Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-03 / 283. szám
Kairó Husszein látogatása A pártkongresszus jóvá b agyta kiilpol ili kán kat Husszein jordániai király szerdán Kairóba érkezett. A repülőtéren Anvar Szadat, az F,AK köztársasági elnöke fogadta. Husszein és Szadat azonnal a Kubeh-palotába hajtatott, ahol tüstént megkezdődtek a két államférfi tárgyalásai.- Husszeint csütörtökön Londonba várják, ahol pénteken találkozik majd Healh miniszterelnökkel. A jordániai uralkodó december közepe táján látogatást tesz az NSZK-ban. A látó gatás pontos idejét a bonni kormány biztonsági okokból trfég- titokban tartja.-Az A1 Ahram szerdai száma beszámol arról, hogy magas rangú Palesztinái geIndnkína rillaküdöttség érkezett Kairóba. Abu Ajadnak, Jasszer Arafat helyettesének vezetésével. Értesülések szerint Husszein arab csúcstalálkozót. kíván előkészíteni, hogy azon megvitassák egy paleszt inai állam megalakításának lehetőségeit a Jordán folyó nyugati partján. A palesztínsi vezetők Hussz,ein ezzel kapcsolatos elképzeléseit élesen ellenzők. Megfigyelők szerint Húsz szein kétnapos kairói látogatása hozzájárulhat i Vaszfi Teli miniszterelnökké történt kinevezése óta megromlott egyiptomi—Jordániái kapcsolatok javulásához. A washingtoni kormány arra hivatkozva sürgette ennek a kérdésnek napirendre tűzését, hogy a kongresszus csak akkor fog hozzájárulni az amerikai csapatok változatlan létszámban való Európában tartásához, ha az európai partnerek mélyebben benyúlnak zsebükbe. Az európai tagállamok hadügyminiszterei kedden délután tanácskoztak arról, hogy milyen közös javaslatot terjesszenek elő a szerdai ülésen. A tanácskozáson az európai partnerek többsége — lényegében a nyugatnémet javaslatot követve — amellett foglalt állást, hogy egv .európai beruházási programot” ajánljanak fel, melynek keretében az európai NATO-álla- mok öt év alatt 420 millió dollárt fordítanának a NATO infrastruktúra megjavítására. Ebből az összegből korszerű távközlési rendszert építetnének ki az európai NATO-parancsnokságok közötti összeköttetés megjavítására, továbbá betonhangárokat építenének. hogy biztosítsák ..a NATO-légierő megmaradását váratlan támadás esetén”. Nvugat-Némei- ország e beruházási program költségeiből 40 százalék fedezését vállalja, a fennmaradó összeg felosztása körül azonban még vita folyik, mert a7. angolok egyelőre yem hajlandók hozzájárulni ehhez a programhoz. Hazánk az elmúlt években rendkívül aktív külpolitikát folytatott, s nem egy esetben. kezdeményezőként lépett fel a nemzetközi porondon. Jelenleg 88 állammal tartunk fenn diplomáciai kapcsolatot, ezekből 17 országgal az utóbbi négy év alatt léptünk diplomáciai viszonyba Ezek az adatok önmagukban is azt mutatják, hogy nemzetközi politikánk a békés egymás mellett élés elvére épül, a magunk eszközeivel ezt igyekszünk elősegíteni. A világ azonban sokkal bonyolultabb helyzetben van, semhogy 'elegendő lenne a békés egymás mellett élés óhajtása, hisz jól tudjuk, hogy az imperializmus — természetéből következően — hódításra és leigázásra törekszik és a reakció, a népek elnyomásának eszköze lett. A kongresszus pontosan megfogalmazta: A mai világ alapvető, kibékíthetetlen ellentmondása a munka és tőke közötti ellentét, aminek nemzetközi méretű kihatásai a vietnami háború, a közel-keleti válság. Külpolitikánkat ez az alapvető ellentmondás határozza meg, hisz az imperi- alistseUenes harcnak döntő ereje a szocialista ’ V ■*rendszer. s ebből a harcból hazánk is kiveszi részéi. Nemzetközi feladatunk kettős: egyrészt biztosítanunk kell az ország békés építőmunkájának nemzetközi feltételeit, s mint a kongresszus határozata mondja, elősegíteni a testvérpártok együttműködését a béke, a demokrácia, a szocializmus világméretű erőinek növelését Másrészt segítenünk kell, épp alapvető nemzetközi céljaink elérése érdekében, a szabadságukért, függetlenségükért küzdő népeket. Mindenekelőtt Vietnam népét, amely hősi erőfeszítéssel áll ellen a túlerőben lévő amerikai imperializmusnak, bebizonyítva, hogy az igaz ügy legyőzhetetlen. Támogatjuk Laosz, Kambodzsa népét, a koreai nép erőfeszítéseit hazája békés egyesítéséért, támogatjuk az arab népek igazságos harcát. Történelmi küzdelem folyik a kapitalizmus és a szocializmus között, s ebben a világhelyzetben továbbra is internacionalista politikái keil folytatnunk. A világ haladó erőinek fő támasza ma is a Szovjetunió, s az internacionalizmus próbaköve továbbra is a Szovjetunóhoz való viszony. A Szovjetunióval való szembenállás, bármilyen fajta szakadár politika, vagy éppen nyílt szovjetellenesség gyöngíti a haladás erőinek internacionalista harcát, s következésképp a nemzetközi reakciót segíti. Ennek ma különös jelentősége van, amikor — mint a kongresszus határozata megállapítja — a világ fejlődésének fő irányát, az imperializmus minden erőfeszítése ellenére, a szocializmus. a társadalmi haladás, a nemzeti függetlenség erői határozzák meg, A két kongresszus közötti időszakban ezt az ügyet szolgálta külpolitikánk, s hazánk épp ennek a következetes politikának köszönneti egyre növekvő nemzetközi tekintélyét. S a kongresszus, amikor jóváhagyta az elmúlt évek politikáját, voltaképp a jóváhagyással megszabta az elkövetkező évek irányvonalát is: szövetségben a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, támogatva minden haladó erőt, a népek felszabadításáért, a békéért, a nemzetközi együttműködésért harcol külpolitikánk. Ez az aktív nemzetközi tevékenység kiterjed az egész világra, hisz épp az utóbbi években erősödtek kapcsolataink például több latinamerikai országgal, földrajzilag azonban kézenfekvő, hogy az európai helyzet normalizálását tekintjük az egyik legfontosabb és legsürgetőbb feladatnak. Ezért volt a magyar diplomácia egyik központi feladata az elmúlt években az európai biztonsági konferencia megvalósításának gondolata, s a budapesti felhívás után ma már szinte nincs olyan nemzetközi tanácskozás, amelyen szóba ne kerülne ez. A szovjet—nyugatnémet, majd a lengyel—nyugatnémet szerződés aláírása egy-egy lépést jelent előre ezen az úton, s ha ma jobbak a biztonsági konferencia megvalósításának feltételei, mint korábban, abban a magyar külpolitikának is része van. Ezt az internacionalista, a népek békéjét szolgáié külpolitikai tevékenységet hagyta jóvá a kongresszus, s ehhez adott új ösztönzést. Iliire ok Oel-Vieinaiiihau és Kanibodxsában \g utóbbi napokban megélénkült a kambodzsai hazafiak hazai tevékenysége. A szabadságharcosok különösen a főváros, valamint Kompong Chan és SUoun térségében súlyos veszteségeket okoztak a bábrezsim csapatainak. Képünkön: sebesült kormánykatonát visznek hátra a twzvonalból. Dél-Vietnamban a népi felszabadító erők tüzérsége kedden éjjel és szerda délelőtt újabb támadásorozatot hajtott végre. A legjelentősebb célpont a Saigontól 300 kilométerrel északra fekvő Cam Ranh öbölbeli ámerikai légitámaszpont volt. A saigoni amerikai parancsnokság által elrendelt hírzárlat következtében nem derült ki, hogy a támaszpont területére hány lövedék csapódott be, de á parancsnokság szóvivője annyit elismert, hogy több amerikai katona, életét vesztette. ;... ^ j ^ATO-tanács Szerdán délelőtt a Brüsszel melletti NATO főhadiszálláson megkezdődött a NATO- tanács haromtjapos év végi A kambodzsai kormánycsapatok kísérletet tettek arra, hogy a kedden visszaszerzett Brek Kdam-i révátkelőhelyről kiindulva visszaszorítsák a népi erőket a környező területekről is. A kormánycsapatok az AP jelentése szerint heves ellenállásba ütköztek. A népi erők változatlanul elszigetelik a fővárostól a kambodzsai kormánycsapatokHüntegyr 50 zászlóalját. - «gjjjj, ■ aÉfcftg* Kompong Son' az ország egyetlen mélytengeri kikötője közelében is kiújultak szerdán a, harcok. ülésszaka. Az első napon szerdán hadügyminiszterek tanácskoztak, elsősorban .- ka- tojaai. terhek .jürgfelosziusáról. Kedden késő este ismeretlen személyek elrabolták Eugen Beihlt, Nyugat-Német- ország San Sebastian-i főkonzulját. A hírt szerdán reggel a bonni külügyminisztérium a madridi hatóságoktól kapott tájékoztatás alapján megerősítette. Az; 59 éves diplomatát akkor ejtették fogságba, amikor a konzulátusról hazaérkezve gépkocsiját a villájához -tartozó garázsba vitte. A ház egyik alkalmazottja látta, amikor fél tizenegy tájban Beihl behajtott a garázsba, majd néhány perccel később ismét elhagyta a garázst, de akkor kocsijában már több férfi ült. Mercédeszét követte egy másik, piros színű gépkocsi, amely korábban a ház közelében parkolt. San Sebastian-t források Az elmúlt években egyre többet hallatnak magukról a baszk szeparatisták, akiknek céljuk a független baszk állam létrehozása. A baszkok « köztársaság idején önkormányzatot kaptak, Franco azonban minden erővel el- myomta nemzeti törekvéseitől. Jelenleg ETA néven műkii- ttik a baszk szeparatista szervezet^, amely egyesíti magában <cJstégy spanyol és a három francia baszk tartományt. A szervezet nem nagy, megfigyelők úgy vélik, hogy legMv&k-ms- twm -mA baszk szeparatisták Elrabolták az NSZK San-Sebastian-i főkonzuliét szerint, az emberrablást baszk, nacionalisták követték el. Attól tartanak, hogy a nyugatnémet. főkonzult, aki egyben több nyugatnémet cég megbízottjaként is működött az észak-spgnyol kikötővárosban, a szélsőséges baszk terrorista szervezet az ETA (Euskadi ta Askatusana — baszk nemzet és szabadság) rabolta el, amely az önálló baszk államéit folytatott kampány során már többször alkalmazott hasonló módszereket. Magát Beihl főkonzult két évvel ezelőtt egyszer már megfenyegették. A mostani akció feltételezések szerint összefüggésben van tizenhat baszk nacionalista csütörtökön Burgosban kezdődő haditörvényszéki perével. ban a lakosság nagy rétegeinek rokonszenvét élvezi. Kezdetben egyetemista körökben voltak csak hívei, ma már azonban, miután egyre baloldali bb eszméket vall. a munkásság körében is vannak hívei. Működése a Franco- rendőrség elnyomó akciói következtében egyre merészebb formákat öltött, s különböző szabotázsokat, börtönök, bankok, kaszárnyák elleni támadásokat hajtott végre. Emberéletet követelő akcióktól azonban mindeddig tartózkod- ■tak az ETA tagjai. Brüsszel