Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-03 / 283. szám
A X. kongresszus szellemében. Elismerés és türelmetlenség Az erélyről, a hangmagasságról és a munka, a teljesítmény elismeréséről van szó. Pár hete akaratlan egy oldott eszmecsere kellős közepébe toppantam, ahol a megye magasrangú politikai vezetőjétől a kicsiny, pártmunkásokból álló kollektíva derekas teljesítményének elismeréséről hallhattam. A megyei pártértekezleten és azt megelőzően nyújtott munkát, néhány meleg hangú mondatban méltatták, úgy, hogy az felvillanyozott. Mindenkit jóleső érzéssel töltött el az örvendetes tény, hogy a sok munka torlódása közben is észrevették az erőfeszítést, s megtalálták a módját a kötetlen elismerésnek, de még az apróbb hiba közlésének is Megerősítette bennem, ez kell a jó munkahelyi közérzethez. a munkakedvhez. így lelheti meg mindenki a tettekre ösztökélő belső harmóniát. A rövid negyedóra hibamente- sebb észmunkára. szellemi erőfeszítésre sarkallt és buzdított. A másik, a lehangoló tapasztalat éppen egybeesett a kongresszus munkájának mindennapos figyelésével, talán az ott szerzett benyomások is fokozták a tartósan fogva tartó érzést: így nem szabad. Biszku elvtársnak a „lefelé” és „oldalt” tanúsítandó, maximális türelemről mondott szavaival szöges ellentétben álló, kíméletlen becsmérlés fültanúja voltam. A lelkes ifjút sújtó, kinyilatkoztató értékítéletben ocsmány jelzőt kapcsolt az ifjú emb$r munkájához egy korábban okosnak hitt közép-. szintű, vezgtő- Az. emberi méltóságon tapodó, igaztalan és lélekháborító gorombasággal óhatatlanul önmagáról állított lri rossz bizonyítványt, s mind-' ezt a falakon is áthallatszó, dühös hangoskodással tette. Az esetet még furcsábbá tette, hogy egy hónappal korábban ő maga dicsőítette az ifjút, így a túl gyors váltással egy szájból fújt hideget-meleget. A fenti sorokban vázolt esel- egyedisége ellenére nem ismeretlen maga a jelenség: az akarnokságra hajlamos egyén szubjektív indítékból sárba- tiporja az emberi önérzetet. A fáma szerint az volt a baj, hogy az ifjú vonakodott a másik elvtelen hívévé szegődni. Esetünkben nem nehéz' felismerni a mába átmentett kispolgári mágatartás és élet- szemlélet, Pullai elvtárs által analizált káros megnyilvánulását. Ütközések gyakran adódnak a mindennapi munkában, ismerünk betegesen túlérzékeny embereket is. Most nem erre, hanem az elveket sutbavágó gőgre, s az abból fakadóan fejbeszálló „gőzre” utalunk. Vörös fonálként húzódott végig, a kongresszus munkanapjainak középpontjában állt a képességek, a legjobb tudás szerint végzett társadalmi és termelői munka, a dolgozó ember fokozottabb megbecsülése. Csak a munka lehet forrása a további felemelkedésnek. Kicsendült a kongresszuson, észre lehet venni, menynyire megfogta az emberekét az igazán demokratikus felfogás érvényesítése, ann^k gyakorlati alkalmazásának szükségessége. Akik figyelemmel kísérték, reagálásuk előtt önkéntelenül körülnéztek szűkebb körben, s azzal szembesítették az elhangzottakat. A kongresz- szusi küldött, a gyári munkásnő, a művezető, a pedagógus lándzsát tört az erélyt emberséggel ötvözni tudó vezetői magatartás, az effajta munkastílus mellett. Meg tudják az emberek most már különböztetni a nemest és a nemtelent, a becsmérlő és felemelő indulatokat. Vérmérsékletük, egyéniségük szerint igénylik, vagy követelik a hamis értékítélet, a kétarcúság, az elidegenítő durvaság száműzését, elvárják az áldozatos és sikeres munka méltatását, a kisebb posztokon állóktól is. Vallják: nincs az a hiba, amiben ne lehetne szót érteni, ha azt kultúremberhez méltóan, a szocialista humánum, az igazi demokratizmus elveihez híven, a túlnyomó többség áltat megszokott és meghonosított módon teszik. Kialakult és erősödik a közvélemény jobbik felében: mind a se hús. se hal lagymatagságot, mind az önmagát túlértékelő, másokat megalázó egyéni felfogást kifogásolja. Ugyanakkor igényli a jogos elismerést, elveti a mimózalelkűséget és a megokolt hiba feletti túl- érzékenykedést. Valódi és tartós tiszteletet munka- és embertársaitól csak az képes kivívni, aki az elmarasztaló jelzők nyaklónélküli osztogatása helyett jót- rossza.t meggondoltan bizonyít, akinek szavához fedezetet nyújt a munkát és a dolgozó embert megbecsülő magatartása. SOMI BENJAMINNÉ Gépesítik a szarvasmarhatartást Agrár-gépész- és építész- mérnökök tanácskoztak szerdán a Technika Házában a szarvasmarhatartás gépesítéséről. A negyedik ötéves tervben ugyanis 250 ezer tehén- és 220 ezer hízöférőhelyet építenek a gazdaságokban; az új létesítményeket lehetőség szerint mindenhol korszerű gépekkel akarják ellátni, mert így gazdaságosabb az állattartás. Dr. Sós Frigyes, az Agrártudományi Egyesület épületgépesítési szakosztályának elnöke az MTI munkatársának elmondotta: az elmúlt 15 évben 100—200 férőhelyes istállók épültek. Ezekben még nagy jelentősége volt a fizikai munkának, egyebek között például a takarmányozásnál. A negyedik ötéves tervben az eddiginél lényegesen korszerűbb szarvasmarhatartási létesítmények épülnek. A szakemberek 500—1000—2000 férőhelyes telepeket terveztek, ezeken szinte iparszerű jelleggel, előre programozva nevelik az állatállományt. Az új telepeket szakosítják, ami azt jelenti, hogy egy helyen csak tehenet, vagy hízót tartanak. Az új létesítményekben 30—40 állatot ápol egy gondozó, a régebbi típusú istállókban csak 16— 13-at. A szakemberek megállapodtak abban, hogy az eredmények megjavítására sokat kell még tenni az épületek belső klímájának megváltoztatására. NAPIRENDEN: a kisipari szövetkezetek vezető testületéinek újjáválasztása 17 ontos állomáshoz érkeztek a kisipari szövetkezetek, tagjaiknak a jövőt befolyásoló, meghatározó kérdésekben kell dönteni a közeli napokban. A szövetkezetek alapszabálya ugyanis előírja, hogy a vezető testületeket négyévenként — az ellenőrző bizottságokat ötévenként — kell újjáválasztani. Legutóbb 1965-ben voltak választások a szövetkezetekben. Ismert okok miatt az újjáválasztások egy évvel elhúzódtak, így a soron következő választások alkalmával valamennyi testületet újjá kell választani. Az OKISZ vezetősége választási felhivásában azt javasolta, hogy a választásokat 1970. december 1. és 1971, január 31. között tartsák meg a szövetkezetek. Megyénk kisipari termelőszövetkezeteinél a választásokat 1970. december és 1971. január hónapban tartják meg. » A választási munka komoly politikai feladat szövetkezeteinknél, ahol a szövetkezeti demokrácia teljes mértékben érvényesülhet. Minden szövetkezetnél választási előkészítő bizottság alakul, mely bizottságnak az a feladata, hogy. valamennyi szövetkezeti taggal elbeszélgessen, közvéleménykutatást végezzen, hogy a tagság kit tart érdemesnek, kit javasol egy-egy vezető testületbe. Az előkészítő bizottság tagjaiból választja- meg a közgyűlés a jelölő bizottságot, mely a tagság véleményének is-, méretében teheti és teszi meg javaslatát. VT alamennyi szövetkezetnél a vezetőségen és az ellenőrző bizottságon kívül a közgyűlés egyéb bizottságait is megválasztják; így a szövetkezeti bizottságot, a munkaügyi bizottságot, a nőbizottságot és a fegyelmi bizottságot, valamint az érdekképviseleti szövetség küldöttközgyűlésére a küldötteket. A választások során a demokratizmust teljes mértékben biztosítja a titkos szavazás. Annak ellenére, hogy várhatóan az eddig is aktívan, jól dolgozó vezetőségi és egyéb bizottsági tagokat zömében ismételten a tagság megválasztja, a vezetőségek és az egyéb bizottságok összetételében változások várhatók, ugyanis a legutóbbi választás óta a szövetkezeti tagság összetételében lényeges változások történtek; az összetétel a nők és az ifjúság javára tolódott el. Az újraválasztások során pedig a vezetőségnek és az egyéb bizottságoknak tükrözni kell a szövetkezet összetételét. A leköszönő vezető testületeknek a közgyűlésen beszámolási kötelezettségük van. Van Is miről beszámolniok, ugyanis a vezető testületek tevékenysége egybeesik a harmadik ötéves terv időszakával és ezen időszak alatt valamennyi kisipari szövetkezet igen komoly fejlődésen ment keresztül gazdasági, mozgalmi, politikai vonatkozásban. A beszámolások jelentőségét növeli az is, hogy nemcsak az elmúlt tervidőszak eredményeiről adnak számot, hanem a január 1-én induló negyedik ötéves tervből a szövetkezetre vonatkozó, célkitűzésekről, feladatokról, is tájékoztatást kapnak a szövetkezetek tagjai. Kisipari termelőszövetkezeteink tagsága és a vezetőségek eddig is bebizonyították, hogy jól tudnak élni a refórm adta lehetőségekkel, a teljes önállósággal. Bízunk abban, hogy a vezető testületek újjáválasztása még inkább megszilárdítja, még nagyobb fejlődést eredményez gazdasági, mozgalmi és politikai vonatkozásban egyaránt. Kardos Antal KISZÖV oszt. vezető Sikeres tárgyalások a vulkánba!) hasznosítására wéstr-*»«.w A közúti járműfejlesztési program keretében a Kismotor, és Gépgyár ilj gyárat épített Baján. Az üzem több mint ezer dolgozót foglalkoztat. A j övő évben a tervek szerint már 125 millió forint értékű terméket állítanak elő. Még az idén sor kerül a 150 millió forint állóeszközzel rendelkező üzem hivatalos átadására, amely szerelvények? ;!, részegységekkel biztosítja a közúti járműgyártás továbbfejlesztését. Képünkön: rövidesen befejeződik a felületkezelő üzem szerelése. . - . -íWTi fgfcó — Mező Sándor Mi. KS) A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei a közelmúltban a .Német Szövetségi Köztársaságban és Nyugat-Berlinben jártak, s folytattak gazdasági tárgyalásokat. Amint arról már beszámoltunk lapunk hasábjain, a vállalat nagy jelentőségű találmánnyal rendelkezik. A találmányt hivatalosan elfogadták, bejegyezték, gyakorlati hasznosítása azonban még vissza van. Nos, a vállalat szakemberei ez ügyben tárgyaltak a nyugatnémet szakemberekkel. A találmány neve: dekoratív vulkánhab. Épületburkoló anyag, vakolatot is helyettesít, az épületek külsején és belső részein egyaránt használható. Formája lapszerű, hasonlít a hagyományos konyhák padlózatánál alkalmazott cementlapokhoz, de tetszés szerint más alakzatokban is gyártható. Két rétegből áll: az alsó a vulkánhab, a felső pedig a színes, dekorációs réteg. Ez az építőanyag igen rendelkezik, nagy jövője lehet az építőiparban. Szervetlen anyagból készül, s időtálóbb a hagyományos hőszigetelő anyagoknál, kevésbé reagál a hőhatásokra, a nedvességre nem érzékeny, és kedvező a nyomószilárdsága. Sokoldalúan, előnyösen használható, színtartó, nagyszerűen alkalmazkodik az építőiparban alkalmazott technológiai követelményeknek. A jó tulajdonságai sokoldalúbbak, mint a hasonló célra alkalmazott egyéb anyagoké. E találmány mintegy 6—7 éves munka eredménye, és külföld is felfigyelt rá, érdeklődést tanúsít iránta. Alapanyaga hazai, könnyen hozzáférhető, és szinte korlátlan mennyiségben áll .rendelkezésre. Most a nagyüzemi gyártás kikísérletezése és ezzel párhuzamban a tömeggyártás megszervezése szerepel napirenden, s ezért tanulmányozták a számításba jöhető technikai berendezéseket. A nyugatnémet út során találtak is megfelelőt, és most van folyamatban az első gépegységek megvásárlása. Tarján! Lajos, a vállalat igazgatója erről a következőket mondotta: — A nyugat-berlini KERA- BEDARF céggel előzetes megállapodásra jutottunk, miután a gyakorlatban is tanulmányoztuk a technikai berendezésüket, s a cég képviselői ugyancsak jártak nálunk. A megfelelő fizetőeszköz rend- delkezésünkre áll, s az egyéb intézkedéseket is megtettük az üzlet lebonyolítására. A szóban forgó gépek megfelelnek a próbatermelés Beindításához és a közben kibontakozó tömegtermelésben is tovább alkalmazhatók. A próbatermelést a terveink szerint a következő év közepe táján indítanánk be, és gyors ütemben szere Ívénk megteremteni a tömeg-ímelés technikai alapjait is — fejezte be nyilatkozatát Tarjáni Lajos elvtárs