Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

» CTTTTTYTTTTTTYTTTTTYTTT VT? ¥▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼YTTTTTYTVTVTTTYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYTTTYYYYYYYVVYTT

»

▼▼YTTTYTttttttTTTTTTTTVTTTTTYTTYTTTTVTYTTTTTYTTTTTYYTTY TYYTYYYYyVTYYTTTTTTTTTTYTTTTYYYTTTTTTYTVYTYTTVYYYTTTTTTTTYTY

— — •«

Dohozy Imre:

10.

Az eljegyzés náluk volt. Anyám óriási tortát sütött, mint a malomkerék, a segéd cipelte utána, drága kosztümöt csináltatott, rendbe hozatta a körmeit, a városi ügyész lánya lesz a menye, igazi úricsalád, nem afféle elsőgenerációs, már a nagypapák és dédpapák is urak voltak, a szaga is úri mindnyájának, de a tortát letették a konyhában, nem szelték fel, a Ger- beaudtól hozatott süteményekkel szolgáltak, anyámat néninek szólították, apámat mester úrnak. Egész délután. Csak én voltam Ernő, kivált Surándynak, aki hangsúlyosan tegezett. Apám, ijedt kis öreg, az asztalt simogatta, hiába, a diófa az diófa, annak nagyon szép munkája van. Szólnom kellett volna? Ne nénizze- nek, mester urazzanak? Fene tudja, nem is jutott eszembe. Apám valahogy nékem is mester úr, és ez már rég kezdődött, talán egy régi-régi bittai búcsún.

Gyerekkoromban többször átrándultunk Bittára, rácok laknak ott, búcsú előtt Gáldot is mindig végiglármázták, robogó szekérről kurjongattak be az udvarokba, állva nyakalták a bort, tamburáztak, szívesen látunk mindenkit a bittai búcsún. Nagyszerű búcsúk estek ott, kólót tanultunk táncolni forróvérű rác lányokkal, egy víg zsivajgás volt az egész falu, csupa harsány szeretetreméltóság, estére azonban a rácok berúgtak, bottal estek neki annak, aki nem odavalósi volt, szaladt az egész vendégsereg kifelé a sötétben, mint a bolondok, ez volt az igazi mulatság, a szaladás Bittárói, si- kongás, lihegés, majd elpukkadtunk a nevetéstől, pedig aki hátul maradt, kicsapkodták a port a nadrágjából.

Egyszer apám égetett cukrot vett a búcsún, letört belőle egy darabkát, a szájamba dugta volna kedvesen, de én már akkor is undorodós

voltam, csak apám páctól rozsdás ujját láttam, fekete szélű körmét, és elkaptam a fejem, nem kell. Semmit se szólt, nem olyan ő, hogy akár a gyerekének is szólni merjen, csak remegett a hegyes kis álla sokáig, aztán eldobta az egész égetett cukrot, nehéz mozdulattal, mint aki roppant súlyt taszít odébb. Klára az eljegyzési uzsonnán egy süteményt dugott a számba. Amikor ropogtatni kezdtem, már késő volt, hiába jutott eszembe az égetett cukor, apám rám nézett, elfakadt sírva. Bolond dolog ez. Egyszeri, egyetlen, ijesztően fogyó életünkből ilyen fordulók maradnak meg bennünk: égetett cukor, sütemény. Mégis, a szép Klára tömör mellét a mester úr fia markolászta.

Már nem látom a műhelyt. A Törökpiac felől rakéta szökken a felhők hasa alá, füstös fényt lobbant, utána annál sűrűbb a szürkület. Fél négy, a Gyapa busa löszfejéről nehézgéppuska dörmög alá a városszélre, a nyomjelző lövedékek izzó barázdákat húznak a homályban, az oroszok nem válaszolnak. Surándyék- tól kijön a cseléd, jesszusom, cégvezető úr, mit fog szólni a kisasszony! Mennék befelé, a cseléd széttárja karját, azt tetszett mondani tegnap, úgy hét óra körül tetszik jönni, a nagyságos asszonyék a fél hatos vonattal jönnek haza Pestről, de teftsék bejönni, a nappaliban meleg van... Állok, nem tudom, mit mondjak. El se búcsúzhatok? Dühítő hülyeség, épp most kellett bemennie Pestre, Klára nedves, nagy szemét egy pillanatig oly élesen látom, mintha ott volna valóban, az öregvárosban elcsattan egy aknavető, a becsapódásra figyelek, aztán semmire se, a cseléd didereg a kertajtóban. írni kellene pár sort. De mit? A túlsó járdán Bartal Géza siet a Cseresznyés felé, vastag lódenkabátban, csálére álló kalapban, vékony lábait kacsázva dobálja egymás mellé. De igazán, tessék, bejönni, ne tessék itt kint álldogálni. Nem, köszönöm, mondja meg a kisasszonynak. .. hát igen, azonnal be kellett vonulnom, de a napokban okvetlenül jelentkezem. Átkozott história. Nem tudok belenyugodni. Klára, hát itt a front a nyakunkon, nem gondolsz rá, hogy valami közbejöhet? Ha nem szégyellném magam a cseléd előtt, visszamennék. Beülni a meleg nappaliba, legyen ami lesz, azt kellene csinálni, és fütyülni az egész rohadt világra.

Utolsónak érkezem. A Cseresznyésen túl a kastély tömör sziluettje. TJeső szótlanul cigarettázik, csak a kezét nyújtja. Gallai idegesen röhög, Bartal Gézát ugratja, nőgyógyász létére most majd férfi-szerszámokon próbálhatja ki a tudományát, de nagyon erőltetett az egész,

mindenki tudja, hogy voltaképpen most vetettük el a kockát. Sorki elvigyorodik, amint egyenruhámat meglátja. Alázatosan jelentkezem, hadnagy úr. Hazafelé a vonaton, míg civilben voltam, bujnyik szemmel méregetett. Süppedt, mély üregű, komor szeme van ennek a Sorkinak: gödör fenekére bújt két mérges, fekete bogár. Tarba hallgat, még idáig egyszer sem hallottam a hangját, szép arca kövesen merev, valami nem emberi hidegség dermedt rá. Menjünk hát.

Géza a présház kulcsát zörgeti, fütyülni kezd, hamisan és taktus nélkül, fene tudja, mit fütyül. A kastély előtt az úton lovas áll keresztbe, mozdulatlanul. Az istenit. Megállunk, egymásnak verődve, Deső pisztolytáskájába nyúl. Te vagy az, Ernő? Megismerem a bárót. Szivarja felszikrázik a homályban, arrább lépteti lovát. Tiszteletem, méltóságos uram. Két nyáron át, tanáraim ajánlására, matematikát, fizikát korrepetáltam a fiával, anyám megparancsolta, ne merjek tiszteletdíjat elfogadni, többet ér a kitüntetés, a kastélyba mindennap bejárni, a báró azonban nem maradt adós, egyik nyáron nehéz ezüst cigarettatárcával ajándékozott meg, a másik nyáron egy pár remek, angol rackettel. Avult szimbólum lehetne, Gáld kegyura lóháton, szemközt a fronttal.

Mit keresel erre, Ernő fiam? Rá jár a szám a hazugságra, gondolkodni se kell, behívtak, méltóságos uram, búsulunk egyet utoljára Bar- talék présházában, itt a doktor is, és Deső főhadnagy, méltóztatik ismerni, Deső Kálmán, továbbá... A báró félbeszakítja a felsorolást, búsuljatok nálam, fél nyolckor vacsora, gyere át a tiszt urakkal és a doktorral. Nem vár választ, beléptet a kapun. Gallai izgatottam liheg, egy igazi báró, nahát, még úgysem vacsorázott kastélyban, de aztán felülkerekedik benne a kaján plebejus, Öméltósága bizonyára pakol, tele a gatyája, de hát csináljunk be nagyúri módon, várom vacsorára a tiszt urakat. Nincs kedvem beszélni, Klára bizseg az idegeimben, mit csinálják, fáj. Hallgatok. Az igazi fájdalom néma és bezárt, mint buborék a borostyánban. Deső is csak áll, belehallgatva a sötétbe, a fátylás homályba süppedt várost bámulja. Él a város, makacsul, értetlenül, szorongva él, de lélegzetnyi nesz nem hallátszik belőle. Távolabb, délnek amerre a Duna lusta kanyart ír le, mélyvörös lobbanások tépkedik a szürke eget. Nehéz tarackok, morogja Gallai. A fényerősségből próbálom felbecsülni a távolságot, a dörgés nem ér el idáig.

(Folytatjuk)

KAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA

Táj értekezlet — tapasztalatcsere

„A közművelődés fejlődése az egyéniség kibontakozásának, a szocialista demokrácia erősítésének, a termelési kultúra emelkedésének elengedhetetlen feltétele." A fenti mottót az MSZMP X. kongresszusának irányelveiből választották annak a kétnapos tájértekezletnek a rendezői, amely az iskolán kívüli felnőttoktatás időszerű problémáinak feltárására vállalkozik.

A tájértekezlet rendezője a Tolna megyei Művelődési Központ, valamint la Népművelési Intézet.

Helye: Szekszárd.

Időpontja: december 10—11.

Résztvevői: Baranya, Somogy, Tolna gazdasági vezetői, valamint az iskolán kívüli népművelés, illetve felnőtt- oktatás dolgozói.

A kétnapos tájértekezlet és tapasztalatcsere programja fórumot kíván biztosítani mind a gazdasági élet vezetői, mind pedig a felnőttoktatás munkásai számára, hogy a tanácskozás céljának megfelelően együtt tárják föl, hogy a tájegység — a Dél-Dunántúl — jelenlegi termelési struktúrája milyen követelményeket állít az ember elé, s milyen követelményeket állít a negyedik ötéves terv során, majd a távolabbi jövőben. Arról esik tehát majd a legtöbb szó ezen a tájértekezleten, hogy a termelési struktúra változásai miképpen befolyásolják, növelik az ember általános és szakműveltségével szembeni követelményeket. Mit lehet és kell tenniök a gazdasági vezetőknek és a köz- művelődés munkásainak az iskolán kívüli felnőttoktatásért? Megismerkednek a tapasztalatcsere résztvevői az iskolán kívüli felnőttoktatás egyik — nálunk sikeres — formájával, az osztályozóvizsga előkészítő tanfolyammal. Ez a képzési forma igen alkalmas a szakmai ki- és átképzés rövid időtartamú, hatásos megalapozására. Mint tudjuk, ilyen tanfolyam Faddon és Tolnán működik. Faddon a termelő- szövetkezet dolgozói, Tolnán pedig három kisipari szövetkezet dolgozói alkotják e képzési forma hallgatóságát.

A tanácskozás színhelye Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Központ lesz. ;

Az első iskolán kívüli felnőttoktatási tájértekezlettel tulajdonképpen egy sorozat indul, amely folytatásában évente kíván visszatérni — a résztvevő megyék valamelyikében — a felnőttoktatás aktuális problémáinak számbavételére.

(Inga nevét legfeljebb vuga csak a nagyon részletes térképek jelölik. Bo- gyiszlóhoz tartozik és — ritkaság ! — a települést képező három ház lakóinak száma tíz év alatt gyarapodott. 1960- ban öten éltek itt, mi már hét lelket számoltunk össze a kettővel és hatvannal jelölhető korhatárok között. Gó- ga a taplósi kerületvezető erdész otthona, rév átkelőhely és jó forgalmú italboltja van. A látogatónak már az odáju- tás is élvezet. Erdő, az úton néha átszökkenő szarvasok. A Duna holt ága tavasztól tavaszig szép. A „nagy” Sió is, mely ebben a pillanatban épp akkora, hogy majdnem teljes jogú hídként ér át rajta a komp. A házak körül fenyők, itt-ott kisebb tisztások, méhes. Eszményi pihenő- és kirándulóhely. Szerencsére „szervezett” túráktól még mentes.

Villany

nincs, ilyesformán televízió sincs. Vízvezeték sincs. Bolt, kövesút még ennyire sem. Á postát szívességből hozza ki egy bogyiszlói erdőmunkás a faluból.

— Érdemes Gógán élni?

— Érdemes! — így Végvári Ede, a tolnai Áfész 14. számú italboltjának vezetője. — Májustól—októberig havi hu- szonkétezer forint körül volt a forgalmunk.

Napközben ugyanis Góga egyáltalán nem néptelen. Az erdőgazdaság huszonhét állandó és tizenkilenc idénymunkása dolgozik itt. Belföldi és külföldi vadászok váltják egj7- mást. És kirándulók, saját szakállukra portyázó természetrajongók.

— Utóbbaikat beengedi az erdőgazdaság?

— Nem tiltakozik ellenük. Nemcsak Szekszárdról, hanem Pécsről, Fajszról, Kalocsáról is vannak állandó vendégeim, akik szombat—vasárnaponként visszatérnek. Jöttek már Siófokról is, egész kajak-kenu karavánnal.

— Tehát elégedett?

— Igen. Csend van, nyuga* lom, jó levegő, a góg3i csárdából pedig még mindig megélt idáig a kezelője.

Állattartás is van. Köröskörül a réteken, hentesüzletek cégtábláira kívánkozó méretű disznók turkálnak. Rengő testük foltjai itt-ott arról vallanak, hogy nem vetik meg vadon élő atyafiságuk kanjainak társaságát sem.

ki prilpcv felesége már l/l CI uesí mérsékeltebb lelkesedéssel válaszol:

— Kényszerű kötelesség. Hogy egészen őszinte legyek, amikor idejöttünk, nem tudtam mire vállalkozom. Költözésünk idején hóvihar volt és én három napra Bogyisz- lón rekedtem, mert egyszerűen nem lehetett kijutni Gógára.

Bogyiszló három kilométernyire van.

— Társaságom? A kisfiam. Kétéves. A férjem kerületvezető, naphosszat nincs itthon.

Bujdovics Péter huszonöt éves erdésztechnikus havi fizetése ezerkilencszáz forint. Meg egy hold kaszáló és egy hol illetményföld. Tehén- és sertéstartás.

— Nem járunk sehova, baráti körünk nincs. A pénzt be kell osztani, de azért két és fél év alatt úgy ötven kötet körüli könyvet már tudtunk venni.

— Maradnak?

— Igen. Ha akkora lesz, a kisfiámat beadjuk az erdészek gyerekeinek Nagykovácsiban lévő kollégiumába. Nekem meg talán ád az erdészet félállást, hiszem kampánykor, meg elszámolások idején, a kimutatások zömét ma is én csinálom.

A „talán” helyett használjuk az egy árnyalattal optimistább „remélhetjük” kifejezést. A reményben osztozunk.

— Mit remél még?

— Villanyt, ötszáz méternyi vezetékre lenne csak szükség, hogy eljusson hozzánk. Nem igaz, hogy ekkora távolságra az erdőgazdaság ne tudna dúcokat adni.

A révész ehrikedlk ú%

Sió-parti mesterséges dombon, akár egy őrtorony. Egyetlen szoba, konyha nélkül. Ifjú Mihály tizenkilenc éve az erdészetnél dolgozik, több mint két esztendeje révész. A súlyos komp termelési idényben számtalanszor ingázik a két part között.

— Jövőre nyugdíjba megyek. Azt már otthonról szeretném, Öcsényből. Itt elég volt.

— Olyanok voltunk itt, mint a remeték, — mondja a felesége. — Nagy vízkor megesett, hogy a kocsmáig is ladikkal kellett menni.

Harminc-negyven méter.

— Négy kis süldőnk van, meg az anyagöbék. A róka tavaly harmincnégy baromfi- mat vitt el.

Nekik elég volt Gőgából, csak a váltást várják. Váltó egyelőre nincs. A gyönyörű kirándulóhely otthonnak cseppet sem vonzó. (ordas)

Gógaiak

Újra lehet kezdeni