Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-14 / 290. szám

Huszonötezer külföldi diák A szovjet felső- és középfokú szakoktatási intézmények — az elmúlt évekhez viszonyítva — idén fogadták a leg­több külföldi hallgatót. A legnépesebb csoport — mintegy 2000 fő — Vietnamból érkezett. Csaknem 600 egyetemi hall­gató és aspiráns jött az NDK-ból, több mint 400 Magyaror­szágról. Sokan képviselik Mongólia. Kuba, Algéria, Nigéria, Mali, Szudán, Afganisztán, India, Libanon, Nepál stb. fia­talságát. Néhány száz főt tesz ki a Finnországból. Francia- országból Olaszországból és más nyugat-európai országok­ból, valamint a Latin-Amerikából érkezett hallgatók szá- ba. Ebben a tanévben a Szovjetunióban és a világ 128 orszá­gából származó 25 ezer diák fog tanulni, az ország 70 vá­rosában lévő 400 oktatási intézményben. Képünkön nepá- U egyetemisták gyakorlati foglalkozása az egyik nagyfe­szültségű laboratóriumban. Hangosbeszélő — víz alatti használatra 3. Néha, ilyen események kap­csán, . egyesek megjegyzik: „Ez is valami... Szerencséjük volt!” Nem, egyáltalán nem szerencse volt. Azokban a na­pokban a harcosok ezrei ke­resték az ellenség védelmének gyenge pontjait. A kezdemé­nyezőkészség tömeges meg- ioiyilvánulása előbb-utóbb meghozza a maga gyümölcsét. Hát meghozta! A háború bármelyik vete­ránja több történetet is mesél­het, mikor és miért nem él­tek a feltárulkozó lehetősé­gekkel. Az említett esetben viszont gyorsan és határozot­tan kihasználták a lehetőséget és ami a legfontosabb min­den parancsnok, a szakasz­vezetőtől a frontparancsnokig. Még egy esetet említenék, amikor egy ezredparancsnok a teljesen váratlan helyzetet a maga javára fordította. Ez Szekszárd alatt történt. A 122. ezred parancsnoka, Klimov és a 41. hadosztály politikai he­lyettese, Sahov ezredes a hely­zetet megvitatva egy zászló­aljat küldtek a város megke­rülésére nyugatról. A többi erővel délkeleti és déli irány­ból készültek támadni. Az al­egységeik már támadásra ké­szültek, amikor az úton meg­jelent egy Szekszárd irányába száguldó ellenséges motoros küldönc. A 45 milliméteres üteg parancsnoka — Gluhov százados — tüzet nyitott rá. Egy-két lövedék a város szé­lén álló házba talált, amit három hatalmas robbanás kö­vetett. Nyilván lőszerraktárba találtak. Hatalmas pánik tört ki az ellenség soraiban, amit a tüzérség célzott lövéseivel még tovább fokozott. Sokan elmenekültek, sokan megadták magukat. Szekszárdot a 122. ezred veszteség nélkül foglalta ei. Most már hadrendünk jobb- szárnya biztosítva volt, foly­tathattuk az előnyomulást. December 1-én az esti órák­ban a 7. hadosztály első egy­ségei menet közben elfoglal­ták Szászvárt. Bal oldalon a 80. hadosztály egységei tevé­kenykedtek a legnagyobb ha­tározottsággal. Magam jg vé­gignéztem, amint Fedonyenkó őrnagy gépesített egységei be­törtek Dombóvárra. Az egyik járművet kilőtték, a másikat felgyújtották, de a többiek el­érték a főteret. A gyalogság két oldalról megkerülte a vá­rost. Ennek eredményeképpen a gárdisták teljes egészében elfoglalták Dombóvári. A 230. ezred gépesített osz­tagának felderítői felfedezték az ellenség két — egyenként zászlóaijnyi erőt képviselő — oszlopát, amint az országúton vonult. Az osztag parancsnoka körkörös védelemre rendezke­dett be, majd 200—300 méter­re közel engedve a vonulókat túzparancsot adott. Az ellenség rohamra indult, de minden esetben visszavetették. A meg­felelő pillanatban az osztag ellentámadásba lendült és szétverte az ellenséget. Több mint kétszáz foglyot ejtettek, tiszteket és katonákat. Éjfél körül mindezt jelen­tettem Zaharov tábornoknak. Alaposan, minden részletre ki­terjedően kikérdezett. Különö­sen az érdekelte, ami az élen­járó egységekre vonatkozott Megköszönte a jó híreket, majd búcsúzóul így szólt: — Sok sikert. Remélem ta­lálkozunk az üdülőben. — így hívtuk ugyanis a Balatont A háborúban egyik, vágy másik taktikai eredmény ideig- óráig az árnyékban maradhat, majd hirtelen jelentőségtel­jessé válik. Minden a körül­ményektől függ. Ezért volt az, hogy Zaharov amikor kapcsolatba lépett a hadosztálytörzzsel, elsősorban a frontvonalban levő osztagok helyzetéről érdeklődött. Ezek az egységek rendszerint a tá­madó hadosztályok ólén halad­tak és sok függött parancsno­kaik kezdeményezőkészségétől, határozottságától. Minél mé­lyebben hatoltak az ellenség területére, annál nagyobb veszteségeket okoztak a tarta­lékokban és emberanyagban, megszakították az- ellenséges csapatok és parancsnokságok között az összeköttetést. Ez jelentősen megkönnyítette fő­erőinknek az előnyomulást. Az élen haladó osztagban egy gépkocsizó lövész zászló­alj, pánoélasegység, két-három tüzérüteg, vegyvédelmiek, utász- és felderítőszakasz ka­pott helyet. A gyorsított egységek tevé­kenységét a legtapasztaltabb — rádióállomással ég kisebb törzzsel ellátott — tisztek irá­nyították és koordinálták. A 7. hadosztályban ezt a tevé­kenységet Derziján ezredes végezte, méghozzá kitűnően. Derziján azon parancsnokok közé tartozott, akik egységük élő kötőanyagai. Előfordult, hogy a megtépázott ezred el­vesztette legjobb erőit a csa­tában és az utánpótlás tapasz­talatlan, nem eléggé fegyelme­zett. Néhány ilyen „öreg”, mint Derziján, tiszt ég őr­mester rövid időn belül talpra állítja az ezredet és harcké­pessé teszi. Éppen ezért az ezredes rend­szerint a hadtest tanezredének a parancsnoíka volt, ugyanis a csendesebb időszakokban tan- zászlóaljakat szerveztünk. Most ez a tiszt vezette, irányította a 7. hadosztály élén haladó egységeit. Nézzük meg, hogy mi is tör­ténik „lent” az egyik osztag­ban, amelynek élén a 8. kü­lönleges gárdista rohamlöveg tűzérhadosztály haladt. December 1-én a hadosztály parancsnoka — Iremasvili őr­nagy — azt a feladatot kapta, hogy Mekényes körzetében vé­gezzen harci felderítést. Az el­lenség elszakadt tőlünk, még a felderítők is szem elől té­vesztették. Iremasvili négy rohamlöveg- gel, egy könnyű — T—70 — páncélossal és húsz géppisz- tolyossal 'felderítésre indult. (Folytatjuk.) Franciaországban forgalom- ha hoztak egy miniatűr rádiót, amit víz alatt lehet használni. Vízhatlan tokba van beépítve egy hangerősítővel ellátott mikrofon. Nagysága 8,3X8,5 cm. Ezzel a készülékkel pél­dául utasítani lehet az úszó­medencében víz alatt úszó ta­nulókat. Alkalmas arra is, hogy hajókról összeköttetést tartsanak fenn a víz alatt dol­gozó búvárokkal. Természete­sen még sok egyéb módon is lehet hasznosítani ezt a ké­szüléket. ^▼▼▼^▼▼▼▼▼▼▼▼YYTTTTTVTTVTTVTTTTTTVVrTYVYTTYTYTTTTTTTfrTTTTTTVTYYTTrVTTYYVTYTWVTTTTrTYTTVTTTTVTTTTTTTYTYTTTTYTVTV ► ► ► ► I» ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► r ► E ► ► > ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► LANDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 32. — Ez a válasz kissé* kellemetlenül érintett — folytatta vallomását a tanú. — Megismételtem meghívásomat a következő hét keddjére, Petit azonban kijelentette, hogy a meghívást nem fo­gadhatják el, mert akkor már útban lesznek Tu­nisz felé. Berta Héon ekkor emlékül nekem ajándékozta Marcelle nevű elhunyt lányának né­hány apró ékszerét. Megígérte, hogy nekem adja leánya korall-nyakékét is. Ez a nyakék, mondot­ta, bőröndjének a fenekén van, irományaival együtt, de majd előkeresi és postán elküldi. Nem láttam semmiféle bőröndöt a lakásban, így arra a következtetésre jutottam, tyogy Berta Héon poggyásza már Gambais-ban van, ahová másnap vagy harmadnap ő is elutazik. — A korall-nyakéket sohasem kaptam meg. — Mindketten elkísértek a földalatti állomá­sáig. Berta Héon akkor is a Gambais-i utazásról beszélt, amikor a peronon álldogáltunk a vőle­gényével együtt. Újra megígérte, hogy másnap vagy harmadnap elküldi a korall-nyakékét, s ebből is arra következtettem, hogy holmija már Gambais-ban van. — Búcsúzáskor határozottan megígérte, hogy mihelyt megérkezik Tuniszba, rögtön írni fog, s megígértette velem, hogy gondját viselem leá­nya sírjának. Megjegyezte különben, hogy Geor­ges Petit megbízta a temető közelében lévő kő­faragót a sír ápolásával, természetesen megfelelő fizetség ellenében. — Azóta sokszor felkerestem Marcelle sírját, és megállapítottam, hogy senki sem gondozza. Berta Héont többé sohasem láttam, s nem kap­tam róla semmi hírt. Benső barátnője voltam leányának, és lánya emléke iránti kegyeletből Berta Héon engem is' nagyon szeretett. Éppen ezért szentül meg vagyok győződve, hogy ha még életben van, már régen írt volna nekem. — Abban a hitben voltam — tette még hozzá a tanú —, hogy az igazságszolgáltatás mindeze­ket a részleteket ismeri, de az utóbbi napokban, amikor láttam, hogy vallomásommal szolgálatot tehetek az igazságnak, kötelességemnek éreztem, hogy levélben jelentkezzem az esküdtszék elnö­kénél. A drámai feszültség hirtelen felengedett. — Landru, álljon fel — hangzott az elnök szava. — Van valami megjegyezni valója a tanú vallomására? A vádlott tagadóan rázta a fejét. Ez volt a válasza. _ Óhajtanak-e kérdéseket intézni a tanúhoz? — kérdezte előbb az államügyész, azután a védő felé fordulva. / —' Nem. — Nem. Ezzel Berta Héon sorsa is tisztázódott. Most már meg volt a magyarázat arra, miért sietett Landru a gambais-i villa berbevetelevel, miért rendelt olyan sürgősen egy takarektuzhe- lyet és három mázsa szenet. Most már bebizo­nyosodott, hogy amikor Berta Héon Landru tár­saságában Gambais-ba utazott, életében utoljára ült vonatra, s a villát soha többé nem hagyta el. A HATODIK ÁLDOZAT 1915. május elsején Landru egy párizsi újság­ban a következő hirdetést tette közzé: Negyvenöt éves, magányos férfi, négyezer frank jövedelemmel és szépen berendezett lakással fe­leségül venne megfelelő anyagi helyzetben lévő nőt. Collombné éppen olyan sietve válaszolt, mint annak idején Guillinné. Válaszlevelében, amelyet a lefoglalt iratok között megtaláltam, a gyilkos bekeretezte a következő sorokat: Harminckilenc éves özvegy vagyok. Gyerme­kem nincs, s úgyszólván családom sincs, mert hozzátartozóim rövidesen elhagyják Párizst. Évi ezerkétszáz frankot keresek egy irodában. Meg­takarított pénzem azzal a kevéssel együtt, amit a férjemtől örököltem, 8000 frankot tesz ki. Két hazugságot írt levelébe, csakhogy növelje esélyeit. Az egyik lényegtelen: Collombné 39 évet vallott be, holott már 44 éves volt... Fölös­leges óvatosság olyan emberrel szemben, aki be­lenyugodott Berta Héon 55 esztendejébe, s egyál­talán, teljesen közömbös volt menyasszonyainak életkorával szemben. A második füllentés, amelyet Collombné naív ravaszsággal a levélbe csúsztatott, már sokkal jelentősebb volt és súlyos következményeket vont maga után. Azt írta, hogy úgyszólván nincs családja. Már­pedig anyja, fivére és nővére védőfallal vették körül. S egy barátja is volt. A kaland tehát a kölcsönös hazugságok lég­körében kezdődött. (Folytatjuk.) AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom