Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-05 / 282. szám
Süli is NW* December közepén Magda üzenetet hozott Hantosnak; találkozóra hívták. Alacsony, feltűnően széles vállú ember várta. Kicserélték a jelmondatokat, elindultak. — Az a feladatom, hogy kapcsolatot teremtsek . csoportod és a szovjet parancsnokság között. — Beszélsz oroszul? — Jobban, mint magyarul. Elő kell készíteni egy összehangolt, közös hadműveletet a vjiros felszabadítására. A döntő feladat a te csoportodé, de a konkrét harcba az utolsó nap a többi ellenállási egységet is bekapcsoljuk. Konspirációs okokból addig nem szabad egymással felvenni az érintkezést A Kettéfűrészelt Óriás (ahogy Hámos magában elnevezte a széles vállú kisembert) náthás hangon, szipogva beszélt, dús fekete kefebajuszát nagy gonddal törül- gette zsebkendőjével. Volt a modorában valami, amit nem szeretett. derűs önbizalom, .lappangó mosoly, amellyel lenézte a világot, az a megjegyzése: ..jobban, mint magyarul. ..” s a száraz utasítások. pontosabban az utasítások, melyeket ezzel a száraz fölénnyel közvetített — mindezek Hámcsban azt az érzést keltették, hogy félművelt tanyai tanítóval vagy tudálékos suszter-majsziterrei áll szemben. Nem mintha sokat adott volna az effajta benyomásokra, de kicsit csalódott volt. Ilyen fontos utasításit, őszintén szólván, nagyobb kaliberű emberre szoktak bíznia-akinek már a stílusán, a fellépésén érezni az erőt, a tudást, a tapasztalatot. — Nem kell részleteznem, miről van itt szó — folytatta a kis ember. — Ha itt beszakad a front, egész Budapest sorsára kihatással lehet. Trombitálva kifújta az orrát, zsebkendőjét összehajtogatta és télikabátja belső zsebébe tette. — Ezért a hadműveletért — nevezzük „Kalapács-akciónak” — egy ember nem vállalhatja a felelősséget. Koiiár bevonásával alakítsatok bizottságot, amely kimunkálja a részleteket Ha a Kalapácsakció terve órára percre elkészült és a feltételek biztosítottak. én átviszem a szovjeteknek. Az átjutást a magyar vonalakon nektek kell megszervezni, az időpontot és a helyet egy nappal, előbb Ács Magdával közölni. Azzal a derűs, fensőbbséges nyugalmával ránézett Hámos- ra: — Világos?' Van-e valami kérdeznivaló? Nincs. Hát akkor jó munkát elvtárs. Kezet adott, búcsúzéul eny- nyit mondott: — Engem Tövisnek lehet nevezni. Megbökte széles karimájú velurkalapja szélét s kezeit hátrakulcsolva, gondterhelt léptekkel eltávozott. Hámce tűnődve nézett utána. Alighogy elváltak, sűrű, laza pelyhekben esni kezdett a hó. Hámost elfoglalták a gon- dalatai, a Tövis által felvázolt elképzelések bordere je. Kik legyenek a bizottság tagjai? A határidőt nem is mondta meg ez a kis görcs, úgy látszik, ezt is rábízzák. „Nem vitás, hogy a dolog nagyon sürgős'" — mondta magában, amikor a saroképület mögül váratlanul eléje lépett egy táboricsendőr-zászlós: — Az iratait, szakaszvezető úr. Hámos tisztelgett, odaadta a-papírjait. A zászlós az eresz alá húzódva vizsgálgatta, aztán összehajtotta s köpenye zsebébe süllyesztette. — A nyílt parancs huszonnégy órája érvénytelen — mondta keményen — Majd bent tisztázzuk az alakulatával. Álljon be a sorba! A sarok mögött már jó szakaszra való katona és civil ácsorgott egy táboricsendőr és egy pártszolgálatos felügyelete alatt. Hámos besorolt közéjük, csendben megkérdezte a mellette álló öreg honvédet: — Mióta vannak itt? — Én már dél óta ácsorgók. A táboricsendőr odanézett: — Nincs pofázás! ...Na, ez kellett csak, semmi egyéb, pont most. — Hámos szerette volna fejét a falba verni dühében. — Ilyen hülyét, barmot, így belesétál- ni a kelepcébe! Hisz már tegnap is eszébe volt az a rothadt nyílt parancs, hogy lejár, szól Szitásnak, adjanak ttiásikat, és ma is folyton mondani akarta, csak valami mindig történt, valami fontosabb, ami elvitte a szándékot, végül elfelejtette az egészet. A hó egyre sűrűbben szakadt, sötétedett. A zászlós intett, a táboricsendőr-tizedes odaállt az oszlop elé: — Takarás! Igazodj! Ne mozogj! Bemegyünk a laktanyába, aki szökni próbál, felszólítás nélkül golyót kap. — felemelte hangját: — Szakasz, vigyázz! Irány egyenest, szakasz in-dulj! Már csak a rezesbanda hiányzik — gondolta Hámos. Ő már eleve a fal felöli oldalra állt, szeme sarkából nagyon figyelt A zászlós előrement a tizedes mellé, a pártszolgálatos valahol hátul battyogott, mellén keresztbe fogva géppisztolyát. Hámos nézte a mellette elmaradó házakat kerteket, kiskapukat. Két ház közé beékelve nyitott kiskapu — most! — egy lépés jobbra oldalt, még egy a kiskapu mögé s a falhoz szorulva várt Tudta, hogy az emberek nem szólnak. Lélegzeni sem mert, a szakasz léptei ütemesén ropogtak a járdán, távolodtak. Még várt egy kicsit, aztán kinézett az utcára. Csak a léptek zaja hallatszott, az egység már belemosódott a hirtelen leszakadt téli estébe. Pfü... Hámos elinalt az ellenkező irányba. (Folytatjuk.) MEGJELENT Kaphat! a hirlapárasakaál m Hadászok figyelem! SAUER KOK whiszlemvereh erkeztek a IVÉPBOLT szekszárdi sportszaküzletébe («) ▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼*»?TVvvtvVWvvttv*VVVVffV???T" LANDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 24 24. — Amikor elváltak, nem mondta meg önnek, hova megy és mi a szándéka? — Mások dolgairól nem adhatok felvilágosítást. — Tehát nem hajlandó megmondani sem azt, milyen természetű viszonyban állott Guillin-né- val, sem azt, hogyan és mikor hagyta el önt, sem azt, hogy a jövőre vonatkozólag milyen tervei voltak? — Nincs mit mondanom. — Elismeri-e, hogy a zsebkönyvében olvasható névsorban a Crozatier elnevezés alatt Guillin-nét értette? — Erre a kérdésre nem válaszolok. A MÁSODVIRÁGZÁS SZOMORÚ REGÉNYE özvegy Guillin-né 52 éves volt, mégis vakmerőén igent mondott, amikor Landru megkérte a kezét. Alacsony, kövér nő volt. Minden fortélyt igénybe veti, hogy külsejét előnyösebbé tegye. Például vendéghajat, azaz parókát viselt. Ez az érett korú nő hihetetlen buzgalommal keresett férjet, s buzgalma az idők múlásával egyre növekedett. A hiú, naív asszony rabja volt ábrándjainak. Landru házassági hirdetésére, amely 1915. május 1-én jelent meg egy párizsi újságban, sietve válaszolt. De levele, egyelőre, más levelek mellé került ezzel a megjelöléssel: Tartalékban. Alkalmilag visszatérni rá. Landru, a női lélek alapos ismerője bizonyára a gyors válaszból vonta le azt a következtetést, hogy Guillín-né még várhat. Jegyzeteiben csak június 14-i kelettel olvashatók az első sorok a Crozatier utcai özvegyre vonatkozóan. Eddig a napig Landru bizonyára megtudta, hogy Guillin-né leánya vidéken van férjnél, s most egyedül él és némi vagyona, körülbelül 40 000 frankja is van. Ugyanis ettől kezdve — noteszének tanúsága szerint — szemlátomást fokozódott az érdeklődése az özvegy iránt. Noteszében ezeket olvashattuk: 1915. június 14. — írni Crozatiemek. Június 12. — 2 órakor — Crozatier utca 35. Guillin, első emelet, balra. Június 16. — Guillin. Június 22. — Albert C... őrmester a hatodik tüzérezred nyolcadik zászlóaljában, vagy a nyolcadik tüzérezredben. Epinal. Albert C. nem volt más, mint Guillin-né veje. Landru még csak egy hete ismerkedett meg jövendőbeli áldozatával, máris gondosan feljegyezte annak a személynek a nevét és a címét, akit adott esetben meg kell nyugtatni, vagy el kell hallgattatni. Július 2-án ezt a feljegyzést kiegészítette az őrmester feleségének, vagyis Guillin-né leányának a nevével és címével. Guillin-né leánya Venelle-ben lakott. Július 4-én Landru más természetű emlékeztetőt írt noteszébe: Fuff. Col. Buisson. Guillin. J. Ennek a feljegyzésnek köszönhettem, hogy keresztül-kasul megismertem Landru szerelmi praktikáit. A Col. rövidítés Collomb-né nevének a rövidítése. A Fuff is titkos megjelölés volt, ez is Landru egyik nőismerősére vonatkozott éppen úgy, mint a J. rövidítés is. Ez a betű egy Vincennes-i asszony nevét jelölte. A lefoglalt iratokból kiderült, hogy ez a két nő szerencsésen kisiklott a veszedelmes csábító karmai közül, aki egyszerre öt szerelmi viszonyt szövögetett. Guillin-né, éppen úgy, mint többi vetélytárs- nője, csakhamar vakon hitt Landrunak. 1915. június közepétől kezdve — éppen akkor, amikor Laborde-Line-né abban a hitben élt, hogy hosszú, szomorú özvegysége hamarosan véget ér —, a Crozatier utcai szerelmes özvegy diadalmasan újságolta barátnőinek, hogy megismerkedett egy nagyon gazdag úrral, aki a németek elől Lille-ből menekült Párizsba. Ez az úr — mondta — nemsokára feleségül veszi, azután együtt Ausztráliába utaznak, ahová a német megszállás alatt tett szolgálatai jutalmául a francia kormány kinevezte főtisztviselőnek egy konzulátusra. Ezeket a dicsekvéseket hamarosan új, bizalmas közlések egészítették ki. Július végén Guillin-né elutazott Párizsból, s amikor visszatért, elmesélte, hogy két napot és két éjszakát töltött Vemouillet-ben vőlegénye villájában. Elragadtatással, lelkesen számolt be erről a rövid kirándulásról, s egyik barátnőjének cseresznyét ajándékozott, amely — mint mondotta, — a villa kertjéből való. Landru tehát új barátnőt szerzett. (Folytatjuk.) áAAAAlAiAAAlAAAAAAAAAAAAAAiAiAAAAAiAAAilAAiAAlAimAliiAAi iAAi LAAAAAAAAAAAAAA.. AAAAaAAAAAAAAAAaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAj
