Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-09 / 7. szám
WYTVVVV?▼▼▼??▼????▼¥▼▼¥▼rTTTTTWTTTWTWTTTVTTTWTTTVf VVTTVTTTTTVVTVTVVVTTTVVTTTTVTT r yyyyyyyyyyyyyyvyyyyvvyyyvv^vTTvyytyyvyvfyyyyyyyTyyyyyyyyyyyy'yyyyyyyyvyyyyyvryT'yyryvvvi'rii Da_*vi_«i. i-CLruj : UntfHMCAIff *192.« magaslat cm-Dok\i(rviewfcu(rvi - regény 12. November utolsó napján Eriksson osztaga két, vagy három Vietkong-katonát üldözött egy ösvényen, két sor sövény között, amikor az egyik oldalról hirtelen tüzet nyitottak rájuk. „Feküdj!” — ordított az osztagparanesnok, és a katonák a földre vágódtak; a még mindig láthatatlan támadók golyói porfelhőt csapva pásztázták körül a lapuló katonákat. Néhány pillanat múlva abbamaradt a tüzelés, és a sövény mögül Reilly szakaszának egy másik osztaga bújt elő. Eriksson osztagának parancsnoka durván lehordta kollégáját. aki szabadkozott. Tévedés történt, mondta, embereivel éppen szundikált, amikor futó lábak zaja ébresztette fel őket, és ösztönösen árra gondoltak, hogy az ellenség közeledik. Rögtön tüzet szüntettek, amint elhangzott az amerikai „feküdj!” vezényszó. A két osztag esetlenül ácsorgott egymással szemben, és Eriksson őrmestere még mindig haragosan, kijelentette, hogy amióta Vietnamban van. ilyen „tévedést” még nem tapasztalt. Miközben arra vártak, hogy őrmesterük haragja lecsillapodjon, Eriksson, más dolga nem lévén, végignézte a másik osztag tagjait. Szeme hirtelen megakadt egy kifejezéstelenül bámuló, ismerős arcon. „Manuel volt az!”, emlékezett Eriksson. „Csak egymásra néztünk, nem is üdvözöltük egymást. Ahogy az arcát néztem, eszembe jutott egyszerre két kérdés is, amit tőle, vagy az őrmesterétől szívesen megkérdeztem volna, hogy ki nyitott tüzet először Manuel osztagából? És, hogy ki adta le az utolsó lövést? Nem tudom, mit feleltek volna, — azt mindenesetre tudtam, hogy Manuel alaposan benne érezhette magát a slamasztikában”. így, vagy úgy, Vorst százados gondoskodott róla, hogy Eriksson még a következő nap hajnalán eltávozzék parancsnokságáról. A hetven mérföldre eső Camp Radcliffre küldte, az első légi hadosztály támaszpontjára, An Khe városka közelébe. Erikssonnak addig kellett ott maradnia, amíg meg nem érkezik gépfegyverkezelői kinevezése, mert Vorst már elküldte Eriksson áthelyezési papírjait a helikopter-parancsnokságra, hogy ott hivatalosan jóváhagyják az áthelyezést. Addig ideiglenes szolgálatát egy ács-különítményben kellett végeznie, amely a húszezres lélekszámú támaszpont számára új lakhelyeket épített. Eriksson boldogan hallotta ezt, mert mindig szenvedélye volt az ácsmunka. De egy lényegesebb okból is örömére volt, hogy Radcliffbe helyezték. Abban bízott, hogy itt több esélye lesz segítőtársat találni, mint a szakaszparancsnokságon. A mindennapos, kíméletlen harcoktól távol eső Radc- liffben talán kevésbé tértek napirendre az emberek az indokolatlan kegyetlenkedések fölött; no meg sokkal többen voltak itt, egy hadosztály támaszpontján, és így sokkal nagyobb volt rá az esélye, hogy megtalálja azt a hatékony pártfogót, akire szüksége volt. „Attól a perctől fogva, hogy megérkeztein Radcliffbe, állandóan őt kerestem, akárki legyen is” — emlékezik Eriksson. Alig telt el egy hét, amikor megtört a jég. Merő véletlenségből természetesen, hiszen másként nem is történhetett volna. Késő délután volt, húsz társával éppen egy barakkot ácsoltak, és aznapra már majdnem végeztek is, amikor Eriksson azt látta, hogy egyikük. Boyd Gree- nacre kiválik közülük, hogy beszédbe elegyedjék egy arra járó, szőke, hosszú orrú, magas, századosi rangfokozatú lelkésszel; a két férfi látni- valóan jó viszonyban volt egymással. Eriksson sohasem látta addig a lelkészt. Nem mintha Greenacre-t olyan jól ismerte volna —, csak annyit tudott felőle, hogy odahaza cowboy volt Arizonában, szívós fickó, jó ács, és nem sokat beszél. Ahogy a lelkészt elköszönni látta, úgy érezte, érdemes lesz jóban lenni Greenacre-rel. Eltökélte, hogy összeismerkedik az arizonai fickó barátjával, mert úgy hitte, hogy a hosszú orrú lelkész segít majd neki Mao ügyének tisztázásában. Ahogy kettejüket beszélgetni látta, rájött, hogy csakis egy lelkészen keresztül tudja megkerülni a szolgálati láncot. Az igazsághoz tartozik, hogy egyszer Reilly-tól is kért rá engedélyt, hogy Mao esetét megbeszélhesse egy lelkésszel, de a hadnagy lebeszélte róla. Lehetséges, hogy azért vetődött fel benne ez az ötlet éppen akkor újra, mert azóta sokat töprengett Vorstról és a tisztességről. Akárhogyan is, úgy érezte, jó vágányon van. hiszen a lelkészeknek hivatásszerű gondjuk a’ lelkiismeret. „A lelkiismeret is olyan dolog, amit az ember magával hoz a civil életből a háborúba. Annyira hozzánk tartozik, mint a lábunk, vagy a kezünk”. Eriksson bizakodni kezdett, hozzálátott, hogy megszervezze, miként ismerkedhetne össze a lelkésszel. „Vagy ő, vagy senki más” — idézte fel mosolyogva. — „És csak Boyd Greenarce mutathatott be neki. így diktálta a megérzésem, és semmit sem mertem változtatni rajta”. Óvatos volt. Nem mehetett egyszerűen oda Greenacre- hez, hogy kerek-perec elmondja, mit akar. Gree- nacre talán elítélően reagál az ügyre, akár a szakaszbeli társai, — de még az is megeshet, hogy kiderül róla: Meserve legjobb barátja. Ezért •a következő két napot arra használta fel, hogy titokban úgyszólván lekáderezze Greenacre-t. „Többet kellett tudnom róla, mint amennyit tudtam. Mi lesz, ha nem lesz hajlandó összehozni bennünket? Legalább azt meg kellett tudnom, vajon hallgatni fog-e a terveimről”. A lehető legnagyobb közvetlenséggel, szinte csak félvállról, Eriksson kifaggatta az ácskülönítmény több tagját Greenacré-ről, — egyiküket sem ismerte közelebbről, mint az arizonait. Az egyikkel borotválkozás, a másikkal betonkeverés közben terelte Greenacre-re a szót, mikor megemlítette, hogy a háború utáni első vakációját Arizonában szeretné tölteni. Eriksson hamarosan kipuhatolta, hogy társai jó véleménnyel vannak Greenacre- ről, és egy este, vacsora végeztével sétálni hívta Greenacre-t. Bár maguk voltak, Eriksson óvatos maradt, nem is említette Mao halálát. De azt elmondta, hogy elrabolták és megerőszakolták, és mint kiderült, már ez is elég volt, hogy Greenarce felajánlja: azonnal keressék fel a lelkész szállását. Odafelé Greenacre elmondta, hogy a lelkészt Gerald Kirk századosnak hívják, az utahi Ogdenbe való, és mormon vallású, akárcsak ő. Mrs. Eriksson, aki újból kávéval és süteménnyel kínálta férjét és engem, közbeszólt:, „Sven, meg én,, mi luteránusok vagyunk. Minne- sotának ebben a részében majdnem mindenki az”. Esté tíz óra volt, mire Eriksson leült, hogy Kirkke] beszéljen, és meglepetésére vele még szabadabban tudott beszélni, mint Curly Ro- wannel. Emlékszik, mély nyugalom és megköny- nyebbülés fogta el, mintha valahára menedéket nyert volna az igazságtalanság elől. Greenacre végig jelen volt, Eriksson ragaszkodott a jelenlétéhez. „Boyd jelentős segítséget adott nekem. Nem árultam el neki semmit a gyilkosságról, de amikor már Kirk lelkésszel beszéltem, úgy gondoltam, joga van neki is végighallgatni mindent”. (Folytatjuk.) Ipari üzemek! Vállalatok! Tsz-gépműliclyek! Vállalatunk forgalmazza a jól bevált CSAPÁGYANYAGOT! A sokoldalúan felhasználható, korszerű, BON AM ID műanyaggal kapcsolatos érdeklődésükre Kaposvárt Zalka Máté u. 18. szám alatti telepünkön állunk szíves rendelkezésükre. ,fo*°**' 15** VÄUALAT - KAPOSVÁR (87) Bor-„protokoll66 Nemcsak a diplomáciai életben vannak protokolláris előírások, a bemutatkozások és az üdvözlések „szertartásossága az is lényeges, hogy a különféle ételek evése közben milyen borral lehet leöblíteni a finom falatokat. Nem mindegy, hogy mi után mit iszunk: itt is van egy „protokoll”, aminek mottója: minden étkezéshez a megfelelő bort az asztalra! A borászok csaknem negyven borfajtát ajánlanak az asztalra. Előételekhez csak a száraz jellegű Ezerjót, a Riz- linget, a Somlói Furmintot és esetleg az édeskés, illatos, szénsavas Chasselas-t. „Tilos” a könnyű piros és vörös bor „használata”. A hal a száraz Rizlingekben, az édeskés Zöld- , szilvámban és a Soproni Leánykában „úszik” a legszívesebben. Sült húsok után nagy a választék a borfajtákban. Tizenkét féle száraz és édeskés bor között lehet választani: itt már megjelenhet a nehéz vörös bor is az asztalon. Egy jó rántott libamáj után jöhet a Villányi Burgundi, a Villányi Medoc és a Hajósi, illetve a Villányi Cabarnet. A fűszeres ételféleségeknél, a rántott és paprikás csirkénél, a ludaskásánál „lép” az asztalra a borok „királya”, a Badacsonyi Szürkebarát és a Debrői Hárslevelű, és uralják az asztalt a pecsenyefalatokon, a különböző szárnyasételeken keresztül a süteményig. A sajtok után könnyű piros bor dukál, és ebéd után mindezeket a jó falatokat csak édeskés borral szabad „leöblíteni”. Külön „bor-protokoll”-ja van a vendég párásának és a kártyapartiknak. „Alkalmi” vendégeinknek édeskés, illatos bort adhatunk, a kedves vendégeket Villányi Medoc-kal. Hajósi és Villányi Cabarnet- tel kínálhatjuk. Kártyai'endé- gek könnyű, száraz bort kaphatnak: Bajai Ezerjót, Bácskai Palotást, Kártyás Pecsenyét, Kunbajai Rizlinget. És ha jó a házigazda lapjárása, felbonthat egy üveg könnyű bort. például Csárdás Vöröset. A VOLÄN 11. sz. Vállalat felvételre keres MUNKAÜGYBEN JÁRTÁS, vagy TÖBB ÉVES ADMINISZTRATÍV GYAKORLATTAL rendelkező adminisztrátort, valamint forgalmi szolgálatra ÉRETTSÉGIVEL RENDELKEZŐ férfi, vagy női munkaerőt. Jelentkezni lehet a vállalat munkaerő-gazdálkodási csoport- jánál: Szekszárd. Taresay Vilmos u. 21. sz. alatt. (63)
