Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-04 / 102. szám
ŐSZ FERENC: .Nyomoz a város — Maga nyugodtan elmehetne a villamos- vasútihoz ellenőrnek, de félő. hogy a potyautasok túljárnának az eszén. Kedvem volna magával kifizettetni a gyilkassógi csoport kiszállási költségeit. — Kérem, kifizetem — duzzogott Kovács. — így mulat egy magyar úr. Aztán Kovács elmondta .Csontos megbízatását. Farkas ezért sem lelkesedett: — Hívassa be azt a szerencsétlent. Kovács pechjére Csontos bejött jelenteni, mielőtt átöltözött volna. — Jelentem, hogy járőrszolgálatom alatt semmi rendkívüli nem történt. — Nem is akartak kikezdeni magával? — kérdezte Farkas. — Jelentem, egy egyetemista fütyörészett utánam, meg követett is, de nagyon mafla szegényke, mert nem merészelt megszólítani. Egy másik fiatalember pedig tett egy ajánlatot, amit természetesen nem fogadtam el, mire azt mondta, hogy ne játsszam meg magam. Ezenkívül semmi sem történt. Jelentem a szatárt nem észleltem. — Leléphet, — mondta Kovács hadnagy, mert Csontos egyre jobban belejött a beszédbe, mivel látta, hogy az őrnagynál sikere van. De azért csinált egy katonás hátraarcot, tűsarka azonban megakadt a szőnyegben, hasraesett és miniszoknyája alól kivillant fekete klottgatyája. * Farkas őrnagy átnézte az összes jegyzőkönyvet, a helyszínrajzot, újra elmeséltette Kovácscsal, amit eddig tudott. És ez nem volt sok A hadnagy felettébb kellemetlenül érezte magát és kérte, hogy mentsók fel az ügyben való részvétel alól. — Idefigyeljen, Kovács elvtáns. 1948-ban, amikor a pályát kezdtem, engem a gyárból yittek be a rendőrségre. Első ügyem egy gyilkosság volt. Képzelje el. hogy én a gyilkossal meséltettem el magamnak az eseményeket, fizettem néki három fél rumot, és meghívtam anyámhoz vacsorára. A mi munkánk egy kissé hasonlít a kártyáséhoz. Kell hozzá tudás, szerencse, intuíció, sőt. még jó lapjárás is. Maga most rossz passzban van. — Igen, de az őrnagy elvtárs azt mondta, hogy menjek el villamosellenőmek. — Engem annak idején cukrásznak küldött a főnököm... Este Farkas javaslatára lementek a Levendulához címzett zenés presszóba. — Szét akarok nézni — mondta Farkas. Amint beléptek, megállt a zene és mindenki kíváncsian nézte Kovácsot. — Nyomozgatunk, Lacika — csivitelt Lillács- ka a presszógép mögül és Kovács szeretett volna elsüllyedni. Farkas csendesen megjegyezte: — Csinos ... Zöldi egy pillanat alatt az asztaluknál termett. — A sógorom, egyben a megyei lap helyi tudósítója — mutatta be Kovács. — Apropos! Irt már erről a2! ügyről valamit az újság? — Sikerült megakadályoznom — büszkélkedett a hadnagy. — Elég rosszul tette. Hallom, a városban tízesével számolják az áldozatokat, írni kell róla, jobb ha az igazat tudják. — De megzavarjuk a nyomozást.... — Gondolja, hogy a szatír az újságból tudja meg, hogy keressük? — Köszönöm, őrnagy elvtárs. Hiába, megyei szinten jobban látják a helyzetet, — bókolt Zöld; és kajánul nézett sógorára. — Nicsak! A mi Sherlock Holmesünk — lépett az asztalhoz Kerekes Gergely nyugdíjas gyógyszerész^ a helyi népfront titkára. — Az elvtárs jött a megyétől? — fordult Farkashoz. — Honnan tudja, hogy egyáltalán jött valaki a megyétől — kérdezett vissza az őrnagy. — A patikában mondta valaki... Tudod kérlek — megengeded, hogy tegezzelek — én örültem neki. Persze, mi nem hibáztatjuk Lacit, mert szeretjük. Tagja a népfrontbizottságnak is. De ez a szégyen, ami a várost érté, borzalom... — Mi lenne ebben a városra borzalom? — Nem jó feltűnni. Most mindenki ránk figyel. Hamarosan kiderítik azt is, hogy nem jó a politikai munka... — Senki sem fogja a szatírért a népfrontot felelőssé tenni... — Akkor is kínos. Mi büszkék vagyunk N.-re. Nálunk ilyen dolgok nem fordultak elő. Másodikok vagyunk a megyében a tisztasági versenyben. A klubok pedig itt működnek a legjobban. A múlt évben is hatvan előadást tartottam ... — Gratulálok — hajolt meg Farkas. — Ez a ti bajotok — sértődött meg az öreg. — Ti pestiek mindig lenézitek a vidéket. Tudod, hogy milyen nehéz húsz embert beszervezni egy ateista előadásra? Persze, amikor a Hirschler jön nemi felvilágosítást tartani, akkor tele a terem... — Ezek szerint a lelki életnél jobban érdeklik az embereket a materialista dolgok. Lehet, hogy a szatírt is ti világosítottátok fel? Szerencsére Kerekes bácsi megsértődött. Különben elmesélte volna a kétezer négyzetméter betonjárdát, a tíz hintát, mely a népfront pat- ronálásával épült. Kivágódott a Levendula ajtaja. Valaki bekiabált: — Laci, gyere ki! Megvan a szatárl Mindenki az ajtónak ugrott. Kovács és Farkas utoljára jutott ki. Kerekes Gergely bácsi intézkedett: — Helyet a rendőrségnek! A presszó előtti téren egy nagy csoport közepén hosszú hajú suhoncot tartottak fogva. Beatles-frizurája, csapzottan lógott, szeme ijedten forgott. A tér másik oldalán futva közeledett Sipos és Csontos. — Itt kell meglincselni — sivított egy éltes nő. (Folylatjuk.) -já ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ X ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ * ♦ vert alantasa iránt. Elkapom STANDiT/m/PM/MRőn, CSAK ff ÉS EGYnapctadxhr4 ! Ny/LKÁN ITTÓLÁLKODifí < GAKS- BOHMER GYÁR KÖRNYÉKÉN. Ä Maga /Dióra / HC® YAAI ENGEDHETTEK/A markából aztjazalakot. To KP FEJÉN TALÁLTA A SZÖGET-ASZKER A GYÁRKAPUNÁL WE/St BACH urÁN EkCEKLO- D/K. DE AZTÁN MEGHALLJA,HOGY AZ EGY/A TÁVOZÓ MUNKÁSTNÉVEN SZÓUJJÁK: •STAL- ECKER -' "EZ NYUYÁN ‘ LANQE BARÁTJA. TEHÁT MÉGSE BUKOTT le! Gyorsan utána ERED... . Kurt üral/se káplár Beszélnem keli ELE-Mm*« {Kp tí?\\ jfift A íilatélia alvilága Már 'megszoktuk, hogy a bélyeglopások szinte állandóan szerepelnek a nemzetközi bűnügyi krónikában, de ezek között is egyedülálló az a vakmerő bűncselekmény, amellyel elrabolták a prágai bélyegmúzeum egyik legféltettebb kincsét: Ausztria 1851- ben kibocsátott Mercur-fejes újságbélyegének kétszázötvenezer dollárra becsült, nyolcvanas tömbjét. Egy fiatalember a teremőrt leütötte, társa pedig a tárló felfeszítésével kiemelte a bélyegritkaságot. Mint az egész világon előforduló számtalan eset mutatja, az alvilágnak nemcsak az érdeklődése fokozódik a bélyegek iránt, de párhuzamosan filatéliai szakértelme is növekszik. Sőt, az Interpolnak az a véleménye, hogy egyes bandák éppen bélyeglopásra specializálták magúkat Még a rendőri bizottság is meglepődött, amikor megjelent London kereskedelmi központjának egyik üzletházá- ban, ahol éjszaka két bélyegkereskedőt raboltak ki. Az egyik üzlet ajtajai, ablakai riasztóárammal is fel voltak szerelve. Ezt úgy kerülték ki, hogy a szomszéd közfalának megbontásával hatoltak be az irodába. A tettesek nemcsak betörési, hanem bélyegszakértők is voltak: az olcsó tömegárut otthagyták, az értékeseket pedig kiválogatták. Mint egy tekintélyes aukció katalógusa, olyan volt az ellopásra kiszemelt bélyegekről készített jegyzékük. A kár meghaladta a 6C ezer fontot. Egy koppenhágai kereskedő üzletéből 400 ezer dán korona értékű bélyeget raboltak el, szintén hozzáértő válogatás után. Valószínűleg minden idők legnagyobb bélyegrablása az volt, amikor Dublinben egy aukciós cég páncélszekrényéből elvitték a nemrég elhunyt Maurice Burrus svájci dohánykirály több millió értékű gyűjteményének tekintélyes részét, amelyet a cég az örökösöktől megvásárolt. Hogy az értékesítést lehetetlenné tegyék, két kötetben kiadták aa ellopott bélyegek katalógusát (Bizonyára ezen okulva később egy londoni bélyegüzlet kifosztásánál a betörők a nyilvántartási könyveket is elvitték, hogy az ellopott bélyegek pontos jegyzékét ne állíthassák össze.) Kiállításokon is elég gyakoriak a lopások. A világ legnagyobb gyűjteménye az angol királyi család tulajdonában van egy részét a Buckingham palota galériáján mutatták be a közönségnek. U gy látszik, néhány éve az ellenőrzés nem volt tökéletes, mert az egyik vitrin felfeszítésével a szakértő tolvajnak 40 ezer font értékű három ritkaságot sikerült elvinnie. Egy locarnoi bélyegkiállításon akkor loptak el egy nagy értékű svájci klasszikus bélyegekkel ellátott borítékot, amikor a szomszéd helyiségben a kiállítók jutalmazása folyt és az őrök nagy része is a díjkiosztást nézte. Néhány éve a Német Demokratikus Köztársaság postája bélyegsort adott ki, amely a drezdai képtárnak azokat a felbecsülhetetlen értékű festményeit ábrázolta, amelyek a második világháborúban eltűntek. Ezzel az eljárással korábban a francia posta kitűnő eredményt ért el. Ugyanis egy múzeumból ellopták Cezanne Kártyások című világhírű festményét. Nem sokkal később egy bélyegsorban ennek a festménynek a reprodukciója is megjelent. Ilyen példátlan nagy számú „kö- rözvénynek” meglett a hatása: a bélyeg valóban hozzásegített a remekmű megkerüléséhez. Romániában fordított eset történt. Egy bélyegsorban szerepelt Tizian Ecce homo című festménye. Néhány hét múlva a Sibiu múzeumból ellopták az eredeti művet. A posta igazán nem számíthatott arra, hogy a bélyeg ekkora „érdeklődést” kelt a festmény iránt. Hajdú Endre
