Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

Épül a soproni tv-torony Ha 6 azt fel tudja mutat­ni, amikor itt kikiáltják a kommunizmust, hogy ő rejte­gette a németek meg a nyi­lasok elöl ezt a szökött ka­tonát, akkor neki nyert ügye van. Akkor majd nem vág­hatják oda, hogy „Maga ké­rem hallgasson, mert maga a méltóságos úr legjobb embe­re volt, magát vette be ház­mesterének is, a bizalmi ál­lásba a Lánc-híd utcai palo­tába, és azt mindenki tudja, hogy az mit jelent. Főportás sem lehet akárki, hogy a mellékesekről itt ne is be­széljünk.1’ Ha viszont valaki rejt egy katonaszökevényt, az élete árán is, mert a fölkon- colás benne volt az újságok­ban, az ki van nyomtatva, és vállalta azt a szörnyű ri zikót — az nem lehetett a nyilasok barátja. „Ez világos, mint a nap, és ne mondjunk olyant kérem, mert az nem igaz; — az nem lehetett egy méltóságos úr bizalmi embe­re. Hová jövök én, az egy­szerű ember ahhoz a nagyon magas úrhoz? Az meg se lát­ta a kisembert, csak kizsák­mányolni tudta a végtelensé­gig Mert ahhoz az egyhöz értettek az urak, azt meg kell hagyni.” Papír Marci tovább szövö­gette a gondolatait: „... fin idevettem magam­hoz az unokaöcsémet és me­nedéket adtam neki, meg a barátjának, aki híres, nagy kommunista volt Margitváros- ban és itt magyarázta ne­kem estéről estére a Lenint és mindig mondta nekem: »Nézze, Marcikám, én tu­dóin, hogy ez magának egy kicsit magas, de ne sajnálja a fáradságot, hogy megértse, mert a kommunizmusnak ép­pen ilyen emberekre lesz szüksége, mint Papír Már­ton.« így volt. Én már ak­kor részt vettem az előké­születekben, kérem, amikor mások a csodafegyverekről pofáztak, fin a szemükbe rö­högi«-m és azt mondtam: ✓»Hogy képzelnek ilyen mar­haságot, hogy a front egyik oldalán mindenki megma­rad?« Az unokaöcsém, a szö­kött katona, (tanult ember máskülönben) helyeslőén bó­logatott, a barátja meg meg­veregette a vállam és azt mondta, hogy ilyen talpra­esett választ még életiben nem hallott.” Mikor idáig ért Papír Mar­ci a gondolatmenetében, föl­emelte a fejét, körülnézett s öklével a fejét döngette: „Ilyen kötöznivaló barmot, mint én... Engedtem eltávoz­ni őket. És most itt állok szökött katona nélkül.” Oda­fordult a feleségéhez: „Mond, édes Boriskám, hát nem volt itt jó helyük? Nem kaptak meg mindent?...” Töprengett: „Talán valamiért meghara­gudtak. De hiszen még az , újságot is beszereztem ne­kik mindennap. És hogy ma­rasztaltuk őket, milyen szép szóval?’ Egy nap aztán már nem bírta tovább viselni a nyo­masztó aggodalmat, hogy mi lehet az ő szeretett, kedves unokaöccsével, kiment tehát Margitvárosba s ott siránko­zott Jenő anyjának, hogy ad­dig ő nem tud megnyugodni, míg ott nem lesz nála biz­tonságban újból a fiú Rigó néni szólt Magdának, s Jenőt nem kellett sokáig biztatni. Unta nagyon az egyedüllé­tet, gondolataiban már más­kor is földerengett a gőzfű- téses, meleg alagsori homály, az üres palota sok biztonsá­gos zegzugávaL 0 Amikor Magda Szitásékhoz vezette Lacit, útközben még a következőket mondta neki: — Ketten vállaltuk érted a felelősséget, én és Kollár. Egy dologra kérlek csak, mivel még nem dolgoztál „illegben”: a fegyelemre. Ha feladatot kapsz, egy percet sem kés­hetsz, semmivel. Mindenki egyért, egy mindenkiért — hajszálnyi pontatlanságon em­berek élete múlhat. Az élet azonban felrúgta a titkosság vastörvényeit. Légi­támadások, belövések, felvo­nuló alakulatok, igazoltatá­sok. váratlan kitérők,' össze­omlott házak eltolták az idő­pontokat, növelték a bizony­talanságot, a homályt. Mind­nyájan egyenruhát viseltek, Bordás Franci bajuszt nö­vesztett s mint tapasztalt ka­tona, tartalékos hadnagyként járt a városban. Rác-Ujfalu- sy százados modorát, utá­nozta. Laci izgalommal és jóleső szenvedéllyel vetette bele magát a munkába. A katona­viselet nem volt nagy újság számára, a leventén hosszú éveken át gyötörték alaki ki­képzéssel; tisztelgés, puskafo­gás, jelentkezés, jobbra-át, balra-át, hátra-arc, ez mind kisujjában volt. Mielőtt azon­ban kiment a házból, Bor­dásnál kellett jelentkeznie. Franci megvizitálta, vékony kappanhangon üvöltött: — Lóg az' alsó köpeny­gombja, őrvezető úr! A kö­penygomb! A vállpántbélés kifeslett! Mint a sátoros ci­gány! Mars vissza! Ha még egyszer előfordul, * leesuka- tom, hogy belefeketedik!._ Laci röhögött, de megvarr­ta a bélést. Nagyon odafi­gyelt Bordásra, tudta már tapasztalatból, hogy lehet rá számítani. Voltak portyázó útjaik, rajtaütéseik, amikor hidegvére, nyugodtsága ne­héz helyzetekből szabadította meg őket. (Folytatjuk.) A kelet-nyugati mikrolánc utolsó — nyugati láncszeme — a 135 méter magas tv-torony építése rövidesen befejező­dik Sopronban. Az URH normál és színes televíziós köz­vetítések, valamint az első lépésben 180 egyidejű telefonbe­szélgetésre alkalmas berendezés monumentális vasbeton tor­nyát december végén adják át az építők. (MTI foto — Bajkor József felv,) frwwrft^wwwvwwwwwwTwrrrrrwwwrrrrfrrrwrwwrrrrrrfTrrrTwrTf rwrwrrrrwrrwrrrrTrTrrrwwTTrwrwrrTrrwrTfrrrrm’rrTrfrrrrwrrrf ► ► ► ► t ► t ► LANDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 22. KIS ÜZLETEK A NAGY BŰNTETT NYOMÁN 1915. július 24. dátum alatt Landru a követ­kezőket jegyezte noteszébe: Boyer, Mouffetard utca, szerdán ... (itt két ol­vashatatlan szó következett) ... bútorok elrak­tározása 10 frank. Patay utca, 9 óra 30 perc. A bejegyzés nyilván összefüggött Laborde-Li- ne-né bútorainak elszállításával, s ez lett vezér­fonala további vizsgálódásainak. Ezt a bejegyzést egyébként augusztus 9-én (ekkor az özvegy már végérvényesen eltűnt) egy érdekes sor követte. Elmenni Mauffetard-ba. Augusztus 29-i dátum alatt pedig ezt a fel­jegyzést találtam: A Line bútorok elraktározási ideje lejár. A Mouffetard utca 137 szám alatt könnyű volt megtalálni Boyer-né bútorszállító vállalatát. Pontos könyvelésével a gyilkos valóban felbe­csülhetetlen szolgálatokat tett a nyomozásnak. A bútorszállító vállalat tulajdonosnője közölte velem, hogy emberei 1915. június 28-án szállí­tották el Laborde-Line-né bútorait, az ő bútor­raktárában helyezték el. A bútorok beraktáro­zásának egyhavi díját, 10 frankot, Laborde-Line- né előre kifizette. Viszont a második havi díjat már nem az özvegy egyenlítette ki, és nem is ő szállíttatta el a bútorokat. — Ekkor egyedül jött az az ötven körüli sza­kállas férfi, aki az első alkalommal Laborde-Li­ne-né kíséretében volt — mondta. — Igen, ő az — kiáltott fel Boyer-né később, amikor szembesítettük Landruval. Landru akkor elszállíttatta az egész berende­zést, egy hálószobát, egy antik secretaire-t, egy kanapét, karosszéket, ládákat és egyéb holmit. A bútorok közül néhányat később megtalál­tunk abban a garázsban, amelyet Landru Cliehy- ben, a Maurice utcában bérelt. Az egyetlen ér­tékesebb bútordarab, az antik secretaire a gyil­kos lakását díszítette Clichy-ben. A secretaire-t az eltűnt asszonynak a fia is­merte fel. Az ámuló Landruné előtt kihúzott egy titkos fiókot is, amelynek létezéséről a Landru- családban senki sem tudott. Landru még akkor sem jött zavarba, amikor megtudta, hogy tisztázódott második „menyasz- szonya” bútorainak a sorsa. Azt állította, hogy a bútorokat szabályszerűen megvásárolta az öz­vegytől, s a vételár fejében kapott nyugta bizo­nyára még mindig a lefoglalt iratai között van. A vizsgálóbíró közölte .vele, hogy ilyen nyug­ta nincs. Landru ekkor engedély kért, hogy be­tekinthessen jegyzeteibe, de természetesen nem talált olyan bejegyzést, ami igazolta volna állí­tását, HÁROM ÉRTÉKPAPÍR Közben élénk figyelemmel kutatott júliusi jegyzetei között. Utólag megértettük, miért ér­dekelte annyira ez a hónap. Itt voltak ugyanis azok a feljegyzések, amelyek nem az eltűnt öz­vegy bútoraira, hanem értékpapírjaira vonatkoz­tak. Ezeknek eladásáról az eddigi vizsgálat so­rán nem szereztünk tudomást. 1915. július 7-i kelettel Landru a következő­ket jegyezte noteszébe; Credit Foncier Commercial 321 frank Vilié de Paris Metropolitain 291 frank Összesen 612 frank A feljegyzés két értékpapírra vonatkozott, amelyek Laborde-Line-né tulajdonában voltak. A gyilkos ezeket az értékpapírokat a Cuchet- nétől elrabolt kötvénnyel együtt a Havre téri kis bank közvetítésével adta el. A noteszban ta­lált tétel pontosan jelzi, hogy mennyit kapott értük. Már említettem, hogy milyen körülmények között bonyolódott le ez az üzlet, mert egyes szakaszait Landru szintén pontosan feljegyezte jegyzőkönyvébe. Még csak azt jegyzem meg, hogy Landru szándékosan választott egy másodrendű bankot a kötvényüzlet lebonyolítására. Arra számított, hogy egy ilyen másodrendű bankban nem követelik majd tőle a tulajdon­jog igazolását és szükség esetén kevesebb kocká­zattal használhatja fel a Cuchet névre szóló személyazonossági okmányokat, amelyeket tud­valevőleg eltulajdonított. így is történt. A gyilkos nem is talált szavakat, amikor a vizsgálóbíró szobájában eléje tárták az eltűnt asszony értékpapírjai eladásának történetét. (Folytatjuk.) 3 1 AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAí

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom