Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-14 / 290. szám
Magasrangú honvédtisztek—a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia párt végrehajtó bizottságának tagjai — társaságában egész napos látogatásra érkezeit Tolna me- megyébe Jász Dezső, a Magyar Tanácsköztársaság veteránja, a környező országok munkásmozgalmának internacionalista harcosa. A vendégnek kijáró tisztelettel fogadták a járás határán Tóth József, az MSZMP Szekszárdi Járási Bizottságának első titkára, Harmat József, a megyei pártbizottság osztályvezetője. A megyei pártbizottságon adott tájékoztatást követően, dél előtt elkísérte a vendéget Horváth József, a megyei pártbizottság titkára. Délután a Sárközi Népművészeti Háziipari Szövetkezetben, majd a tolnai Aranykalász Tsz-ben ismerkedett a Berlinben élő internacionalista az itthoni valósággal, a Tolnában élő dolgozókkal. illagy idők nagy tanúja Élményt adó látogatók örúton Fél évszázad a forradalomban Valójában mit tudunk mi Jász Dezsőről? A különböző európai országok munkásmozgalmában kifejtett munkássága, fél évszázados távolléte okából, ma sem tudunk sokat róla. Ebben az évben, a jubileum alkalmából jelent meg tollából a kordokumentum, a „Tanácsmagyarország- tól a Pireneusokig” című müve. A hetvenöt esztendős, szálegyenes, nagy műveltségű internacionalista életműve példázza a ma is eleven proletár nemzetköziséget, öt évvel ezelőtt szűnt meg az illegalitás a Romániában született, a Magyar Tanácsköztársaság harcaiban élenjáró, a Szlovák Kommunista Párt bölcsőjénél Kassán bábáskodó, a spanyol polgárháborúban küzdő, a francia ellenállási mozgalomban érdemeket szerző partizánvezér, a szó szoros értelmében nemzetközi harcos számára, aki Ma- linovszkij marsall küzdőtársa lehetett. „Talán valaha olvashatjuk majd az életéről íródó hőskölteményt” — jegyzi meg a fehér asztal mellett az egyik kísérő, míg Jász Dezső anekdotá- zik. Ki tudhat többet Jász Dezsőről? Az évtizedek óta hűséges barát, a kalaplevéve tisztelgő Illés Béla a következőket mondja: „Kérdezz valami franciát, egy spanyolt, egy belgát. Vedd elő Európa térképét, és ahány ország van, mindegyikből válassz egy-egy embert. Akkor talán tíz százalékát tudni fogod, mit csinált Dezső bácsi". Amikor Jász Dezső a Balkáni Államok Kommunista Pártjai Szövetségének egyik vezetőjeként dolgozott, Kun Béla úgy jellemezte, hogy ő a szövetség igazi esze. Tőle magától nem sokat lehet erről megtudni, kísérői csendesen adják tudtomra, magas kitüntetések birtokosa, két országban is adtak neki tábornoki rangot. Kísérővé szegődvén, szembetűnő az igaz ember szuggesztív és szerény egyénisége, melynek varázsa alól senki nem vonhatta ki magát. Csak véletlen elszólásokból értesülhetünk korábbi életéről. (A tanulókat másképp kezeli, nekik többet mond.) Perfekt ír, beszél jó néhány nyelven. ..Meg kellett tanulnom, hogy teljesíthessem küldetésem.” Szekszárdon, a Babits Mihály iskolához menet, feltűnik neki a város nagy forgalma. „Többen vannak az utcán, mint Berlinben”. Hetipiac és kórházlátogatás. A Fürdőház utcai épületek stílusát, a Kadarka utcai városképet szemlélve, korábbi kötődéséről árulkodik megjegyzése. „Szép ez a város, sokban hasonlít Kassához”. Kimérten, lassan és keveset beszél, tömören. Bárhol járunk, levegőt teremt maga körül, oda- adóan figyelnek rá. Tudjuk már róla, hogy öt évtizeden át mindig ott volt, ahol a forradalom szele zúgott, így lett a Spanyol Köztársaság, majd a Szovjetunió tábornoka. Tiltja, hőstetteiről vele nem lehet beszélni. A leevés is sokat mond. Tömör beszédének egy-egy szavát hallváp, elszabadul a képzelet. Mekkora hit, elszánt akarás kellett ahhoz, hogy fél évszázadon át, életveszélyek közepette, nyilvános elismerés nélkül véghez tudja vinni küldetéseit... Megelevenedik a történelem Szárnyal a két szólamban összecsengő dallam, szimbolikussá válik a dal a Babits Mihálvról elnevezett szekszárdi általános iskoláoan. „Uj eszme gyúlt a viharban, vasból acélkatonák” — harsogja a kórus a hősök dicsőségét a vendég megérkezésekor. Amikor a ragyogó tekintetű, ünnepi ruhás úttörők a hozzájuk hajló Jász Dezső nyakába kötik a tiszteletbeli úttörőnek járó vörös nyakkendőt, kérik, írjon be néhány szót a csapatnaplóba. Korábbi sebesülése miatt nem engedelmeskedik a jobb kéz, helyette más rója a naplóba az általa diktált szöveget, ő csak aláírni képes. Az élménybeszámolón az úttörők és az internacionalista beszélnek. Kedves Henrik igazgató elöljáróban utal arra, hogy nagy az érdeklődés a tanulóknál, mostanában tanultak a Magyar Tanácsköztársaságról. Peregnek a kérdések a ritka élményt átélő, lelkes úttörők ajkáról, a szokástól eltérő, izgalmas „történelemórán” megelevenednek a történelmi események. A szerző műve egyetlen példányának dedikálása után egymás után teszik fel kérdéseiket. Mindannyian élénken fülelünk, most biztosan többet is hallunk a történelmi tettek tudójától. — Mikor és miért határozta el, hogy könyvet ír élményéiről ? — kérdezi egy nyurga fiú. — ötvenegy évvel ezelőtt újságíróként kezdtem pályafutásomat, akkoriban a Vörös Lobogó munkatársa voltam. Én is, barátaim unszolására, — főként Hidas Antal elvtársam ajánlatát megfogadva — fogtam hozzá. A könyv egyes cikkelyeit előzetesen napilapokban, folyóiratokban publikáltam. Harminc éven át nemigen volt nekem alkalmam a magyar nyelvű beszédre (a franciát, a németet, a spanyolt „gyakoroltam”), öt éve kezdtem ismét magvarul írni, Kun Béla méltatásával kezdtem. Hogy megértsék, néhány szóban röviden utal a műfajra. „A könyv műfaja történelmi riport, mivel az eseményekkel foglalkozik, és nem emlékirat, melyben a szerző személye dominál.” — Amikor a Tanácsköztársaságot tanultuk, eltiprása elszomorított bennünket. Milyen érzést váltott ki ez a fronton? — nagy átéléssel érdeklődik egy kislány. Hitvallásszámba megy a szuggesztív, lélegzetvisszafojtva figyelt válasz. — Én akkor a fronton voltam, a Tanácsköztársaság kikiáltása után két napra már katona lettem. Mi nagyon bíztunk, megvoltunk arról győződve, hogy a magyar hadak egyesülni fognak a Vörös Hadsereggel. Tudjátok, nem nélkülözte ez a valószínűséget, hiszen az Északi Hadjárat során Bártfáig eljutott a tanácskormány hadserege és kétszáz kilométer választott el bennünket a Vörös Hadseregtől. Villámcsapásként ért bennünket az elsősorban politikai okokra visszavezethető vereség. De magunkhoz tértünk. Ma is vallom: el lehet veszíteni egy vagy több csatát; de a forradalmat soha! A mi nemzedékünk átmenetinek tartotta a vereséget, s ez erőt adott. Soha nem szabad feladni a reményt, mindig van és megtalálható a kiút. A történelem, a ma épülő szocializmus igazolta e lenini mondást. „A harcban nem szabad megállni“ — Ml volt a legszebb élményé a fronton, amikor a Tanácsköztársaságot védte? Kettőt említ Jász Dezső, eseményekben gazdag életéből. Egyik a köztársasági csapatok 1936-os fogadása az elragadtatott madridi nép által. A • másik Kassa városának felszabadítása, az Északi Hadjárat győzelmei folyamán. „Olyan lelkes fogadtatással, mint a kassai bevonulás idején, életemben egyszer, csak Madridban találkoztam.” Északon Münnich Ferenc parancsára parlamenternek küldték a cseh kormánycsapatokhoz. „Jól fogadtak. Reichenberg környéki munkások, botcsinálta katonák voltak, közösen szidtuk a tanácskormány ellen támadó cseh kormányt.” — Kellett-e bujdosnia? Szerénysége tiltja, hogy elmondja a sok-sok életveszélyt, de mivel komolyan veszik, felelnie kell a feszülten figyelő gyerekeknek. Letartóztatták, s az azóta lebontott budapesti. Zrínyi utcai főkapitányság épületében ismertették meg vele a íehérterror megtorló módszereit. Átszökött Szlovákiába, ahol a Kassai Magyar Munkás szerkesztőjeként küldötte lett a Szlovák Kommunista Párt megalakításának előkészítésén fáradozó, a Komintemhez csatlakozó zsolnai kongresszusnak. Növekszik az érdeklődés, ketten is jelentkeznek. Az első kérdés és a válasz derültséget fakaszt. — Mi a legkedvesebb gyermekkori emléke? — A romániai Nagykállóban, szülővárosomban, hatodik osztályos gimnazista koromban sztrájkot szerveztem. Büntetésből elbuktattak a német nyelvből, és pótvizsgát tehettem. Nehogy ebben kövessetek! — Melyik ezredben szolgált? Tetszett-e ismerni egy Róth Elemér nevű géppuskást? ö a nagyapám, sokat mesélt a tiszai átkelés életveszélyeiről — mondja a pöttöm fiúcska. Nem, nem ismerte a géppuskást, örömmel veszi a nagyapa emlékeinek felidézését, ö akkor a békéscsabai, az aradi, majd a 101-es ezredben szolgált. Lehetetlen minden kérdést részletesen idézni, kifogyhatatlanul ömlenek a szavak az úttörőkből. Lenin üzenetének hatása, a Madridhoz fűződő személyes emlékek, érdeklődés a tanácsköztársasági vezetők, a páncélvonat, az emigrációs tevékenység után. Kísérők, tanár és diák odaadással figyelik a röpiratokon terjesztett lenini üzenet hatásáról, az életre szóló emlékeket hozó spanyol polgár- háborús harcokról mondott szavakat, az emigrációról adott szűkszavú nyilatkozatot. (Együtt dolgozott Georgij Dimitrovval, a balkáni szövetségben, majd Bécsben. Harc a francia ellenállásban, a Gestapo karmai között, büntetőtábor, szökés, partizánparancsnok — mindez egy-egy kurta mondatban.) Még egy kérdés jöhet, telik ugyan az idő, de erre még felelni kell. — Hogyah határozta el,- hogy belép a pártba, mi volt első megbízatása? Kiváltotta az elhatározást az 1918 vége felé történt találkozás Kun Bélával, annak eszmei tartalma. Jász Dezső párttagságának kelte: 1918. december 16. — A Vörös Lobogó belső munkatársaként Kun Bélához, a Visegrádi úti pártszékházba kísértem Franyó Zoltánt, a lap vezetőjét. Ott Kun Béla elvtárs ismertette a kommunista párt politikai állásfoglalását, mintegy két óra hosszat. Számomra ezek az órák bizonyultak sorsdöntőnek, ezt követően néhány nap múlva kértem felvételemet a pártba. A mindkét félnek tetsző, maradandó emlékű élménybeszámolót az iskola igazgatója találóan e szavakkal zárta: „Számunkra tíz történelem- órával felért ez a beszélgetés.” Akik találkoztak Jász Dezsővel, személyében egy kiemelkedően bátor, nemes szívű, állhatatos, a forradalmi eszméhez példamutatóan hűséges internacionalistát, igaz hazafit ismertek meg. SOMI BENJAM1NN£
