Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
I Szemelvények külföldi újságokból Megmenthetők-e parasztjaink? — KÉRDEZI JOSEF ERTL, AZ NSZK MEZŐGAZDASÁGI MINISZTERE A német paraszt néma, de minden hájjal megkent — németek generációi vélekedtek így. Népszokás már, hogy minden kormány ellen morog és mindig sok pénzt akar az államtól. Érti mezőgazdasági miniszter körkérdéssel nyomoztatta ki: hogyan látják ma a németek parasztjaikat? Csaknem minden szövetségi polgár, — az összes megkérdezettek 89 százaléka —, röviden és érthetően kimondta: szükségünk van parasztjainkra. És a németek azt is megmondták, hogy miért: hátrányos lenne mindenkire nézve — vélte 79 százalék —, ha élelmiszer-ellátásunkat messzemenően külföldről kellene fedeznünk. A németek, — állapította meg Josef Érti — tehát meg akarják tartani parasztjaikat. De vajon megmenthetők-e a parasztok, a Közös Piacból és a tengeren túlról származó olcsó importtal folytatott versenyben? Érti nem kételkedik ebben, mégis tesz néhány megszorítást. „Jó néhány gazdának meg kell tanulnia — mondja —, modemül gazdálkodnia. A nyugalmas mező- gazdaság kisparaszti idilljének ideje elmúlt már”. Számos kisgazda, aki nem tud alkalmazkodni és akinek udvara túl kicsi, ma már joggal mondja: „Mielőtt reggeltől késő estig, vasárnap és hétköznap néhány száz márkás éhbérért meggebednénk, inkább a gyárba megyünk és a mezőgazdasággal csak mellékesen foglalkozunk, vagy egészen fel is adjuk”. Nem egy kisgazda persze dilemma előtt áll, amelyet az államnak kell megoldania, tervezett struktúrapolitikájával. Persze a keménységet nem lehet teljesen kiküszöbölni. Az NSZK megalapítása óta kereken 600 000 paraszt feladta, értékesítette, vagy leállította gazdaságát és ez a többségüknek bizonyára fájdalmas volt. Ma még 1,3 millió német paraszt gazdálkodik saját földjén és csak kevesen kételkednek abban, hogy a küzdelmet végül is feladják. 1969. október 27-én felértékelték a márkát, — a parasztok hiába tiltakoztak. Lépést kellett tartaniuk a szomszédos országok áraival. Amit ily módon elveszítenek, Bonn kiegyenlíti — 1,7 milliárd márkát irányoztak elő erre. A pénzt hektáronként osztják fel. Ki kell tölteni egy nyomtatványt, hogy hány hektár hasznos terület áll művelés áíatt; ‘i^égy hektárba 1Ö9,50 márka jut. Tehát megint a szubvencióról szóló régi nóta? Érti azt mondja: „Nem. Szubvenció a szó szoros értelmében aligha létezik már a mezőgazdaságban. Ezek úgynevezett előmozdító intézkedések. Ha ezeket a segítségnyújtó intézkedéseket szubvenciónak tekintjük, akkor csaknem minden állami intézkedés szubvenció. Akkor a műút szubvenció az autósoknak, a szociális lakásépítés ugyancsak az, és ez így menne tovább, egészen a nyugdíj juttatásig”. Érti rátapint a kényes pontra: „Elterjedt az a vélemény, hogy parasztjaink a szubvenció révén jövedelmüket többé-kevésbé állami eszközökből fedezik. Ez igy nem igaz”. Szubvenció ide, előmozdító intézkedések oda: a saját maga által kezdeményezett körkérdésből a miniszternek tudomásul kellett vennie, hogy a német parasztoknak több mint a fele (61 százalék) azon a véleményen van, hogy a mezőgazdaságnak mindig szüksége lesz állami támogatásra. Érti ezt még józanabbul látja. A Quick megkérdezte őt, hogy meg tudná-e nevezni azt az időpontot, amikor a német parasztokat többé nem kell támogatni. Erre Ért azt válaszolta: „Ilyen soha nem lesz”. ó (Quick) Képtelen prémium: SZÁZHUSZONÖTEZER URA ANNAK. AKI LEVÁG EGY TEHENET Olaszországban 33 ezer tehenet kellene levágni és minden egyes levágott tehén után 125 ezer líra jutalmat fizetnének. „Halál a tehenekre!” — ezt az utasítást kapták megdöbbent állatenyésztőink. A parasztok a tv- ben így panaszkodtak: „Nem akarunk megválni jól tejelő teheneinktől. A Közös Piac tönkretesz berniünket, hogy megsegítse Franciaországot és Hollandiát”. A nagyközönség, amely nem túlságosan járatos állattenyésztési problémákban, az egészből nem sokat ért. Azt tudtuk, hogy Olaszország több húst fogyaszt, mint amennyit termel, és hogy a fizetési mérleget nehéz egyensúlyban tartani, amióta az életszínvonal növekedésével minden nap hús kerül az olasz családok asztalára. A kereslet hamar meghaladta a kínálatot. A húsimport egyre növekszik. Kevés az állatállomány a hazai istállókban. És most még ebből a kevésből is jócskán le akarnak vágni. Valahogy nem stimmel ez a számítás. A Közös Piac mezőgazdasági bizottságának elnöke, a holland Sicco Mansholt vészkiáltást hallatott: „A Közös Piac belefullad a tejbe. Az Európai Közösség vajjal kirakott úton csúszik a tragédia felé”. Apokaliptikus képet tárt a hat tagország miniszterei elé: „Hatalmas nehézségek közepette mozgunk a tej- tengerben, a menekülés minden lehetősége nélkül. Óriási vaj hegy • készül ránk omlani. A vaj tartalék csakhamar túlárad ,a Közö^ Piac hűtőraktárain és elárasztja városainkat, falvainkat. Ha meg akarunk menekülni, sok tehenet le kell vágnunk. Túl sok tehén túl sok tejet ad, és a tejből túl sok vajat gyártunk. Álljunk le a tehéntenyésztéssel!”. Mansholt meggyőzte önmagát és a különböző földművelésügyi minisztereket, hogy meg kell szabadulni a tehenektől. Mansholt kijelentette: ,,A Közös Piac keretében 22 millió tehenet tartanak nyilván. Számukat 17 milióra kell csökkentenünk. Ez fájdalmas, de elkerülhetetlen. Hogy kevésbé fájdalmas legyen, a Közös Piac minden egyes levágott állatért 125 ezer lírát fizet. Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyszerre 5 millió állatot levágni. A kezdeti fázisban 330 ezer állat levágására kerülne sor”. És Brüsszel feltette a kérdést a tagországoknak: hány tehenet hajlandók levágni az első fázisban? Az ember azt várta volna, hogy Franciaország, amely a vajfelesleg miatti hozzájárulás felét emészti fel, legalább 150 ezer állat levágására vállalkozik. De Franciaország csak 43 ezret jegyzett. Hollandia, a fehér áradat másik felelőse 14 ezret. Az éppen csak önellátó Németország 160 ezret. És Olaszország, amely sem tejből, sem vajból, sem húsból nem termel eleget, késznek mutatkozott 33 ezer tehén levágására. A 125 ezer líra felét a Közös Piac, felét pedig az az ország fizeti, ahol az állatot levágják. így tehát a kizárólag spekulációs túltermelés megszüntetése érdekében Olaszország nem csekély összeget fizet a spekuláció révén meggazdagodott országok javára. De ez nem elég: rengeteg állatról is lemond. Nem öngyilkosság ez ? (L’ Europeo) A párizsi „vágóhíd-botrány" •• Az egymilliárd frank beruházással épülő új párizsi közvágóhíd (La Vilette), ez ideig lappangó botránya a kormány részére a legrosszabb időpontban pattant ki: a pénzügyminiszter most dolgozik a jövő évi költség- vetésen, amely a kiadások 8 százalékos növekedését irányozza elő. A vágóhíd építését 1961-ben kezdték meg, s eddig elkészült és üzemelő berendezései 757 millió frankba — az előirányzott összeg négyszeresébe — kerültek, míg befejezésük további 325 milliót igényel. A vágóhíd azonban máris 30—40 millió frank évi deficittel dolgozik, mert — még befejezése előtt — feleslegessé vált. Időközben ugyanis korszerűsítették a vidéki vágóhíd- hálózatot, s a vágásokat — a korszerű értékesítés módozatainak megfelelően —, a termelési körzetekben, vidéken végzik, s a húst hűtőkocsikban szállítják a piacokra. A vidéki vágóhidak forgalma ennek megfelelően folyamatosan nő, míg a párizsi központi vágóhídé 1968-ig 50 százalékkal csökkent, s 1969-ben becslés- szerüen további 30 százalékkal esett vissza. A fővárosi hatóságok a kínos „La Vilette-botrány” megoldásaként a vágóhidat összes berendezéseivel és deficitjeivel együtt az államnak kívánták átadni. A miniszterelnök által elrendelt vizsgálat során azonban a Szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a „vadonatúj” vágóhidat be kell zárni, a párizsi húspiacot pedig a múlt évben Orly közelében megnyitott nagy vásártelephez kell csatolni. (The Times) Számpcj t vény A megadott definíciók alapján először a baloldali ábrát kell megfejteni, majd a kockák bal felső sarkában lévő számok alapján a jobboldali ábrát kell kitölteni, a megfelelő betűk beírásával. Helyes megf ejtés esetén Babits Mihály egyik szüreti versének pár sorát kapjuk. 1. Divatos fejdísz 2. Színárnyalat 132. 29 62 &S4 74 47 92 07 4 2. 5 4 5 6 •7 8 9 71 33 29 40 49 6 2 42 ■55 'ic 14 12 93 44 15 96 47 48 3. Kiskoponya 27 31 3©-to 2 94 52 23 73 28 49 2D 21 22 23 24 25 26 35 i 4. Régi ház alkotórésze 3 33 19 7 22 06 ©3 4© 44 27 28 29 30 39 32 33 34 5. A hét egyik napja 70-1 94 17. 77. 34 5 98 63 36 37 38 09 40 49 42 43 44 I 6. Tele 97 11 92. 45 72 8 24 92. 30 45 46 47 48 49 50 51 527. Lejtős, menetes 8. A megfejtéseket néha ezzel kérik 9. Csekély mennyiségre mondják. 10. Egyik szőlőfajtából készült bor 11. Papp Lászlóról mondták (két szó) 12. Nemes gyümölcr 95SB 59 43 9 79 98 90 96 53 54 55 56 57 58 S9 60 13 88 • y'r Ti’. 39 26 Go 2.5 68 75 44 61 62. 60 64 G5 66 67 G& 60 S4 noo 01 ’■ 90 903 58 89 66 36 70 79 72 73 74 75 76 77 7S 80 64956. 50 85 78 9ol 91 45 79 80 S1 82 83 84 8586 84 22 96 82 96 . 69 54 20 57 87 S© ©9 9o 94 92 93 94 95 61 67 93 28 ... -f S3 37 95 904 96 97 98 99 1© o 1o1 9o2 9o3 104 Beküldendő az idézet megfejtése 1970. nov. 9-én, déli 12 ó.iig levelezőlapon, a Megyei Művelődési Központ, Szek- szárd címre. A lapra kérjük ráírni: „REJTVÉNY”. A helyes megfejtők között 5 db könyvet sorsolunk ki. Az 1970. okt. 18-i rejtvény megfejtése: „A vadászati világkiállítás”. Könyvjutalmat nyertek: Asztalos Dénes, Szckszárd, Baj- csy-Zs. E. u. 3., Dechcrt Péter, Tengelic, Gyimesi u. 35., Ná- dasi István, Pécs, I., Fürst S. u. 75., Perei Mária, Bonyhúd, Kossuth u. 55 a. Simon József, Szekszárd, Lisztesvölgy. A könyveket postán küldjük eL
