Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
Lenint rajzolta Az olvasó naplója | * Thiery Árpád: Évszakok Az Árvácska utcai műterem, ben elkészült a kép. amellyel Ék Sándor Kossuth-díjas festőművész a Nagy Októberi Forradalom félszázados évfordulója előtt tiszteleg. „Bolsevik röpcédulák a lövészárok- ban”. A meggyötört katonák olvassák a béke üzenetét, s a gyűrött papírlapokból feléjük int a remény. A képen minden közérthető és világos. Félreérthetetlen felhívás sugárzik belőle a háború, az esztelen vérontás ellen. Az erőteljes politikai mondanivalót szinte az első pillantásra megérzi az ember, de szó sincs arról. hogy a kép tartalma egyszerűen csak politikai agitáció volna. Az emberiség nagy sorskérdéséről, a békéről, a békevágyról vall a kép, a háborútól megcsómörlött, becsapott emberek kétségeit, gyötrődéseit, élniakarását fejezi ki. Döbbenetek és vágyak sűrűsödnék a lövészárokban, az értelem a helyes célt kutatja, a reménytelen káoszban. — Munkásságom dokumentációja ez a kép, a trilógia másik két darabjával, a „Le a háborúval!”, s a „Tanácsköztársaságért mindenki a frontra” című művekkel együtt. Hogy ez a sorozat politizál? Sose voltam érzéketlen a világ dolgai iránt. A politikát a felelős ember nem kerülheti meg. — Én sem kerestem sohasem szántszándékkal a politikát. mégis mindig ráakadtam. Tizennyolc éves korában találkozott először vele, a Tanácsköztársaság harcainak sodrában. Az angyalföldi proletársors, s a mátyásföldi repül őgépgyárhan eltöltött inasévek sok keserű tapasztalata a forradalom bűvkörébe vonta. A győzelem szép napjait követő vereség után a Szovjetunióban talált menedéket. 1921 februárjában a moszkvai képzőművészeti-technikai iskola növendéke lett, de nem sok öröme télt az iskolában. Li- szickijnek, a szuprematista festőnek az osztályáha került. A mester művészete az egyszerű geometriai formák, a kör, a négyzet variálásából állott, s ez Ék Sándort nem érdekelte. Egy nagy élmény mégis felejthetetlenné tdtte az ott töltött, egyébként meddő hónapokat. Krupszkaja kíséretében meglátogatta őket Lenin. A forradalom vezetője nem titkolt meglepetéssel, hol döbbenten, hol leplezetlen iróniával nézte végig az „alkotásokat”. Különösen rosszalló pillantásokat vetett az egyik műre, melynek alapzatát fehérre festett c'.eszkalap képezte. A deszka közepére tányért, melléje kést, villát erősített az alkotó. A tányéron két. gondosan odaragasztott aranyszínűre füstölt hal pompázott. Az overállba öltözött művész firtató tekintettel méregette Lenint és várta véleményét. Lenin mogorva volt. Az éhezők, a nélkülözők helyzetéről mondott néhány tömör megjegyzést, nem titkolva, hogy a két halat inkább valamelyik munkás asztalán látná. „Az ilyesmi nem művészet, hanem értelmetlen pazarlás” — mondta végül, és ellépett a halszagú műalkotás előtt. A művész tiltakozása, magyarázkodása sem tudta véleményétől eltéríteni. Ék Sándor számára sokat jelentett ez a látogatás. Lenin néhány megjegyzése megértetett vele valamit, amit talán csak hosszú évek múltán tudott volna megérteni. Az emberért való művészet értelme, tartalmának jelentősége vált világossá előtte. Igazat adott Leninnek, s otthagyta az iskolát A Leninnel való második találkozás kitörölhetetlen nyomokat hagyott benne, és sorsdöntő hatással volt művészi felfogásának kialakulására. — 1921 júniusában — mondja a művész — Lékai János közölte velem, hogy az Ifjúmunkás Titkárság határozata alapján küldöttként vehetek részt az Ifjúmunkás Internacionálé II. és a Komintern III. kongresszusán. A megnyitás napján érthető izgalommal sietett a nagy Kreml palotába, ahol a volt cári trónteremben ülésezett a Komintern kongresszusa. A zsúfolt teremben egyik felszólalás a másikat követte, s Ék Sándor buzgón rajzolta az érdekes arcokat, jeleneteket. Amikor éppen az olasz küldött készülődött felszólalásra, az egyik oldalajtón váratlanul, a feltűnést gondosan kerülve, belépett Lenin. De hiába próbált elvegyülni a részvevők között, észrevették, és forró spontán üdvözlés középpontjába került. Ék Sándor figyelte Lenint, aki szemmel láthatóan nehezen viselte el az ünneplés viharzását, de nem próbált tiltakozni sem. Talán attól félt, hogy a túlfűtött légkörben a tiltakozás is valami látványos gesztusként hatna. Egyszerűen, pózmentesen eltűrte, hogy ünnepeljék. S az ámuló Ék Sándorban mind jobban erősödött a vágy, hogy ezt a tiszta, sallangmentes emberi tartást művészetével kifejezze. — Az ováció végül elcsendesült — emlékezik vissza Ék Sándor, a régi nagy élményre. — Az olasz küldött beszélni kezdett, Lenin pedig, aki addig az elnöki asztal szélén foglalt helyet, fogta jegyzet- füzetét, csendben fölállt, és a szónok közvetlen közelében az emelvény lépcsőjére telepedett le. Az első sorokból azonnal többen felálltak, hellyel kínálták, de ő maradt a lépcsőn. Jegyzetfüzete a térdén, sapkája mellette. Hol a szónokra figyelt, hol fejét bal tenyerébe támasztva, rótta a füzetbe megjegyzéseit. Ék Sándor rajzolni kezdte. Fél órán át követte figyelő tekintetét, majd a jegyzetfüzet fölé hajoló gondterhelt arcát. Lázas, megfeszített munka volt. A fiatal művész ceruzája gyorsan futott ugyan a papíron, az eredménnyel mégis elégedetlen volt. Az egyszerűségből, a pátosz nélküli, mégis monumentális emberségből ötvözött Lenint nem tudta eltalálni. — Láttam, hogy mellettem egy szovjet művész, Altmann is megpróbálkozott a nagy feladattal. S amikor a szónok befejezte mondanivalóját; Lenin pedig elhagyta az ülés- termet, lopva szomszédom rajzára pillantottam. Szinte megkönnyebbültem az eredmény láttán: ő sem találta el. Ék Sándor újra átéli a felejthetetlen élményt. — Sose szabadultam többé az egyszerűségében is hatalmas, emberséges ember hatása alól. Életem nagy izgalma, művészi célkitűzése maradt azt keresni, hogyan lehet a kristálytiszta, egyszerűségben, a keresetlen közvetlenségben a nagyságot meglelni és ábrázolni. Közérthetően, ahogyan Lenint is minden egyszerű ember megértette. S ahogyan velem is megértette az emberért, a közösségért, a haladásért való művészet célját. Kékesdi Gyula A Szépirodalmi Könyvkiadó felszabadulási regénypályázatán díjat nyert könyv hőse Máté, a bányászból lett kommunista vezető. Milyen ember, milyen kommunista ez a Máté? Húszévesen ismerjük meg, a háború kellős közepén, mint darabos, nyugodt fiatalembert, azt a fajtát, aki nem vár sokat az élettől, mert nincs mit várnia, aki nem esik kétségbe egykönnyen, s akinek minden igyekezete a bombarobbanások közepette az, hogy hazajusson, hogy visszatérhessen a bányába és folytathassa egyszerű, nehéz, de nem öröm- telen életét. Ez a Máté, ez a józan, becsületes ember, akit gyerekfejjel már megszorongatott a verejtékes munka, s akit szinte gyerekfejjel parancsoltak a lövészárkokba, megsejt valamit, már a könyv elején, az első olyan pillanatban, amikor önmaga kénytelen dönteni a sorsa felől: egyszerű emberi helyzet ez, Máté haza akar jutni és ennek érdekében betegnek adja ki magát a tábori kórházban. A légitámadás közvetlen életveszélyében a maga számára is kissé érthetetlenül, csökönyösen ragasz-j kodik ahhoz, amit vállalt, nem menekül és ez megmenti az életét. S ez a még ködös felismerés végigkísért a regényen, meghatározza Máté további magatartását is. Amit nem úgy kell érteni, hogy a háborúnak ez a drámai pillanata valamiféle szimbólumként vonul végig előttünk a hős sorsának folyamán, hanem úgy, hogy ez a mélységesen emberi tartás Máté sajátjává válik ez-< tán, újabb és újabb tartalmakkal telítődik, tudatossá válik és a tapasztalatok vastag rétege ala,tt is, a meggondolások és érvek zavaró fényei ellenéra is, az ösztönösség vádját vállalva is, mindvégig eligazítja döntő lépéseit. Hallatlanul rokonszenves és igaz magatartás ez: egy ember magatartása^ aki egy eszméhez láncolta éle-- tét és ezt a láncot még akkor sem tépi el, ha átmenetileg nem is érzi egészen át annak erejét, vagy igazát. A könyvbeli Máté figurájához hasonló kommunistaábrázolás kevés van. Máté mindvégig hús-vér ember, sőt, igazi bányászember marad, gondolkodás- módját, apró nehézkességeit, esetlenségeit is tekintve, meg mindazokat a viszonyokat tekintve, amelyet őt a környező világhoz, barátaihoz, munkatársaihoz, idegenekhez, a fele- , ségéhez, a nőkhöz, a családhoz fűzik. Olyan típus tehát, aki egy történelmileg sem könnyű korszak hullámverései közt emberként végigélte férfiéveit, de ezen túl, helyzetéből adódóan, meg is testesítette e korszak lényeges vonásait. Máté olyan természetességgel lesz járási párt titkár, hogy az már-már véletlennek is tűnhet, hisz itt ugyanúgy él és mozog, mint akkor tenné, ha megmaradt volna kétkezi munkásembernek. Ám, ettől kezdve sorsa mégis meghatározott: többet kell vállalnia és többet kell döntenie, s hiába, hogy 'elsősorban önmaga előtt —, mégis, már a történelem előtt is igazolnia kell tetteit. A kitűnő regény legfőbb ereje talán a jellemábrázolás hitelességében rejlik. Máté mellett leginkább Krüger alakja él igazi, élő valójában, de a fokozatosan elhidegedő, emberi mivoltát lassan elveszítő Takó is remekül megrajzolt figura, s Máté felesége arca is úgy dereng át a szenvedések ködén, mint egyike a szép, tiszta, emlékezetes nőalakoknak. Az embereket érzékletesen, világosan és szívvel megfestett tájak, városok, házak, utcák veszik körül — a szerző korábbi, szűkebb hazájának felismerhető ábrázolásai, a tornyok és a gyárak tövében húzódó házsorok, a bányatelep, a kis járási székhely, mind az élmények meleg színeivel bontakozik ki. S végül a regény kitűnően, szigorú fegyelemmel szerkesztett: az évszakokra poentírozott drámai csúcspontok úgy sorakoznak, mirit egy nagy, összefüggő hegység ormai. HALLAMA ERZSÉBET SZERGEJ JESZENYIN: A FÖLD KAPITÁNYA Nem kormányozta senki e planétát, még senkiről nem zengtem éneket. Ö mondta csak kitárva két kezét ránk, „A világ egy család, egyetlenegy Nem kábít el a himnusz-szó a hősnek. Nem reszket vérem millió ere. Boldog vagyok, hogy ha időnk borús lett: éreztem, lélegzetem, éltem Ővele l Nem csak nekünk, kiknek közeli minden — csoda az elefántnak is, hogy a szerény fiú ki született Szimbirsskben, nagy országának lett kormányosa. Hullám bőgött. í f A tisztogatás hevében szigorú volt, s gyengéden szeretett. Mint marxista eszmélkedett, s egészen lenini módon élt, cselekedett. Nemi Ez nem Sztyenka-féle rend itt! Nem Pugacsov-trón s fölkelés! Ö falhoz nem állított senkit, de az ember-törvénykezés. Értelme bátorsággal teljes. Éppen csak megragadta, s fogott kormányrudat, hogy megtörjön a partfokon a vész, hogy hajójának adjon szabad utat. ö kapitány! Kormányos ő! Szörnyű, ha örvény-szélroham jár? Matrózai: hazánk különböző népeiből összegyűlt egész Párt! Nem gyáva az, ki tengert nem szokott. Hogy beteljék a jobb ígéret: gyújtanak vezérlő lángokat, s a szárazföldre visszatérve, majd egy új költő közietek, más sorsú — én már meg nem érem — új, más szavakkal éneket dalol e harc dicséretére. „Csak az hajós — dalol e látnok — ki lelkét harcokban megedzve, világunknak a mäg nem látott új szárazföldet felfedezte.” JÁNOSSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
