Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-23 / 19. szám

»▼’n VTWYYWWYVTYYVYYYTTYYTWWYYWYYWYWWYW'rWVfTVWWYVfY* ’• ◄ Várkonyi Nándor: Ősrégi kultúrák nyomában Nemzetközi istenségek í. Tengereket átívelő műveltségekről lévén szó, tekintsünk szét először a vízi istenek körében. A háromtagú szigony, vagyis a hajósistenség jelképe, jogara elég különös egyezésekhez ve­zet. A görög Poszeidón szigonyának neve szkeptron, ez fölfedi eredetét és értelmét: szkép hajót jelent, tar fordítást, csavarást, a kettő együtt hajóforditó szerszámot, kormánylapátot, — n»m halfogó szigonyt tehát! A kormánylapát régi formája, a természet útmutatása nyomán, halfarkat másol, minthogy ez a legpraktikusabb alakja; két vagy többágú, a perui indiánoknál igen díszesen faragott. Ennek a rendkívül ügyes, tovahajtásra is alkalmas lapátnak először talán egyszerűsített, később nyilván félreértett alak­ja vált jelképes háromágú szigonnyá. Poszeidón nem halászott, nem a halak „ura” volt, hanem a tengeré, nem a halaknak parancsolt, hanem a hullámoknak, szigony helyett kormánylapát illetné meg jelképes jogarként, szó szerint „kormány”-pálcaként. S valóban, a jelképes kormánylapátot megtaláljuk a dél-amerikai nazca indiánoknál csipkézett vagy fogazott dí­szítéssel, ami egyúttal a víz jele náluk, továb­bá az új-zélandi maoriknál, akik sohasem mu­lasztották el hajóik orrát feldíszíteni vele. A kormányostól függ a hajó sorsa, ő a hajó ura, s következésképp a tenger legyőzője, ura is; a lapát lett tehát méltóságának jelvénye, s a ha­jósok istenének jogara. (A szképtron latinos formája sceptrum, innen ered a francia sceptre, a német Zepter stb., — egyszerű bunkós végű bot, az uralom jele, eredeti formáját és jelenté­sét végleg elveszítve.) SZAKÁLLAS ISTENEK Feltűnik evvel kapcsolatban, hogy a tenger­isteneket és egyéb vízilényeket mindig nagy szakállal, a nőket hosszú hajjal ábrázolják, nemcsak a görög mitológiában, ahol a leggya­koribbak, hanem mindenütt. A germánoknál például Nix, Neck, Wassermann, Loreley, ha­sonlóképp a keltáknál és a szláv népeknél. Leg­feltűnőbb ez a jelenség a szőrtelen, csupasz képű indiánoknál: Quetzalcoatl legtöbb válto­zatában mint szakállas istenség, kultúrhérosz jelenik meg az Atlanti tengerből jövet, s a víz­zel, a tengerrel való kapcsolatát jelzi szárnyas­kígyó, azaz sárkányalakja. Valójában a vízből jött elő. Nagy bölcs, vallásalapító, a szelíd er­kölcsök és hasznos tudományok tanítója, az Aranykor fejedelme; küldetése végén az Égbe száll, de más hagyomány szerint visszatér a tengerbe kígyóbőrből (!) készült csónakon. Ha­sonló szakállas isteneket találunk Nicaraguában, Peruban és Bolíviában; Bochica. Huiracocha, Pachacamac, Tonapa; mind Keletről (az Atlan­ti tengerről) vagy ismeretlen helyről jönnek, és éppoly titokzatosan eltűnnek, visszajövetelüket ígérve, mint Quetzalcoatl. Az aymarák a Ti­ticaca fennsíkján a szakállas fehérbőrű idege­neket ma is evvel a szóval üdvözlik: „Tat-ati Huiracocha!” („Atyánk Virakocsa!”) és hom­lokukat kengyelvasához érintik. Peruban a ke­zetlen-lábatlan Chon isten, a tengerből jön a szelek szárnyán és a termékenységet hozza. A nyugati (atlanti) tengerről érkezik Egyiptomba az első istenkirály és kultúrhérosz, a szakállas Usziri-Öszirisz; innen ered, hogy utódai, a csu­pasz képű fáraók, s a nő-fáraók is, rituális al­kalmakkor álszakállat kötöttek fel, méltóságuk egyik szakrális jelvényeképp. A tengerből ki­szálló, emberfejű, haltestű isteni tanítómester a suméreknél Hani-Oonnész, s tőle ered a babi­loni halkultusz, mely náluk is, másutt is a böl­csesség, a jóslás, a termékenység kultuszával kapcsolódik össze. így válik a hal eme isteni ja­vak kútfejévé (noha tiszteletét sokan totemiszti- kus eredetűnek tartják) Hellászban, Latium- ban, Szíriában, Egyiptomban. A lükiai (kis- ázsiai) orphikusok a Halisten, Orphosz imádói. A filiszteusok halistene Dágon. A keresztény­ségben is megvan a halkultusz nyoma: Jézus Krisztus Istennek Fia Megváltó, azaz görögül: lészusz Chriesztosz Theu Üiosz Szótér, — e sza­vak kezdőbetűi az ICHTHÜSZ szót adják az ős­keresztények a hal ábráját Jézus jelképéül használták, agapéikon halat ettek. Ez rituális jellegű szeretetlakoma volt ugyan, de a fenti betűjátékból eredt, nem a népközi haltisztelet­ből, azaz termékenységi kultuszból. Emebből vi­szont megértjük az indián szokást, hogy tudni­illik a chiumok a kukoricaföldbe halakat és ku­koricacsöveket ástak el. Babilonban a papok haljelmezbe öltözve végeztek termékenységi szertartásokat, Az ír mítoszokban szerepel a bölcsesség hala, aki belőle eszik, a Föld leg- bölcsebb igazlátója lesz. (Folytatjuk), 3 ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ■4 ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ < »aAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA a a aa AAAAAAAAAAAaaa uuaaaaaaaaaa, Külföldi áruk a kirakatban Közbeszól a gyerek Hovatovább semmi értelme konzerven és szalámin élni, egy-egy turista-, vagy szolgá­lati úton, megfosztva magun­kat a helybeli, sajátos gaszt­ronómiai élvezetektől, csak azért, hogy egy cipőt, puló­vert, vagy villanyborotvát vá­sárolhassunk. Idehozzák a he­lyünkbe. megvásárolhatók fo­rintért. Ez eddig igaz — bólinthat a Kedves Olvasó —, csakhogy van itt még egy kalkulációs tétel: a forintátszámolás. Ez eddig igaz — volt — bó­lint most az újságíró, a fo- gyasztásicikk-import néhány évvel ezelőtti mértékénél, ami­kor a választék sem fajtában, sem árban — sem az árak ún. szervizében nem volt kielégítő. S a legértékesebb áruknál pont ez az ún. szerviz a leg­döntőbb. Tehát az, hogy bár­milyen külföldi árura, amit itt­hon vásárolunk, garancia van. Sőt, a kereskedelem, a be­hozott iparcikkhez, — villany- borotvától a hűtőszekrényig, óráig, magnóig, fényképező­gépig —, az alkatrész-ellátás­ról is köteles gondoskodni. A garancia, a pótalkatrész-ellátás, sőt, a magyar nyelvű haszná­lati, kezelési utasítás — olyan előnyökkel jár, a vásárlás, a ,befektetés” olyan biztonságát nyújtják, a turista-, vagy kéz­alatti beszerzésekkel szemben, hogy az esetleges átszámítás­ból következő, de aligha nagy különbségért — bőven kár­pótol. NEM ESZÜNK MEG MINDENT Az utóbbi években a magyar ipar is számottevően fejlesz­tette termékei minőségét, a választékot. Igaz, ebben me- gintcsak szerepük van a kiraka­tokban egyre nagyobb meny- nyiségben megjelenő külföl­di áruknak. 1970-ben 45 száza­lékkal több import fogyasztási cikk került az üzletekbe, mint 1969-ben, összesen 23 milliárd forint értékben. A teljes kis­kereskedelmi áruforgalomnak majd 17 százaléka volt kül­földi áru. Óriási árutömeg ez. Mekkora? Mennyivel nagyobb, mint 69-ben? Felbecsülni elég az összehasonlító emlékezés: mennyi bosszúsága akadt a vásárlónak 1969 decemberében, s mennyi 1970 ünnepi vásárán. Nem állítják a kereskedők, hogy most már minden hibát­lan volt, hogy minden kíván­ságot kiszolgálhattak zökkenő nélkül, de azt állítaniuk nem kell — tapasztaltuk —, meny­nyivel bőségesebbé, gazdagab­bá vált az ellátás egyetlen esz­tendő alatt. Érdekes és örvendetes a vá­sárlások összetételének megvál­tozása is. Mind a teljes, mind az importcikkek forgalmán belül a vegyes iparcikkek és a ruházati cikkek forgalma nö­vekedett a legdinamikusabban. A teljes forgalom növekedése megközelítette a 14 százalékot. A vegyesiparcikk-eladás vi­szont 31 százalékkal nőtt. Mi­közben 40 százalékkal emelke­dett az importáruik mennyi­sége, a külföld; ruházati cik­keké 200 százalékkal gyarapo­dott. Különösen az 1969-ben hiánycikknek számító szinteti­kus kötöttáru és hurkolt áru mennyisége növekedett. Ezek az adatok arra utalnak, hogy már nem eszünk meg mindent. A családi költségvetésekben csökken az élelmiszerre fordí­tott kiadások részaránya. Nem azért, mert visszafogtuk az ét­vágyat, hanem most már sok minden másra is jut a jöve­delmünkből. ROBI ÉS ROPI A fogyasztási cikk-import nö. vekedése nyomán bekövetkező választékbővülés és az ellátás javulásán túl szaporodnak a jelei annak is, hogy a külföldi áruk versenyre késztetik a ha­zai ipart. Amióta megjelentek az üzletekben a jugoszláv ná­polyik, azóta a hazai ipar is egyre finomabb nápolyikat, egyre szebben, s egyre prakti­kusabban csomagolva hoz piac­ra. Vagy: megjelent a szintén jugoszláv „Robi” sós-ropogós pálcika. A hazai iparnak ki kellett találnia a „Ropi”-t, hogy pályán maradhasson. Vagy: a Hódmezővásárhelyi Kötöttárugyár megkereste a kooperáció lehetőségeit egy an­gol gyárral, hogy a nemzet­közi színvonalnak megfelelő minőségű szálakból készíthesse kötöttáruit. Hiszen a korszerű minőségű angol és olasz kö­töttáruk megjelentek üzle­teinkben. Tehát az importnak ez a mennyisége már kimutat­hatóan ösztönözte a hazai ipart a gyártmány és gyártásfejlesz­tésre. A külföldi áruk emelkedő mennyiségével kapcsolatban gyakorta felmerül egy aggoda­lom. A világpiacon fokozódik az infláció, jó néhány import­termék ára megy felfelé, nem lesz-e ez hatással a mi piaci árainkra? A szocialista orszá­gok tervgazdaságai lényegesen csökkenthetik a világpiacnak ezeket a nem kívánatos hatá­sait — a belföldi piacokon. Elsősorban azzal, hogy kül­kereskedelmünk döntő hánya­dát egymásközit bonyolítják. Fogyasztásicikk-behozatalunk- nak is pl. több mint a fele a KGST keretében, a baráti or­szágokkal bonyolított árucseré, bői származik. S ez lesz a jel­lemző továbbra is. BORISSZA, VAGY SÖRISSZA A MAGYAR? Az idei fogyasztási cikk be­hozatali terveket a tavalyihoz hasonló céllal állítottak össze. Az import elsősorban hiányt pótoljon. így jelentősen -javul majd az import segítségével az építőanyag-ellátás, bár a szük­ségletek rohamos növekedése miatt itt még teljes egyensúly nem várható. A sörellátásban azonban, erősen valószínű, hogy létrejön a kereslet-kínálat egyensúlya, — a megemelt import révén. Hazánkban a sörfogyasztás ugyanis elérte a 62 literes fejenkénti fogyasz­tást évente. A borfogyasztás ennek a fele. Lehet tehát, hogy már nem is borivó a magyar. Nos, ebből a fejenkénti 62 li­ter sörből 12 liter az import. A behozatali programban ún. szabad cikkek, tehát kor­látlanul — a szükségletnek megfelelően — importálható a kávé. a citrom, a fűszer és a halfilé. Ugyanígy lényegében korlátlan az import 16 fejlődő országból. S korlátlan a fo­gyasztási cikkek behozatala a szocialista országokból. A hiánypótlás mellett az import célja a választékbőví­tés is, de követelmény, hogy az import az árakat ne hajtsa föl, hogy zömében feleljen meg az általános és az alacsonyabb keresetűeknek is. Követel­mény, hogy az importált áru állandóan kapható legyen, pót- alkatrészekkel együtt. 1971-ben több mint 10 szá­zalékkal nagyobb értékben hozunk majd be külföldi áru­kat. A teljes importmennyisé­gen belül tovább emelkedik majd elsősorban az iparcikkek aránya, s a második helyen a ruházati cikkeké, minthogy az életszínvonal emelkedésével folytatódik tovább a fogyasz­tás szerkezetének kedvező irá­nyú átalakulása. GERENCSÉR FERENC A szülők részéről hányszor elhangzik a megrovás: „Te gyerek vagy, ne szólj bele a felnőttek dolgába!” S a gye­rek tágranyílt szemekkel tu­domásul veszi a leintést, a szülő pedig elintézettnek véli a dolgot. Azonban újra és új­ra megismétlődik a család­ban ez a közjáték, sokszor még verés ellenére is. A gyerek közbeszólásának a „felnőttek dolgába való belebeszélésének sok oka lehet. Éppen ezért szinte csa­ládonként kellene elemezni a gyerek közbeszólásának okát. Talán első helyre kívánko­zik a gyermek kielégületlen- sége. Nevezetesen az, hogy a gyermeket a szülők jó része nem tekinti a család egyen­jogú „polgárának”. Ez alatt az értendő, hogy a gyermek­kel nem foglalkoznak korá­nak megfelelő „komolyság­gal”, Nem hallgatják meg an­nak okfejtését, véleményét, nem törődnek egyszerű, de nagyon is értelmes őszintesé­gével. Ellenkezőleg: „butasá­gokat beszélsz” — kapja a választ és elutasítják. Pedig a gyereknek rengeteg monda­ni- és kérdeznivalója van a világról, hiszen mohó vágy- gyal ismerkedik vele naponta, mindent megfigyel, mindenre magyarázatot keres, és a ma­ga módján kutatja egyes je­lenségek, történések összefüg­géseit. Ezért az elutasító válaszok után mindinkább arra „kény­szerül”, hogy deffenzívába vo­nultán figyelje a felnőttek be­szédét, s abból következtessen dolgokra. De amikor, ily mó­don nem tud valamit önma­gától megfejteni, mechaniku­san kilép „megfigyelő” mi- voltjából — és kérdez! A másik nagyon megfigyel­hető ok, amiért a „gyerek közbeszól”, a legkárosabb: a szülői támogatás és az őszin­teség hiánya. Lehet, hogy ez így szigo­rúan hangzik, de sajnos lé­tezik, tehát beszélni kell róla. Induljunk ki abból, hogy hány szülőt hozott már zavar­ba a gyerek a szomszédok, ismerősök előtt. „Azt mondta apu, hog-> ti úgy loptátok ösz- sze a kocsi árát”, „Mondta anyuci, nálatok olyan rendet­lenség van, hogy nem lehet belépni a lakásba” stb. E meg­jegyzéseket a gyerek a szom­széd, vagy ismerős gyermek­hez intézi, amikor a két anyu­ka, vagy apuka rendkívül me­leg barátsággal cseveg. És milyen kínos! „Ó, csacsiságokat beszélsz, kislányom (vagy kisfiam) ■— hangzik a zavart szülői rea­gálás, de a gyerek vitába száll és még azt is közli, mikor beszéltek ilyesmit a szülők. Sokszor ennek a vitának a „felbőszült” atyai pofon vet véget. S még rágondolni is rossz, mi játszódik le ilyen­kor a gyermek érzékeny tu­datában. A legsúlyosabb utóhatások egyike a zárkózottság, a be- feléfordulás, a szülök iránti feltétlen hit megrendülése. Ennek „mellékterméke”-ként: a cinizmus, a hazudozás, és számtalan olyan káros tulaj­donság alakul ki a gyerekben, amely végkif ejtésében nem­csak a szülőkkel fordítja szembe, hanem később — saj­nos gyakran — a társadalom­mal is. A gyermek „közbeszólásá­nak” okait tovább lehetne so­rolni. Ennek felmérése és or­voslása azonban már „a saját portára” tartozik. S amelyik családban ez indokolt, meg is kell tenni a gyermek jövője érdekében. Hiszen itt nem csupán ar­ról van szó, hogy a gyermek jellembeli fogyatékosságokkal lép majd a serdülő- és ké­sőbb a felnőttkorba, hanem egy-egy ilyen látszólag jel­lembeli fogyatékosság lelki tö­résekhez, pszichés károsodá­sokhoz is vezethet, amely egy életen át végigkíséri. Érdemes tehát ezeken el­gondolkodni! (-e. -gy.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom