Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-04 / 2. szám

Moszkva Koszigin nyilatkozata Aleflcszej Koszágin, a Szov­jetunió minisztertanácsának el­nöke válaszolt az Aszahi című japán lap tudósítója által fel­tett kérdésekre. A szovjet minisztertanács el­nöke hangoztatta: „Nem lehet kétséges, hogy sem az Egyesült Államok indokínai agressziójá­nak nyílt kiszélesítése, sem a háború „vietnamizálása” nem hozza meg a győzelmet az Egyesült Államok számára”. „Az Egyesült Államoknak vé­gül is Dél-Vietnamból ki kell vonnia az utolsó katonáját is. Ez elkerülhetetlen”. Koszigin hangoztatta: „Mi szívesen segítenénk az ameri­kaiakat, hogy kivonuljanak Vietnamból, de felvetődik a kérdés, hogy mi tartja őket ott vissza? Ügy gondolom, hogy semmi, eltekintve bizonyos amerikai köröknek attól a tö­rekvésétől, hogy Dél-Vietnam- ban fenntartsák az Egyesült Államok érdekeit kiszolgáló, népeilenes báb-rezsimet és Dél- Vietnamot amerikai felvonu­lási térként erősítsék meg. Nyitva áll az út az előtt, hogy az amerikai hadsereg kivonul­jon Dél-Vietnamból”. Koszigin leszögezte: a Szovjetunió a jö­vőben is kész hozzájárulni ah­hoz, hogy Indokínában politi­kai rendezés jöjjön létre. A Szovjetunió amellett fog­lal állást, hogy a közel-keleti válságot az ENSZ Biztonsági Tanácsa által 1967. november 22-én hozott határozat és an­nak előírásai alapján rendez­zék. A fegyverzetek korlátozásit célzó szovjet—amerikai tárgya­lásokról szólva Koszigin han­goztatta: „Üdvözölnénk, ha a stratégiai fegyverzetek korláto. zása terén ésszerű, nem egy­oldalú és nemcsak az egyik fél számára előnyös megállapodás születne. Abból indulunk ki, hogy a stratégiai fegyverkezési, hajsza korlátozását és feltar­tóztatását szolgáló tényleges lépések nemcsak a szovjet és az amerikai nép, hanem a vi­lág valamennyi népének érde­keit szolgálnák. A Szovjetunió amellett foglal állást, hogy te­gyenek más lépéseket is a fegy­verkezési, mindenekelőtt a nuk­leáris fegyverkezési hajsza kor­látozásáért, a leszerelés elő­mozdításáért. Koszigin kijelentette, hoky a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország támogatja a finn kormánynak azt az új kezde­ményezését, hogy az érdekelt országok Helsinkiben tartsa­nak megbeszélést az össz­európai értekezlettel kapcsola­tos kérdésekről. A most kez­dődő évben lehetőleg minél előbb meg kell kezdeni aa ilyen találkozó, előkészítését. Prága Flesch István, az MTI tu­dósítója jelenti: Ludvik Svoboda, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság elnöke a szövetségi tör­vényhozás felhátalmázá'sá alapján vasárnap több vál­tozást . rendelt el a. .központi, kormányban. Ezzel egyidejű­leg a cseh és szlovák nem­zeti tanács (köztársasági par­lament) is néháhy változást hajtott .végre a nemzeti kor­mányokban. A köztársasági elnök Jind- rich Zahradnikot és Jan Gre- gort miniszterelnök-helyettes­sé nevezte ki. Ezenkívül dr. Stefan Sutkát közlekedési Jaromir Matusek professzort (a karvinai bányaüzem volt A Nyugat-Berlinről folyó tár­gyalásokról szólva Koszigin ki­jelentette: „Készek vagyunk arra, hogy megtegyük a meg­állapodáshoz vezető úton a ma­gunk részét. Ha erre tárgyaló­feleink is készele, úgy a prob­lémát meg fogjuk oldani”. ■ A szovjet minisztertanács el­nöke kitért a szovjet—kínai kapcsolatokra is. Hangoztatta: „Még a legbonyolultabb idő­szakban, a szovjet—kínai kap­csolatok legválságosabb idő­szakában is a Szovjetunió vál­tozatlanul arra törekedett, hogy megőrizze a Kína és a Szovjet­unió közötti,- jószomszédi kap­csolatok helyreállításának elvi politikáját és készséget tanúsí­tott a tárgyalásokra”, „Ami a szovjet felet illeti, kész mindent megtenni, hogy a Szovjetunió és a Kínái Nép- köztársaság között felmerült minden kérdést az egyenjogú­ság, a kölcsönös tisztelet és egymás törvényes érdekeinek figyelembevétele alapján ren­dezzék. A Szovjetunió és a KNK közötti kapcsolatok nor­malizálása azonban csak annak eredménye bogy a két ország erőfeszítéseket tesz en­nek megvalósítására5. vezérigazgatóját) tüzelőanyag­és energiaügyi, Josef Simont kohó- és gépipari miniszter­ré; Drahomir Kóklert pedig miniszteri rangban a cseh­szlovák népi ellenőrző bi­zottság elnökévé nevezte ki. Vaclav Hula miniszterelnök- helyettest az állami terv­bizottság elnökévé, Karol Martinka minisztert az álla­mi tervbizottság elnökhelyet­tesévé nevezte ki. Ladislav Supkát megbízta a műszaki és beruházásfejlesztési mi­nisztérium, dr. Dohuslav Ve- cerát a mezőgazdasági és élelmezési. Karel Hoffmannt a távközlési minisztérium és dr. Ignác Rendeket a szövet­ségi árhivatal irányításával. Változások a csehszlovák kormányban M Azonosak a nézeteink a közel-keleti helyzetről” Elutazott az EAK elnökinek »zeniéire» meg btzott ja Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter vasárnap há­romnapos hivatalos látogatás­ra Londonba érkezett Riad, aki a londoni látogatás után Párizsba utazik, megvitatja Heath miniszterelnökkel és Douglas-Home külügyminisz­terrel az arab—izraeli háború jelenlegi helyzetét és a Jar- ring-tárgyalások kilátásait. * A kambodzsai felszabadító erők szombatról vasárnapra virradóra szünet nélkül lőtték azokat az állásokat, amelyek­ről a kambodzsai bábkor­mány csapatai pénteken új offenzívát indítottak, hogy el­foglalják a főváros és Kom- pong Som között vezető 4-es utat. A felszabadító erők tá­madást intéztek a Siem Reap közelében fekvő Svay Thom falu ellen, amelyet a báb­kormány csapatai pénteken elfoglaltak. • • A spanyol rendőrség öt nap­ra bezáratott számos üzletet és szórakozóhelyet Btlbaoban, va­lamint néhány környékbeli vá­rosban és községben. Jelentések szerint ez a lépés megtorló akció a tulajdonosok kai szemben, mivel az érintői boltok és szórakozóhelyek ko­rábban a burgosi ítélet elleni tiltakozásul beszüntették a ki­szolgálást. ötnapos látogatását befejez­ve szombaton elutazott Buda­pestről Diaeddin Daud, az EAK elnökének személyes megbízottja, az ASZÚ Leg­felső Végrehajtó Bizottságának tagja és kísérete. Diaeddin Daud magyaror­szági látogatásáról közleményt adtak ki, amely hangoztatja: Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke fogadta Diaeddin Daudot, aki átadta Anvar Szá­dat, az Egyesült Arab Köz­társaság elnökének személyes üzenetét. Az üzenet az EÁK álláspontját tartalmazza a kö­zel-keleti helyzet fejleményei­ről. Losonczi Pál és Diaeddin □aud beható eszmecserét folytatott az EAK elnökének üzenetéről. Az egyiptomi ven­dég ezenkívül megbeszélést, "olytatott Komócsin Zoltánnal, z MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjával, a Központi Bizottság titkárával, Övári Miklóssal, az MSZMP KB tit­kárával és Púja Frigyessel, a külügyminiszter első helyette­sével. A barátság és a kölcsönös megértés légkörében lezajlott megbeszéléseken a felek át­tekintették a Közel-Keleten ki­alakult helyzetet, s megálla­pították, hogy nézeteik a hely­zetről és a konfliktus megol­dásáról teljesen egybeesnek. Izrael agresszív cselekedetei fokozzák a feszültséget ebben a térségben. Izrael és az őt támogató Amerikai Egyesült Államok állandósítani akarja az 1967. júniusi agresszió után kialakult helyzetet, s maka­csul elutasítja a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának végrehaitását. A magvar fél ismételten ki­jelentette hogy messzemenő­en támogatja az Egyesült Arab Köztársaság kormányának és népének a közel-keleti válság igazságos rendezését célzó erő­feszítéseit. Elhunyt Nógrádi Sándor (1894—1971) Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, kas? Nógrádi Sándor elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, vezérezredes, pártunk, vala­mint a magyar és nemzetközi forradalmi munkáamozgakMi kiemelkedő harcosa, hosszan tartó, súlyos betegség követ- kéziében, 1971. január 1-én elhunyt. Nógrádi Sándor elvtárs temetése január 7-én, (csütörtö­kön) 14 órakor, katonai díszpompával történik, a Mező tort úti (Kerepesi) temető munkásmozgalmi pantbenrajában. Elhunyt elvtársunk hozzá tartónál, elvtársai, barátai, régi harcostársai és tiszteiéi 11 órátái róhatják le kegyeletüket) a ravatalnál. 1894-ben született Nógrádi Sándor. Vasmunkás volt. 1918. óta vett részt a munkásmoz­galomban, megalakulása óta tagja volt a kommunista párt­nak, A Tanácsköztársaság bu­kása után huzamosabb ideig Csehszlovákiában dolgozott. 1922—23-ban, a Csehszlovák Kommunista Ifjúsági Szövet­ség titkára volt. Egy ideig Ro­mániában, később Franciaor­szágban vett részt a kommu­nista mozgalomban, A Kom­munista Ifjúsági Intemacioná- lé, majd a Kommunista Inter - nacionálé vezető szerveinek munkatársaiként dolgozott. 1944-ben a KÚP külföldi bizottsága a magyar partizán^ mozgalom megszervezésével bízta meg. Az egyik partizáss- egység parancsnokaként 1944 októberében csoportjával Sal­gótarján körül fejtett ki par- tizántevékenységet, együttmű­ködve a szénmedence bányá­szaival. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A magyar néphadsereg Magyar Parttoán BaSadtít A felszabadulás ütést na észak-magyarországi területi pártbizottság titkára, iparügy& államtitkár, majd miniszter- elnökségi államtitkár volt). 1949-től 1956-ig a néphadsereg politikai főcsoportjának fúvó­ké volt, altábornagy!, majd ve­zérezredesi rangban. 1955 jú­liusában a„ honvédelmi mi­niszter első helyettesévé ne­vezték ki 1957-től 1960-ig Ma­gyarország pekingi és hanoi nagykövete volt. 1959-tól 1906- ig az MSZMP Központi Ellen­őrző Biottságának elnöke, 1945 óta tagja a MKP, majd az MDP, 2957 óta az MSZMP Központi Bizottságának. A3 Elnöki Tanács tagjaként ét or­szággyűlési képvisekdséat io tevékenykedett. Kitüntették « 'tKagyér Nép- köztársaság érdemrendjével, a Munka Vörös Zászló érdem­rendjével, a Felszabadulási, jubileumi emlékéremmel; a zó­lyomi városi nemzeti bizottság Zólyom díszpolgárává válasz­tott». Átadta megbízólevelét a YDK új magyarországi nagykövete Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának, el­nöke vasárnap fogadta Hoang Cuong rendkívüli és megha­talmazott nagykövetet, a Vi­etnami Demokratikus Köztár­saság új magyarországi nagy­követét, aki átadta megbízó- levelét. Hoang Cuong nagykövet megbízólevelének átadásakor a többi között hangsúlyozta: — Több mint 16 éve az amerikai imperialisták rend­szeresen szabotálják a Viet­namra vonatkozó 1954. évi genfi egyezményeket, mét*he­te*'énül kegyetlen agressziós háborút zúdítottak a vietna­mi népre. A nemzet meg­mentéséért és az amerikai agresszió ellen folytatót el­lenállási harcban a vietnami nép minden téren hatalmas sikereket ért el. Á vietnami nép — az ame­rikai agresszorok ellen, a nemzet megmentjéért folyó harcban, s a szocializmus épí­tésében egyaránt — mindig élvezte a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Nép- köztársaság kormánya és né­pe önzetlen, megszakítás nél­küli támogatását. Ez a segít­ség és támogatás hagy báto­rítást jelent a függetlenségért és szabadságért harcoló viet­nami népnek. Losonczi Pál a nagykövet beszédére válaszolva a többi között hangsúlyozta: — Pártunk és kormányunk, az egész magyar nép örömé­re szolgál, hogy az országa­ink, népeink közötti testvéri kapcsolatok az élet minden területén napról napra fej­lődnek, erősödnek. A magyar nép a szolidaritás számtalan megnyilvánulásával tesz hi­tet vietnami testvére mellett. Szilárd elhatározásunk, hogy tovább munkálkodunk e kap­csolatok fejlesztésén. — A magyar nép őszinte szívvel örül azoknak a ki­magasló eredményeknek, ame­lyeket a vietnami nép a szo­cialista társadalom építésében és az imperialista agresszió elleni harcban elért Tudatá­ban van annak, hogy a viet­nami nép, amikor az amerikai imperializmus ellen harcol, saját nemzeti jogaiért küzdve jelentősen hozzájárul a szo­cialista világrendszer orszá­gainak és népeinek a béké­ért, a függetlenségért, a de­mokráciáért és a szocializ­musért folyó küzdelméhez. Népünk mélyen meg van győ­ződve arról, hogy a vietnami nép a világ valamennyi for­radalmi és haladó erőinek támogatásával valóra váltja Ilo Si Minh elnök végső aka­ratát, kivívja hazája végle­ges függe ’enségét, felépíti a Szocialista Vietnamot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom