Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-14 / 267. szám
Motorkerékpár-kiállítás Kölnben Immár kilencedszer adtak Kölnben találkát a világ motorkerék- párgyárai, hogy a kétévenkénti hagyományos IFMA-kiállításon mutassák be legújabb termékeiket. Az évek óta tartó élénk érdeklődés a mopedok és á kismotorok iránt mit sem csappant, és ez a kereslet további lendületet adott ezek gyártásának. Ma már nem ritkaság az olyan gyár, amelyben &—10 féle 50 köbcentiméteres motort állítanak elő. örvendetes jelenség, hogy nemcsak a tengeren túl keresik a többhengeres, nagy motorokat, hanem Európában is. 'Mágnesként vonzották a tömegeket a 80—90 lóerős motor-mammuiok, gondolunk itt a négyhengeres, 1200 köbcentiméteres Münch-re, vagy a legújabb, 750-es BMW-re, amely ugyancsak 50 lóerővel szerénykedik, de folytathatnánk a sort a „bikaerős” olasz rakétákkal, esetleg a japánok háromhengeres, 500-as, 60 lóerős Kawasakijával, a 050-es négyütemű Yamahával, az amerikai, 1200 köbcentiméteres Harley— Davidsonjával. Ámde az igazi szenzáció, az IMF A sztárja, a Wankel-motorrál meghajtott motorkerékpár volt, mint ilyen, első a világon. Tudott dolog, hogy a bolygódugattyús W ankel-liszencet nemcsak' a kontinensen vásárolták meg, hanem az USÁ-ban és Japánban is.'Ezek a- továbbfejlesztett Wankel-motorok főleg autó, illetve motorcsónak meghajtására, vagy stabilmotorként alkalmazták. Egyedül az NSZK- beli Fischtel- és Sachs-konszern gondolt arra, hogy ezt a szabadalmazott motort használja motorkerékpár erőforrásaként. Amikor az F-S-ék liszenc-tulajdonosok lettek, olyan . léghűtéses Wankel-motort alakítottak ki, amelyből kitűnő hómobil (gumilánc-, talppal meghajtott motoros-szán) lett. És ez olyannyira sikerült, hogy több, mint 15 ezer hómobilt adták el Kanadában. E sikereken felbuzdulva, a konszern, 'együttműködve a Hercules- motorkerékpár gyárral, elkészítették és az IFMÁ-n bemutatták a Wankel-motorkerékpárt, és mindjárt tegyük hozzá, nagy sikerrel. A Hercules—Wankel műszaki mutatói igen kedvezőek: teljesítménye 20 LEfGOGO fordulaton, fogyasztása 3 liter 50:1 arányú keverék. íQO km-re, legnagyobb sebessége 130 kmjóra. A tervek szerint a sorozatgyártást csak jövőre kezdenék. A motor árával kapcsolatos kérdésre nem tudtak választ ■adni a kiállítók. Annyi bizonyos, a motorkerékpár iránti általános érdeklődés újabb lendületet adott — világszerte — az iparnak és ezt hűen tükrözte a kölni LFMA* R. Gy. Sportster a neve ennek az 1200 kem-es Harley-Davidson-nak, teljesítménye 80 lóerő (és mit lehet vele kezdeni. . .?) Ez az a nevezetes Hercules Wankel, amelynek van ugyan indítópedálja, de nincs rá szükség, mert az indítókulcs elfordítása- kor, az elektromotor életre kelti ezt az érdekes, kardájimeghaj- tású motorkerékpárt. Tessék ilyen a Sachsék bolygó dugattyús motorjának metszete. (Rózsa György felvételei.} Nehezen indul a motor A gépjárműmotorok indítása hűvös, hideg, őszi-téli időben nehezebb, mint nyáron. Ennek fő oka a nedves, hideg levegő és a ,.csillaggarázs”. Különösen nehéz az olyan motor indítása, amelynek alacsony a kompressziója és rosz- szul tömítenek a -dugattyúgyűrűk. A nem tökéletesen záró és nyitó szelepek is erősen befolyásolják a motor indítását. Nehezen indul a motor akkor is, ha a gázosítót rosszul állították be, nem megfelelő üzemanyagot használnak. Legfontosabb azonban a motor gyújtóberendezése. Ennek mindig kifogástalan állapotban kell lenni. Sehol ne folyjon el az áram. a gyújtógyertyáknál erőteljes szikrának kell jelentkezni. A gyújtószikrát létrehozó szekunderáram köny- nyen szökik, ezért a szigetelést gondosan ellenőrizzük. Száraz, tiszta és sértetlen legyen. Az elosztó fedelét, a transzformátor kivezető szigetelését, a gyertyapipákat és a gyertyák porcelánrészét állandóan tartsuk tisztán és töröljük szárazra. A poros,- szennyezett elosztó- fedél, vagy transzformátorkivezető a nedves levegő hatására bepárásodik és veszít szigetelőképességéből. Fontos, hogy télen gyakrabban tisztítsuk motorunk gyertyáit, ellenőrizzük a gyertyahézagot. Végül az akkumulátorokról szólunk. A gyenge, kimerült teleppel nehéz az indítás. Még most, az ősz elején .vigyük szakemberhez az akkumulátorti töltessük fel, ellenőrizzük a savsűrű- ség'et. Ajánlatos télen az akkumulátort éjszakára a lakásba felvinni, reggel könnyebben indulunk. Ezen felül nincs olyan autó, amelynek ne volna saját ..bogara”. Egyik autó könnyebben, több szívatással, másik nehezebben indul, lényeges dolog, hogy a motor berendezése, felszerelése, az akkumulátor kifogástalan állapotban legyen. (Ki) Naponta 600 kilométer Zsigulival A Togliatti-ban épülő autógyár első próbakocsijai már róják a Szovjetunió útjait. A próbaút befejezéshez közeledik, s módunkban áll olvasóinkat tájékoztatni a Zsigulival kapcsolatos legújabb hírekről, # A Volga menti autógyár futószalagjáról még az idén 27 500 Zsiguli gördül le, S amikor az autógyár teljesen elkészül, évente C60 ezer személygépkocsit készítenek itt. A FIAT—124 alapján készülő személygépkocsi módosított, erősített változatban kerül le a szovjet autógyár szalagjairól. Hagyományos külsejű és mindössze 890 kiló súlyú. A gépkocsit négyhengeres, 6a lóerős motor hajtja és öt személyt lehet vele szállítani, a teljes terhelés esetén is eléri a maximális 340 kilométeres sebességit. A ko.'sí benzinfogyasztása 100 kilométerenként 8—9 liter. A korszerű biztonsági követelményeknek megfelelően a Zsiguli minden üléséhez biztonsági övét is készítenek, az ülések támlái hátrahajthatók és fekvő helyzetbe állíthatók. Az elegáns látványt nyújtó szovjet személyautó hét színben készül. A meggyszín, a kék. sötétkék, sötétszürke, hal- ványbama, fehér és fekete színű kocsik majd a hazai útjainkon is érdekes színfoltok lesznek. A ko- : csi: belső részeit különleges be- . vonat védi a korróziótól. A Zsiguli négyajtós, szellőztetése és fűtése- kitűnő, fékrendszere különlegesen erős. Nagy előnye a motornak, hogy mindössze 10 ezer kilométerenként kell olajat cserélni benne. Az autógyár sofőrjei 600 kilométert utaztak naponta a próbakocsikkal, és ezek 32 fokos hidegben és 30 fokos melegben sem mondták fel a szolgálatot. Vácjuk. mikor vásárolhatunk belőle. Leány as egyszarvúval A Magyar Posta a decemberben megjelenő festménysorozatot 10 forint névértékű blokkal fejezi be. Az esztergomi Keresztény Múzeum egyik legszebb képét, láthatjuk a blokkon, egy lombardiai mester alkotását : Leány az egyszarvúval. A 15. század közepén készült kép alkotóját nem ismerjük, a művészettörténet a Bajti- more-i Paristörténet mestere néven tartja nyilván, mert kezétől származik három, Paris és Helena történetét ábrázoló nagyméretű festmény, ' amely az északamerikai városban található. A kép a középkor eszmevilága szerint a szüzességet jelképezi, mert — a legendák szerint — a mesebeli állatokhoz csak tiszta lányok érhetnek. A Magyar Posta blokkján a festmény szépségét kiemeli a mértéktartó keret, amelyet Bokros Ferenc grafikusművész korhű feliratai díszítenek. Filatélia az egyetemen Angliában, a sussexi egyetemen rendszeres íilatéliai oktatás és kutató munka indult meg. A tanulmányok kiterjednek a gyűjtés egész területére, a filatélia helyzetére a modern világban és a hazai bélyegtervezésre. Ez az egyetemi központ fogja irányítani az Egyesült Királyságban működő összes filatéliai* iskolákat. Az angol postaigazgatás gazdag tanulmányi anyagot bocsát az intézmény rendelkezésére, az érdeklődők a bélyegelőállítás minden fázisát megismerhetik. A kutatók részére szakmai könyvtárat és filmarchívumot is berendeznek. Karácsonyi bélyegek A Föld különböző részén megjelenő szebbnél-szebb kiadások jelzik, hogy közeledik a szeretet ünnepe. nyomtatva készül. A hintaló, a babakocsi, a játékvonat és a tricikli láttán mindenkiben felébrednek a gyermekkori Az angol posta 13. századbeli kéziratokból választott három miniatúrát jelentet meg. A középkori képeket bélyegre Sally Stiff grafikus alkalmaz ta, aki most először lép fe> tervezőként. — Az Egyesül; Államok öt darab 6 cent névértékű bélyeget ad ki, amelyek közül négy összefüggően karácsonyok kedves élményei. A játékok modern festők alkotása nyomán kerültek bélyegre, míg az ötödik érték Lorenzo Lotto (1480—1556) olasz mester festményét ábrázolja. — Kanada a legfiata- iabbakhoz fordult, tizenkét értékből álló sorozatát héttíz éves gyermekek rajzából állította össze. Atisxtria újdonságai Nyugati szomszédunk bélyegei népszerűek hazánkban. Az osztrák posta kiadványai alacsony névértékűek (ezért olcsók) és általában nagyon szép kivitelűek. A következő félévi ideiglenes program számos kellemes meglepetést tartalmaz. Két részletben, hat értékből álló sorozat műkincseket mutat be, februárban az iparművészet remekei, áprilisban kiváló festmények gazdagítják majd a gyűjtők albumát. Egy-egy bélyeg népszerűsíti többek között a közlekedési szabályokat, a kereskedelmi kamarák kongresszusát, a nemzetközi kórusfesztivált és két darab 3,50 schilling névértékű bélyeg emlékezik meg a 25 éve államosított üzemek munkájáról. Halálának 100. évfordulóján 2 schilling névértékű címlettel rója le tiszteletét az osztrák posta dr. August Neilreich botanikus előtt, aki Magyarország flórájának megismertetésében jelentős munkát végzett.