Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
Sólyom László írunk ÉJFÉLKOR A házigazda a villanykapcsolóhoz osont, gyors mozdulattal lekattintotta és beleri- koltotta a sötétbe: Boldog új évet! Pillanatnyi áhitatos csönd után kitört a szokásos hangzavar: Éljen! Szabad a csók! Az egyéni megnyilvánulásoknak ebbe a kavargásába egyszeresek váratlanul közérecsegett kimérten, józanul Precíz Péter: — Engcdelmet, hölgyeim és uraim, de még három perc hátra van! — Azr ne múljék! — Kicsire nem nézünk! így és hasonlóképp hurrog- ták le az okvetetlenkedőt a szellemes vendégek. — Kngedelmet, mégis ...I — erélyeseden a lárma fölé Precíz hangja, s miközben gyufát lobbantva a kapcsolóhoz lépett és újra fényt varázsolt a szobára, megállt ott, az ajtó mellett és fejét kicsit féloldalt hajtva, emigy szónoliolt: — Engedőimet kérek, de meg kell, hogy értsetek. Én ugyanis elhatároztam, ennek a szép kerek hetvenes évnek, első pillanatában, vagyis pontban nulla óra nulla perckor új életet kezdek. Épp ezért nem közömbös számomra, BORSOS MARGIT: zene szavak nélküli beszéd a lélek beszéde önmagával és a világgal a csend tengerpartján Stonehenge az Akropollsz a Notre Dame kövei között a Nap nyelvén a víz nyelvén a szél nyelvén hangok tűzmadarai repülnek az éjjel fénysötét egén hangok halai úsznak a világűr parttalan óceánjában hangok létrája a főidtől az égig az ember megy rajta a végtelenségig HEGEDŐS LÁSZLÓ: Száncsengőzés Egy este szán csengőzött el előttünk. Oly friss, vidám volt e hang: hirtelen elakadt szánkon a szó, hallgatóztunk föl csillanó szemmel, figyelmesen. 8 önkéntelen az ablak felé léptünk. Asszonyom arcán láttam a hatást. Az ablaktáblákat sarkig kitárva, néztük volna a csengő suhanást. Havas képeket láttam, villanókat, gyermek s ifjúkorom tájairól, még sokáig. A szán az utca végén suhant, csengőzött már, vagy valahol rég befordult egy kapun, de fülünkben csengői ott csengtek továbbra is. Arcunk piroslóbb, kedvünk nevetőbb lett. "1 öreges hangján danolt a kocsis. hogy ide vagy oda két-három perc. Javasolom tehát, hogy hívjuk föl a pontos időjelzést, s az ott elhangzott közlés szerint rögzítsük óránlcat, majd... — Mire vártok? — jött át a másik szobából a háziasz- szony hangja, majd utána személyesen ő maga is. — Már rég elmúlt éjfél. így járnak azok, akik nem nézik, a televíziót! — Ez az én formám! — sóhajtott föl Precíz. — Ezért nem tudok én soha új életet kezdeni, mert mindig elmulasztom a nulla óra nulla percet, ÉJFÉL, UTÁN A házibuli után a kis budai vendéglőben folytattuk az új év ünneplését néhányan a társaságból. Tekintve, hogy — relatíve — én voltam a legjózanabb, én vállaltam hajnal felé a számla kiegyenlítését. A főúr első kézemelésemre ott termett és bemondásom alapján sebesen írta a számokat a blokkra. Mikor végére értem, vallomásomnak, körülnézett az asztalon, váltott néhány bizalmas szót a pincérrel, majd szólott: — A nyolcadik palack Leányka bontatlan, úgyszintén érintetlen két kig üveg ásványvíz, s a halászléből, amit kettőben szervíroztunk, csupán egy adag. Olyan ellentmondást nem tűrő határozottsággal mondta ezeket és oly gyorsan kerekítette a közben összegezett számla végére a visszárukból nyert levonandákat, hogy nem is próbáltam vele vitatkozni — Négyszázhatvanhét forint harmincöt fillér! — közölte és átadta a számlát. Előkotortam öt darab pirosat, kezébe olvastam és biccentettem: „köszönöm”. — De uram! — háborodott rám sértődötten a főúr és az utolsó ötfilléresig elémszámol- ta a visszajáró pénzt. — Mert smucig vagy! — súgta a fülembe Kocogi barátom és egy százast csúsztatott a főúr markába, — De, kérem — kapta el a kezét a főúr, mintha tűz érte volna —, ezerkilencszázhetve- net írunk, ha nem tetszene tudni! — Evvel hátat fordított és otthagyott minket a meg- szégyenülésben. Kitámőlyogtunk az utcára, ahol magukat kínálva sorakoztak a taxik, minik és maxik, Volgák és Fiatok, Kocogi barátommal kettesben egy Fiatba szálltunk. Előbb őt fuvaroztuk haza, s így megint rám maradt a fizetés. Kapunk előtt, amikor kiléptem a kocsiból, az óra harminchárom forintot mutatott. Elővettem két húszast, a sofőr kezébe nyomtam és „boldog új évetr mondván bevonultam a már nyitott kapuin. — Halló! — kiált utánam a sofőr. Megtorpantam, megfordultam, Akkorra már ott állt előttem a huzatos kapualjban. — Uram, ha nem tudná, ezerkilencszázhetvenet írunk! — kiáltott fölháborodottan és markomba nyomta a visszajáró hét forintot. Bámultam a távozó sofőr után. s láttam milyen nemes, büszke fejtartással száll kocsijába: egv dühös pillantást vet még felém, maid berár.ija a kocsi ajtaját, hogy csak úgy csattan. 177*re n csattanódra ébredtem föl az új esztendő reggelén. A múzeum anyagából EmberábrázolásBs agyag nrua Kakaad környékéről. Vadkan bronz »«dua«*» Bátárói\ KELTA RITKASÁGOK
