Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-15 / 293. szám
I Ahol elmaradt a társadalmi segítség... Egy sokgyermekes anya vesszőfutása Rendhagyó eset. szokatlan törekvés és még furcsább eljárás. Egy harmincöt esztendős, középiskolát, gyors- és gépíró tanfolyamot végzett asszony másfél hónapon át, a belefáradásig azon erőlködött, hogy éjszakai műszakhoz kötődő fizikai munkához juthasson. Kérése, kálváriajárása egyetlen okból fakadt. Négy kiskorú gyermekét neveli, családi kötelezettségeinek ellátásához az állandó éjszakai munkabeosztás felel meg. De a szemlélettel, a társadalmi segítéssel baj van Bátaszéken. Ponciustól Pilátusig Bátaszék nagyközség szálén, a Lajvér utca 27-es számú házban lakik Batai Mihélyné, a tizenhárom éves Péter, a hatéves Gabriella, a négyéves Csilla és a. kétesztendős Zsuzsi édesanyja. Az ötödik, a legnagyobb fiú már kiröpült, Szekszárdon ipari tanuló, gyakran hazajár. Az apa fűtő a MAV-nál, gyakran van távol, a nehéz szolgálat havonta 310—350 órára is igénybe veszi. Másodjára lehet csak bejutni a házba, a szomszédok arra gondolnak, az asszonykának talán mégis sikerült munkához jutni. Jóravaló, tiszta aszony az Ilonka — mondják, •— nagy a család, okvetlen kell a két kereset. Jó étvágyúak a gyerekek, „fél utcának elegendő túrós tésztát készít, de elfogy gyorsan”. A Batai-család gyereken, közül Péter iskolában van, "a tisztán öltözött apróságok édesanyjuk körül sündörögnek. A kicsik játszanak, a hatéves Gabi készségesen ugrik, ha anyja szól hozzá. — Két hónap alatt én akkora tortúrán mentem keresztül, hogy azt senkinek sem kívánom. Bajára utaztam naponta, korábban ott, a hűtőházban dolgoztam. Kétoldalú petefészek-gyulladással kezeltek a kórházban,, majdnem két héten át, az orvos más munkahelyét javasolt. Hónapok óta pályáztam a kenyérgyárban egy árukiadói állásra. Közben egy ideig nem kerestem. Megígérték Bátaszéken is, Bonyhádon is, mégis mást tettek oda. Féltek a sok gyerektől. Azt bolygatták, mi lesz a munkával, ha valamelyik megbetegszik. Én ezt nagyon sérelmesnek tartam. Hiába mondtam, hogy tudom én a kötelességem, nem állt Szavának az igazgató. Aki előzőleg ebben az állásban volt és eljött onnan, két héttel ezelőtt mondta nekem, hogy megüresedett a hely, de a gye. rekek miatt ne számítsak rá — mondja, miközben szelíden hessegeti a köréje sereglő, tör-., leszkedő kislányokat. — Van-e annak gyereke, aldt felvettek? — Ügy tudom, nincs. — Mi az előnye az éjszakai műszaknak? — Amikor éjjel dolgozom, napközben itthon lehetek és ellátom a családot. A két nagyobbik kislányt óvodába adnám, a kicsi Zsuzsival meg lepihenhetnék, alhatnánk délelőtt. Korábban, amikor délelőttös voltam, a hatórai kezdéssel csak reggeliztetni tudtam a gyerekeket és aztán fájó szívvel rájuk kellett zárnom az ajtót. Kikapcsoltuk ugyan a villanyt, de higgye el, sose voltam nyugodt. Bölcsődébe és óvodába olyan korán nem vihettem el a kislányokat. Sose bocsátanám meg magamnak, ha valami baj érné őket. Amikor délután kellett dolgoznom, este tízig, megint csak bájos volt itthon. Sokat göfidőlkoztatri, rájöttem, létkérdés éjszakai műszakot vállalnom. Háromszor járt BonyhÉjflon, Bátaszéken napokon át sok embernél próbálkozott, majd személyesen felkereste a fővárosban a kormány panaszirodáját. Végül aztán elment Bonyhádra és Szekszárdra. a pártbizottságra, ott aztán intézkedtek. Helyben hol járt? Neveket kérek és mondja, kiknél járt hasztalan. Senk; nem tett semmit, csak a vasúti párttitkár, Zentai István törődött velük, adott jó tanácsot. Azóta többen még a fejüket is elfordítják, nehogy sürgethesse. A bonyhádi igazgató protekció- hajhászónak bélyegezte, amiért a pártbizottsághoz fordult. Most már próbálja az igazgató helyrehozni, amit vétett, de a műszaki vezető haragjától most is tart. Volt, aki azt kifogásolta: „minek a sok gyerek?”, megint más azt ajánlotta: „fogadjon bejárónőt”. — Nem tudom, csúfolódni akart-e, de nekünk bejárónőre az uram 2300 forintos keresetéből nem telik. Javasolták, menjek irodába dolgozni, megvan az iskolázottságom. Nem félek én a munkától. Szekszárdra nem járhatok el, nem hagyhatom itt és nem is vihetemn naponta magammal a gyerekeket. Böngésztem a hirdetéseket, a városban egy helyen éjszakai portást kerestek; • de egy órával érkezésem előtt betöltötték. Más választásom nem maradt, itt kellett próbál, koznom. , Az adott szó kötelez Előttem a Bonyhádi Körzeti Sütőipari Vállalat igazgatója áltál aláírt, á kormány titkárságához intézett 1970. október 9-én kelt levél másolata. íme az ígéret, a leírt, s nem is akárhova adott szó, „Batai Mi- hályné vállalatunknál jelentkezett munkára, kérte, ha lehetőség van alkalmazzuk őt bátaSzékl itóérhünknél, áru- kiadói munkakörbe, ahol -a munkaidő legnagyobb része az éjszakai órákra esik. Ezen munkakör ebben az időben és jelenleg is be van töltve: Azt az ígéretet tettük, hogyameny- nyiben e munkakörben alkalmazott dolgozó elmenne, úgy szó lehet az alkalmazásáról. Továbbra is csak azt tudjuk mondani, amennyiben üresedés következne be, szó lehet alkalmazásáról”. A szó elszáll, az írás megmarad, az igazgató tette viszont mindezek ellentétét bizonyítja. Vajon miért nem teljesítette adott szavát? Volt azóta üresedés. Ha lehetőség van..., azt kérték tőle. Mit tud, mit mond mindezekről Garai János, az igaz- gatásilag Bonyhádhoz tartozó bátaszéki kenyérgyár telepvezetője? Nála is jelentkezett felvételre Batai né. — Ebben a beosztásban gyakran változtak az asszonyok, az éjszakázás miatt nem szívesen vállalták. Nagy Lajos. né, Jankovics Károly né (ő lépett ki a múlt hónap 20-a táján), majd Szabó, Tiborné. Amikor Jartkovicsné . kilépett, utána meghirdettük az állast a község hangosBemondőjáBan. Szabóné jelentkezett, én továbbítottam az iratokat Bonyhádra és akkor az igazgatónk őt vette fel — informál a telepvezető. Meghirdették? Hiszen az ötgyerekes' asszony erre várt! Sem itt, sem Bonyhádon nem stimmel valami. Ö azt hitte, Batairié ügye már nem aktuális, lezárult. Különben se rá tartozik. Miből hitte, hogy lezárult? Gondolta. Arra a kérdésre viszont, hogy érzése szerint, minden rendben ment-e, nem tudómmal felelt. Sokra nem megyünk, fordítunk a szón. — Arról mit tud, arról mit hallott, hogy a párt külön határozatot hozott a nőkérdés- • ről? — Hát... tudtam róla, amit a tv-ben közvetítettek; De en- ;gem nem is nagyon izgatott, mert nekem nem ez a dolgom — feleli. Ez á baj, hogy így -.látja, hogy külön előírást vár. Sokan egyszerűen természetes, emberi kötelességüknek tart- iják a törődést. Hallgat, — ön itt vezető ember. Hallott-e valamit a pártkongreszszusnól, az anyák társadalmi támogatásáról és megbecsüléséről ? — Igen, végighallgattam a Kádár-beszédet. Szép, hogy törődnek a sokgyerekesekkel. — De kik törődnek? Mások? — apellálok a lelkiismeretre, hiszen vezető ember, ha nem is párttag. Hogyne, neki is vannak gyerekei, mind a kettő tanul, egyik középiskolán, másik egyetemen. Persze, hogy el tudja képzelni, mennyi gondot okoz négy gyermek nevelése, mennyi pénz kell rendes ellátásukhoz. — Ha én tudtam volna, hogy ennyire kell más ügyeivel törődni... Nem kellett volna várni ä kongresszusra, előbb is el lehetett volna intézni. .. Én nem régen hallottam csak, hogy az igazgatónk mást ígért... — mondogatja kissé kényszeredetten. Felemás, rossz érzéssel távozom. Ide még nemigen jutott el a párthatározat szelleme. itt még nagyon homályos és lassan kristályosul az emberség, az egyéni felelősség- érzet. Elengedték a fülük mellett Fél napon át különböző tisztségű emberekkel beszéltem Bátaszéken, azokkal, akiktől sorsuk jobbrafordftásának megoldását nem oktalanul kérte Batálné. Ismerték a család helyzetét, beosztásukból, társa, dalmi munkájukból, a párt- határozatból adódóan erkölcsi- póíitikai kötelességük lett volna felkarolni a sokgyermekes anya speciális ügyét. Szinte kísértetiesen ismétlődött ugyanaz. a lehangoló válasz: azt hittem, időközben megoldódott. Könnyen elrendezték, a lelkiismeretűkkel. jó néhárvnn elengedték fülük mellett Báta- sz<*ken a Batai-család gondjait. Közben az assZóhy magyarázkodott, védekezett, kilincselt, több esetben még bocsánatot is kért. Nyelte, vagy hullajtottá a könrtveit, s édeskevés eredményre, jutott. Protekció? Nem szégyeíli kimondani? Nem kiváltságos helyzetet kívánt, nem passzióból vállalkozott volna az állandósuló éjszakai műszakra. Egymásra vártak az illetékesek a községben, pedig többgt, sokkal nehezebbet is megoldottak már de ezúttal nem cselekedtek. Most már ki többé, ki kevésbé rfesrelli tétlfen-' ségát. Egy valamit nem vitat- * nak: le kell vonni a tanulságot, okulni kell belőle. A Szakvezetőknek különösen figyelmükbe ajánljuk. A mozgalmi szerveknél pedig a történtek politikai vetülete a legizgalmasabb. Több tiszteletet érdemel az az anya, aki gyermekeiért ekkora áldozatra, ilyen fárasztó beosztásra vállalkozik, sőt küzd érte. Elemi kívánalom, hogy ne szenvedjen hátrányt, de nem elég hangoztatni, bevett, természetes szokássá kell tenni az általános megbecsülést. Ottjártunk napján töltöttele az első „munkaéjszakáját” a bátaszéki kenyérgyárban az öt- . gyermekes Batai Mihályné. (El is fáradt a forró, illatos kenyér rakosgatásában). A hercehurca, a hosszas huzavona után „elnyerte” végre az éjszakai műszakot, dolgozhat és elláthatja apró gyerekeit. ' Változást csupán az hozott sorsában, hogy közbeléptek a , felettes, szervek. Tolna megye nőreferense és két járási pártbizottság (a bonyhádi és a szekszárdi) vezetőinek kellett foglalkozni azzal, hogy Batai- né éjszakai munkához jusson. (Mit produkál az élet? Azoknak a vezető kommunistáknak kellett segíteniük, akik mindent megtesznek azért, hogy másutt a nők’ felmentést kapja, nak az éjszakai műszak alól!). Akik intézkedtek, akik beleszóltak. nem protekciónak, hanem politikai kérdésnek tekintették a sokgyermekes család Ségítését. A szemléletet viszont nem ott. hanem liélyben kell megváltoztatni, ott, ahol a dől. gok sorsa eldől. Időszerű az emlékeztető. Pullai Árpád, az MSZMP KB februári ülésén ezt mondotta: „A nő kettős hivatásából fakadó gondjaival szemben tanúsított közömbösség sok feszültség és keserűség forrása”. SOMI BENJAMINNÉ Hőgyészi rekorder agancs A hőgyészi erdészet történetében minden eddigit felülmúlt az idei gímszarvas- vadászat. NSZK-beli, osztrák és svájci vadászvendégek 27 szarvasbikát lőttek, s ebből 21 díjazott: 6 arany-, 8 ezüst- és 7 bronzérmes trófea. A legnagyobb 13,05 kilogrammos agancs, amelyet dr. Hort Lesmann NSZK-beíi vadász zsákmányolt,.rekord a hőgyészi erdészetben, csaknem 2 kilóval meghaladja az ott korábban lőtt . gímszarvas agancsát. A pompás agancsot bemutatják az 1971. évi vadászati . világkiállításon. Az erdészetben jelenleg a selejtező vadászat folyik, s 80 gímszarvast, — zömében sutát — lőnek ki szilveszterig. Megfelelő takarmánnyal felkészültek a vadállomány téli etetésére is, mint arról Keszi Nándortól, az erdészet vezetőjétől ériedül tüuk. Az udvariasságról ódór János elvtársnak á párt tizedik kongresszusát záró beszédéből nem hiányzott az egészséges és ugyanakkor kritikus humor sem. Az egyenjogúsággal kápcsolatban mondotta: „...Mi ne úgy értsük a* egyenjogúságot, és főleg ne merüljön ki harcunk abban, hogy egyenjogúsítjuk a nőket, tehát ugyanúgy nem köszönünk nekik sem, mint ahogy néha egymásnak sem köszönünk." A nők egyenjogúsága más téma, most maradjunk a köszönésnél, mint ez udvariasság egyik jellemzőjénél. Egy cseppet sem ostoba vélemény szerint „Az udvariasság a legolcsóbb, ugyanakkor legjobban kamatozó befektetés". Ez Igaz, csak éppen túlságosan üzletszerű megállapítás. Mert tulajdonképpen mi rejlik az udvariasság mögött? Egymás megbecsülése. Aminek az ellenkezőjére oly sűrűn szolgáltatunk, szándékosan, vagy anélkül szép számú példát. Szívet facsaró végighallgatni egy honfibúval telt kesergést a nemzethalál réméről, hivatkozván népszaporodásunk adataira. Legalább ennyire az, látni a kesergőt, amikor szemrebbenés nélkül tolakszik fel valamelyik járműre egy állapotos anya előtt, vagy ha együtt utazik vele, óvakodik átadni neki ülőhelyét. Megható a feleségének kézcsókkal köszönő férj, ugyanaz, aki otthona falai közt nem sajnál az asszonytól oly- kor-másszor egy-két pofont. Van természetesen ellentétes véglet is. Hajbókolásig terjedő köszönt- getés, dicsérete mindennek, nagyjából olyasféle alapállásból, hogy „Én nem bántalak, tán csak lesz annyi tisztesség benned, hogy a hátam mögött te sem bántasz!" M inden kornak és mindé» népnek megvolt a maga illemkódexe, élnek sajátos szokásai. A spanyol etjkett szerint: „A királynének nincsen lába!" Ennek jegyében egy főúr lóhalálában menekült át a határon, mert lóról bukott uralkodónőjének lábát kiszabadította a kengyelből, amihez bajos lett volna hozzáfognia, ha nem érinti a felséges járószervet. Ezért viszont fővesztés járt. Az eszkimók egyes törzseinél a legtermészetesebb udvariasság, ha valaki a szállóvendégnek felajánlja — a saját feleségét. Mi kevesebbet kívánunk, de ugyanakkor többet. Egy normális érintkezési módot, mellyel minden külön bejelentés nélkül ■ki-ki tudtára adhatja a másiknak, hogy önmagával egyenrangú embernek érzi, munkakörétől és társadalmi állásától függetlenül. Amiként, hogy az alkotmány értelmében minden magyar állampolgár egyenrangú és egyenjogú is. Ahogy a szólás tartja, az aranygyűrű attól még senkinek nem esett le az ujjá- ról, ha se többel, se kevesebbel nem fordult a másikhoz, mint olyan szóval, melyet akkor is szívesen vesz, ha hozzá intézik. (ordas) Népújság 1970. december IS,
