Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-02 / 255. szám

Támogatás, vagy agyoiisegítés? Vezetőség-újjáválasztó taggyűlésre invitált meg egyik vállalatunk KISZ-szervezete. Mint mindig, ha tehetem, most is örömmel tettem eleget a meghívásnak, mert érdekel, ho­gyan dolgozik ma az ifjúsági szervezet, milyen eredménye­ket értek el a fiatalok, milyen gondok foglalkoztatják őket. Különbusz vitte a fiatalokat a vállalat üdülőjébe, ahol már várta őket a szépen berendezett társalgó, az udvaron pe­dig halászléfőzéshez készülődött az „előőrs”. Sok szépet tudtam meg a beszámolóból és a hozzászó­lásokból. Derekas munkát végzett a KISZ-szervezet és min­denekelőtt a vezetőség az elmúlt két esztendőben, nincs miért szégyenkezniük. A vállalat — a pártszervezettel, a KISZ-szel és a szakszervezettel együtt — intézkedési tervet készített az 1016 967-es az ifjúság körében végzendő munkáról szóló kor­mányhatározat végrehajtására és ennek megfelelően folyt a mozgalmi munka. Példásan szervezték meg a szakmai és po­litikai oktatást, a vállalat minden segítséget megadott a fia­taloknak. Tehetségüknek, rátermettségüknek, szorgalmuknak megfe­lelően érvényesülhetnek a vállalatnál a fiatalok, a vállalat vezetősége merészen lépteti elő a fiatal szakembereket. (Egy fiatal mérnök ült mellettem, megtudtam tőle, hogy pár éves a diplomája, de már csoportvezető. Egyik kollégája, akivel együtt végzett, fővárosi vállalatnál helyezkedett el és ma ezerhatszáz forint fizetésért dolgozik, nem kap önálló felada­tokét, képtelen kibontakoztatni képességeit.) „A fizikai munkát és irodai szellemi munkát végző fia­talok mind a munkában, mind a szórakozásban jól együtt tudnak működni. Ezt elősegíti a vállalat és az ifjúsági szer­vezet által szervezett rendezvényeken, utazásoknál biztosított összetétel, melyben egyaránt képviselve vannak mind a fi­zikai munkát végző fiatalok, mind az irodai, szellemi mun­kát végző dolgozók” (Idézet a beszámolóból). Százezer forintokra tehető a vállalat fiataljai által vég­zett társadalmi munka értéke. Részt vettek az üdülő építé­sében, berendezésében is, ebben a teremben, ahol a gyűlés folyik, szinte mindenütt megtalálható a fiatalok „kezenyo- ma”. És amikor jutalmazni kell nem szűkmarkú a vállalat, éppen a napokban jött meg egy fiatalokból álló csoport kül­földi kirándulásról. Vállalati, szakszervezeti forrásból fedezték a költségeket. Élenjárnak a fiatalok a termelési mozgalmakban. Évek óta „bérelt helyük” van a „Szakma kiváló tanulója” verseny első helyezettjei között, évente húsz-harminc- vállalati fiatal kapja meg a „Szakma ifjú mestere” címet, a „Ki minek a mestere” versenyben a megye három legjobb ifjú kőműve­se vállalati dolgozó lett (köztük az első éppen a KISZ-titkár, aki a taggyűlés beszámolóját tartottá és akit újjá is válasz­tottak). . - - . rt .. Talán elég is ennyi a szépből és a jóból, amiért megval­lom őszintén, kicsit irigylem a mai fiatalokat. A taggyűlésen eszembe jutottak a negyvenötös idők. Amikor egy elhagyott és üres lakás két szobájában gyűltünk össze esténként, be­szélgettünk, álmodoztunk, politizáltunk. Lajcsit, a lakatosinast a mestere tiltotta a MADISZ-tól, mégis eljött, Jóskának az iskolában nem nézték jó szemmel, hogy hozzánk jár. Erzsit a szülei nem akarták elengedni. Első társadalmi munkánk az volt, hogy délutánonként kivonultunk a Duna-korzóra. május elsejéig betemetni a háborús lövészárkokat, kulturális tevé­kenységünk pedig az, hogy — ugyancsak május elsejére — megtanultuk az Internacionálét. Üdülés? Külföldi út? Szak­mai vetélkedő? — Kinek is jutott volna eszébe? Igen. Ma mások a körülmények és ezért talán nem is illik irigykedni. De én egy kicsit sajnáltam is őket. Mert mi akkor, ha összejöttünk akár minden különösebb program nél­kül, akár taggyűlésre, éjszakába nyúlóan vitatkoztunk. Ezek a fiatalok pedig ezen a taggyűlésen, ahol két év munkájának számvetése volt napirenden, egyszerűen nem jutottak szóhoz, A két és fél órás taggyűlésen mindössze öt percet tett ki két KISZ-tag felszólalása. A többi időt az elnökségben ülő vezetők beszélték végig. A titkár beszámolója után azonnal szót kért és kapott a párttitkár. Utána az SZB-titkár követ­kezett, majd a „hallgatóságból” egy lány tett néhány okos javaslatot a munka további javítására és az egyik fiatal tech­nikus indítványozta, hogy az eddiginél jobban kellene segíte­ni nemcsak a fiataloknak, hanem az idősebb dolgozóknak is a szakmai továbbképzését. Ezután az igazgató következett. Az igazgató közel félórás hozzászólása után már sen­kinek sem volt kedve jelentkezni, hiszen csalhatatlan jelek­ből lehetett következtetni arra, hogy- kint elgyújtották a tüzet a bográcsok alatt a halászlét „megvárakoztatni” pedig nem lehet. ? 1 '' ; • ' Nem volt üres szócséplés, amit a vezetők, mondtak. És bizonyára jószándék vezette őket, mint ahogy tetteikben is kifejezésre jut az ifjúság segítése. A szándék és következ­mény azonban nincs mindig szinkronban, most kicsit visz- szájára fordult a jószándék. Gondolom, lett volna mondani­valójuk a fiataloknak'az elmúlt két évről, talán egy-két bírá­ló megjegyzés is elhangzott volna. Dehát ildomos-e bírálni akkor, amikor a mozgalmi és gazdasági vezetők már jó előre „leteszik a garast”, ahelyett, hogy várnának a tagság vélemé­nyére és utána kapcsolódnának be a vitába? JANTNER JÁNOS L'ldugott. félreeső mellékutca, sze- rény falusi házikó. Könyök ut­cának nevezik Simontornyának *zt a hegyoldal felé törő s egyáltalában vem a legújabb építésű részét. Az új utcák a falu másik részén találhatók. Itt min­den a régi időket sugallja. Beck János bácsi önmaga is egy kis darabka a falu sajátos történetéből. Majd négy évtize­det dolgozott a bőrgyárban, most nyug­díjas. A munkást, a munkásosztályt a nagyvároshoz kapcsolva képzeli el az ember, ám volt és van egy olyan rétege is ennek az osztálynak, amely faluban, közvetlenül paraszti környezetben élt s él, sőt, a földmunkához is éppúgy ért. mint a gyáron belülihez. Ehhez a ré­teghez tartozott Beck János. Most öreg korában sem a szabványos munkás­nyugdíjas. Kertészkedik háza körül. Közben persze érzi a bőrgyár minden leheletét. hallja hangját, hiszen a föld­rajzi közelség egyébként sem engedi feledni ezt a lüktető technikai monstru­mot. Minden gyári szusszanás a fiatal évek munkás, küzdelmes éveire emlé­keztet. A régi időket sugallja a nádas-zsup­pos ház szúette gerendája, s a környék törökkori mondája. E szerint errefelé futottak a törökök, amikor Buda-vár felszabadítása után fokozatosan az or­szág más részeit is megtisztították a tö­röktől És a régi időket idézi az is, amit az idős bőrgyári nyugdijás fia, Beck Zoltán mesélt: — Véres harc folyt ezen a részen negyvennégy késő őszén. Napokon ke­resztül ágyúzás, puskaropogás, sebesült- hörgés ... Mi meg néha azt sem tudtuk, hogy még a német megszállók uralják-e a Könyök utcát, vagy már a szovjetek. A német nagy erővel védekezett Simon- tornyánál, meg tőlünk északra, észak­nyugatra. Többször visszanyomták a szovjet erőket, de végül végleg eltűnt e vidékről a német ármádia. * A Tiszántúlon, Békés megyében kötet jelent meg A mi időnk címmel. Már a borítólap tudtul adja, hogy ez a békés­csabai írók antológiája. Tíz fiatal író mutatkozik be e kötetben műveivel. A névsorban első Beck Zoltán művét a következő szöveggel vezeti be a szer­kesztő: „1934-ben született Simontor- nyán. Községéből és Gyönkről. ahol a gimnáziumot végezte, sok élményt ho­zott magával. A szegedi egyetemi évek után az orosházi Táncsics gimnázium tanára volt hat évig. A tanítás mellett a néprajz volt rogy szerelme. 1963-ban a békéscsabai Munkácsy Mihály Mú­zeum néprajzos muzeológusa lett. Napi munkája mellett néha a Múzsa is meg­környékezi, és — vallomása szerint — ilyenkor Írni kell. A miniatűr műfajo­kat kedveli, de szeretne bizonyos meg­nyugvások után eljutni majd az epiku- sabb fokra.” A mi időnk Simontornyáról nézve Beck Zoltán elbeszélésének a címe: „Kétségek közt”. Ez is a régmúlt ese­ményeket idézi. Annak a bizonyos ne­gyedszázaddal ezelőtti ősznek a simon- tornyai hangulatát örökítette meg ben­ne. önmagát, családját, szomszédait, is­merőseit, rokonait, Simontornya akkor kishitű embersokaságát. Az elbeszélés fényesen berendezett, modern városi lakásban készült. Beck tanár úr orosházi szolgálati lakásában. Valami különös érzés lett úrrá a tanár úron, A pompás kényelem közepette képzeletben elkalandozott a Tolna me­gyei falucska zeg-zugos utcájába, ész­revétlenül bekopogtatott a szülői ház parányi ablakocskáján: — Megjöttem, édesanyám, itt vagyok, édesapám. És úgy érezte, hogy most írni kell... Jrt. „A szőlőhegy máskor ilyentájt csupa vidám gondtalanság. Most azonban rán­cos, gondterhelt még annak a néhány embernek a homloka is, aki kisétál a pincéhez... Mint távoli mennydörgés, hetek óta hallatszik az ágyúzás, egyre közelebbről. Mondják, hogy a Dunánál vannak már a harcok. Az pedig nincs több ide negyven-ötven kilométernél. Lehet, hogy csak napok kérdése, és ideér a front. Attól pedig mindenki fél. Mindenki menekül. Menekülne. Mert a szekérsorok nem haladnak. Olyan nagy a zsúfoltság, hogy az amúgy is nagy bajban sokszor még össze is vere­kednek a túlfeszített idegzetű emberek. Vig Jánosék készülődnek. Ahogyan másoktól tanulták, az elmenekülés előtt eldugják, elássák azt a holmit, amit nem vihetnek magukkal. Amint mindent elintéztek, még egy­szer körülsétálták a szőlőt. Minden vá­gótól, minden sortól, minden gyümölcs­fától külön elbúcsúztak. Hiszep minden szálvessző, minden egyes faág jó isme­rős volt. Jó barát, segítőtárs az élet­ben ... A gazda, Víg János nem zárig be a présház ajtaját, mint természetes lett volna. Nehogy feltörjék. Azzal is csak több gond lenne, ha majd visszajön­nek. Mert úgy készülnek el, hogy vissza akarnak jönni... összepakolnak, de útra kelni már nincs lelkierejük. Maradnák. Idézzük ismét az elbeszélés egyes részleteit: A németek... a hidat aláaknázták, minden pillanatban a levegőbe repül­het. A község népe nyüzsög. Mindenki batyuval a hátán jön-megy. Ideges, fá­radt öreg és fiatal. Mindenki fél. Az oroszokról csak rosszat hallották. A pince ablaka megvilágosodott, vib­ráló fény szűrődött be a'földön alvókra." Először Víg János nézett föl. Ahogy ki­tekintett, a falu felől hatalmas tüzet látott. Halitan felkeltette feleségét, só­gorát és kiment a pince elé. — A gyár — mondták egyszerre visszafojtott kiáltással. A gyár égett. A kivonuló németek gyújtották föl. — Gyere oltani! — mondta Víg, de azonnal rájött maga is. hogy amúgy is hiába lenne. Miközben elkeseredett arc­vonásain végigszaladtak kicsorduló könnyei, arról kezdett gondolkozni, hogy most mi lesz a családdal. Meri a gyár jelentette a megélhetést. Ha szű­kösen is, abból a keresetből tartotta el a családját. De nemcsak 6, a falu leg­több embere így volt. És most tehetet­lenségre kárhoztatva nézi a pusztulást. Pedig a gyárra ezután is szükség len­ne.. . Gondolatait és az éjszaka csend­jét iszonyatos dörrenés zavarta meg. Az égő gyár fényénél látni lehetett, hogyan emelkedik a magasba a híd, hogy az­tán kettészakadva a folyóba zuhanjon. Német katonák jelennek meg a félénk emberekkel zsúfolt pincében. Az egyik­ről azonban kiderült hogy csak a ru­hája német — egyébként szovjet par­tizán, hírszerző. Nemsokára tolmácsa is akad a simontomyaiak közt, s a bi­zalmatlanság légkörét fokozatosan fel­váltja a remény. Egy új élet reménye. Az új életből aztán az akkor még gyermeknyi gyer­mek Beck Zoltánnak is bőven jutott. BŐD A FERENC Jubileumi műszakok |7gy hónappal ezelőtt tet­■^lék közzé a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága és a Hazafi­as Népfront Országos Tanácsa felhívását, amely hazánk fel- szabadulása huszonötödik év­fordulójának méltó megün­neplésére hívja fel az egész magyar népet. „A nemzet minden igaz fia vállaljon többet, és dolgozzék odaadás­sal, teljes erejével feladata­ink megvalósításáért. Minden­hol, ahol lehetséges, szervez­zenek munkaversenyt, tegye­nek felajánlást az ünnep tisz­teletére. ’ A felhívás nyomán szerte az országban, gyárakban ter­melőszövetkezetekben, intéz­ményekben megkezdődött a ju­bileumi munkaverseny, ame­lyek célja az önzetlen többet- adás a hazának és az egész nép javára. Ez azonban nem­csak a hónapokat felölelő ju­bileumi munkaversenyekben juthat és jut kifejezésre. Szin­te naponta kapunk hírt arról, hogy ez a város vagy az a község hogyan készül felsza- badu’ásánalc méltó megünnep­lésére. Nemcsak látványos rendezvényekkel, hanem első­sorban több és jobb munká­val. E cél érdekében egyre több üzemben, termelőszövet­kezetben rendeznek jubile­umi műszakot az illető város vagy község felszabadu'ásának hetében. Munkacsapatok, bri gádok vagy egész üzemrészek vállalják, hogy egy héten vagy akár csali néhány napon át többet adjanak, többet vé­gezzenek a szokásosnál Tátszólag nem világren­■“^gető dolog, ha egy ter­melőszövetkezet munkacsapa­ta vagy gyári brigád egy na­pig, háromig vagy éppet ha­tig többet vállal magára a megszokottnál. A termelőszö­vetkezet, a gyár ezeknek a néhány napig tartó feszítet­tebb munkavégzéseknek az eredményeképpen csak sze­rény mértékben jut előbbre, de sok kicsi sokra megy. együttesen az ország már na­gyon sokat gyarapodhat a n£p- pok többletmunkájából is. Az összeredmény milliókkal vagy tán még milliárdokkal is mér­hető. Ugyanakkor a jubileumi műszakok megrendezése jó al­kalmat biztosíthat arra is, hogy felszabaduljanak a mély­ben rejlő alkotó energiák; hogy aktivizálódjanak a gyá­rak, termelőszövetkezetek, in­tézmények dolgozói, a váro­sok és falvak lakói. Egy meg­határozott munka idő előtti el­végzése a gyárban vagy egy utca kicsinosítása, egy járda soron kívüli megépítése a fa­luban, éppúgy beleillik a ju­bileumi műszak fogal­mába, mint például egy ter­melőszövetkezetben az őszi munkák a határidőnél korábbi szakszerű elvégzése. \T itathatatlan tény — aki T járja a városokat és fal­vakat, tudja— hogy ezeknek a napoknak és heteknek az egyik legfőbb beszédtémáját minde­nütt a huszonöt esztendővel ezelőtti események alkotják Spontánul idézik az emberek azoknak a mozgalmas napok­nak az emlékeit: hol, mikor, mi történt. És ezekből az em­lékidéző beszélgetésekből az is kitűnik, mekkorát válto­zott a világ az eltelt negyed­század alatt. Azoknak az em­bereknek a munkája változ­tatta meg, akik ma is készek többet tenni mindannyiunk még szebb és gazdagabb hol­napjáért. P- Pv „

Next

/
Oldalképek
Tartalom