Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-05 / 3. szám
ÉPÜl: a negyedik ötéves tervben Miskolcon, az Észak-Magyarországi Tervező Vállalatnál a negyedik ötéves terv sok fontos létesítményének dokumentációján dolgoznak. A tervezői kollektívák nemcsak célszerűségükkel, de megjelenésükkel is előnyösen ható épületek kialakításán fáradoznak, ezt igazolják legalábbis azok a makettek, amelyekből most kettőt bemutatunk. A gyorsan fejlődő város, Szolnok messzire látszó létesítménye lesz a magasház. Ezt és a környezetbe való beilleszkedést szemlélteti a makett. Az ország második városa, Miskolc a többi között új szállodával gyarapodik a negyedik ötéves tervben. A Hotel Olimpia enyhít majd a gyorsan növekvő vendégsereg el» helyezési gondjain. (MTI foto: Sarkady János felvétele — KS). Határidő: 1970. november 25. A férfiöltöző hideg, az emberek fáznak — panaszolja a Szekszárdi Vasipari Vállalat dolgozója. Megígértük neki, hogy az első januári munkanapon elmegyünk, megnézzük mi is ott tulajdonképpen a helyzet. Zsebembe tettem egy hőmérőt és a Keselyűsi úti telepen az üzemvezető-helyettes megkérte Karolint, a hangosbemondó ügyeletesét, akassza ki, hogy lássuk mit mutat a higany szála. Azt mondják az emberek, hogy fáznak. — Tényleg így van. Valóban hideg van. Tartottak ugyan annak idején egy biztonságtechnikai szemlét. Valamennyi hiányosságot megvizsgált az igazgató, a főmérnök, a szakszervezeti vezető, az üzemorvos, a biztonságtechnikai megbízott és a kérdéses üzem vezetője — mondja az üzemvezető-helyettes. Kezembe adja a jegyzőkönyvet. A dátum 1970. október 16. „Az öltöző átalakításának egy része megtörtént, másik részének tatarozása jelenleg folyamatban van. Ezzel egy- időben a férgek elszaporodása végett szükség szerint fertőtleníteni kell a vállalat területén lévő valamennyi öltözőt. (KÖJÁL) Biztosítani kell ugyancsak az öltözőben 2 darab olajkályhát, valamint el kell érni azt, hogy az öltöző minden reggel, munkakezdés előtt ki legyen takarítva. Meleg padlót kell biztosítani... az oldalfalakat burkolni kell olajfestékkel, vagy pedig csempeburkolattal. A tusokat fel kell szerelni krómozott berendezéssel... Határidő: 1970. november 25. Felelős: Mihály András TMK- vezető. Hajdú Istvánná gondnok. — Időközben Hajdúné más munkakört kapott. Aztán megállapították, hogy a két olajkályhát nem lehet üzemeltetni, mert nincs kémény Az én érdekem is, hogy az emberek ne fázzanak. Legyen kedvük dolgozni. Volt, hogy nem akarták ffelvenni a munkát. Telefonáltunk, vitatkoztunk, veszekedtük. Bent arra hivatkoznak, hogy nincs fűtő és nincs kémény. — Az olajkályhához kell fűtő? — kérdezem. — Kell. Meg kell tölteni olajjal. — Az irodában ki tölti meg? — Van úgy, hogy én. — A női öltözőben aránylag kellemes a hőmérséklet. A férfiaknál műszakonként átlag hatvan ember öltözik, délelőtt többen. Kazánfűtő az van. Mégis a fürdővíz kazánjába gyakran a dolgozók kénytelenek lapátolni a szenet, ha meleg vizet akarnak. Reggel ötkor jön a kazánfűtő és begyújt. Ha begyújt. Némelyik nem tud írni, olvasni és azt mondja, nem meri beledobni a gyufát a tüzelőtérbe. Az automata olajkazán, az egy műszer. Mellette vizsgázott kazánfűtők dolgoznak. Az órabérük 10—11 forint, a darabbéres dolgozók órabére hétötven körül mozog. A műhelyekben kifogástalan a hőmérséklet. — Tett-e valamilyen intézkedést a vállalat vezetősége? — Ez az ő dolguk. Mi mondtuk, hogy egy olyan ember biztosan elvállalja, aki nem tud éjjel aludni, és kell a forint. Tavaly nem volt tüzelőnk, az idén nincs fűtő. Hogy hogyan oldják meg ezt a súlyos problémát, nem tudom. Ha kifogy az olaj, az öltöző pillanatok alatt jégverem. Az üzemvezető-helyettes reménytelennek ítéli a helyzetet, de optimista. —» Azért a régihez képest istenes a helyzet. Mielőtt bevezették az új rendszert, a ruhák fogason lógtak, egymás hegyén-hátán. S volt úgy, hogy megpenészedett a ruha, a cipő. Hetenként tűnt el ing, és pénz. Most „fogasolás” van. A portás áll a pult mögött, beadja a dolgozó a bilétát, megkapja az olajos ruhát, s fogason adja be az utcait. Fakkok vannak, mindenkinek külön. — Olyan ez, mint Harkányban a strandon. A műhelybizottság titkára: — Annyit tudok, hogy két olajkályha még lesz. Igaz, hogy csak egy kémény van, de vágtak bele füstcső- csatlakozót. Akkor aztán jó meleg. lesz. . —. Ű. is derülátói.. — Hová fordultak? — Aláírásokat gyűjtöttünk, és az igazgató elvtárs fogadott egy delegációt. Nem rajta múlik, ö pénzt, minden támogatást biztosít. Hol kapacitáshiány van. hol valami más probléma. De már csempéznek. A szerszámkészítő műhelyben tízen-tizenketten jönnek össze: az érdekelt munkások. — Három hónapja beadtunk egy kérelmet, az igazgató az irodájában fogadott, és megnyugtató választ adott. Kiadta az utasításokat. — Az - új melegvíz-kazán másfél hónapig hevert az udvaron. December 30-án adták át. — Tűrhetetlen állapot. — Vagy meleg víz nincs, vagy meleg nincs. Reggel nyirkos a ruhánk, mikor fel» vesszük. — Nekünk ne,m az kell, hogy a falburkolat príma olasz csempéből legyen. Meleg kell és meleg víz. Az ember vagy nem fürdik; vagy ha fürdik úgy toloncolják ki a többiek: „vízköves lesz a hátad.” Olajos munkát végzünk, kell a hely másnak is. * j Aa.--öiltpEőbQn^ >\íj: plafonról csöpög a víz. A kiakasztott hőmérő délelőtt fél tizenegykor 11 tottotvTTYütut. Hátul a zuhanyozóban két kőműves veri a falat. Az oiaj kályha kéménye alatt két lyuk, rajta négy. rajzszöggel odaerősített fehér csomagolópapír. Az új kályhának' — három hete. A Szekszárdi Vasipari Vállalat 1970-ben 29 ezer olaj- kályhát gyártott. Részlet a X. kongresszus határozatából: „Az emberről való gondoskodás fontos része a munkafeltételek javítása. Ez a vállalatok megfelelő intézkedéseit követeli...’’ D. VARGA MÁRTA Aczél György: Eszménk erejével A kötet Aczél György kulturális életünk problémáiról szóló 1 előadásainak, interjúinak válogatása. Ezek a megnyilatkozások funkciójukat tekintve elemzések, műfajuk szerint tanulmányok, hatásukat vizsgálva élmények. Mégpedig frissek: kulturális életünk elmúlt években felmerült problémáival, a változó valóság mindennél aktuálisabb gondolataival és fényeivel szembesítenek ma is. Nem kronologikusan, hanem a kialakult problémák, folyamatok, viták összetettségének szintjén, olyan szintézisben, ahol az összefüggések világossá, a konzekvenciák elkerülhetetlenekké válnak. Ilyen értelemben Aczél György könyve felöleli kulturális életünk minden lényeges, megoldott, vagy vitatott kérdését. Mi teszi vonzó olvasmánnyá, a témák sokszor rapszódikus változásában is folyamatosan érdekessé, izgalmas stúdiummá könyvét? A választ könnyű megadni: mindenekelőtt a szerző iáradJiatatlan erőfeszítése és hivatotlsága, hogy alakuló szocialista kultúránk jelenségeiről hatékony marxista elemzést adjon. Ahogy másokra vonatkozóan egyik előadásában konkrétan is megfogalmazza: „A közvélemény azokra figyel, akik a valóságos kérdésekről beszélnek, akiic elvszerűen kezelik a lényegesnek vélt problémákat, akiknek szellemi rangját az adja meg, hogy alkotóan képesek megfogalmazni marxista álláspontjukat A megállapításban természetesen leglényegesebb az, hogy Aczél maga is alkotóan alakítja ki marxista álláspontját az általa felvetett, megoldásra, vagy megvitatásra érett kérdésekben. Ez a tény alapvető, gyakorlattá válása pedig azért oly termékenyítő, mert nem a múlt, hanem napjaink művészi és tudományos produktumaira, a kiadást, a népművelést, az ismeretterjesztést érintő kérdésekre alkalmazza. Éppen ezért szükséges a kötet írásainak néhány általános, Aczél György szemléletét meghatározó fonását kiemelni. Annál is inkább, mert ezek a tételek ma már kulturális életünk gyakorlattá vált alapelvei, így mindenekelőtt az a tétel, amelyet nemcsak kimond, hanem következtetéseiben hitelesít is —• hogy a politika és kultúra között igen szoros, de nem mechanikus az összefüggés. A kötet konkrét példái igazolják, hogy a szerző a művészi érték és humánum értője és tisztelője. Gondolatmenetében nem a napi politika téziseitől jut el az értékítélethez, hanem az alkotó tendencia és eredetiség bázisát, elv- szerűségét kutatva mutatja fel, hogy számunkra mit jelent, mit ér a mű. E módszeréből következik a köteten is végigvonuló minden kultúrpolitikus számára nélkülözhetetlen emberi alapállás: a tehetség védelme. S minthogy a tehetség önmagában még nem eredmény, nem gondolati, vagy művészi önmegvalósulás, csak alkotói lehetőség, a szerző tisztában van e lehetőség veszélyeivel és buktatóival. Fenntartja számukra — és ezzel önmaga számára is, — a tévedés jogát. Saját szavaival: „Nem abból kell tehát kiindulnunk, hogy nincsenek hibák, s hogy minden tekintetben megoldottuk feladatainkat, hanem abból, hogy eddigi eredményeink, objektív és szubjektív adottságaink, kellő alapot biztosíthatnak a meglevő problémák megoldásához.” E1 tételekből alakul ki az Eszménk erejével című kötetet átható elvi-ideológiai pozíció, e sajátos vonásokkal jellemezhető területen, a kultúrpolitika frontján. A dogmatizmus és revizionizmus zátonyai között kalauzolja az olvasót, a tudomány és művészet marxista elemzésének és értékelésének nyugtalan vizein, Avatott és gyakorlott érzékkel alkalmazza egész politikánk kétfrontos gyakorlatát, kulturális életünk jelenségeire, nem fosztva meg magát stílusának és gondolat- menetének egyéni ízeitől. Ily módon, a változó és alakuló valóság reményeiben, sikereiben és kudarcaiban segít rendezni gondolatainkat, összegezésének kísérleteiben a múlt és jelen tapasztalatai alapján megrajzolja azt a politikai erőteret, amelyben további feladataink és tennivalóink kibontakoznak. KEREKES IMRE *
