Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-13 / 189. szám

'▼▼▼▼▼^^’•'▼▼▼▼▼▼▼▼YYYTTTYYTTTYTTVT'rTY’rYTTYYYTTTTTYTVYYTTY TTYTTTTTTTTTTTTITfTnTfTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT Szabó László—Sólyom József: Kémek a búvárhajón 19. Négy kémelhárító kísérte az Abwehr-ügy- nököt, abból a meggondolásból, hogy a floridai csoportnak mindenképpen kapcsolatot kell terem­teni ezekkel az emberekkel. Az ismeretlennel tör­tént találkozót többször is lefényképezték, s né­hány óra múlva — Dasch segítségével — Wa­shingtonban már tudták, hogy az ismeretlen — akinek szintén FBI-ügynökök szegődtek a nyo­mába — senki más, mint Kerling. A floridai csoport parancsnoka rövidesen ta­lálkozott csoportja egyik emberével. Ebben a pillanatban vették őrizetbe. De bárhogyan is faggatták Kerlinget s a lebukott Thiel't, egyik sem volt hajlandó beszélni, így aztán az FBI kénytelen volt tovább folytatni a hajtóvadásza­tot, a csoport másik három tagja után. Chicagó­ban próbáltak a kémek nyomába jutni, mivel feltételezhető volt, hogy Haupt meglátogatja ap­ját, majd ezt követően találkozik a csoport töb­bi tagjával is. S az egyik éjszaka válóban bekopogott az idő­sebb Haupt lakásának ajtaján egy magas ter­metű fiatalember. Meglepett örömsikoltás, gyor­san pergő szavak, s a fiatalember eltűnt a ház belsejében. Haupt tehát hazatért, ahogy Dasch megjövendölte. De őt sem tartóztatták még le, Conolly úgy határozott, hogy egy ideig játsza­dozik vele, hátha Neubauer is Chicagóba megy, s érintkezést keres Haupttal. Ám akkor érte őket a legnagyobb meglepetés, amikor az FBI chicagói kirendeltségének a főnökéhez így szólt a titkárnője: — Az előszobában Mister Hermann Haupt vá­rakozik! — Jöjjön be! A fiatalember lépett a szobába, s egy csomó idézést, katonai behívót tartott a kezében. Tá­vollétében érkeztek a lakására. — Hermann Haupt vagyok, szeretném tudni, hogy keres-e még az FBI ?... — kérdezte ártat­lan képpel. — Miért keresnénk, Mister Haupt? — tetette magát ugyanolyan ártatlannak és semmit nem tudónak a főnök is. — Mert egy csomó behívót kaptam, mialatt én Mexikóban jártam... Gondolom, már össze­vissza keresgéltek... De hát az ember nem tud­hatja előre, hogy mikor hívják be katonának, ilyen váratlanul... — Várjon egy kissé, Mister Haupt! — mondta az FBI chicagói vezetője, aztán lenyomott egy gombot az asztalon álló készüléken, s így szólt: — Nézzék meg, Hermann Haupt szerepel-e a körözési listánkon? A főnök egy perc türelmet kért Haupttól, és kilépett az előszobába. — Azt válaszolja, hogy nem köröztük — súg­ta halkan a titkárnőnek. — Szóltam, hogy csináljanak két teát, gon­dolom, szívesen él ön is vele — mondta mo­solyogva Hauptnak, amikor visszalépett a szo­bába. — Óh, ez igazán kedves! De még el sem készült a tea s máris meg­szólalt a hangosbeszélő: „Hermann Haupt nem szerepel a körözési listánkon”. — Na látja, Mister Haupt. A dolog a legna­gyobb rendben van. Ezek szerint a sorozóbi- zottság behívója már régen nem időszerű. Ne csináljon gondot belőle. Nyugodtan menjen ha­za. — Hát ez nagyszerű — állt fel Haupt, aztán egy búcsúüdvözletef intett az FBI főnökének, s otthagyva a beígért teát, kisietett a szobából. A kirendeltség főnöke nem tudta megállni, hogy hangosan fel ne kacagjon: ilyen ballépést, amit ez a Haupt csinált, csak kezdő kémek követhet­nek éL Örömében „iittfelejtette” a készülő teát. De Haupt el volt ragadtatva önmagától, ra­vasz ötletétől, hogy mexikói tartózkodásának meséjével sikerült indokolnia távollétét. Mit sem sejtve ment haza. Másnap azokon a dollá­rokon, amelyeket Berlinből hozott, vásárolt egy vadonatúj autót, és már az első délután kiautó­zott a városból, s betért egy útmenti vendéglő­be. Leült egy asztalhoz. Néhány perc múlva melléje ült valaki. A Hauptot követő FBI-ügy- nökök a személyleírás alapján felismerték ben­ne Neubauert. Most már csak egy ügynök volt hátra, de nem kellett sokáig várniuk, rövide­sen ő is megérkezett a vendéglőbe. Együtt vol­tak hát a floridai csoport szabadlábon lévő tag­jai, s az FBI nyomban lecsapott rájuk. Vala­mennyien kézre kerültek. De hátra volt még valami, amit feltétlenül el akartak intézni az FBI-nál, mielőtt pontot tesz­nek a vállalkozás végére. Azon az estén, ami­kor Hauptékat letartóztatták, Conolly elment a Chesterfield Szállodába, s felkereste Dascht. Barátságosan üdvözölte, aztán így szólt „Ame­rika hősé”-hez: — Mister Dasch, ön le van tartóztatva. Daschnak még a lélegzete is elakadt. Ö tény­leg hitt abban hogy dúsgazdag ember, nemzeti hős lesz. Azonban Hoowernek egészen más el­képzelése volt a dologról... Másnap még őrizetbe vették a zsebkendő alap­ján a szabadon mozgó náci kémeket, aztán késő este, nyilvánosságra került a hír az FBI tíz ké­met tartóztatott le, akik 15 nanpal ezelőtt part­ra szálltak az Egyesült Államok atlanti-óceáni partvidékén, őrizetbe vettek ezenkívül 27 más náci ügynököt is. (Folytatjuk) SAAAAAAAAAAAAAAAAiiAAAAAAAAAAAAAAAAáAAAAAáAáAámááAáAAAAAAAi AAAAAAAAAAAAáiaa aaAAAAAAAAAAAAAAAAAA aaaaaaaaaaaaaaaaaaa Ausztria, NSZK, Hollandia A legszebb kisváros és a vegyes nagyváros A SALZBURGI ÓVÁROS II. Salzburgot Európa legszebb kisvárosának tartják. Még Mo­zart idejében honosodott meg a köztudatban ez az előkelő rang. A város időközben meg­nőtt, de azért ma is Európa legszebb „kisvárosa” ... És Mo­zart itt született 1756-ban! Először félórát autóztunk cél­talanul a városban. Jobb ez így — gondoltam —, mert leg­alább ki tudom választani a legszebb környezetet, hogy vé­gül is ott álljunk meg. Nem volt nehéz megállapítani, hogy a vá­rosnak két arca van, az egyik az újabb építésű városé. Te­rületre ez a nagyobb, itt lak­nak legtöbben, itt sorakoznak a hivatalok, de itt semmi külö­nösebbet nem lát az utazó. Legfeljebb azon meditál, hogy középvárosnak vagy nagyvá­rosnak minősítse-e Salzburgot. Szokványos kép, nem kétséges, hogy ettől sosem vált volna Salzburg világhírűvé. Váratlanul azt veszem ész­re, hogy autókonvojba kerül­tem, a kocsik alig egy méterre haladnak egymástól, a konvoj­ból se jobbra, se balra nem tudok kivágni. Kénytelen va­gyok arra menni, amerre a többiek. Szűk, kacskaringós ut­cák következnek. A modern épületeket hirtelen felváltják az ódon, de annál szebb al­kotások. Az út térré szélesül: a Residenzplatzon vagyunk. Itt az érseki palota, a hatalmas dóm, felettünk a várhegy. Ez a másik Salzburg. A tu­lajdonképpeni Salzburg. Amikor ezt a várost ajánl­ják a turistának, hozzátéve a „legszebb”, „gyönyörű”, „feled­hetetlen”, „lenyűgöző” stb. jel­zőket, erről a Salzburgról, a városnak erről a képéről van szó. Irány a vár! A várba kisvasúton lehet legkönnyebben feljutni. Dehát ez túlságosan kényelmes ... Ha gyalog megy az ember, egyéb­ként is többet gyönyörködhet a panorámában. (Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a pénztárcánkra is tekintettel kellett lennünk.) Ahogy felértünk a magas sziklaszirtre épült várba, cso­dálatos kép tárult elénk. Volt azon minden, ami a szemet elkápráztatja: városi forgatag, a messzeségbe kéklő hegy, lom­hán úszó felhő, zöld lombbal fedett domb, nyüzsgő auló- sztráda, s az épületekből szín­parádé. Még az újabb építésű és egyébként sablonos város­rész is oly szépnek tűnt innen a magasból. Igen, Salzburg nem véletle­nül lett Festspielstadt Salz­burg, vagyis az ünnepi játékok városa. Nagy nemzetközi pompával megrendezik minden nyáron az ünnepi játékokat. Ez külön­böző zenei, művészeti esemé­nyekből áll, de tudományos rendezvények is kapcsolódnak hozzá. Télen a Mozart-hét vonzza a közönséget, majd a zenés tavasz programsorozata. A város tudja, ismeri saját értékeit, s nem rest megannyi rendezvénnyel hívogatni a szépre, a művészetre, a jó hangulatra vágyó turisták tíz­ezreit. Talán fél napót töltöttünk itt, ami csak felületes élményt adhat, ám ennek ellenére azon városok közé soroltuk emléke­zetünkben Salzburgot, amelyet ugyancsak szeretnénk még vi­szontlátni, Még fel sem ocsúdtunk a salzburgi hangulatból, a nyu­gatnémet—osztrák határhoz ér­tünk. A határátlépés pár per­ces formalitása után máris a Német Szövetségi Köztársaság területén róttuk a kilométere­ket München felé, hogy két óra múlva feltűnjön a gyár- kéményerdő, és pillanatok alatt belevesszünk a nagyváro­si forgatagba. Rideg ipamegyed, nem ke­vésbé barátságtalan külsejű bérházak odébb érdekesnek tűnő belváros-rész, de hiába szeretne az autós megállni, le­hetetlenség, mert ha akad is parkolóhely, az annyira zsú­folt, hogy még egy kerékpár­nak is alig akad helye. Nincs más megoldás, mint nyomni a gázpedált, s feszülten figyelni a többi autóra, a villamosok­ra, a gyalogosokra, a jelző­lámpákra, utcanevekre. A ház­rengetegből egy pillanatra elő­bukkan a városház jellegzetes képe. Nem nehéz felismerni a lexikonkép után, ám megál­lásról szó sem lehet. Rohanni, rohanni.. . Kilométereket kell menni ahhoz is, hogy a járda széléhez húzódhassak, és meg­kérdezhessem : „Jó irányba me- gyek-e?” Persze, hogy elvétet­tem az utat. Útbaigazítanak. Pár kilométer után már azt hiszem, hogy túlmentem a cé­lon ismét érdeklődöm. Kiderül, hogy még vagy tíz kilométert kell kacsáznom ebben az ide­gesítő forgalomban. Az egyik útkereszteződésnél piros a lámpa. Megállunk. Az előttem álló kocsiból kiszáll a kormány mellől a vezető, az utcasarki automatához lép, be­dob egy pénzdarabot, s az au­tomatából kicsúszik egy doboz cigaretta. Én meg már régen a gázon és a kuplungon tartom a lábam, hogy kellő időben tudjak indulni, ha a lámpa át­vált zöldre. Majd frászt kapok, hogy most mi lesz. Mögöttem mindenki azt hiszi majd, hogy én, a külföldi akadályozom a forgalmat. Ám semmi ok az idegességre. Mire a lámpa át­vált sárgára, a vezető már a helyén ül, s meg sem várja a zöldet, behajt az útkeresztező­désbe. Megtekintettem az épülő olimpiai várost, próbáltam megbarátkozni Münchennel is, de ez valahogy nem ment. Salzburg után alig vártam, hogy megszabaduljak tőle. (Következik: Moszkviccsal a sztrádán.) BODA FERENC A robotember i' Parkolóhely tábla nélkül, Foto: Goltvald. ma már nem csupán a tudományos-fantasztikus regények „hő­se”, hanem megvalósult technikai vívmány. „Szinkronizált rab­szolgák” címmel a Delta legújabb száma egyrészt a távolból irányítható, másrészt a komputerrel „önállóan gondolkodó” ro­botokról közöl részletes beszámolót. Ir a lap a budai vár alatt feltárt jégkorszakbeli településről, a maja-írás megfejtéséről, az optikai csalódások kutatásával kapcsolatos élettani felismeré­sekről, az új típusú törpe terepjárókról, a mesterséges villámok­kal végzett kísérletekről, a lepkék színváltoztatásáról és a vi­rágok sajátos „mechanizmusáról”, beszámol a komputerek em­léktárában alkalmazott új alkatrészekről, a papírkartonból ké­szült bútorokról, az osztankinói tv-toronyban működő „Hetedik mennyország" panoráma-étteremről és sok egyéb érdekes té­máról. Számos hír, információ, találmány és ötlet, száznál több — jelentős részében több színű — fotó. Delta-lexikon és humor, tudományos érdekesség egészíti ki a népszerű lap legújabb szá- 'át, amely ezúttal díszes kivitelben, 148 oldal terjedelemben kerül az olvasók kezébe. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom