Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-04 / 233. szám
A nyolcadik C osztályterme minden héten kétszer, — három-három órára — próbateremmé alakul át. Pad, pad hátán a munka háttere, nagy a terem, mégis szűk a hely. Amikor az előkészületek, a bejátszás után együtt szólalnak meg a hangszerek, negyven réz. és fafúvós, úgy érzi az ember, hogy szétrobbannak a falak. S mindjárt ezután azt kérdezi; hogy vajon ez a legjobb otthon az ifjúsági fúvós- zenekar számára?! Igaz, a Garay téri általános iskola volt tizenkét évvel ezelőtt a bölcsője, majd fölnevelője az úttörő-fúvószenekarnak. Ám azóta felnőttek a „kicsik” olyannyira, hogy a valamikori alapító tagok közül ki tanárként,- ki mérnökként, ki szakmunkásként, ki pedig közép- iskolás diákként jött vissza az ifjúságivá serdült zenekarba. Élvezettel hallgatom az egymást követően fölhangzó számokat, hiszen nem fordult még velem elő, hogy egyszem hallgatója lettem volna egy fúvóskoncertnek. Ráadásul úgy, hogy a zenekar nem is tud a „hallgatóság” jelenlétéről, viszont úgy játszik, mintha nem tudom hányán hallgatnák. Ilyen próbahangulatot nem lehet mesterségesen előállítani, ilyen izzással csak azok képesei' szólásra bírni a hangszeredet, akik apadhatatlanul szomjazzák az együttmuzsiká- lás örömét. Igen, ez a zenekar egy család. De miért nem tud próféta lenni a saját hazájában, Szekszárdon? Kint a folyosón tűnődöm ezen és a választ a próba szünetében kapom meg. Régen lehetett látogatója a zenekarnak, mert senki nem mozdul a helyéről, amikor bemutatkozom. Bár jelen van Véghelyi Miklós karnagy, ifjabb Véghelyi fogad, ma ő vezeti a próbát. — Végre valaki kíváncsi a próbáinkra is! Népújság 5 Í970, október 4. — Szérintem sok illetékes, nek fogalma sincs, hogy hol próbálunk! — De arról sincs fogalmuk, hogy nemcsak indulókat, nemcsak a Himnuszt és az Inter- nacionálét tudjuk! Kérdések és keserű megállapítások özöne áraszt el, — s amire nem számítottam —, blokkfüzetem panaszkönyvvé lényegül. — A zenekar nem kapja vissza megbecsülésben azt, amit adni képes! — Sőt, a város, a megye kulturális életének vezetői nem is tudják, mire képes a zenekar. — Volt a megyének nyolc fúvószenekara, most van kettő! Ha minden úgy megy, ahogy eddig, mi sem leszünk sokáig. Sajnálatos dolognak tartom, hogy senki sincs jelen a zenekar fenntartó gazdái közül. Furcsállom is, hogy ennyi keserűség gyűlhetett össze ebben a közösségben úgy, hogy senki nem vette észre, sem a városi tanács, sem a városi KISZ-bizottság —, az ifjúsági fúvószenekarnak a gazdái. De nem figyelt föl a méltánytalan bánásmódra a megye zenei életének egyetlen szakvezetője sem! Várjunk csak! Tényleg méltánytalan bánásmódról van szó? Igen is, nem is. Ä zenekar évente átlagosan 5—600 társadalmi munkaórát teljesít. Igénybe veszik állami., társadalmi ünnepségeken, 'temetéseken, kevésszer más alkalmakkor. Térzenét a szüretitná-- pokon adott először — 12: év, óta! — Szekszárdon. A zenei hetek alkalmával Pakson lépett föl, olyan fúvóstalálkozón, ahol alig volt' kivel találkozzon, mert tény és való, hogy a megye egykori fúvószenekarai nem működnek. Valaki, illetékes, „csak neked mondom” alapon kifejtette, hogy „rossz íze van a fúvószenének, mert a német csizmákat juttatja' eszünkbe!”. Hála ' az egeknek, hogy ekkora ostobaságot csak négyszemközt kockáztatott az illető. A „bölcsesség” mindenesetre igazolódni látszott mindeddig. Nemrég járt a zenekar Jugo^zlá- v ban. Az együttes munkájának, fejlődésének, gazdag'repertoárjának ténye ólyannyira ismeretlen, hogy a hallgatóság soraiból így-csodálkoztak rá a produkcióra.:» — Hát tudtok ti mást is, mint indulókat játszani?! Illetékesek nem nyilatkoztak, meg sem köszönték a közreműködést. Pedig tudnak egyebet is, nemcsak indulókat! 1971. első hónapjainak valamelyikére készülnek el egy Verdi-emlékműsorral. — Miért nem rendeztek eddig önálló hangversenyt? — kérdezem. — Hol? Kinek? Senki nem tartott eddig igényt erre. A zenekar szeretett volna hangversenyeket rendezni a nyáron, hogy a bevételt az árvízkárosultaknak juttassa el. Kettőt; sikerült csak megvalósítani úgy, hogy kölcc' ősségi alapon adott egy kocsit' az Állami Építőipari Vállalat és egyet az AKÖV. — Mégsem mondanám, hogv senki nem törődik a zenekarral! Évente kapnak 15 ezer forintot a városi tanácstól; nemrég új egyenruhába öltözhetett a. zenekar; a KISZ segítségével vásárolhattak új hangszereket, javíttathatták meg a javításra szorulókat. Jártak Jugoszláviában, — az út költsége hozzávetőlegesen 14 ezer forint. —, és vendégül láthatták a szüreti napokon a jugoszláv vendéglátókat. — Tévedés! Nem láthattuk vendégül barátainkat, mert a rendezők lépten-nyomon tudomásunkra hozták, hogy fölöslegesek vagyunk. — Ami pedig a támogatást illeti... Amikor az évi 15 ezer forintot megkapta a zenekar, még csak 25 főből állt. Most negyvenötén vagyunk. A hang- szerelést mi végezzük, a partitúrákat mi készítjük. Mi a kívánságuk? Olyan megbecsülés, amire munkájukkal - -tulajdonképpen már évek óta rászolgálnák.. Továbbá, hogy ne csak /ürpótlónak” hívják egy-egy szereplésre a zenekart, hanem., számolva érettségével, helyébe tegypk megyénk, zenei 'életében! Szóval, :hogv .szűnjön meg a mostoháiig légköre, kopjanak‘ki a gyakorlatból a lekezelés nemcsak bántó, kedvét, is szegő megnyilvánulásai! Mindenekelőtt' pedig azt, hogy a fenntartó gazdák leüljenek a zenekarral tisztázni a valóságos és vélt sérelmeket, félreértéseket. Ezt az együttes igényli, és meg is érdemli ezt! 1969/70- ben — eddig — 61 szereplésük volt, az ifjúsági fúvószenekarnál jobban : fámogato't't, megbecsült együttesek, ennek csak töredékét gyújtották, a sokkal intenzívebb támogatás, odafigyelés mellett! r Minderről kötelezően szóltunk és őszinte aggodalommal. Vétek lenne ezt a fúvószenekart szélnek ereszteni akkor, amikor fölkészültsége révén szót kér igen vérszegény zenei életünkben — felnőttként! LÁSZLÓ IBOLYA I Kötelmek, ralistól függetlenül A feledhetetlen Salamon Béla, s szállóigévé vált monda ca a réfás jelenetből, miszerint „ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni”, találóan jelenítette meg a kisembert, aki főnökei előtt csak hajlongam tud, csak tudomásul venni, csak engedelmeskedni. Szándékos a szóismétlés, a háromszori csak. A végletességre utal, a leegyszerűsítésre, mely a humorista természetes joga. Az élet kevésbé ismer, — bár ismer — ilyesfajta végletességet. Főnökök, vezetők és beosztottak viszonyát, kapcsolatát éppen a bonyolultság, a sokrétűség jellemzi. Egyértelműség és ellentmondásosság egyaránt fölleihető benne, mint ezt könyvtárakat megtöltő munkapszichológiai és üzem- szociológiai tanuimányoí. bizonyítják. Legjobb az egyszeregynél kezdeni. Ótt, hogy alap vet" on más viszonyokat teremtett .v- alista társadalmunk. vezetők és beosztottak között, mint korábban, a mélíósá- gos és nagyságos urak, valamint beosztottjaik közös munkájában létezett. Az üzemekben ismert mondás, miszerint „minden főnöknek vannak főnökei, tehát nálunk mindenki beosztott” a tréfás túlzás mellett .reális tényt is kifejez. Azt, hogy vezetőre és beosztottra egyformán érvényes törvényi, erkölcsi kötelmek léteznek ma minden munkahelyen. Még akkor is, na e kötelmek létezése olykor csalt elvi értékű, mert a gyakorlat eltér azoktól, ■ A hatalmaskodó főnök és a meg-- alázott beosztott sajnos, nemcsak karikatúrák témája; téma taggyűlésen is, egymás közötti beszélgetésekkor, sok esetben. Mondjuk meg rögtön: nemcsak a hatalmaskodó főnök rossz vezető. A mézesmázos, a mindent megengedő ugj'anolyan rossz. Típusokat említünk persze. Mert nem létezik ily „lombik-tisztaságú” alakban egyik, sem. Ahogy -nem léteznek hibát-* lan beosztottak sem. Amiben nem lehet vita: az emberi méltóság tisztelete mindenkire kötelező érvényű együttélési szabály. Nincs olyan rang, .cím, beosztás, mely bárkit följogosítana ennek figyelmen kívül hagyására, Tgaz a fordítottja is: a beosz- tptt alapállása sem lehet a::, högyv 6 csak követelhet főnökeitől, s vezetőinek csupán kötelességei vannak. Napról napra, minden munkahelyen, — termelőszövetkezetben éppúgy, mint közhivatalban, gyárban —, léteznek gyorsan megszülető és elmúló konfliktusok. Az asztalt veri a gyenge munkás, minősíthetetlen hangon követeli a meg nem szolgált órabéremelést. Méltatlankodik a tisztviselő, mert neve nem szerepel a prémiumlistán. A tsz- elnök a kérdezősködő taggal ingerülten kiabálni kezd. a művezető lehordja beosztottjait. mert rossz napja van, a főosztály veze« tő összetépi a jelentést, mert szerinte rossz, de magyarázatot nem fűz hozzá. . . Komikum és dráma* pillanatnyi tragédiák, vásári ri~ pacskodás, s a szerepjátszók: főnökök és beosztottak. Már persze az közülük, aki természetes emberi magatartás helyett — szerepet játszik.. „ Itt, a természetes emberi magatartásban kell keresni vezetők és beosztottak egymás közötti viszonyának legfontosabb jellemzőjét. Abban, hogy mit várhatnak el egymástól, s mit követelhetnek,, kölcsönösen. Hosszú lenne a puszta felsorolás is, hiszen — a kapcsolatok bonyolultságát jelezve —, any- nyiféle a követelmény. Az őszinteség, a szókimondás alapvető. Mint ahogy az elfogulatlan mérlegelni tudás is. Továbbá: a kölcsönös tisztelet. A végzett munka, s az emberi magatartás együttes értékének összevetése. A legfőbbek ezek. Mellettük ezernyi másnak is — például: pedagógiai, pszichológiai érzéknek, tapintatnak, stb. — szerepe van abban, hogy vezetők és beosztottak egymás ellenfeleit látják-e a másikban, vagy olyan embereket, akik közös célok érdekében, más-más poszton .evékenykednek. JZ'özhely: a társadalomnak min- / den szükséges munka érték. Nincs „alávaló” munka, csak rossz munka, fölösleges munka van. S ez, a jó, becsülettel végzett munkára való törekvés az, ami vezetői és beosztottat összefűz. Kapcsolataikat is ez határozza meg. Parancsolgatásból, mások véleményét nem kérő, azt nem megfontoló magabiztosságból nem születik jó. Ahogy a legjobb vezetői szándék is megbukhat a rest, — szellemileg, vagy fizikailag rest — beosztottakon, a fegyelmezetleneken, a csak követelni tudókon, de dolgozni nem szeretőkön. A végletességtől mentes kapcsolatok, a kiegyensúlyozottság, a hangulatok befolyásolta ítélkezés elkerülése: közös érdeke beosztottnak és vezetőnek, Hasznát is -közösen élve- zik. M. O.
