Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-06 / 286. szám

\ Becsvágy és szolgálat E gy tiltakozás késztetett arra, hogy megírjam ezt a cikket. A község ta­nácselnöke igyekezett eltéríteni attól a szándékomtól, hogy művelődési házuk életéről szó­ló riportomban leírjam a he­lyi szobafestő mester, nevét. „Igaz, társadalmi munkában ő mázolta át az épület hét aj­taját és a huszonkét ablakot is... De mérhetetlenül hiú, becsvágyó ember, onnét ered az egész buzgalma. Rögtön megvenne tízet az újságból, bekereteztetné, fennen muto­gatná mindenkinek. Hiányzik belőle az a szerénység, ami nélkül nincs új típusú em­ber. . Nem tagadom, fittyet hány­tam az elnök figyelmeztető szavára. Leírtam riportomban a becsvágyó kisiparos nevét, sőt az áldozatkészségét dicsé­rő szavakkal sem fukarkod­tam, / Hadd ismertessem önkényes eljárásom indítékait! Aki ismeri az ország első pesti Nemzeti Színházának tör­ténetét, az emlékszik többek között Thuróczy.Pál és Rössler János nevére is. Thuróczy — elegánsan ható neve ellenére, — holtszegény kétkezi ember volt, mégis két hetet dolgo­zott feleségével egyetemben a magyar szó hajlékának meg­teremtésén. Rössler uram pe­dig szürke lakatos mester lé­tére fölajánlotta: ingyen el­készíti száz zártszék lakatos- munkáit. Becsvágy is fűthette őket. De ez a becsvágy nem alanta­sabb, mint a Nemzeti Múzeu­mot alapító Széchenyi Ferenc grófé volt. Ö sem titokban és névtelenül ajánlotta föl már akkor is nagy vagyont jelen­tő gyűjteményét, hogy azok­ból végülis kisárj adjon nem­zeti könyvtárunk és az or­szág legbecsesebb múzeuma. Az alapító gróf példája sokak­ban ébresztett hasonló becs­vágyat és nyomában százak- ezrek szolgálták az áldozatkész ség kisebh-nagyobb gesztusai­val a magyar művelődésügyét. Kevesen tartják számon egy száz év előtt élt királyi taná­csos, Gyurkovits Jenő nevét, aki a Pesti Naplóban kihirdet­te, hogy bárkinek megmutatja képeinek gyűjteményét. Ráth György és Hopp Ferenc nevét — egyebek között — azért őr­zi az utókoT, mert értékes mű­gyűjteményeiket a köznek ha­gyományozták. Szerencsére történelmünk bő­velkedik a társadalom javát szolgáló, ilyen kisebb-nagyobb szenzációkban. Hogy az esemé­nyek főszereplői titkon arra gondoltak, ez a cselekedetük hírt szerez majd nekik? Nincs abban semmi kivetnivaló. Még a becsületére oly kényes Pe­tőfi sem hagyott kétséget afelől, hogy bízik az utókor hálájában. Ki ne ismerné so­rait, melyekben a sírjaiknál áldó imádsággal leboruló uno­kákról írt!? Vidéken jártomban olykor ma is látok még emléktáblákat hajdani ipartestületi, vagy ol­vasóköri helyiségek falán. E táblák többnyire név szerint is fölsorolják azokat, akik pénz­ből, vagy karjuk erejéből a legtöbbet adták ahhoz, hogy a közjót szolgáló intézmény létre jöhessen. Közművelődésünk manapság sem nélkülözi a mecénásokat. Művelődési házak, parkok, utak százai készültek el. az elmúlt tíz-tizenöt évben is társadal­mi munkával. Az árvízkárosul­tak talpraállítására összegyűlt százmillió forintok pedig arra utalnak, — jóllehet a mi vi­szonyaink között egyénileg sen­kinek sincs lehetősége arra, hogy olyan hatalmas alapít­ványt helyezzen a nemzet asz­talára, mint annak idején a dúsgazdag Széchenyi Ferenc —, az összefogott, társadalmi mé­retű segítő akció olyan ered­ménnyel jár, amihez a hazafi- ságtól felbuzdult főrendek egyéni gesztusai nem is mér­hetők. De névtelenek óhajtanak maradni, akik pénzben, vagy munkában sokat tettek faluju­kért, vagy éppen a hazáért? Lehet, hogy sokan mit sem tö­rődnek a külső megbecsülés jeleivel. Ám, semmivel sem csökken szememben azok se­gítőkészségének értéke, érdeme, akik büszkék arra, amit tettek. A Thuróczy-házaspár több em­beröltővel ezelőtti munkáját még ma is számon tartjuk. Miért ne tudjunk arról, hogy egy falusi honfitársunk több ezer forintnyi munkát végez azért, hogy a község művelő­dési háza szép és vonzó le­gyen? Vannak helységek az ország­ban, ahol rájöttek már, mi­lyen tettre sarkalló erő a lo­kálpatrióta becsvágy. Tudunk, városokról, községekről, ahol a bizonyos mennyiségű munkát elvégző aktivistáknak emlék­érmet, oklevelet adnak. A Bu­dapest fejlesztéséért kiemelke­dő eredménnyel munkálkodó tervezőknek, művészeknek a főváros tanácsa évről évre aranyérmet és pénzjutalmat ad át. És erről a sajtó, rádió, tv is hírt ad. A társadalmi munkások becsvágyát szolgálják az ilyen gesztusok? Azt is. Korunkban, amikor a feltörő emberi becs­vágy ezer kiélési formára lel, s e kiélési formák gyakran ön­célúak, vagy éppen károsak, csak tisztelhetem azt a becsvá. gyat, amelyik az ország, a köz­ség, vagy akárcsak egy tanyai iskola fölvirágoztatásátooz kap. csolódik. Nem kételkedem azonban, hogy karrieristák, a hírnév vágyának megszállottái is oda­csapódnak egy-egy jó ügyhöz. És inkább keresik a hírt- dicsőséget. mint a munkát. Ez a veszély azonban minden kö­zösségi akcióra leselkedik. Van község, ahol utcát ne­veztek el egy olyan tanítóról, aki egész életében szeretettel és nagyon eredményesen tanít- gatta a falu gyermekeit? Ta­valy egy álló hétig kutattam ilyen falu után. Legalább tu­catnyi helységben jártam, ahol legendák öveznek egy-egy rég holt pedagógust. Némelyik he­lyen a tanácstitkár, vagyatsz- elnök kivitt az utcára és ilyesféléket mondott: „Akit itt lát, az mind az öreg rektor úr türelméből, szeretetéből kapta az írást-olvasást; a boltost ő tanította számolni; az újságot itt úgy lapozza a nép, ahogy ö mutatta; ő volt Itt a szellem napvilága...” De utcát azért nem neveztek el róla. Az is­kola falán sem hirdeti tábla az ilyen nagyszívű pedagógu­sok nevét... Pedig az ember szomjazza az elismerést. Mi másért írja a költő a vers alá a nevét és mi másért látja az olvasó e gon­dolatsor végén, hogy írta: BAJOR NAGY ERNŐ UOVÁSZ PÁL} VERSEK MARIS üj célok: lenge szappanbuborékok, eléred, érinted: már nincsenek. Pókháló-könnyen száll veled az élet — fényét se látta, máris hunyt szemei W S (csönget monogram) Sarat cipel a lenti körbSl fény villog rajta mindig föntebbről INGYEN ^Alulról jöttem", mondogatja sűrűn, építő tettet egyet se mutat, csak várja, hogy a jó koreszme inggé*, alákövezze csúcsig az utat MISZLA1 GYÖRGY VERSEI: ~~ KÉKSZ1LVAFA Csihatagként került a kertbe a kékszilfava csemete. S körtefánkkal versenyre kelve, növekedik a nap fele... Aki adta, a temetőben porladozik már hangtalan. Nem kérdezi meg elmenőbe»: a kékszilvafóddal mi van? 1.-t Gyümölcsöt érlelt, Gábor bátyáml.lt Tanú a beföttes üveg: az éléskamra deszkapolcán szeptember óta szendereg.IS KÉSZÜLŐDÉS Fecskét terem a diófa Csodálom már reggel óta. Vezényszóra szárnyrakelnek, S irányt vesznek napkeletnekoil „„ MAJD CSAK­Az élethez már mi marasztal? Egy jó ebéd, s terített asztal. Éjszakánként meg egy szép ólomi Időmet így majd csak lejárom. V. A. Valiramejev: ZENG ESDI JUDIT BAJZA SZEZON UTÁN Foto: Gottvaid

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom