Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-30 / 151. szám
KÜRTI ANDRÁS: Az aranyváros foglyai 24. Éljenzés, taps, lelkes felkiáltások a teremben. A Klauzál téri Pirkadat kátéesz részlegvezetője úgy elpirult, mint egy kislány, aki pikáns viccet hall és szégyelli, hogy még nem ismerte. Rettentő zavarba jött. így még életében nem ünnepelték. Először esetlenül hajlongani kezdett, aztán a kezével integetett, talán még csókokat is dobál, ha a főnöke nem böki oldalba. — Ne komolytalankodjunk, kartársam! — sziszegte Krecsmár magyarul. — A nemzeti becsületünkről van szó. Mi itt a termelőszövetkezeti kisipart, hazánk egyik szocialista szektorát képviseljük. Mondjon talán erről egy kis beszédet. És kérdezze meg, nem akarnak-e hűtőgépeket venni? Ragyogó alkalom! Honda kiegyenesedett, megköszörülte a torkát, körülnézett a hallgatóságon, szeme megállapodott egyik-másik mineiro sovány arcán, rongyos öltözékén, és szikraként villant az eszébe, egy ötlet... — Hagyjuk a ceremóniát — jelentette ki portugál nyelven, mindenki meglepetésére. — Fontosabb dolgunk van. Az Aranypatak parcellái egyre kevesebb aranyport adnak, nemigen érdemes kínlódni velük, ördög vigye az aranyat, éljen a pirkolit! Hogy mi a pirkolit? Pompás, értékes anyag. Felhatalmazásom van rá, hogy önökkel, Ciduro lakosaival közöljem: városuk határában gazdag pirkolitlelőhely terül el. Rövid beszámolómnak ez lesz az első napirendi pontja. A második: javasat arra vonatkozóan, hogy önök miként hasznosíthatnák a legcélszerűbben a feltároló, nagyszerű lehetőségeket. Úgy, hogy a Müller—Eberhardt-féle gazemberek ne tehessék rá a pirkolitra a kezüket. Kezdjük az elején. A Sziklás Dombokon, néhány száz méternyire Ewans professzor egy napon. .. Odakünt változatlanul ömlik az eső. Esta chuvendo... A Floresta nagytermében pedig, mint valami csodálatos mesét, mint angyali üdvözletét, oly áhitatos csöndben, lélegzetét visszafojtva, szobor-mozdulatlan hallgatja több mint harminc ember hősünk „rövid” beszámolóját. Mert telnek a negyedórák, a félórák és Honda még mindig beszél... EGY ÉV MÜLVA Lágyan ért földet a hasas helikopter, kis ideig puhán rugózott kerekein, utolsókat forogtak a hatalmas lengőlapátok, aztán megálltak. A pilóta kikászálódott plexifalú vezetőfülkéjéből, hátrament, rövid létrát támasztott a gép oldalához, kinyitotta az ajtót. Először néhány láda, zsák, egy sodronyos vaságy, összefűzött edényhalom repült ki az ajtón, majd négy férfi mászott le. A leghátsó, sovány, göndör hajú legény felnyúlt és segített egy fiatalasszonynak, aki kétéves forma fiúgyerekkel a karján bújt elő a nyílásból. — Húzódjanak az árnyékba — fordult utasaihoz a helikopter vezetője —, és várjanak. Pár perc múlva itt lesz a terepjáró, felrakodunk és bevisszük önöket csomagjaikkal együtt a telepre. Segített nekik, hogy holmijukat a tisztást szegélyező ricinusbokrok tövébe cipeljék, megsimogatta a gyerek fejét, végignézett a társaságon és már indult volna vissza a gépéhez, amikor hirtelen megtorpant. — Hol a negyedik senhor? — kérdezte. —• Az az alacsony, köpcös estrangeiro, azzal a rondasárga bőrönddel? Nem tudta senki, mindnyájan a maguk dolgával voltak elfoglalva. A pilóta vállalat vont. — Ügy látszik, türelmetlen volt. De baja nem eshet. Akár a kocsiúton ment, akár valarhelyik csapáson, mind a városba vezet, nem tévedhet el. Legfeljebb lesz némi izomláza. Viszont gyönyörködhet a természet szépségeiben. Ez telitalálat volt. A renitens jövevény, vállán a rondasárga bőrönddel, valóban élvezte a tájat, vidáman fütyörészve ballagott a keskeny, lejtős, kanyargós ösvényen, tekintete hol néhány visítozó majmon akadt meg, hol valami pompázatos tollú madáron, színes lepkén, viragcsodán, de még a vadon növő sisái- kender néhány szép bokra sem kerülte el a figyelmét. Később tűnődve állt meg egy különös alakú, odvas tungafa előtt. Ismerte ezt a fát. — Hm, akkor ez a Halott-ösvény. Igen, igen... Itt bicikliztek a lányok, amikor a professzor megpillantotta őket a camaubapálma tetejéről... Folytatta útját, vizsgáztatta emlékezőtehetségét. — Most még ez a kanyar balra, aztán vagy húsz méteres egyenes szakasz és ott vagyok a Főtéren. — Túljutott a kanyaron, de egyenes szakasz már nem következett. Az ösvény váratlanul véget ért. Nem a látogató memóriája mondott csődöt, a régi Főtér tágult ki. Körös-körül a selva hátrább húzódott, a hajdani kis tisztás legalább ötszörösére nőtt. Közepén ott áll a Floresta, a Nagyáruház, az imaház, a különleges megbízott hivatali épülete; viszont mögöttük, körülöttük még vagy harminc-negyven új ház látszik. Többnyire fából épült, nyitott verendás, üvegablakos, takaros casebrék, de akad néhány hullámbádog- tetős középület is. És nem össze-vissza állnak, hanem elhelyezkedésüket valami távlati terv szabta meg, világosan bontakoznak ki a leendő kis utcák körvonalai. És egy új tabema is kinőtt a földből, sőt egy terméskőből emelt egészségház is. Rádiózene szűrődik ki a taber- nából, gigászi ernyője árnyékában egy utcai gyümölcsárus szundikál a papiak mellett, gyerekek kergetőznek az imaház körül. (Folytatjuk.) A jobb üzemanyag-ellátásért Kívánatos a „konkurrencia“ — Új viszonteladók Kettős rendeltetésű benzinkutak — Az ÁFOR kezdeményezése Kinek nem okoz bosszúságot a várakozás? A válasz egyértelmű: mindenkinek és különösen a „mobilizált” embereiknek, azoknak, akik gépjárművekkel, autókkal, motorkerékpárokkal közlekednek. Hiszen a gyorsabb közlekedési eszköz nyújtotta előny, a szabadabb programtervezés máris akadályozva van, ha egy-egy üzemanyagtöltő állomásnál félórákat kell várakozni. Persze ez még a jobbik eset. Ma Magyarországon a községek 94 százalékában nincs az AFOR- natk eladóhelye, 675 községtől pedig 15 kilométernél is távolabb talál csak a járművezető benzinkutat. A jól ellátott városok és községek száma 286, és bár a jármű- és üzemanyag- forgalom jelentősebb része ide koncentrálódik, ez csak részben enyhít a mai magyarországi benzinkút-h iá- ny on! Mint közlekedésünk egyik vezetője találóan megjegyezte: „egyre több az esZkimó és egyre kevesebb a fóka”, s ha a statisztikai adattárat felütjük, számszerű indokot is találunk erre a megállapításra. Az elmúlt évtizedben az ország gépkocsiállománya több mint ■négyszeresére nőtt, ezen belül a magánszemélygépkocsik száma megtízszereződött. 1958-ban csupán 18 000 autót és 180 000 motorkerékpárt számoltak Magyarországon, az idén viszont ez a szám már 220 000-re és 610 000-re növekedett. Ha pedig a tervekben előrelapozumk, az 1980-as év prognózisa 800 000 személygépkocsit és egymilliónál i$ több motor, kerékpárt jósol. Ezzel a rohamos fejlődéssel az ÁFOR — a hazai üzemanyag-ellátás gazdája — szűkös fejlesztési alapja miatt nem tud lépést tartani Hiába ígérik a vállalat fejlesztési tervei az 1975-ig terjedő időszakja újabb 400 korszerű benzinkút felépítését, ezzel együtt 500 falukörzeti központban még mindig nem lesz üzemanyagbeszerzési lehetőség, és a jelenlegi ellátási színvonal a városokban sem javul. Ha minden tervbe vett benzinkút megépül, akkor is 1975-ben még mindig 813 személygépkocsi és vagy tízszer ennyi motorkerékpár jut egy ÁFOR- töltőállcwnásna. A szám önmagában nem sokat mond, de ha összevetjük a szomszédos Ausztria 12 évvel ezelőtti (!), hasonló mutatójával — egy benzinkútra 179 gépkocsi — akkor máris magyarázatot kapunk a túlzsúfoltságra. Tolna megyében például a legutóbbi felmérés szerint 15 ÁFOR üzemanyag- töltő állomás működik, a különböző — főleg háztartási tüzelőolajat árusító viszonteladók s zárna pedig 86. Természetesen ezek közül alig néhány az olyan eladóhely, amely benzin- kútként funkcionál. A benzin- és az olajellátés megjavításához pedig — elsősorban ilyen hálózatra lenne szükség. Csupán ebben a megyében az ÁFOR évente töbh mint egymillió tonna üzemanyagot forgalmaz, és nem nehéz kiszámítani, hogy ez a forgalom milyen terheket ró a szűkös ellátáhálózatra. Természetesen a hazai benzánkúthiány nemcsak az autósoknak ókoz bosszúságot. Az ÁFOR évek óta igen komoly erőfeszítéseket tesz hálózatának gyorsabb ütemű bővítésére, de a rohamosan fejlődő igényekkel nehéz lépést tartani. Ezért határozták el a vállalat vezetői, hogy viszonteladókkal szélesítik a bazai üzemanyagtöltő hálózatot, megteremtik a lehetőségét az úgynevezett többcsatornás forgalmazásnak. Első pillantásra talán furcsának tűnik, hogy egy nagyvállalat, amely — úgymond — monopolhelyzebet élvez, önmagának kíván konkurrénei át teremtem. A nazai üzemanyag-ellátás mai és várható helyzete azonban egyértelműen Igazolja, hogy ez a törekvés helyes és indokolt. Termelőszövetkezetek, áfész-ek, autóközlekedési vállalatok, garázsok már korábban is építettek saját üzemanyag-tárolókat, kimérő szerkezeteket, amelyek egy része a belső, úgynevezett saját igények kielégítését szolgálta, másik részük, főleg az áfész- és ga- rázskutak bekapcsolódtak a lakosság ellátásába is. Országszerte ma több mint Í70 ilyen üzemanyag-tároló- hely működik, munkájukkal azonban a közúti üzemanyag-ellátás helyzetén csak kis mértékben tudnak enyhíteni. Azok a helyi benzinkutak, amelyek még ma is csak a saját gépjárműparkot látják el hajtó, és kenőanyagokkal, csekély anyagi ráfordítással kettős rendeltetésűvé tehetők, és így részt vállalhatnak a közutakon közlekedő járművek kiszolgálásából is. Országszerte számos helyen épít az autófenntartó ipar új szervizállomásokat, segélyhelyeket. Munkájukból, feladatukból szinte kézenfekvőén adódik az igény: árusítanak itt üzemanyagokat, olajakat is. A beruházási költségeket viszonylag nem nagy összeggel növelné meg egy-egy kis, vagy közepes méretű üzemanyagtöltő állomás megépítése, viszont a szolgáltatás ilyen jrányú kibővítésévé® jelentős segítséget nyújthatnának a közúti üzemanyag-ellátás meg ja m. vításához. Sok vidéki vállalat, szövetkezet épít az országutak mentén úgynevezett kapcsolódó létesítményeket, szervizeket, autómosókat, autóscsárdákat, eszpresszókat. Ezek mellett üzemanyagot árusító kutak létesítése „összkomfortossáteheti a beruházásokat. Külföldön már régóta ez a gyakorlat, és azok az autósok, akik kirándulnak a szomszédos országokba, gyakran felvetik, hogy Magyarországon miért nem honosodik meg a közúti üzemanyag-ellátásnak ez a praktikus formája. Felvetődik persze a kérdés: miért nem valósítja meg mindezt az AFOR. Az Ásványolaj-forgalmi Vállalat — figyelembe véve az érvényes hatósági előírásokat, anyagi konzekvenciákat stb. — csak úgynevezett országos gerinchálózat kiépítését vállalhatja magára. Azok a töltőállo.ná- sok, amelyek a hálózat részét képezik, havonta általában 50—60 ezer liter üzemanyagot forgalmaznak kimérőoszlopionként Ez a forgalom csak a nagyobb városokban, közlekedési csomópontokon, valamint a frekventált idegen f or ga’mi helyeken adott és egy-egy ilyen benzinkút üzemeltetése, számolva a gépjárműállomány növekedésével — még 1975-ben is csak a nagyobb községekben Írsz indokolt. A kisebb üzemanyag-forgalomnak megfelelő kutak felépítése a mai körülmények között semmi esetre se>m illeszthető be a már említett gerinchálózat programjába. A járműtulajdonosok részéről viszont a sűrűbb benzinkúthálózat iránti igény egyre nő, és ami tény: számunkra nem megoldás egy-egy szuperfokaimé kút megnyitása. Helyette több kicsi, helyi benzinkutat igényelnék. Az ilyen igényű benzinkutak felépítésénél viszont az ÁFOR nem csökkentheti beruházási költségeit, de nincs lehetősége a munkaerő gazdaságos felhasználására sem. A szövetkezeteknél, mezőgazdasági és közlekedési vállalatoknál viszont mindez megoldható. A már működő üzemi benzin- és olajtárolóhelyek közhasználatúvá tételével, továbbá szolgáltatásaik kombinálásával, ennélfogva a munkaerő gazdaságos foglalkoztatásával és az anyagi érdekeltség fokozott érvényesítésével költségeiket nagyobb mértékben csökkenthetik, mint amilyen költségcsökkentés az ÁFOR- nál elérhető volna. Ezenkívül ma már országszerte adott egy olyan bázis *s — az egyre terjedő háztartási olajtüzelés — am; szinte egész éven át, de különösen ősztől tavaszig jelentős forgalmat biztosít minden falusi, községi üzemanyagkút számára. Az ilyen viszonteladói töltőállomások — ha az ÁFOR hálózatbővítésével összehangoltan készülnek — nemcsak az üzemanyagellátás színvonalát javítják, hanem a népgazdasási erőforrások felhasználásának hatékonyságát is. Az ÁFOR természetesen sokrétű segítséget nyújt az ilyen viszonteladói üzemanyagtöltő állomások felépítéséhez. Típustervek átadásával, tervezési tanácsadással, majd a későbbiekben az árusításra kerülő kőolajtermékek „házhoz szállításával” és tartályba töltésével segíti a viszonteladókat. Az árak és a költségek kiszámításánál is messzemenően figyelembe veszi a viszonteladók érdekelt: az eladási ár (az ÁFOR részéről) a termékeket terhelő adókat és a szállítási költségeket is tartalmazza. Az ÁFOR törekvése tehát egyértelműen korrekt és az sem kétséges, hogy a többcsatornás forgalmazási rendszer jelentős segítséget nyújthat a hazai üzemanyag-ellátás megjavításához. (369)
