Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-19 / 194. szám

• v v vv*t*Tvyv»TTy *v vvvv »* ▼TVVVTVVWyT'r vvvv v*>v v *tvn T'rvTvvvyrrvvvTTVYVvyvv'tYvvvvvvvvYTCfyTtywTTyrTtyr»vwy|fVfv* Szabó László—Sólyom József: ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► A kikötő elpusztul: 7.55-kur Tehát a japánok és a németek itt is össze­játszanak ... Blake kétségtelenül nehéz helyzetbe került. Egy civil amatörnefti olyasmibe keveredni, ami­re a hivatásosok is évekig készülnek, tanulnak — nem volt túlságosan ajánlatos dolog, még itt, az Egyesült Államokban sem. Ugyanis a világháború kitöréseikor szigorított törvényt hoz­tak a hazaárulás és a kémkedés megtorlására. Azt peiszs Blake nem tudhatta, hogy ez a tör­vény önmagában vajmi keveset ért: éles harc folyt ugyanis a kómelhárításban. a kulisszák mögött. Az FBI és az ONI, vagyis a szövetségi elhárító és a tengerészeti hírszerző és elhárító hivatal között. .. Mint látni fogjuk, részben egy fatális véletlen, részben pedig ez a kulisszák mögötti harc volt az egyik eredője annak, hogy bár az amerikai elhárító szervek birtokában voltak egy olyan jelentésnek, amely utalt a be- , következő Pearl Harbor-i támadásra, mégis az óriási támaszpont elleni támadás teljesen fel­készületlenül és váratlanul érte az amerikai hadvc-zefőséget... Blake úgy döntött, hogy érintkezésbe lép az ONI-jal. mégpedig úgy. hogy a japánok arról ne szerezhessenek tudomást. Ez viszont nem volt könnyű dolog. Követői kitartónak bizonyultak; summaképpen sem tudta őket lerázni, legalább úgy, ahogy azt amatőr képzelete tanácsolta. Először a telefonra gondolt, de rövidesen "fel­fedezte, hogy diktafont rejtettek el lakása nap­pali szobájának karosszékében. Bi sem tudta képzelői. vajon a japánok hogy jutottak be hozzá... A telefon tehát nem jöhetett 'számí­tásba, s ez még inkább rádöbbentette arra, hogy mennyire behálózták. s mennyire figyelik. Vég­képp eltökélte: megkeresi a tengerészeti el­hárító szerveket. Kísérletezett azzal is, hogy bement egy átjáró­házba, s az utca túloldalán próbált kijutni. Ám japán követője — alkj éppen Blake-et figyelte — nem állt meg a kapu előtt hanem utána­ment .. . Beugrott egy áruházba, hogy eltűnjön a forgatagban, de ígv sem tudta lerázni kísérőjét. Eközben ette Kono telefonhívása ... — Találkoznunk kell... — mondta. — Hol és mikor? — Egy óra múlva. a sarkon, kocsival várom . . Blake elment a találkozóra . . . Kono felaján­lotta, hogy ha egy héten belül Hawaiiba utazik, kétezerötszáz dollárt kap és minden kiadását fedezik. De hogy Blake lássa, milyen bőkezűek, további ötezer dollárt ígért arra az esetre, ha átadja az információkat, amelyeket Campbelttöi megszerez. .. Az egykori .,izomember” állta az alhut. s min­dent megígért a japánnak. , Most már azonban elkerülhetetlennek látszott, hogy Süpgő&en felvegye a kapcsolatot az O.NfJ valamelyik tisztjével. Éppen az utcán sétált, nyomában nem j« egy. hanem két kísérővel, amikor egy jót ötlete támadt. Bement az egyik moziba. A japánok megtorpantak, az ajtóban, nyilván azon törték a fejüket: érdemes-e utána­menni ... Eközben Bleke átvágott az előcsarno­kon, s amikor látta, hogy követői nem menteik Utána, gyorsan megkereste az igazgatót, akinek röviden előadta Irró^zríiét, s megkérte, hogy en­gedje ki egy oldalajtón. — De uram,, ön viccéi? — kérdezte csodál­kozva az igazgató, s Blake mintha azt olvasta volna le az arcárpl, hogy tanácstalansága csupán akörül forog: be lehette szállítani egy ilyen őrültet men tőkocsival, vagy kónyszerzubbony 'is kell hozzá? De Blake-nek «nem * volt ideje. Sürgette az igazgatót, s áz végül, is talán elhitte, amit honfi­társa mondott, mert komótosan kinyitotta az egyik oldalajtót és kiengedte a robotemberek egykori királyát. Blake rohant, a tengerészeti hivatalba, ahogy csak a lába bírta. Rövidesen az ONI együk tisztjénél, Stanley tengerészhadnagynál ült. Blake gyorsan mindent elmondott neki: hogyan ismerkedett meg Komé­val. hogyan próbált a japán közös emlékeket találni, milyen útjuk és beszélgetésük volt a hollywoodi dombok alján, milyen ajánlatot ka­pott Yamamotótól. és milyen megbízatást adtak végül is neki ... Még arról is beszámolt., hogy milyen kétségek furdalták: nem volna-e érde­mesebb elfogadni a kilátásba helyezett össze­geket ... A hadnagyra nagy hatást gyakoroltak Blake őszinte szavai. Megkérdezte tőle, hajlandó len­ne-e együttműködni az ONI-jal, mégpedig úgy. hegv mindent megtesz, amit a japánok akarnak tőle? Stanley tudta, miért olyan kíváncsiak a japánok az USA csendes-óceáni hadseregének mozgására... A Pennsylvaniát ugyanis egész eTvróffiévri emditt a. Hawaii-sznge teker. Bkvő tá­maszpontra. Pearl Harborba vezényelték. S oda futnak be rövidesen a több; csendes-óceáni egy­ségek is. Nagy összevonás készül. .. Nyilván erről akartak adatokat szerezni a japánok, s valószínűleg már sejtették a hajóhad útját... — Igen ám. de nekem semmiféle Campbell nevű ismerősöm sincs a Pennsylvaniám — mondta Blake, — Mit csinálok, ha azit. mondják, hogv keressem meg? És mi lesz, ha leellen- ő”zik, tényleg van-e egy Campbell nevű kapi­tány a Pennsylvanián? (Folytatjuk) ÍAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÁAAÁAAAAAAAAÁAAAAAAAAAAAAAAAAiu Ausztria, NSZK, Hollandia Ifjúsági egyveleg VII. i Kétszer is jártam He,Idel­berg ben. Annikor először kö­zeledtem a város felé. különös izgalmat jelentett számomra, hogy valahol e vidéken talál­ták meg az őeambar egyik tí­pusát, amely a heidelbergi ős­ember neveit kapta. Vajon mi­vel mutatkozik be számomra e város a röpke fél óra alatt, amit a benne átmenő utasként eltöltők. Annái is inkább, fur­dalt a kíváncsiság, mert éj­szaka, éjfél után két óra táj­ban érkeztem ide vendéglá­tómmal, Hans Romboiddal. — Akarsz egy kis heidel­bergi specialitást látni? — kérdezte Hans. Hogyne akar­tam volna, amikor velemszü- letett „betegségem'’ a kíván­csiság. — Láttái már nő-börzét? — kérdezte, de mindjárt vála­szolt ig helyettem: — Hogy láttál volna, amikor először jársz Nyugat-Európában ... Fákkal, bokrokkal körülvett parkírozó térre érkeztünk. Majdhogynem el volt dugva. Na, persze, fő a diszkréció... Á Parkplatzon fiatal és ve­gyes külsejű nők acsorogtak. Az egyik fának támaszkodott, a másik az autója elejére, a harmadik cigarettázva sétál­gatott. Néhol hárman, négyen társalogtak. Amint megjelent a Mercedesünk, valamennyien a kocsi lámpafénye felé for­dultak. A Parkplatz nem volt megvilágítva, s Nyugat-Né­metországban egyébként is kötelező még a jói kivilágított városi utcákon is az erős fény használata. E téren nincs köz­lekedési rend. minden autó olyan összevisszaságban mo­zog, mint az emberek a vásár­ban. Mi is össze-vissza köröz­tünk. Aki a lámpaszögbe ke­rült. határozottan felénk for­dult. hátha pont ő lesz a sze­rencsés kiválasztott. Nem sej­tették. hogy csupán a kíván­csiság hozott ide bennünket. Közben más kocsik is érkez­tek a térre. Amelyikből nő szállt ki. az mindjárt odaállt a magát kellőtök közé. A fér­fiak nem szálltak k; kocsi tok­ból. hanem ugyanúgy köröz­tek, mint mi. és végül intet­tek valamelyik nőnék, aki szó nélkül beszállt a kocsiba, vagy a sajátjával követte. Feltűnt, hogy a férfikocsik rendszám­táblája szinte kivétel nélkül zöld alapú volt. — Mi ez? — kérdeztem Haristól. — Hát nem tudod? Az ame­rikai katonák ilyen rendszámú kocsikkal járnak. Az élőbb el­felejtettem mondani hogy ide alig jön más, mint szabadna­pos amerikai katona. Itt is nagy támaszpontjuk van. Ha előbb jövünk, talán be sem férünk a térre... A második alkalommal ki­zárólag Heidelberg volt az úticélunk. Vasárnapi kirándu­lás ... A feledhetetlen termé­szeti szépségű Neckar völgyé­ben sokat időztünk, végül is Heidelberg vasárnap délutáni színes forgatagába érkeztünk. Etakor láttam hogy ez a vá­ros egyébként milyen kedves,«. vonzó. Szívesen másztam meg a várhegyet, jártam utcáit, né­zegettem a templom melletti bazársort. Kánikulai meleg volt, éppen ezért döbbentett meg, amikor váratlanul meg­jelent egy csomó fiatal — az egyik báránybekecsben a má- *sik téli kabátban, némelyik nő nagykendőbe bugyoláíva, és valamennyien mezítláb. A fér­fiak haja a derekukig ért a nők majdnem kopaszok vol­tak. És a szó legteljesebb ér­telmében szuiykosrik, mocsko­sak. ápolatlanok. Utoljára ta­lán a bába mosdatta meg őket. Hippik. Aztán más helyeken is meg­figyelhettem ezt a fajtát, s így rájöttem, hogy ez semmi­képpen sem az ősember élet­módját utánzó heidelbergi specialitás, hanem valamifé­le demonstráció akar lenni. Stuttgartban például a vá­ró^ legszebb legforgalmasabb főútvonalának eSVik terón ütötték fel tanyájukat. A leg­többnél némi cókmók is akrd. mintha utaznának valahová, de nem mennek nem mozdul­nak. Az egyik fekszik a kö­vön. a másik a szeméi+nrtső tetejére ült fel, a harmadik a presszó-féle elé kitett . aszta­lok alatt hevenésztkl Koszo­sak. piszkosak, és láthatóan egymáshoz sincs mondaniva­lójuk, némán bámulnak a nagy semmibe. És szeretkez­nek ... Világos nappal. Egy nagyváros kellős közepén. Pár száz méterrel odébb, a pályaudvar előtti aluljáróban ugyanilyen hippiket láttam. Az egyik saját műalkotásait — festményeit — árulta. A mázolmányok a puszta kövön hevertek, alkotójuk pedig mellettük — ugyancsak a kö­vön. Egy másik hippi könyveket árult. Végignéztem a címeket, íme néhány, körülbelül olyan összevisszaságban, mint aho­gyan a rozoga asztalon láttam őket: „Mao elnök szavai”. „A társas sex”, „Sztálin” „Leni­niizmus”, „Gazdasági forrada­lom”. Hadd tegyem hozzá, hogy később az eeyi'«- nvue^+német —holland határállomáson is találkoztam hippdktkel. Itt egy- egy kocsi utasainak ú tlevél- és vámvizsgálata fél percig sem tartott, mert legtöbbnek az útlevelét még csak fel sem nyitották. Sok kocsi meg sem állt. csak lelassított: De jött egy hippikkel telt autó, azt kiállították a sorból, és még a legparánvjbb ruhadarabot is átvizsgálták. — Kábítószer-gyanúsak — vélekedett mindenki. Stuttgartban egy tekintélyes középület előtt négyzetméter­nyi táblával ég eléje tett ka­lappal állt egy hippi. A táb­lán. felirat: „Kenyeret a vi­lágnak!”. A kalapban volt né­hány pénzdarab, én azonban senkit sem láttam, hogy tett volna bele. Münchenben mesélték, hogy nem sokkal ottjártam előtt a hippik Mao-tüntetést rendez­tek. Hans Rembold egyszer Pá­rizsba ment autóval, egyedül, s útközben felvett két autó­stoppra váró hippit. Gondolta, jól etezórakozik velük, nem lesz olyan unalmas az út. A hippik is Párizsba igyekezték, így hát valóban akadt szóra- koznivalója.., Annál is in­kább, mert kiderült, hogy Pá­rizsban valami tőke-elleni de­monstráció kéiszül, és Ok is részt akarnak benne verni i. Mindkét hippi aPja gyártulaj­donos volt. — É.s a papák mit szólnak mindehhez? — kérdezte tőlük Hans Rembold- Ök nem érnek rá a mi dolgainkkal foglalkozni, mert leköti őket az üzleti élet. Kül­dik a pénzt utánunk. Ennyi zagyvaság egyhaióm­ban! Nem értem. Nem pjdom ho­va tenni. Nem tudom ,óaain ésszel felfogni. A komolyabb felnőttekkel beszélgetve rájöttem, hogy Nyugat-Németországban sem érti a hippiket senki sem. Nem tapsol nekik senki, ám a társadalom minden jól sze­rint teljesen tehetetlen velük szemben, vagy egyszerűen nem is akar tenni semmit. Közben terjed ez az izmusnak semmiképpen sem nevezhető, de a mindenféle társadalomra egyaránt veszélyes életmód. A hippiik többnyire nem dolgoz­nak. inkább koplalnak még akkor is. amikor pénz van a zsebükben. Közveszélyes ékei,, felfogás. Würzburgban, néhány pohár sör mellett beszélgettem egye­temistákkal. Nem voltak hip­pik. sőt, maguk is megvetett ták azt az életformát. Meg­döbbentett a társadalmi felfo­gásuk, éppúgy, mint amikor először láttam hippiket. Szid­ták a szocializmust, de a ka­pitalizmust is. Szabadságról beszéltek, mondván, hogy ök tüntetnek is érte rendszere­sen. de kiderült, hogy maguk sem tudják, miféle szabadság­ra gondolnak. Tökéletes jdeo>- lógiaá zagyvaság van a fejük­ben, nem is csoda, hogy a fia­talok általában a leg tehetet­lenebb módon éltetnek vagy vetnek el valamit. A problé­makör nem szűkíthető le a hippikre. Nyugat- Németor­szágban általános ifjúsági probléma van. A fiatalok nagy részé valamilyen megfőni óit- ság és reálig cél nélküli szél­sőség felé hajlik. és az ilyen ^gátlástalan szellemi; miliőben élő fiatal különösképpen haj­lamos minden rosszra,. (Következik: GASTARBKJTKHFK) BOT)A FFRKNC Kaposvári Közúti Építő Vállalat felvételre keres vontatóvezetőt, gépkocsivezetőt, különleges gépkocsi­vezetői vizsgával rendelkező gépjárművezetőt. •Jelentkezés Szántó Imre u. 19. szám alatt a személyzeti veze­tőnél, illetve a gépészeti vezetőnél, tsászárréíi telepén. Tele­fonon a 14—430, vagy a 11—068-as számon. (152) /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom