Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Galambos Lajos: Tizenhét süldő Végre már meg kellett ol­dani a bajt, hisz a raktár tiz esztendeje krónikus betegség- bon-azen vedelt, A szövetkezei vezetősége először is egy volt vincellért tett oda, Horváth Mózes bácsit; de már az első hónapban eltűnt a keze alatt ötven liter bor. A vén Mózsi fegyelmit kapott és maradt. Aztán eltűnt néhány zsák ocsú. Újabb fegyelmivel ezt is megoldották, s annyira le­hordták az öreget, hogy a tár­gyaláson elsírta magát. — Elfolyik az a bor, elv­társak, észre se veszi az am­ber. Az ocsút két pofára za­báivá viszik ezek a mocskos egerek, akikből annyi van a raktárban, hogy számuktól az úristen is megrémüL Nem váltották 1«, mert na­gyon szépen vezette a raktár­könyvet; ilyen saép írása a gimnáziumot végzett gépíró­nőnek sem volt. De amikor már két mázsa árpa is hiány­zott, s ráadásul a lyukas zsá­kokból kifolyt árpa egy haj­nalon végig megmutatta az utat a raktártól a getiines kocsmáig, Mózeg bácsit nem lehetett tovább tartani; letet­ték a nővénytermeszrtő brigád­ba. Gombos Karcsi került a he­lyére. — Egyszerű paraszt ember, majd ő rendet tart itt — mondták. Karcsinak azonban a krump­li volt a mindene. Disznai etetéséhez már előbb is cef­rét kapott a pálinkafőzdéből, miért ne szállított volna hát oda egy ízben két vagon bur­gonyát? A krumplit kifőzték, a kilencvenhat fokos szeszen megosztoztak. Egy év múlva Gombos Karcsi is lekerült • növénytermesztési brigádba. Aztán persze jöttek még mások a tíz esztendő alatt, legalább öten; & ki a búzát szerette jobban, ki a napra­forgómagot, ki az állatok ét­keztetésére meghozatott lu­cerna tápszert. Olyasrn; is elő­fordult, hogy a pétisóval ke­reskedtek, sőt, az egyik raktá­ros a dughagymalopásból há­— Ááá! Kellemet ünnepeket kívánok, adjon az is... — Köszönöml Ezerszer is kö­szönöm! Kívánok... — ... adjon az isten erőt, egészséget, nyugalmat... — ... sok sikert, békességet, szeren... — ... boldogságot, sok pénzt, űrömet, minden jót! — ... szerencsét, bort, búzát, derűt a családi otthonba! Niuu Hogysmintt? —• Megvolnék valahogy. — Miért zihál úgy? —■ Nehéz ez az átkozott cso­mag, omit cipelek. Tudja, o két karom egy kicsit reumás, nem volna szabad cipelnem ezt a csomagot, de mit te­gyek, ha muszáj? — És hova cipeli? — Csak ide a sarokra a só­gór ómé k házáig, de majd hogy meg nem szakadok bele. Kő? bányáról idáig csak elvergód- tem vele valahogyan, de most már szinte kiszakad a peislim. — De hiszen két füle van a csomagnak, miért cipeli egye­dül? — Mert nem találtam sen­kit, aki segíthetne. Bizony, hét füle van és ha valaki megfog­ná a másik fülét, három perc alatt ott lehetnék a sógoro- méknál. Magának nem reumás a karja? — Még csak az kéne! Hi­szen éppen tegnap nyertem meg a nehézsúlyú bokszbaj­nokságot. holnapután pedig utazom a világbajnokságra. — Ha meggondolom, nagy zat épített magának. Nem tudták ugyan rábizonyítani, — ezek a mocskos egerek meg- zabálják, még a dughagymát is —, de mégis csak le kel­lett tenni a növénytermesztő brigádba. Már lassan a nö­vénytermesztők, az asszonyo­kat kivéve, csupán leváltott raktárosokból álltak. S már csak arról volt szó a vezető­ségben meg a tanácsnál is, de még az egyházközség képvi­selőtestületi ülésén is, hogy hát nincs ebben a faluban egy ember, alti tiszta, mint az arany, s akinek a kezéhez nem ragad oda semmi? — Van ilyen ember —! mondta Kralovánszky Milos, a szövetkezet főagronómusa. — KI az? — Fekete Sámuel. Fekete Samu? Hát igen. Csakhogy eddig még semmi­féle funkciót nem vállalt a szövetkezetben. Tizennyolc holdas, arany kalászos gazda volt, fölajánlották neki annak idején az elnökhelyettesi posz­tot, nem vállalta eh Felaján­lották a tanácstagságot, nem kellett néki. Egyedül csak a római katolikus egyházközség kurátorsága kellett neki. Min­den munkát elvégzett a szö­vetkezetben tisztességesen, rá­bízhatták a kertészet ellenőr­zését, a cukorrépa-szállítást, a vagonok berakását, »őt aratás­kor a kaszásmunkát is, olyan helyen, ahová a gép nem tu­dott bemenni. Nagyon jó ka­szás volt és még tulajdonkép­pen fiatal ember, mindössze negyvenöt éves. Volt egy tíz­éves fiúgyermeke, meg egy tizenhét éves, gyönyörű lánya. — Éppen 6 kell nekünk? — kérdezte az elnök­— Csokis 6 — mondotta szerencse, hogy egy ilyen erős emberrel találkoztam. — Úgy van, úgy van1 Mert én most elárulom magának, hogy reuma ellen az iszap a legjobb, menjen el a Lukács­fürdőbe, újjászületik! — Csak ide a sarokig szeret­nék eljutni ezzel a dög cso­Tahi László: Kétíülű csomag maggal, aminek két füle van.. Fogja meg két kézzel, talán úgy könnyebb volna... — Köszönöm. Látja ez okos tanács, mégsem találkoztam hiába magúval. De... nem fogná meg az egyik fülét ma­ga? — Hiszen ha ülőm volna! De látja, most is rohanok, út­levél, vizűm, nagyon sok a dolgom ...És milyen átkozott pech... Kétszáz forintos cfc- mánybélyeget kellene vennem és csak százkilencvennyolc forintom van. — No ez qzjícugyan balsze­rencse! Tyű, mennyi pénzt lúU Kralovánszky Milos. — Ha az egyháznak megfelel, mért ne felelne meg nekünk? Minden hónapban gyónik, áldozik. Az ilyen nem vesz a lelkére bűnt. — És ha őneki mi még most sem kellünk? — Az én dolgom — mondta Kralovánszky Milos. — Meny. nyl a garantált fizetése a rak­tárosnak? — Ezemégy. Meg az alap­szabály szerint a többi. — Ezerhatot Javaslok, meg az alapszabály-szerinti többit — mondta Kralovánszky Mi­los. S egyszercsak azt látták a népek, mintha Fekete Samu már hétköznap is ünneplőben járna. A tekintélyt szabó gör­be pálcával ment végig a »orom, mint valaha a törvénybíró. Fe­kete kalapját a köszönőkre alig mozdította. A nőkre pláne. Pe­dig a jókedvű menyecskék meg a lányok csak most fedezték fel igazán, micsoda szép em­ber ő. Arányos karvaly-orra uralkodott az arcán. Majd’ kétméteres testét a lábai dél­cegen vitték. — Nagy, szigorú világ kez­dődik itt — mondták a népek. — Még csak hagyján lenne, ha szigorú, de ha egy ögsze- marék cslrketápot se lehet ha­zavinni? Mi lesz belőlünk? Féltek azontúl a raktárostól a szövetkezetlek. Vasárnapon­ként még a templomba se Igen kívánkozott az az ember, aki­nek valami égette a nyakát. Hiszen a kúrátori székben ott ült Fekete Samu, s nagy sze­me különbül vágott, mint a papé a gyóntatáskor. — Hogyan vállaltattad el ve­le a raktárosságot? — kérdez­ték a vezetőségben Kralo­vánszky MilostóL fám az előbb a bankban! Tud­niillik most vettem fel a íoló- nyereminyemet, négyszázhu- szonhatezer forintot... De mit érek vele, ha nincs egész­ség, ha reumás a karom... — Mit. gondol, honnan sze­rezzek kit forintot? — Nincsenek rokonai? — Mind meghaltak. — Álljon talán itt meq o templom mellett eav félórács­kára... Nem szégyen a sze­génység... Meg aztán ilyen­kor. ünnep táján jószívűek az emberek... — Köszönöm. IMja, ez jó ötlet. De gondoltam, adhatva két forintot... — Ha előbb tudtam volna! De be van osztva a pénzem fillérre, tudja, egy kis adóssá­gom is volt, meg ez, meg az, a gyerekeknek ugrókötél meg labda, ha jól számoltam, még hat forint harminc hiányzik is... Dehát hiába, csak fél­milliót nyertem, egy vassal sem többet... Na, isten áldja, cepekedek tovább... — Én is megyek. Hol itt a legközelebbi templom? — Mit tudom én. Majd meg­találja. Nem adná fel a há­tamra ezt « dög csomagot? — Rohanok, kérem, eldisku­ráltuk az időt. Hát minden jót! Kellemes ünnepeket, ad­jon az is ... — Kösznöm! Erőt, egészsé­get! — Sok pénzt, boldogságot! — Békességet! — Szeret etet! 7- Ámen. — Semmi az — felelte a főagronómus —szóból ért az ember. —■ Vajon neki is nem lesz-e egy idő után hiánya? — Neki? Soha. Ősszel észrevették a népek, hogy Fekete Samuhoz a szö­vetkezet kocsija tizenhét sül­dőt vitt ki hizlalásra. Mások csak két—három darabot kap­tak, s azoknak az élelméből vajon mit lehet elcsenni? Ti­zenhét mellett azonban már fel lehet nevelni akár két sa­játot is. Ahol tizenhétnek van ennivaló, van tizenkilencnek is, vagy húsznak. Ki néz oda? Meglegyen a hízók súlya idő­re. ennyi az egész. S a Fekete Samué megvolt. Sőt, a legkülönb hízókat ő ad­ta vissza a szövetkezetnek. — Nincs a raktárban hiány? — kérdezték a vezetőségben Kralovánszky MilostóL — Egv gramm se. — Fekete Samu a múlt hé­ten két saját hízót adott eh nyolcezerért. — Az ő dolga. — Rábízhatnánk akár a pá­linka-osztást is? — Nyugodtan. De akkor már a népek va­lahogyan nem féltek annyira Fekete Samutól. A pálinka­osztásnál meg merték kínálni egy pofa itallal: — Ugyan, fogadd már el, mi van abban? — Igyon már egy kortyot, Samu bécsi, csak nem viszem haza szűzen ezt az üveget. Estére hatalmasul jól érezte magát Fekete Sámuel, bement a kocsmába, megevett egy kiló kolbászt, s megivott vagy öt korsó sört. Tehette, nála volt a fizetése. Éjféltájban egy vasutas szedte ki az utca árkából, 9 a bicikli vázára fektetve vitte haza. A kertkapu culápjánál kénytelen volt megkönnyeb­bülni Fekete Samu, s ennek csak a hitvány kutyája örült igazén. Az áldástól berúgva hevert el hamarosan a nagy eperfa alatt. Hát persze, a Vasutas el­mondta az esetet a feleségé­nek, mindjárt ahogy hazaért. Az asszony pedig másnap a Szomszédnak. Este már né­hány suhanc utánaugatott Fe­kete Sámuelnek. A raktáros nem értette. Csinálta a dolgát minden hiány nélküL Nem lopott. Amit adtak, elfogadta. Ha két bikát akart hizlalni a szö­vetkezet részére, annyit kapott. Mellette felnövekedett a bor­jú. Ha húsz libára kötött szer­ződést, lett belőle harminc. Hisz miért van otthon azasz- szony? Nem azért, hogy dol­gozzon? Ha fizetett neld valaki egy féldecit, csak szólt Kralo­vánszky Milosnak, hogy en­nek meg ennek az embernek ne három disznót adjanak hiz­lalásra, legalább négyet. Meg­érdemli. Kralovánszky mosolygott. A raktárban hiány nem volt. Csak a raktáros ment haza esténként gyakran részegen. S elekor megállt a kertkapu cu­lápjánál... Már egy idő után a népek csak azt lesték, milyen álla­potban van a kutya? Fekszik-e részegen az eperfa alatt, vagy felébredvén, a vályúból nyel­veli-e befelé a vizet? Amikor megértette Fekete Samu, miről van szó, messzire rúgta magától a hitvány ku­tyát. Egy vasárnap már a templomba Is részegen ment a kúrátor, és a pap kérdezget­te; — Mi lett ezzel az ember­rel? Pedig hát mi lett volna? A raktárban nem volt hiány. A többi meg mindenkinek a sa­ját ügye, nem? — A többi mindenkinek a saját ügye — mondta a veze­tőség előtt Kralovánszky Mi- 1Ok JANKOVICH FERENC: AZ ÚJ ÉV Hát foglalj helyt szobámban, te régi, hű barát! — Két bögre é nedűt hoz két kéz a havon át.., UJ év7 vagy Uj esztendő? Ki vagy? Bíz, egyre megy. Havas már minden emlék, a romok és a hegy... Hatvanharmadazor jősz el <hi az idei hó) szép váltogatott lépttel: két szekund, egy trió... S a tavalyi furuglya míg hópírt énekel: lám, az idei lobja fehérben olvad el. — Rég ’esem, jöttöm-menten, jégre jég, fagyra fagy: hatvankét féle álarc mögött, végre, ki vagy? Hagyd abba faralyádat. a sok-hímfi danát, s a rezzontőbb, szikárabb tövls-zöngét danáid! Ml szükség álarcodra, úgy nevess, .mint a Hold — Már hozd felém, ragyogva, a békét lelt mosolyt. Legyünk ma. ketten, látók, Hél új bort és danát — Jer, foglalj helyt szobámban, te régi, hű barát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom