Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-01 / 257. szám

'*70L!M MEOTC VILÁG PROLETÁRJAI e<3YBSÜUETEtl NÉPÚJSÁG ff n MAGTAB BZOClAJul^y A MUKK AHP ABT TOLH A MZGVEI BIZCrrmAgA Cg Jl KfQTP TühAcS Hogyan történt ? A jövő hét csütörtökén, no­ver.-, her 5-én ismét találkoí- -hak a Babits Mihály művelő­dési központ klubjában a vá­rostörténeti klub tagjai, akik ez alkalommal folytatják azt az új ismereteket, emlékeket felszínre hozó beszélgetést, ami célja szerint városunk felszabadulásának tényét kí­vánja még alaposabban feltár­ni. A beszélgetések sorában ez lesz a harmadik. A klubfoglalkozás napirend­jén ezen kívül szerepel még a város történetét érintő kér­déseit megválaszolása is Eze­ket a kérdéseket valahány­szor 3. jelenlévő klubtagok jo­ga föltenni a város története iránt alkotó módon érdeklődő közösség szakvezetőinek. Igyon nyakkendőt! Utazom a vonaton és az egyik ülés fölötti plakátról Odol- reklám fogazató fiatalember köszönt rám: „EGÉSZSÉGÉRE!” A fiatalember magasra emelt kezében pohár, feltehetőleg nem kút- vízzel teli. Erre vall a következő felirat is, nyomban az egészségi állapotom jobbulását követelő szó után: „TRIÓÉIN". Vagyis: „Egészségére Triolin!” Mi lehet ez? Uj desszertbor, avagy rafi­nálton kevert koktél? Csak nagysokóra veszem észre, hogy daliám egyik karján néhány nyakkendő lóg. A plakátot forgalomba hoz­ta a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat, mely triolin nevű (vagy abból készült?) nyakkendőt is forgalomba hoz. Ilyesformán még az igazgatója sem iszik triolint. Egészségére! 11 MERKÚR kocsiátvéieli sorszámai Rat—£00 1835 Fiat—050 Limousine 5S22 Fiat—2-0 Sport Coupé 353 Moszkvics 20 05S Renault R—4 939 Polski Fiat—1300 3633 Polski Fiat—1500 12ÍŐ Skoda 13 774 Trabant Limousine 27 653 Trabant Kombi 2C62 Volga 797 Volkswagen—1300 13’6 Wartburg Limousine 13 150 Wcrlburg de Luxe 10 012 litai'.óurg Tourist 383 (az 1C69—70-es visszaigazolt Skoda Octcvia Kombi és Wartburg helyett) Ztiporozsec 722 Zastava 750—M 2106 Ünnepi nyitva tartás NOVEMBER 6-ÄN: valamennyi kiskereskedelmi egység (húsbol­tok kivételével) szokásos pénteki, húsboltok és vendéglátó egysé­gek szombati nyitva tartós sze­rint üzemelnek. NOVEMBER 7-ÉN: valamennyi kiskereskedelmi egység zárva, vendéglátó egységek szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. NOVEMBER 8 ÁN: csak a va­sárnap nyitva tartó kiskereske­delmi és vendéglátó egységek szokásos vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. Átütő sikert arat ott a Poíoveei táncok Péntek est© CSÉB-előadás keretében mutatta be a Pécsi Balett Konesscy—Hubai Csárda,jelenetéi és Borodin: Igor herceg eh:.ű operájának baleítbefétjét, a Polovcci táncokat. Képeink: a Csárda jelenet és a Poioveci táncok egy-egy részletét mutatják. „Műbúzatábla44 | a kombájnoknak A kétegyházi mezőgazdasá­gi gépészképző intézet kutató- csorrortja a gödöllői agrártu­dományi egyetemmel karölt­ve kidolgozta a kombájnos- képzss új módszerét. Az inté­zetben valóságos kombájn­laboratóriumot rendeztek be, ahol télen-nyáron „arathat­ják” a műgabonát a diákok. A vörös acélhuzalból készült „műbúzatáblát” kívánság sze­rint olyan magasra állíthatják, amilyen tarlót kívánnak hagyni. A laboratóriumban 23 féle meghibásodást lehet mesterségesen előállítani. A gyakorlatban előforduló hibák kijavítását külön regisztráló berendezés rögzíti. A tanár pontos képet kap a diák fel- I készültségéről, tájékozottsá­gáról. A berendezés többek között rögzíti, hogy milyen hamar észlelte a hibát a ta­nuló s azt mennyi idő alatt, milyen pontosan javította ki. * Ezek után az az elgondol­kodtató, hogy sok gazdaság­ban már részben ismerik az új oktatási nódszert; nem a mű­gabonát, hanem a valódit aratták még szeptemberben is. Tán az alkatrész-hiányt is mesterségesen állították elő, hogy legyen mire hivatkozni? A Budapesti Zenei Hetek: a Magyar. Állami Hangver­senyzenekar hangversenye a Zeneakadémián. Közreműködött Irina Kolpakova, Simándi József és a Szvesnyikov-kórus. Vezényelt Németh Gyula. (Képtávírónkon érkezett) NOVEMBER 1 VASÁRNAP Névnap: Marianna A Nap kél 6,27, nyugszik 16,27 órakor. A Hold kél 9,12, nyugszik 17,98 órakor. — Jól halad a búza vetése. A dunaszentgyörgyi Ezüst­kalász Termelőszövetkezetben ezer holdon fejezték be a búza vetését. A szakályi Kapos Völgye Termelőszövetkezetben hétszázharminc holdon földbe került a kenyérgabona, itt még hetven hold vetése van vissza. — Tolna megye a mezőgaz­dasági szaksajtó tükrében cím­mel kisbibliográfiát allí.toH össze a megyei könyvtár tájé­koztató szolgálata. A kiad­ványt ezentúl félévenként jut­tatja el a könyvtár a mezőgaz­dasági üzemeknek, községi könyvtáraknak és a szakembe­reknek. HALÁLOS BALESET SZEKSZÁRDON Szombaton délután a Rá­kóczi út és a Mátyás király utca kereszteződésénél halálos közlekedési baleset történt. Horváth Bertalanná pécsi la­kos személy gép'Kocsijával el­ütötte az út jobboldalán ke­rékpárt toló Schmidt Mihály szekszárdi lakost, aki a kór­házba szállítás közben meg­halt. A rendőrség a vizsgála­tot megindította. — Fiatal fotósok bemutatko­zó kiállítása nyílik november 6- án este hat órakor Tolnán, az ifjúsági ház klubjában, ahol a szekszárdi fotoklub három fiatal tagja mutatja be legszebb fel­vételeit. — Matematika, fizika egye­temi előkészítő tanfolyam in­dul november 3-án, este hat órakor Szekszárdon, a TIT- székház klubtermében. Az elő­adásokat Póla Károly, a me­gyei tanács művelődési osztá­lyának szakfelügyelője tartja, a hetenkénti, kétórás foglalkozá­sokon. — Napraforgó Nyugat-Némct- u-szágba. A szakályi Kapos Völgye Termelőszövetkezet tíz t agon tisztított napraforgót ex­portált az NSZK-ba. — Tessedik Sámuel halálá­nak 150. évfordulója alkalmá­ból, október 10-től december 31-ig tudományos és művészeti heteket tartanak Szarvason. A rendezvények keretén belül előadássorozatok hangzanak el, #. fejlesztésének lehetőségeiről, a takarmány­fejlesztés feladatairól és a ta­lajjavítás tennivalóiról. — Folyamatos betonozás. A Sió-torkolati mű építésénél megkezdték a kapu-alap beto­nozását. A munkái másfél hét óta megállás nélkül végzik. —• A Tiszameníi Vegyiművek szuperfoszfát gyárában új gra­nuláló üzem kezdte meg próba­termelését, ahol a porított szu­perfoszfátot szemcsézett formára alakítják. Az új gyárrészleg be­indulása után a jelenlegi 260 ezer tonna helyett évente 450 ezer tonna szuperfcszfótot szem­cséinek és adnak át a mező- gazdasági üzemeknek. — Elkészült a téglaipar öt­éves terve. E szerint korszerű gyártmányok jellemzik majd a téglagyárak termelését, üreges, lyukas és vázkerámia áruk. A negyedik ötéves tervidőszak­ban az ipar évenként 2,4 mil­liárd kisméretű téglát gyárt, ezenkívül 250 millió tetőfedő cserepet. — Miből építkezzünk? Az Építésügyi Tájékoztató Köz­pont gondozásában hasznos könyv jelent rheg; M;böl épít­kezzünk? címmel. A könyv ta­nácsokat ad különféle építési anyagok felhasználásához, meg­adja, miből mennyit kell hasz­nálni bizonyos épület elkészí­téséhez. — Orvosi ügyeletet tart Dom­bóváron november 2-án reggel 8 óráig dr. Gyöngyössy György. Lakása: Dombóvár, Bezerédj u. 34. Rendel: vasárnap dél­előtt 10—12 óráig a körzeti rendelőben (Dombóvár, Arany János tér). Telefonszáma: 12—24. Egyébként á lakásán található. ENYHE ihö Várható Időjárás vasárnap estig: kisebb felhőátvonulások. Az ország északi felében szór­ványosan futó esők Mérsé­kelt, napközben megélénkülő nyugati szél. Enyhe idő. Haj­nalban és reggel több felé pá­rásság, köd. Várható legmaga­sabb hőmérséklet vasárnap: a táltosán ködös helyeken 10 fok körül, máshol 14—18 fok között, T Különjáratok a temetőkbe A szekszárdi alsóvárosi és újvárosi temetőkbe az AKÖV ma — november 1-én — kü­lönjáratokat indít. A vasút­állomásnál lévő autóbusz- pályaudvarról indulnak a ko­csik, a Béla tér érintésével közlekednek a temetőkbe. Az első autóbusz reggel nyolckor indul a temetőkhöz, este hat óráig közlekednek a kid ön- járatú autóbuszok. A kocsik a temetőkhöz minden ^egész órában indulnak, vissza pé­pig minden fél órában Ij termék a sárközi nvoScíoiásos száraztészta A Bonyhád és Vidéke Kör­zeti Sütőipari Vállalat Bátán kezdte meg a sárközi nyolc­tojásos száraztészta készíté­sét. Az üzem a tészta készíté­séhez szükséges barn^héjú tojásokat a bátaszéki áfész- től és a bátai termelőszövet­kezettől szerzi be. Két mű­szakban naponta hét mázsa száraztészta kerül ki az asz- szonyok keze alól. F e 1 li í t á s ! Szekszárd Városi Tanács \ 13. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya Itáhívja a város a környező községek lakosainak fi­gyelmét, hogy a város termelő szövetkezetei: mezei pocok ellen .,erős méreg'’ jelzésű növényvédő szerrel (Thiodan 50.) lucerna, a-ihle­teiken védekezést hajtanak végre 1 i?0. november ií-tői 10-ig. A felhasználásra kerülő növény­védő szer várakozási ideje ::0 nap. A szeriéi - ea a vadakra is mér­gező így a I •r; ven gii 11 v ag y cl h u 1 - lőtt vadakat élelmezési vagy más célra felhasználni tilos! Szekszárd, 1970. október .»0. Városi Tanács VB. éíg. Osztálya. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FlűríENC Szerkesztősig: Szckszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01. 123—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd. Béla tér l. Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nvonruíában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető - bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft ínúex-szam: «5 06a Foto; tiottvaU

Next

/
Oldalképek
Tartalom