Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-03 / 2. szám
Tovább gyarapodott, erősödött társadalmunk, népgazdaságunk Losonczi Pál újévi köszöntője Baráti szívvel kívánom, hogy az új esztendőben koronázza sok siker népünk munkáját. Legyenek örömmel teli hétköznapjaink, önfeledtek és vidámak ünnepeink. Aranyozza, be életüket családi boldogság és nagyobb családunk! az egész nemzet szocialista fejlődése. Jókívánságaim szólnak azokhoz az idegenbe került magyarokhoz is, akik távol élnek ugyan, de velünk együtt éreznek. Szeretném, ha minél többüket személyesen is üdvözölhetnénk idehaza, ebben a jubileumi évben. Cnökkel együtt kívánok sok sikert a szocialista országoknak, barátainknak, a béke és a haladás minden hívének. Egységben, közös erővel érjük el, hogy 1970. a béke és a szocializmus újabb győzelmeinek gazdag esztendeje legyen. — fejezte be beszédét Losonczi Pái. Ez történt a külpolitikában Pham Van Dong, a VDK miniszterelnöke nyilatkozatában a Szovjetunió és más szocialista országok segítségét méltatta. A megszökött hadihajók ügyében hozott párizsi döntés szerint kiutasították Franciaországból Limon admirálist. Az izraeli rádió szerint Izrael „hidegvérrel'’ fogadta a francia kormány döntését. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott Nasszer elnök is, aki kijelentette, „Izrael minden rendelkezésére álló eszközt igénybe vesz ellenünk, tekintet nélkül a nemzetközi jogra, vagy az erkölcsi elviekre.” Moszkva Pham Van Dong nyilatkozata Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, január elsején a televízióban és a rádióban köszöntötte az ország lakosságát. — Az új esztendő első napján igaz megbecsüléssel és szeretettel köszöntőm a rádió és televízió nagy nyilvánosságát, Népköztársaságunk valamennyi állampolgárát Alig néhány órája, hogy elbúcsúztunk az óévtől. Újév napján már többet gondolunk a jövő tennivalóira. Mégis a hagyományokhoz híven elkészítjük számvetésünket, hogyan dolgoztunk, milyennek értékelhetjük az elmúlt esztendőt. Túlzás, nélkül elmondhatjuk, tovább gyarapodott társadalmunk, erősödött népgazdaságunk, és nemzetközi elismerésünk, — mondotta Losonczi Pál. Ipari termelésünk mindjobban a fogyasztók igényei, s a hatékonyabb gazdálkodás alapján fejlődik. Az eredményesebb gazádlkodás következtében gyorsabban nő a nemzeti jövedelem, javul külkereskedelmi mérlegünk. A mezőgazdaság az eddigi idők legnagyobb termésével hálálja meg azt a befektetést, amelyet még az átszervezés időszakában és azója is kapott. A szellemi élet maradandó alkotásaival gazdagodtunk, megalapozott ütemben javult a lakosság anyagi jóléte, szociális és kulturális ellátása is. Köszönet és elismerés illeti anyagi és szellemi életünk gyarapítóit, a munkásosztályt, a szövetkezeti parasztságot, az értelmiséget, az egész nemzet minden szorgalmas fiát és leányát. Az elért sikerek nem feledtetik velünk azt, hogy maradt még gondunk, akad bőven tennivalónk az új esztendőben is. Feladatainkkal, a megoldásuk érdekében teendő intézkedésekkel a párt Központi Bizottsága novemberi, és az országgyűlés decemberi ülése is foglalkozott. Mind világosabbá válik az az értékes tapasztalat, hogy igényeinket elsősorban önmagunkkal szemben kell hangoztatnunk. Csak a fegyelmezett, hatékony munka alapján lehet emelni az anyagi és szellemi jólétet. A tágabb közösség, a szocialista országok, a nemzetközi munkásmozgalom, az imperialistaellenes front egy- sége számottevően szilárdult az elmúlt évben. Igaz, az imperialista agressziókat még nem sikerült megszüntetnünk. Az európai biztonság megteremtése >s további erőfeszítéseket igényel. Ezeket a súlyos nemzetközi problémákat, s azok megoldását magunkkal hoztuk erre az évre. Megbecsülésünk a. nagyvilágban. amire ázsiai utazásom tapasztalata alapján is utalhatok, feljogosít arra a reményre, hogy szerényebb adottságainknak megfelelően, továbbra is hozzájárulhatunk a világ nyugalmának biztosításához, a haladó erők gyarapításához. A mi hazai naptarunkban 1970. igen jelentős esztendő. Felszabadulásunk negyedszázados évfordulója köszönt ránk. Meggyőződésem, hogy a párt és a Népfront ünnepi felhívását megszívlelve, égé népünk még szorosabb öss> fogással, legjobb tudása sz rint veszi ki részét az országépítő munkából. két, amelyeket a VDK 1969- ben elért, Phan Van Dong rámutatott, hogy „a vietnami nép katonai, politikai és diplomáciai fronton szüntelenül és kezdeményezően támadta az ellenséget és nagy győzelmeket aratott.” Phan Van Dong megjegyezte, hogy a VDK dolgozói folytatják a szocializmus építését és egyidejűleg „állandó harci készenlétben vannak, védelmezik a VDK szuverenitását ás biztonságát". számolt. Izraeli megfigyelők körében az a vélemény uralkodik, hogy a francia kormány az ügybe belekeveredett francia és izraeli hivatalos személyek ellen meghozott rendszabályokkal a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet, és hogy nem kell tartani a francia—izraeli kapcsolatok súlyosbodásától. A Davar című lap szerint a francia kormány figyelmen kívül hagyja a közel-keleti viszály igazi jellegét. A francia minisztertanácsi ülésen elhangzott nyilatkozatok az arab országok irányában folytatott francia barátsági politikáinak a tükrözői. Ez a politika — a lap szerint — nem szolgálja Franciaország érdekeit. igénybe vesz ellenünk, tekintet nélkül a nemzetközi jogra, avagy az erkölcsi elvekre”. A katonai helyzetről szólva Naszer elnök hangoztatta, hogy az izraeli stratégia a légifölény fenntartásán alapul „Izrael — jelentette ki — < ' afrikai pilótákat toboroz : amerikai pilótákon kívül két az Egyesült Államok s lit neki”. 1370! (Folytatás az 1. oldalról.) — Poszka kis malaccsecse- mő, de lesz majd belőle nagy hízó. Késett az újság Akik megszokták már, hogy az újságokat minden reggel korán kézbesítik, újév napján sajnos várhattak néhány órát. A vonatok, a posta gépkocsijai nehezen tudtak közlekedni. Ezért sok helyütt nem is tudták kézbesíteni az új év első újságjait. Szekszárdon késtek a lapok. Elkéstünk szaka esett a hó, a járdák is szinte járhatatlanná váltak. A síkos, havas úton nem volt tanácsos közlekedni. Az ünneplők, újévet köszöntők csak tíz óra felé merészkedtek elő. Kakassorsolás Nemzeti szokás évfordulókor malacot sorsolni. A szekszárdi Kistücsök kocsmában kakas- sorsolás volt. — Miért nem malacot sorsoltak? — kérdeztük a kocsma tulajdonosától, — Malacot? Szilveszterkor malacot, amikor annyian válnak malaccá reggelig? Tolna megye ismét elkésett az újszülöttek év végi versenyében. A szekszárdi megyei kórházban 1970 első újszülöttje Adorján Zoltánka három óra 0 perc 0 másodperckor született. A kisfiú édesanyja Adorján Istvánná, született Duma Irén. Az újszülött■ és édesanyja jó egészségnek örvend. Csendes hajnal A szokásosnál csendesebb volt Szekszárd az új év első hajnalán, reggelén. Egész éjIndul a 328—045-ös A szekszárdi vasútállomáson indulás előtt fényképezte fotóriporterünk a bátaszéki fűtőház mozdonyát. A 328— 045-ös gép személyzete — Wágrier István mozdonyvezető és Domokos Ferenc fűtő — hasonlóan több száz vasutas, postás, mentős, pék, úttisztító munkáshoz, dolgoztak szilveszter éjszakáján, az évfordulót munkahelyükön ünne- pelték. ______ Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke nyilatkozatot adott a TASZSZ tudósítójának. A Pravda újévi számában közölte a nyilatkozat szövegét. „A vietnami népnek a műit évben kivívott győzelmei elválaszthatatlanok a Szovjetunió és más testvéri szocialista országok népeinek óriási és értékes segítségétől, a világ népeinek támogatásától” — mondotta a miniszterelnök. Érintve azokat az eredményePárizs Francia döntés Schumann francia külügy- niszter csütörtökön közölte Eitannal, Izrael párizsi nagykövetével, hogy Mordehaj Li- mon admirálisnak, a Párizsban működő izraeli fegyver- vásárlási misszió vezetőjének el kell hagynia az országot. Az AP hírügynökség szerint Schumann és Bitan 10 perces találkozóján a francia külügyminiszter hivatalos formában felkérte Izraelt, hívja •rissza Limon admirálist. Az AP forrásai szerint Limon volt az, aki a cherbourgi naszádokra vonatkozó adásvételi szerződést izraeli részről aláírta. Az izraeli közvélemény „hidegvérrel” fogadta a francia kormány határozatait, amelyekről az izraeli rádió beKairó Nasszer beszéde Nasszer elnök csütörtökön először tett említést a „cherbourgi hadihajóknak” Izrael által történt megszöktetéséről — jelenti pénteken délelőtt a Mena hírügynökség, amely rámutat, hogy az egyiptomi ál- 1 >.mfő a szudáni fegyveres e 3k magasrangú tisztjeinek részvételével tartott gyűlésen beszélt erről az ügyről. Kijelentette: „Izrael minden rendelkezésre álló eszközt