Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
Egészség ■WP' —w-. Kézimunka Helyes étrend és testmozgás * A kövérség sok esetben súlyos egészségi ártalom, amely elsősorban a szívműködésben okoz zavart, de a felesleges"' kilók túlterhelik a lábainkat, s ízületeinket is. Az elhízás ellen (ha nem hormonzavarból ered) sikerrel és aránylag egyszerűen küzdhetünk, orvosi beavatnem is teljesen" tilos,, de erősen mérséklemff a fogyókúrás étrendben KáMnünk kell továbbá a kifőitfvtésztáHat, kelt tésztákat, gdes7 süteményeket. A friss .kenyeretlehetőleg mellőzzük. Napi ^«'z^etnl.énél. vagy .ennek megfelelősúlyú kenyérpél ‘ ne fogyasszunk többet,, azt’ is íéhétőleg pirítva,- vágy 'Szikkádtan együk. Szabad t a gomba és mindeD zöldfőzelék — lehetőleg rántás nélkül, angolosan, kevés vajjal, vagy kissé berántva. Ajánlatos a nyers gyümölcs, elsősorban az alma, vala-, mennyi zöldsáláta és a paradicsomlé. A gyümölcsöt kompéinak elkészítve csak nagyon kevés cukorral édesítsük. Aki fogyni akar, lehetőleg korlátozza a folyadékot, alkoholra ne is gondoljon, a feketét és a teát is igya kevés cukorral, de még jobb, ha szacharinnal édesíti. tozzuk és lefekvés előtt legalább 2—3 órával vacsorázzunk. ■ Tejet, tejterméket, .—^ kivéve a tejfelt — nyűgöd-* tan fogyaszthatunk vacsorára is bőségesebben. Jó vacsora étel a tojás, keményre főzve, vagy lágy tojásnak. Jó, fogyókúrás módszer. az is, ha naponta váltogatva, például, az alma-, burgonyás, tojásos, hidegfeívágottas napot rendezünk. - • \ 'J % ,, . ’ Ez a lassú fogyás túl hosz-v, szadalmasnak látszik és sokaknak nincs is elég türelmük „ hozzá. . Meggyorsíthatják a ' fogyást, ha* a diétát szervezetük nagyobb igénybevételével, testi . erőkifejtéssel,. sporttal, gyalogtúrával, tornával, mozgással kombinálják. Akinek nincs - ideje módszeres sportolásra, naponta sé-> táljon egy-két órát, és ha erre sincs lehetősége,' próbálkozzék meg szobatornával. A fogyókúrás étkezési tanácsok mellé, néhány fogyasztó tornagyakorlatot ajánlunk. Fontos, hogy mindennap rendszeresen tornázzunk, mert csak így remélhető a •• kívánt eredmény. CSÍPÖFOGYASZTÖ GYAKORLATOK: 1. Támlás szék mögé állunk Bal kezünket csípőre téve, jobb kézzel .megfogjuk a s?ék támláját. Jobb lábunk alá- könyvet helyezünk. Bab lábunkat lassan, emeljük előre, derékmagasságba, s lendítsük hátra,- majd előre 8—10-szer Váltott; kézzel és lábbal méfelj ük .a gyakorlatok ■ iäM f« :,v. ' ; 2. (Képünkön.) A szék előtt-. . mindkét tenyerünket és egyik térdünket támasszuk a padlóra. Másik lábunkat kinyújtva a szék ülésére ’ helyezzek, majd lassan és ütemesen,-kis kozás nélkül is, — ha kevesebbet eszünk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy koplaljunk. Aki koplalva akar megszabadulni a felesleges kilóktól, becsapja önmagát. Lefogyása csak átmeneti lesz, mert a leadott egy-két kilót ismét hamarosan visszaszerzi. Lefogyni csak lassan szabad. Nem sínyli meg a szervezet, ha havi egy-két kilót adunk le, ugyanis időközben módja van a szervezetnek hozzászokni a kisebb ételfelvételhez. Úgy kell lefogynunk, hogy jóllakottsági érzésünk megmaradjon. Azaz nem is annyira tömegében, mint inkább zsírképző anyagokban szegényebb ételeket kell fogyasztanunk. VEGYES ÉTREND Az egészséges táplálkozás a vegyes koszt, amelyben arányosan szerepelnek a legfontosabb alapelemek, a fehérje, szénhidrát, zsiradék és a nélkülözhetetlen vitaminok. Kerüljük a zsíros húsokat, s általában a túl zsíros ételeket. Állatifehérje-szükségle- tünket sovány főtt húsból vagy sültből (alufóliában süthetünk például baromfihúst fogyókúrás célra teljesen zsír nélkül is), sajtból, tojásból biztosítsuk. Jó fehérjeforrás a tej és a túró is. Sovány sajtot fogyaszthatunk kenyér helyett. Az állati fehérje nem raktározódik zsírrá alakulva a szervezetben. A zsírban sült tészta és hús (rántott szelet, palacsinta, fánk, stb.), ha MIKOR, MENNYIT EGYÜNK? Reggelizzünk bátran, — a napi munkával feldolgozódik a reggel felvett táplálék. Az ebédet fogyasszuk mértéktartóan. a vacsorát pedig korláHétfő: Zöldborsóleves,, tökfőzelék vagdalt hússal, gyümölcs. Kedd: Zellerkrémleves, kelkáposztafőzelék, pörkölttel, gyümölcs. Szerda: Köménymagleves, töltött paprika, gyümölcs. Csütörtök: Burgonyaleves, zsemlemorzsás karfiol, tejfellel leöntve, gyümölcs. Péntek: Gulyásleves^ túrós palacsinta,, gyümölcs, , í* Szombat: Paradicsomleves, gombapaprikás galuskával, bor, kávé, gyümölcs Vasárnap: Ebéd: Becsinált’ leves, töltött csirke, sült burgonyával, párolt káposztával, habos linzer, bor, gyümölcs, fekete. Vacsora: töltött, csirke, -hidegen, tea. Töltött csirke: Hozzávalók: 1 , db sütni való, kb. 80 dekagrammos esirre, 5 dkg zsír. Töltelékhez: 1 zsemle, 2 egész tojás, 3 dkg tsír, zöld petrekörívvel először a szék egyik oldala, majd a másik oldala mellé helyezzük a padlóra, g lábfejet. Ismételjük a gyakorlatot, majd váltott lábbal csináljuk ugyanezt. B. S. zselyem, majoránna, • só, .’bors Szép, fiatal, sütni váló jercét ■ veszünk érre a célra. Már, a tisztításnál • ügyeljünk arra, hogy- a bőre ne szakadjon, Kezünkkel, vagy fakanál nyelével ügyesen a bőr alá nyúlva, elválasztjuk a bőrt a comb- és a m^llehúsátók Á ’csirkét-kí- vül-belül gyengén besözzuk, kevés majoránnával fűszerezzük. A töltelék: a zsemlét tejben megáztatjuk, kicsavarjuk, jól szétmorzsolju'k, hozzáadunk egy csíkokra vágott, főtt tojást, 1 nyers tojást, 3 dkg olvasztott zsírt, sót, borsot, apróra vagdalt zöld petrezselymet, eset? leg a csirke apróra vágott máját, s mindezeket jól elkever■> jük. ízlés szerint adhatunk bele kevés párolt ’ gombát is. A tölteléket’’ egyenletesén a bőr alá’töltjük, egészen le, a comb tövéig, amíg a bőr fel van nyitva Kézzel eligazítjuk, a, nyakánál a nyílást összekötözzük, vagy bevarrjuk, a combokat a háton keresztül • átkötözzük, hogy alakját megtartsa. A kimaradt tölteléket a belsejébe töltjük. A ’ szárnyakat zsírpapírba csavarjuk, hogy ki ne száradjanak. A töltött csirkét, nagyságának megfelelő kis tép., síbe, vagy lábasba helyezzük, forró zsírral leöntjük. Nem túl forró sütőben sütjük.' Időközben kevés’ vizet is önthetünk alá és a zsíros lével - sütés-köz-, bén lőcsöljük.- Sütési ideje 50—60 perc. Sütés után-10.percig pihentetjük, s azután -vág-. A rendkívül mutatós kosztüm hóromnegyedes ujjakkal készül. Hárommal osztható +1 szemmel kezdünk és ezen kívül 2—2 láncszemet horgolunk szélpálcáknak az összevonáshoz. A szabásmintának megfelelő hosszúságú láncszemsort rövid- pálcával befiárgoljuk. 2, sor: A rövidpálcákat behorgoljuk egy- ráhajtásos pálcával,; de minden két pálcát egyszerre fejezünk be és 2-—2 láncszemet horgolunk az egyszerre befejezett 2—2 pálca után. 3. Sor: Ráhajtásos rövidpálcát (melynek a ráhajtását azonban külön nem horgoljuk le) öltünk minden pálcára és minden ívbe egyet. A második,és harmadik sort ismételjük, A szabásminta alapján dolgozunk. A szabásmintán jelöljük meg a'.mellvarrást,' és itt-amikor a kabát oldala felé haladunk, 9 szemeühem. hpr£l0ltJnk be,-fordulunk, 6 szemet rövid pálcával horgolunk'he, tovjább, a minta szérint; ezt még egyszer ismételjük, és azután rendesén dolgozunk végig, illetve a szabásminta szerint, Az -ujjakat 5 sor“rövidpalcával kezdjük. Zsebpántokat 41 .láncszemmel kezdjük,' rövidpálcával horgol» juk, 2» láncszemmel fordulunk. A kerekítést a 4-ik. sornál kezdjük, minden sorban mindkét szélen 2.-»-2 szemet egybehorgolva, t-1 szemmel fejezzük, A szoknyát a szabásmintának megfelelő szemmennyíséggel kezdjük,'és ipint az ujjaknál, 5 sor rövidpálcával kezdünk. A szoknya szebben fekszik, ha a szabásmintán az elején és a hátán is .bejelöljek a bevarrások helyét, és onnan kezdve úgy az elejét: mint a hátát, három részben horgoljuk, megfelelő fogyasztással. Ha elértük a kellő magasságot, akkor a két szűkítő nyílást mindkét darabon összevarrjuk és 5 sor, rövidpálcával körülhorgoljuk; és a pálcasoroknál. szűkítjük a szoknya derekát, cmenqyire szükséges. Kidolgozás: Az egyes. darabokat kifeszítjük, átgőzöljük. A bélést. az egyes darabok .alapján szabjuk, de az összevarrásra számítunk a "szabásnál,' a bélést összevarrva dolgozzuk be az egyes összevarrt darabokba. A szoknya baloldalán, ahová a zippzárat vagy patentot dolgozzuk be, mindkét szoknyadarabhoz '(eleje, háta> 2—3 sor rövidpálcát horgolunk. A szoknyát és a bélést gumipántra várrjuk. A kabát díszítéséhez ha nem tudunk megfelelő.szegőt kapni, akkor csipkével horgoljuk körül. SZEGEDI BÜLÁNÉ \ Horgolt kosztüm