Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-04 / 256. szám
osan éliivsk A zaj az újságok panaszrovataiból és a humoros karcblatok hasábjairól kezd átkívánkozni a társadalmi, public ^ztikai írások ú iságrovataibk; kezd tudománvos elemzések és kutatások táblája lenni, mert valóban tólléni a? elfogadható határt. Hogy különösen a fóváros, de már a vidéki városok is kezdenek elviselhetetlenül és feleslegesen Totóssá válni. — ez kózhelv. mindenki által ismert ténv. Vem kell sorolni a zajkeltés rés-teteit, a ie- lensé«* anró és dühítő megnyilvánulási formáit. A bőgő kinn fonó tű motorkeréknárok ismétlődő 'szerenádját, a vékony falú lakóteleoi házakban versenyt bőgetett rádiók és televíziós készülékek zaját, a hainali órákban környékre szólóan dönrő teíeskánnáktól és Kuka-* tartályoktól az épnen a plhenés- re szánt parkokban és ligetekben berregő, géppuskahangú fűnyíró gépekig. Pokoli — mondja az ember és okokat keres. Nem mindig szerencsésen. Mert a sokasodó „decibelek” számából... el lehet jutni tcchni- kaeilenes következtetésekre is: sokét zalonganak a gépek, tehát ördög vi*rye őket „ők az okai” a sok idegességnek, úgyis, általában „a sok gép az oka” ennek is, annak is, az a sok repülés, űrhajózás „nem vezet jóra”. Talán kissé eltúlzom a „sebes-' ség váltást’ és túl gyorsan kapcsolok át egyik típur.á következtetésről a másikra, de nem véletlenül. Hallottam már ilyen összefoglalását életünk bajaiuak- gondjainak idős és középkorú embertől, kevésbé művelttől és látszatra művelttől, sokat olvasó embertől egyaránt. , Ez a kissé közvélemény-szélességben terjedő nézet balkezes és áltudományos jóslatokból is táplálkozik, és nem ‘ árt vele foglalkozni, mert olyanok is hangoztatják, akik (miközben életünk nyugalmát, poézisét, szépségét stb. féltik u gépektől), a televízió előtt ülnek, porszívóval takarítanak és az ételt természetesen hűtőszekrényben tartják. Ez ennek a furcsa, kései . technikaellenségnek lcgkülönosebj) vonása: hogy hangoztató! is csak —- hangoztatják. És való igaz, legfeljebb a következetesség szigorú megkövetelő! igényelhetik tőlük, hogy ezekulán ne nézzek meg a tévén kedvenc csapatukat —/ ne íigyeLjtsnck oda a fiatal gitár- együttesre, ha véletlenül neki« tetsző dalba kezd, vagy söpörjön az öreg, oirokseprűvel a porszívó helyett minden „elgépiese- d őstől” féló kortársunk. Dohát Igazán yan-e „eltechnizá- lódási* veszély? Valóban a gépek rubjai leszünk? Reszeljünk most ne a tudományos utópiák nyelvén, hanem a ml magunk életének ~ reális tapasztalatai alapján. Hogy egy- miJló év múlva vagy akár ezer év múlva az akkori ember mir? jut a komputerek és az addig kitalálandó ezernyi más okos gép révén, azzal nekünk még korai foglalkoznunk, de egy bizonyos; a!tfcn~ is és mindig a gén lesz az csőkör*, és az ember az alkotó, az ihlető, a mozgató. Most ? Mozi éopen elfutottunk a»’ra a pontra, hogy Például a magyar falu népének legnehezebb munkáit k^'-'d.i elvégezni a kombájn és a kémia. Az aratásra és kapálásra gondolunk— amelyek főleg a legutóbbi azonban még egv:'.’ alán nincsenek mindenütt és tökéletesen gépesítve. Akik sokai1 ?ák a gépet, kissé 'figyeljenek jobbén oda az Iparra, amelynek anyagmozgató munkáit ugyan nagyrészben daruk és targoncák intézik — de csak. ami a legnagyobb terheket illeti. A ki>- géper.rtés, a belső anyagmozgatás azonban még nagyon-uagyoo sok helyen „hórukk” dolga. „Agyon vagyunk gépesítve?” Ebben csak az hisz, aki nem lát az üzletek elfbt ládákat cipelő fiatal tanuló- lányokat és munkásasszonyokat. Egyszóval: távol vagyunk attól, hogy a gépek átvették volna a murira nehezét mindenütt: hogv a legpraktikusabban használnám! ki őket; igaz. iiersze, bog Irr- n ■ boor, mi voltuk kai társítani kell előbb-utóbb a hangtalanabb mtí- kCd.etés lehetőségét, dekát ez csak másodrangú kérdés. Ami pedig a szórakozás „clgéniesedü- sét" illeti, abban bajos lenne az elek .romos gitárt vagy a hangszórót elmarasztalni: ezek a gépek mind kapcsolóval s erői-tővel rendelkező eszközük. Ember kell hozzá, aki le is tudja őket halkítani. És le is akarja. De a -tapintatlanság vagy a fegyelmezetlenség — a zaj két legfőbb oka — nem varrhaló a géntk nyakába. Az egész „technika, te vagy az oka” vádirat kissé félresikerült. Róluhk, emberekről szól a mese. Háromezer év távlatából Nagyvejkei ki?icsek a szekszárdi múzeumban A lucemaföldnek szokatlan a műszer, amelyikkel felületét vógigsimogatták. Fülhallgatójából'csipogó hang jelzi, mérőlapján pedig a mutató kilengése mondja meg kezelőinek, ha fém van a földben. A műszer neve: fémkereső. Budapestről, a Nemzeti Múzeumból utazott a lucernásig! a nagyvejkei határba. Régműit évezredek kincseit keresi vele dr. Mészáros Gyula,, a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum igazgatója és a múzeum többi munka- • társa. Páratlan értékű bronzlelet Leletfeltárás folyik Nagy- vejke hátárában. Lapunkban már beszámoltunk arról néhány héttel ezelőtt, hogy Ambrus József nagyvejkei tsz-tag beszolgáltatott néhány bronztárgyat a múzeumnak. A bronztárgyakról kiderült, hogy úgy 3000 évesek, még a bronzkorvégi, a vaskoreleji időkből valók. E hónap elején dr. Mészáros Gyula próbaásatásokat végzett azon a területen, ahol a beszolgáltatott leleteket megtalálták. A próbaásatás során került a felszínre egy bronz leletegyüttes, amelynek értéke rendkívüli, s amely Tolna megye ősiörténetéről oly sokat beszél. — Milyen tárgyakat tartalmazott ez a leletegvüttes? — Mintegy 150 bronztárgyra akadtunk. Fegyverekre és földművelésnél használt szerszámokra— tYioh'dja dri Mészáros Gyula. Számos 'bronzsarlót, fejszéi: és vésőt találtunk. Előkerültek korabeli- bronzfegyeverek is: kétélű bronzkardok, rövid bronztőrök és különböző méretű bronz- lándzsák sokasága. Az említett tárgyakon kívül női ékszerek is voltak a leletben: művészien díszíted korperecek, dísztűk, csüngök egész, sora. Az itt élő népek lólaVtására utalnak a kitűnő állapotban fennmaradt lószerszámveretek. A földvárak lakóinak kincsei — Kiké lehettek ezek a tárgyak? — Nagyvejkén a bronzkorvégi hatalmas földvárak lakóinak elrejtett kincse került napvilágra. A terület és környéke kiválóan alkalmas volt emberi településre minden időben. A hegyoldalak lankái termőföldet. a magaslatok természetes és könnyen megerősíthető védelmet a völgyekben folydogáló erek jó ivóvizet adtak. A dombtetőkön a bronzkori telepek nyomai valóban felszínre kerültek. A már említett bronztárgyak mellett agyagedényeket, vályogból készült házak maradványait, csont- és kőeszközöket is találtunk. A jelentős értékű és meny- nyiségű lelet nagyobb részét egy helyen találták, egy csomóba összehordva, szinte raktározva. Valószínűleg végveszélyben kerültek így egy halomba ezek a tárgyak. A nyugat felől benyomuló illyrek és a Kaukázus vidékéről érkező lovas katonatársadalom vasfegyvereivel szemben alulmaradhatott a még bronzfegyeverekkel védekező őslakosság. A menekülés késztethette őket értékes tárgyaik elrejtésére, számítva arra, hogy a veszély elmúltával esetleg visszatérhetnek, s kiáshatják azt. A Kovácsi dűlő is megszólal Négy domboldal fut itt ösz- sze Nagyvejke határában egy tisztásig. A négyből kettőt neveznek - Uraságinak, kettő pedig a Kovácsi dűlő nevet viseli. A háromezer éves leletek az úgynevezett Urasági dűlő földjéből kerültek elő. Nem rejt magában vajon a Kovácsi dűlő is kincseket? — Bekarcolt d szítás'" cserepek kerültek innen elő. Egy épségben maradt nyílhegy, s több vaskéstöredék még az, ami arra utal, hogy a Kovácsi dűlőben Árpád-kori településnek kellett lennie. S hogy honnan kapta ez a domb a nevét? A területén működő kovácsműhelyről. Bizonyíték: a korai magyarkorból származó, itt talált kovácssalak. Húsz lelőhely a határban így az idei múzeumi hónap különleges örömöt hozott a szekszárdi múzeum dolgozóinak. Ebben az időszakban került elő Tolna megye leggazdagabb és legváltozatosabb bronzkorvégi kincslelete. A lelőhely mintegy 20 katasztrális holdnyi területén végezte a műszeres fémkutatást a múzeum kollektívája, hogy az ekevas által hosszú idő óta bolygatott őskori kincs szétszóródott maradványait is össze- gyűjtsék. Az értékes lelet Ambrus József bejelentése nyomán kerülhetett a múzeumba. Ambrus József segédkezett a további leletfeltárásnál is. Zsebéből saját, készítésű, precíz térkép került elő. Térkép, amelyen részletesen mintegy 20 régészeti lelőhelyet jelölt be. Nagyvejke községet gyűrű alakban övezik a régmúlt évezredek és századok embereinek települései. A megtalált kőbalták még kőkori telepekről beszélnek, előkerült edényele a legkorábbi bronzkor kultúráját idézik. A környék adott a múzeumnak római kori téglatöredéket és császárkori nagy méretű bronz- pénzeket is. a már fentebb említett nagy értékű kincsek mellett. A szekszárdi múzeumban megkezdték a talált fémek konzerválását. Amint a kutatások befejeződnek, s a konzerválás munkája is véget ér, a szekszárdi múzeum kiállítást rendez majd a nagyvejkei de- potleletből, a legnagyobb változatosságot mutató bronzkori kincséből. MÉRY ÉVA Irtis—Karaganda csatorna Kazahsztán pusztáin 450 km hosszúságú csatorna épül az Irtis folyótól Karaganda bányászvárosig. A csatorna szélessége 500 m, mélysége 5—6 méter lesz és percenként 75 köbméter vizet fog átereszteni. A tervek szerint 22 szivattyúállomást 11 kisebb vizierőmű- vet és 2 víztárolót (32 millió köbméter víz) kívánnak építeni. A csatorna mentét autósztráda épül, és erdősávot fognak ültetni. A csatorna mentén elterülő földek vasban, szénben és aranyban, valamint rézben rendkívül gazdagok. Ezeknek a gazdagságoknak a feltárása az életet jelentő víztől függ. Kazahsztán itt lévő ipari centrumai több. mint egymilliárd köbméter vizet fognak kapni. Az Irtis—Karaganda csatornát 1972-ben kell átadni. A munka gyors tempóban folyik és a legnehezebb munkákat gépek végzik. Képünkön az 1. számú szivattyúállomás; itt kezdődik az Irtis vizének új útja. Ennek az írásnak oly sokféle hőse van, hogy a legjobb akarattal sem tudom őket rendre sorolni. ízelítőül csak néhányat említek foglalkozásaik terjedelmes lajstromából: tér- mdőszövetkszeti elnök, evangélikus pap, beosztott tanácsi tisztviselő, üzemi munkás, községi párttitkár, iskolaigazgató, gyógyszerész, szőlőmunkás, pincér, hivatásos főbérlő (aki az albérlőiből él), főorvosnő, hajósliszt. Mindezekkel és még sokkal többel mesterségem gyakorlása hozott össze. Sose vártam el — aránylag ritkán is tapasztaltam —, hogy egy újságíró felbukkanását egyöntetű hozsannúzés fogadja. Így teljesen érthetőnek tartom, hogy egymáshoz fűződő kapcsolataink' a ro- kovszenv legkülönbözőbb fokán állottak. Egy valamiben azonban annak ellenére is megegyeztek, hogy jószerivel sosem látták egymást. Előbb-vagy utóbb, mind igy szóltak hozz in: — Ezt csak magának mondom, valahogy meg ne írja! Kétségtelen, hogy nem is egy tény létezhet, mely valóban nem igényli a nyilvánosságot. Szigorúan bizalmas magánügyek és más ehhez hasonlók. Csalthogy a fentiek még véletlenül sem magánügyek eltitkolását kérték, hanem azt, hogy — gyakran nagyon fontos — közügyekről alkotott helyes, esetleg vitatható, de mindenhogyan meghallgatásra érdemes véleményüket véletlenül se hozzam nyilvánosságra. Azon töprengvén, hogy vajh miért? számos lehetőséget találtam. 1. restellenek elmenni paphoz és gyónási kényszerüket nálam' vezetik le. 2. valami rejtélyes okból annyira megszerettek, hogy leg- titköltabb gondolataik közlésével örömet akarnak szerezni nekem. 3. valamilyen még rejtélyesebb okból azt hiszik, hogy titkos erő és hatalom boldog birtokosa vagyok, aki ha akarok, segíthetek. 4. tőlem nem félnek, amiben igazuk is van. E negyedik lehetőséget azonban óhatatlanul tovább yk'el- lett boncolni. . Tulajdonképpen kitől félnek? A megtisztelő módon \,csak nekem" adresszált közlések között volt ugyan egyszerű pletyka is, de ennél komolyabb dolog sokkal több. Ha például valamelyik vállalatnál feltűnik, hogy egy másik vállalat igazgatójának náluk dolgozó felesége épp akkor kap pénzjutalmat, amikor az 6 igzgatójuk amott ténykedő' hitvese szintén; az legalábbis az én füleimnél szélesebb befogadóképességű közlési körre érdemes. Ha egy orvos lebeszéli ingyenes rákszűrésről körzete asszonyait, majd ugyanezt elvégzi sajátmaga pénzért, az szintúgy. Példát még sokat idézhetnék, méghozzá nemcsak a fentiekhez hasonlatos módon költötteket (hiszen természetesen tisztelem a „csak nekem" mondottaknál tett ígéretemet), hanem konkrétabbakat is, Bajos tagadni, hogy előfordult már nem is egy eset, amikor hosszabb-rövidebb ideig bajba került az, aki keményen és egyenesen kiállt a maga, vagy mások igazáén. „A mondj igazat, betörik a fejed!" közmondás sok évszázados tapasztó ’atot összegez. Évszázadosakat, tehát múlt id ő-beli- eket. Engedtessék meg nekem hogy kifejezzem abbéli reményemet, sőt hitemet, mely szerint a jövőre nem ez lesz jellemző, emellett már a jelenre sem egyetemlegesen az. Éppen ezért tisztelettel kérem mindazokat, akiket e rögös pfflyán a jövőben még összehoz velem a jó sors, ne tiszteljenek meg „csak nekem" szánt közlésekkel. Netán előlegezendő bizalmukat máris visszaadom és közédekűnek érzett mondandóikat a Irgjlsö adandó alkalommal továbbadom mindenkinek. B. F. \ ORDAS IVÁN
