Az én évi jövedelmem alig hatezer forinttal több, mint egy jó szakmunkásé. És rajtam a gond, mi lesz holnap — táppénzt nekem senki nem fizet; ugyanakkor magamnak kell az anyag, meg a munka után is szaladni... — És jönnek mindig az ellenőrök, meg az adóhivatali tisztviselők... — Ritkán jönnek és nagyon korrektül viselkednek. Rendben vannak a könyveim, tiszta üzleteket kötök* nincs problémám, soha nem volt a hatóságokkal... — Szóval íó kisiparosnak lenni? — Még egyszer nem kezdeném. * Beszélgettünk, s mellettünk szótlanul, satupadra támaszkodva fig ’o , egv ember. Tiborc József tíz éve László mester alkalmazottja. Úgy dolgoznak eevütt, mint két barát, mint két munkatárs... A műhelyben most egy tanuló — Szabó Laci — figyeli a nagy tudású mesterek munkáját, fogása11, De figvelni s-m nagyon kell. mert a mester szívesen adja át tapasztalatát — most ő az öreg Fráter a Laci gyerek előtt. PÁLKOVÁCSJENŐ SZERGEJ JESZENYIN: A KUTYA Mint tüzvirág, elnyílt a hajnala s fakó gyékényen, suta szalmakunyhóban hét piros kölyköt fiadzott a kutya. Nyelvével fésülgette őket, ki nem ment volna percre sem, ott mókázott, s meleg hasából habos tej csurrant édesen. S hogy leragadt a nap szeme, s elcsitult a baromfihad: jött a gazda, zsákba kötötte mind a hét kis kutyafiat. -J I Nyomában loholt a kutya » j elmaradoztak a hegyek. J A páncéltalan víztükör fázón, sokáig remegett. V, I S amint gyötörten hazaért, nyaldosta izzadt oldalát: egyik kölykének nézte a holdat, mit ringattak a fák. A szikrázó űrbe meredt, szimmantott és nyitt és nyögött de a vékony hold is lecsúszott, eltűnt egy kék halom mögött. S mint akinek kenyér helyett kötödő kéz követ hajít: hullatni kezdte lassan a hóba szeme arany csillagait... Népújság 6 1971. március 28,
