Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-21 / 144. szám
Kiváló dolgozók a munkafegyelemről Három kérdés a Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Válla iát öt dolgozójához 1. MEGSZÓRHATJA EGY DOLGOS MUNKÁSEMBER A LÖGÁST? 2. RÁKÉNYSZERÜL-E ÖN ARRA, HOGY OLYKOR ÖSSZECSAPJA, ELNAGYOLJA MUNKÁJÁT? 3. ÉRDEKELT-E ABBAN, HOGY JÓL GAZDÁLKODJÉK A GONDJAIRA BÍZOTT ANYAGOKKAL, ESZKÖZÖKKEL? „Örökké az anyaghiány” Varga Mihály, asztalos: — Hogyan mondjam? Szerintem aki dolgos ember, az dolgos ember. Ha meg dolgos, akkor nem lehet lógós. Vagy mire gondolnak az elvtársak? Arra, hogy némelykor kényszerűségből lógatja némelyik szaktárs a lábát? Ilyesmi velünk is előfordul, erről nem tehetünk, sőt, dühösek vagyunk miatta. Nem, nem hiszem, hogy egy dolgos ember megszokja a lógást. Inkább fáj neki, amikor arra kényszerül, hogy anyaghiány miatt tétlenkedjék. Én és a szaktársaim így vagyunk vele. Sajnos, leg* nagyobb hiba az anyaghiány, emiatt olykor hét közben le kell állni és vagy vasárnap, vagy szabad szombaton pótolni az elmaradást. így jártak nemrég az üvegesek. — Minden az anyaghiányból következik. Amikor nincs, akkor sehol sincs, amikor van, akkor meg mindenütt van. Ilyenkor nem tudunk egymástól dolgozni. Előfordul, hogy beszalad egy autó. Gyorsan, gyorsan! Mit tehetünk?! Éppen tegnap történt, „ Féltizen- kettőkor jött az autó, hogy a negyvenlakásos bérháztól hiányzik kilenc konyhaajtó. Kell, de azonnal! Mi megcsináltuk azonnal. Ma beüzent hozzánk Adorján István, a kinti szaktárs: nem vagytok képesek rendesen dolgozni? Nem rajtunk múlott. — Nagyon érdekelt vagyok abban, hogy jól gazdálkodjak az anyagokkal, az eszközökkel. A nyereségrészesedésre gondolok. Tavaly kétezerhat- száz forint körüli összeget kaptam. Legalább ennyit szeretnék kapni az idén is. A hulladékanyagokat is igyekszünk hasznosítani. Nemrég százezer forint értékű kereteket készítettünk, olajkályhák szállításához, jórészt hulladékanyagból. Háttá László, segédmunkás: — Ha olyanok a körülmények, akkor bizony a dolgos emberek között is akad, aki megszokja a lógást. De az igazi munkás mindig talál magának elfoglaltságot. Én nézni se szeretem a naplopást. Azonnal szólok, még akkor is, ha nem tetszik. Az ember azért kap fizetést, hogy rendes munkát végezzen. Mi nem tűrjük az ásítozást. A nyolc órát végig kell dolgozni. — Ritkán ugyan, de előfordul, hogy . a nagy sietségben elnagyoljuk a munkát. Hogyan mondjam, hogy megértsék. Huszonnégy órával előbb kellene megkapnunk az anyagigénylési jegyet. Dehát van úgy, hogy akkor kapjuk meg, amikor jön a kocsi, és már vinné is az anyagot. Sietünk, kapkodunk és néha egy-egy tétel ittmarad. — Érdekelt vagyok. A télen sok áru összefutott és a minőség megóvása miatt gyorsan rendbe kellett rakni. Megcsináltuk szépen, ötezer forint prémiumot kaptunk. Abból ötszáz forint nekem jutott. A nyereségrészesedés szempontjából is érdekelt vagyok abban, hogy ne nézzem el a pocsékolást. Tavaly ezernégyszáz forint részesedést kaptam. Máté János, kubikos: — Szerintem egy dolgos munkásember soha nem szokja meg a lógást. — Olyan nincs, hogy mi összecsapjuk, vagy elnagyoljuk a munkát. Inkább fél órával tovább maradunk, de megcsináljuk rendesen. Kérem, én brigádommal együtt arra vagyok büszke, hogy huszonegy évet húztam le ennél a vállalatnál, de mi utánunk garanciális munkát még soha nem csináltak. Pedig mi már itt mindenhez értünk, a kőművesmunkától kezdve mindent megcsinálunk. — Ilyent ne kérdezzenek. Hogyne lennénk benne érdekeltek?! S azt mindenki tudja, hogy dicséretet már sokszor kaptunk, de szidást még egyszer sem. Bohli János kőműves: — Nem lehet megszokni a lógást. A munkaidőt ki kell használni, fegyelemnek lehni kell. Ahol nincs egyetértés, ott a munkából kivonhatja magát valaki ideig-óráig, de az ilyen helyzet sokáig nem tartható. Brigádunk 19 éve dolgozik együtt, fiatalok, idősebbek, olyanok is, akiket mi neveltünk. Jó az egyetértés. Van egy emberünk, segédmunkás, sehol nem bírtak vele. Tizenöt hónapja velünk van, jól dolgozik, talán el sem tudnánk kergetni... Tulajdonképpen akkor kezdődik a henyélés, ha nincs anyag. Egyik építkezésen az anyagellátás rossz volt. Alig hoztak egy kocsi téglát, mi gyorsan falba raktuk. A következő fordulóra negyed, fél órát kellett várni, hűsölni a fa alatt. Akkor fáradtam el legjobban. — Nincs lelkünk összecsapni a munkát. Inkább tartson hosszabb ideig, de legyen jó, és mondhassák utána, meglátszik, hogy ezt a Bohli- brigád csinálta. A mi vállalatunk vezetői jól megoldották a minőség megfizetését. Májusban például tíz százalék minőségi plusz-pénzt kaptunk. Ez kétszáz forint körüli ösz- szeget jelentett a brigád minden tagjának. Ahol rossz a minőség, az anyagellátás, ott nemcsak a munkahelyen van hiba, hanem feljebb is. Hibás a művezető, az építésvezető, az igazgató. A kőműves nem tehet arról, hogy kapkodva érkezik az anyag és össze kell a munkát csapni. — Érdekelt vagyok. Az én pénzem is — képletesen szólva — elmegy a sárba, a földbe, amikor tiporják, törik, zúzzák az anyagot. A brigádunkban mindenki tudja, hogy egy zsák cement, egy kiló mész mennyibe kerül. Tudjuk, hogy egy tégla ára közel nyolcvan fillér. Ha nem vigyázunk, sok nyolcvan fillérünket tapossuk a sárba, A kéthónapos emberek, a jövő-menő vándormadarak pocsékolják az anyagot, a szerszámot. Ők azok, akik minden héten új vödörrel, új lapáttal akarnak dolgozni. Simon László, esztergályos: — Az emberek hamar közömbössé válnak, ha látják, hogy kevés munkáért, a feladat rossz ellátásáért is megfelelő munkabért kapnak. Ahol nem követelik meg a munkát, ahol mindenki azt csinál, amit akar, ott a jó munkás is elromlik, lógós, közömbös lesz. Nálunk ilyen már ritkán fordul elő. Alakulnak a dolgok, ahol sok a lógós, a nemtörődöm ember, ott néhányat ki kell tenni az utcára. Menjenek! Fél értékű emberekre nincs szükség. Azok csak hát- ramozdítók. — A hanyag embernfek szó- - kása összecsapni a munkát. Én esztergályos vagyok, századmilliméterekkel dolgozom. Pontosnak, precíznek kell lenni. A munkát először kell jól megcsinálni, nem másodszorra. Amikor a TMK-műhelyben egy gépet megjavítunk, annak jónak kell lenni. Mert ha újból be kell hozni — mondjuk Tamásiból —, akkor a szállítási, meg a második javítási költség, újabb kiesés a termelésből, — a mi zsebünkre. — Igen, érdekelt' vagyok, hogy jól használjam fel a rendelkezésemre bocsátott anyagot. Bár pénzt közvetlen nem kapok, de a vezetők figyelembe veszik a különféle jutalmazásokkor, hogy ki, hogyan gazdálkodik az anyaggal, a szerszámmal. Pj — Szp Foto: Komáromi »Mi nem tűrjük az ásítást”
