Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-16 / 217. szám
Az alkalmazkodóképes vállalat VISSZHANG Fájó pontunk: a búza „Bánatunkban is örömmel olvastuk a Tolna megyei Népújság e hó 10-i számában Szekulity elvtárs cikkét, mely sokoldalúan tárja fel a búzatermesztés ez évi kudarcával kapcsolatos problémákat. Magunk is hasonló cipőben járunk. Termelőszövetkezetünkben az előző évek eredményei alapján 20 q/kh termést terveztünk, de csak holdanként 15 mázsa került a magtárba. Mivel mi is úgy érezzük: nem szabad belenyugodni abba, nogy „ez most ilyen év volt”, továbbá nem lehet mindent a valóban kezdve- zőtlen időjárás rovására írni, értékeltük a búzatermesztéssel kapcsolatos 1969/70. évi tevékenységünket és a cikk megállapításain kívül, — melyekkel egyébként teljes egészében egyetértünk —, az alábbi következtetésekre jutottunk: A búzatermesztés üzemünkben alkalmazott és sok év óta jól bevált agrotechnikáját bizonyos mértékben felül kell vizsgálnunk. Ez az agrotechnika ugyanis megfelelőnek bizonyult normális időjárási viszonyok mellett, de nem kellően rugalmas ahhoz, hogy az 1969/70. ' évi, vagy ahhoz hasonló, rendhagyó tél körülményeinek megfeleljen. Ezért már 1970. tavaszán — a hó elvonultával — látható volt, hogy kifagyás, kipállás kö- _ vetkeztében vetésterületünk jelentős hányada megritkult, s azon teljes értékű termés már nem várható. Különösen azok a táblák károsodtak a tél folyamán, melyek korán kerültek elvetésre, 1969 őszén erős fejlődésnek indultak. 1969 őszén vetésterületünk egv részét hesseni légy károsította. Ezt a kártételt — kellő előrejelzés hiányában —, időben nem észleltük. Mikor már a kártétel észlelhetővé vált, eredményesen védekezni nem lehetett. Az időbeni, jól szervezett előrejelzés elejét vehette volna e kártételnek, mely nem jelentéktelen mértékben játszott közre az idei terméskiesésben. Az 1970. évi kudarcban némi szerepet játszik az előző — tervutasításos — évek erőltetett kalászostermelése is. Mivel a búza előírt vetésterülete folytán megfelelő vetésváltási rendszert nem lehetett kialakítani, még 1969-ben is jelentős területen kellett kalászost harmadik évben is maga után termelni. Ilyen körülmények között — és ezt az időjárás is elősegítette —, különféle gombabetegségek és ezek között is elsősorban a torszgomba jelentősen károsították a termést. Vetésterületünk zömét az általunk igen nagyra- becsült Bezosztája búzával hasznosítottuk. Megfigyelésünk szerint e kitűnő fajtának hátránya, hogy intenzív körülmények között, magas műtrágyaadagok alkalmazása esetén a betegségekkel szembeni ellenállása bizonyos mértékig csökken. Ez intő jel atekintet- ben, hogy a búzából rendelkezésre álló fajtaválasztékot — a kukoricához hasonlóan —, bővítenünk szükséges, illetve célszerű lenne a Bezosztája ellenálló képességét intenzív körülmények között is kifejleszteni. Az idei esztendő ismételten igazolta, hogy jelenlegi gépellátottságunk csak optimális, vagy azt megközelítő időjárási körülmények között tekinthető kielégítőnek. A búza aratását ez évben augusztus 20-án tudtuk befejezni, holott az előző 2—3 évben augusztus első napjaiban általában már az aratáshoz kapcsolódó, kiegészítő munkák, (szalmaeltakarítás, tartalékhántás, stb.) is befejeződtek termelőszövetkezetünkben. A késedelem a betakarított búza mennyiségét és minőségét egyaránt kedvezőtlenül befolyásolta. Több kombájn, több pótkocsi és főként: megfelelő szárítókapacitás esetén lényegesen jobb eredményt tudtunk volna produkálni. összevetve: a búzatermesztés területén 1969/70-ben kedvezőtlen tényezők olyan csomópontja következett be, melyre a mezőgazdaság szocialista átszervezése óta nem volt példa. Az időjárásnak parancsolni nem tudunk. Ám látható, hogy az idei kudarcnak olyan szubjektív okai is vannak, melyek megszüntetése esetén lényegesen nagyobb biztonsággal tűzhetjük ismét magunk elé a célt: a nagyobb búzatermést. Éppen ezért értünk fenntartás nélkül egyet a cikk befejező részével is, mely az 1971. évi termésért aggódva tárja fel a termelőszövetkezetek műtrágyaellátásának problematikáját. Engedtessék tehát meg, hogy mi is csatlakozzunk azokhoz, akik központi intézkedést sürgetnek e probléma megoldása érdekében. Palóc Tamás Szenti Imre tsz-elnök főagronómus Pincehely Segítség a bajba jutott kamionosoknak Sokszor tapasztaltuk a múltban, hogy bizonyos árucikkeket akkor kezdett gyártani az ipar, amikor a divat már megváltozott. A következmény: magas készletállomány, kényszer leértékelés és üzleti veszteség az egyik oldalon, kielégítetlen kereslet a másik oldalon. Ezzel kapcsolatosan kérdezzük időnként: miért nem vagy mikor alkalmazkodik az ipar (a kereskedelem) a divathoz, vagy a kereslethez? AZ ALKALMAZKODÁS a gazdasági életben egyértelmű a vállalkozással. Minden gazdasági vállalkozás célja a lehető legkisebb ráfordítással a lehető legnagyobb , nyereség elérése, miközben a vállalkozó kisebb-nagyobb kockázatot visel. Kockázatviselés nélkül — tartósan — nyereségre nem lehet szert tenni, legalábbis abban az esetben, ha a piac funkcióképes. Az esetleges kockázati veszteség minimálisra való csökkentéséhez természetesen minden vállalatnak érdekei fűződnek. Többek között azért is kerül előtérbe a közép- és hosszútávra szóló vállalati fejlesztési koncepciók, tervek kidolgozása. Minden jel arra mutat, hogy a gazdaságirányítás jelenlegi rendszerében a vállalatok és szövetkezetek igénye a jövő kutatása és feltárása, a piaci lehetőségek és az esetleges veszélyzónák feltárása iránt sokkal erősebb mint a múltban volt. És ez érthető, hiszen a vállalatok döntési hatáskörének növekedésével növekedett felelősségük és kockázatviselési kötelezettségük is. A tervezés tehát nem a felső szervek által kívülről diktált feladat többé, hanem a vállalati döntési rendszer szerves része, belső igénye. Az esetleges kockázati veszteségek csökkentésére irányúló törekvés realizálódásának egyik lehetséges módja alternatív fejlesztési koncepciók kidolgozása. Természetesen sokkal könnyebb ezt a követelményt felállítani, mint ■meg, ha megkapják. „A tanácsnál a tértivevényes legelek átfutási ideje egy hónap” — mondja Péter Albert igazgató. A szülők nem tesznek eleget a felszólításnak. Sőt, sértve érzik magukat a „pisz- kálódásért”. A tizennégy éves gyerekeket nem engedik tovább, ha csak a harmadik osztályig jutottak is. Gazdaságilag a hátaihoz tartozik a furkói külteleki iskola is. A központilag kapott hetvenötezer forintot így két iskola között kell szétosztani. Ugyanakkor felügyeletileg és létszámilag Furkó Bátaszék- hez tartozik. A tíz évig vándorterületként nyilvántartott Furkón huszonhárom diák tanul, egyre jobban. Tervezik az iskola körzetesítését. Báta kulturális élete 1958 előtt színesebb, mozgalmasabb volt. Működött a tánccsoport, de az első sikerek után a táncosok szétszéledtek. Hasonló a helyzet a színjátszóknál: járták a környező falvakat, tetszett mindenkinek, egyszer 1iák a csoport megszűnt. Jelenleg a főleg idősebbekből álló tizennégy tagú kórus létezik csupán. Igaz, hátráltató tényező a megfelelő kultúrház hiánya. A jelenlegi igen elavult, dülede- ző. Színpada kicsi, korszerűtlen. Talán ennek tulajdonítható, hogy hiába hívják meg az Országos Rendelő Irodát, minimális az érdeklődés. A legutóbbi magyarnótaesten is mindössze ezerhétszáz forint megvalósítani. Hiszen egyetlen vállalat fejlesztési terv kidolgozása is — ha azt valóban megalapozottan készítik elő — igen nagy energiákat köt le, nagy információs anyag' felkutatását és feldolgozását teszi szükségessé. Hát még az alternatívák kidolgozása! Igaz, hogy a népgazdasági összefüggések tekintetében nálunk a vállalatok biztosabb alapokra építhetnek, mint a tőkés országokban. A népgazdasági terv és a tervcélokkal összhangban lévő szabályozó rendszer, legalábbis középtávon megadja a vállalati orientáció fő irányát. A nép- gazdasági terv mellett a vállalatok a minisztériumok ágazati fejlesztési terveire is támaszkodhatnak. MINDEZ AZONBAN nem elégséges, hiszen ezek a tervek nem foglalkozhatnak részletekbe menően az egyes áru- (szolgáltatási) piacok helyzetével, a keresleti és kínálati viszonyok alakulásával, a technikai fejlődés valamennyi olyan részkérdéseivel, amelyek pedig a vállalatok szempontjából sorsdöntő- ek lehetnek. A részletek a vállalatokra tartoznak. Amikor a vállalat tervez, állandóan az a kérdés lebeg előtte: jól alkalmazkodik-e a változó viszonyokhoz, illetve hogyan alkalmazkodjék a minduntalan változó környezeti feltételekhez. Ez az alkalmazkodási igény talán gyengébb a kohászatban és erőteljesebb a gépiparban, vagy a divatiparokban. Ezért a vállalatoknak olyan fejlesztési politikát célszerű követniük, amely erősíti alkalmazkodóképességüket, manőverezési lehetőségeiket. Erre éppen úgy nem lehet (és nem is szabad) általánosítható recepteket adni, mint pl a kockázati tényező mértékére. Amíg az egyik vállalatnál az erőforrások koncentrációja és a nagyfokú specializáció, addig a másiknál a választék bővítése és a piacok széthúzása javítja az alkalmazkodóvolt a bevétel, holott az előadás ötezer forintba került. Nincs pénz!? Van! Rövidesen felépül a termelőszövetkezet, és a község összefogásával, a felsőbb szervek anyagi támogatásával egy új, minden igényt kielégítő kultúrház. A szellemi fejlődés másik formálója a könyvtár. Évente átlagosan háromszázan iratkoznak be a két bátai könyvtárba. A fiatalok nagy részének — ahol kulturált a környezet — saját könyvtára van, körükben már nem érződik a régi felfogás, az, hogy a nő nem vehet a kezébe könyvet. Érdekes, hogy a könyvtár látogatóinak többsége cigány. A pedagógusok meggiiőződtek arról, hogy az elvitt könyveket el is olvassák. Az idősebb emberek részére is szerveznek tanfolyamokat. Némi érdeklődés mó.r tapasztalható, főleg a pszichológiával, a politikával, a gyermekneveléssel foglalkozó előadásokon. Az értelmiségiek többet igényelnek. Bátát kevésnek tartják, s keresik a megfelelőbb helyet. A kinevelt szakemberek, értelmiségiek elvágyódnak. és ha lehet, elmennek Bétáról. Akik itt vannak többségükben vidékről jöttek. S még egy furcsa ellentmondás: az anyagi jólét növekedése ellenére, az űrhajózás korszakában m°g igen sok analfabéta is található a faluban. HORVÁTH TERÉZ képességet; vannak vállalatok, ahol az adott időszakban a gyártmányfejlesztés, más vállalatoknál pl. a forgalmazási rendszer és a piaci munka megjavítása az alkalmazkodóképesség javításának a feltétele. Az alkalmazkodóképesség javítása természetesen nem öncélú. Bebizonyosodott, hogy a rugalmasság, a gyors reagálási készség a verseny- képesség egyik fontos feltétele, amely önmagában is erőforrás-tényezőnek tekintendő. A VÁLLALATOK, amikor az alkalmazkodóképesség javításáról van szó, rendszerint mint eladók, mint értékesítők vizsgálják a témát. Pedig minden vállalat vásárló is, felhasználó is: munkát, energiát, nyers- és alapanyagot, különféle szolgáltatásokat vesznek igénybe a termelési folyamatban. A legígéretesebb fejlesztési elgondolás is zátonyra futhat a megvalósítás során, ha kiderül, hogy pl. a szóban forgó termékhez szükséges anyagféleségek árszínvonala nagymértékben megnövekedett vagy éppenséggel szakemberhiány miatt vezet csődhöz a fejlesztési elgondolás. Előfordulhat az ellenkezője is, amikor éppenséggel egy új, igen olcsó helyettesítő anyag megjelenése teszi versenyképtelenné a vállalat által gyártott terméket stb. Az alkalmazkodóképességről többen úgy vélik: mindent megtettek, ha biztosították, hogy vállalatuk készen álljon minden változásra való gyors reagálásra. Ha ezt megtették, igaz, hogy már sokat tettek, de még nem mindent. A vállalkozó típusú vezető ugyanis nem elégszik meg azzal, hogy passzív módon alkalmazkodik a mindenkori keresleti és kínálati viszonyokhoz, a műszaki fejlődés által kiváltott követelményekhez. Az alkalmazkodás aktív értelmezése feltételezi, magában foglalja a környezetre való hatást, a környezet befolyásolását is. Ezt a vállalat bizonyos technológiák és termékek élenjáró fejlesztésével, sajátos árpolitikával, piaci munkával érheti el. Amikor piacteremtésről beszélünk, rendszerint arra gondolunk, hogy a vállalat nem csupán követi a műszaki és a gazdasági feltételekben végbement változásokat, hanem saját tevékenységével maga is e feltételek és viszonyok alakítójává, formálójává válik. Ez a fajta aktív alkalmazkodás nagymértékben függ a vállalat vezetési stílusától és a vezetők kockázatviselési készségétől. Már szóltunk az alternatív fejlesztési koncepciók kidolgozásának a fontosságáról. Nos, jelentősége most válik igazán érthetővé: a gyors és hatásos alkalmazkodás — azaz a versenyképesség — feltétele az alternatív lehetőségek feltárása. Ezek kidolgozására fordított munka rendszerint bőségesen megtérül a vállalat számára, még akkor is, ha ezt nem mindig lehet számszerűen a nyereségben kimutatni. Vállalatainknál és szövetkezeteinkben most folynak a középtávú tervezési munkálatok, folyik a felkészülés a IV. ötéves tervidőszakra. Ugv gondoljuk, hogy a vállalati alkalmazkodóképesség helyes értelmezése megalapozottabbá teheti a tervezőmunkát és a fejlesztési’ koncepciók kidolgozását. Dr. Varga György Élénk külkereskedelmi forgalmunk eredményeként a magyar teherautók, kamionok rendszeres „vendégei” Európá országútjainak. Évente mintegy 10 000—15 000 teherkocsink közlekedik szállítmánnyal külföldön. A kamionok munkája közben óhatatlanul előfordulnak a kisebb-nagyobb balesetek. A szocialista országokban kétoldalú államközi egyezmények alapién gondoskodnak a kölcsönös segítségnyújtásról, a nyugati országokban azonban jobbára magára van utalva a gépkocsivezető. Ezért is fogadták tetszéssel a nemzetközi közúti fuvarozók szövetségének legutóbbi, budapesti ülésén elhangzott magyar javaslatot az egész Európára kiterjedő kölcsönös nemzetközi segélynyújtó szervezet létrehozásáról. Novemberben ül ösz- sze Párizsban egy szakértői bizottság, amely összeegyezteti valamennyi európai ország hatósági eljárásait, kidolgozza a nemzetközi szervezet működési rendjét, alapszabályát. A tervek szerint a jövő évben megalakul a közúti tehergépjárművek nemzetközi segélynyújtó szervezete — amely biztosítékot ad arra, hogy a bajba jutott kamionosok személyi és járműsérülés esetén minden országban azonnali segítséget kapjanak.
