Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-02 / 255. szám
Mehi'v SaeksE Egyetemi Korr Péc-ps a. í *Wu,. Világ proletárjai egyesüljetek? NÉPÚJSÁG j A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJjTl XIX. évfolyam, 255. szám. ARA: 1.20 FORINT Vasárnap, 1969. november 2. A nagyhatalmak és as ENSZ szerepe Husszein parlamenti beszéde Szombaton délelőtt Amman- ban megnyílt a Jordániái parlament új ülésszaka. Megnyitó beszédében Husszein király azzal vádolta Izraelt, hogy „egyidejűleg akar új területekhez jutni és a békét kieszközölni a maga számára. Ismételjük azonban — hangoztatta az uralkodó —, amennyiben Izrael békét akar, nem juthat területekhez, amennyiben viszont területeket akar, nem élhet békében”. Foglalkozott Husszein a nagyhatalmak és az ENSZ szerepével is. Kijelentette, hogy Izrael mindig is az Egyesült Államok pénzügyi, politikai és katonai támogatásától függött, s emiatt a négy nagyhatalomnak a közel-keleti válság politikai rendezését célzó tárgyalásaikon alapvető ellentétekkel kell szembenézniök. Világossá vált ezenkívül —* tette hozzá —, hogy az ENSZ nem bizonyult hatékony eszköznek saját határozatainak végreha j tásában. Az izraeli agresszió sikerének okát — mondotta ezután Husszein — az arab egységes front hiányában kell keresni. Az uralkodó ismét hangoztatta egy arab csúcstalálkozó ösz- szehívásának szükségességét, új, egységes politika kidolgozása érdekében. Ami a közel-keleti válság megoldásának módozatait illeti, a jordániai uralkodó leszögezte, hogy „Jordánia elfogadta a béke útját, azonban olyan ellenséggel találja magát szemben, amely elveti a békés módszereket. Nem fogunk habozni, hogy a felszabadítás útját válasszuk, bármilyen hosz- szú ideig is tartson ez, és bármilyen nehéz is legyen” — hangoztatta Husszein. A Tolna megyei újabb Mezőgazdasági gépbemutató színhelye volt pénteken a hartai Lenin Tsz egyik táblája. Az esemény azért érdekes Tolna megye számára, mert a mezőgazdasági gépgyárak, gépjavító vállálatok új gyártmányai mellett felvonultak a megyei mezőgazdasági gépjavító vállalat új, már nagyobb sorozatban gyártott és még fejlesztés alatt álló gépei is. A mintegy kétszáz résztvevő — tudományos intézetek, a mező- gazdasági gépkereskedelemmel foglalkozó vállalatok, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek képviselői, vezetői — között a megyénket képviselő szakemberek között ott volt Tolnai Ferenc, a megyei párt- bizottság titkára is. A megyei gépjavító vállalat bemutatott gépei kifogástalanul működtek, vizsgáztak, különösen a hat sort fejelő, kiszedő és felrakó cukorrépagépsor. A jelenlévők úgy nyilatkoztak: ez a gép a cukorrépa-termesztés jövőbeni gépe, teljesítménye mindenben megfelel a korszerűség követelményeinek. mezőgépgyártás sikere A szénabetakarítás új, nagyteljesítményű gépeként mutatta be a vállalat a rotációs fűkaszát, a mezőgazdasági szakemberek által eddig hiányolt szársértővel kiegészítve. A két Tolna megyei gép munkáját kitűnően egészítette ki a hódmezővásárhelyi gépjavító rend- felszedős pótkocsija. Végül, az előbbi gépekhez hasonló sikerrel mutatkozott be az őszi vetés-előkészítés korábban hiányzó gépe, a hengerborona, — ebből már több százat gyártott a tamási javítóállomás —, ’amely ekével kapcsolva olyan talajmunkát végez, hogy az mindenben megfelel a szakszerű vetőágykészítés követelményeinek. A bemutatott gépet a hartai szövetkezet nyomban meg. is vásárolta. A bemutatót konzultáció követte, amelyen a jelenlévők egyöntetű elismeréssel nyilatkoztak a 'tolna megyei új gyártmányokról, — most már a vállalaton és a forgalmazást végző kereskedemen múlik, hogy mikor, és milyen meny- nyiségben jutnak el a mező- gazdasági üzemekbe. 200 éyes Szombaton az Iparművészeti Múzeum kupolacsarnokában dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter nyitotta meg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem 200 éves fennállása alkalmából rendezett jubiláns kiállítást. A kiállítás gazdag anyaga dokumentálja, hogy hazánkban jött létre a világon elsőnek fogászati klinika Árkövy József professzor vezetésével, Krom- pecher Ödön írta le elsőnek a Egyetértésre lehet jutni A prágai nyilatkozat visszhangja A finn külügyminisztérium péntek este közleményben foglalkozott a Varsói Szerződéshez tartozó országok külügyminiszterei által Prágában tartott tanácskozással. Ez hangoztatja: a Prágában nyilvánosságra hozott közlemény arról tanúskodik, hogy a szocialista országok állandóan szívükön viselik az összeurópai biztonsági értekezlet összehívását. A finn közlemény megelégedését fejez ki azért, hogy a Prágában kiadott záróközlemény méltatja a finn kormány tevékenységét a biztonsági értekezlet összehívása érdekében, majd kijelenti, meggyőződése, hogy gondos előkészítés eredményeként megfelelő fokú egyetértésre lehet jutni az értekezlet helyéről, időpontjáról, részvevőiről és napirendjéről. Ottawában élénk visszhangot keltett a varsói országok külügyminisztereinek az az indítványa, hogy a közeljövőben hívják össze az összeurópai biztonsági értekezletet. A kanadai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy tekintettel a kelet-nyugati feszültség csökkentésének lehetőségére, Kanada mindig is helyeselte az ilyen értekezlet összehívását. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter legutóbbi ottawai látogatása során a biztonság kérdéséről hosszasan tanácskoztak. A külügyminisztérium szóvivője utalt arra is, hogy Kanada ez elmúlt évben NATO- beli szövetségeseit arra sürgette, hogy tegyenek pozitív lépéseket a kelet-nyugati feszültség csökkentése céljából. A kanadai kormány — folytatta — e kérdést fel kívánja vetni a NATO-országok képviselőinek november 5-én és 6-án Brüsszelben tartandó értekezletén — amely megelőzi a NATO miniszteri tanácsának decemberi értekezletét — és kérni fogja, hogy NATO- beli szövetségesei járuljanak hozzá az európai biztonsági értekezlet megtartásához. A Varsói Szerződés államai külügyminiszteri konferenciájának határozataival kapcsolatban Ahlers, a bonni kormány szóvivője kijelentette: az NSZK kormánya a prágai nyilatkozatot gondosan tanulmányozni fogja és megvitatja szövetségeseivel. Ahlers hozzáfűzte: a prágai nyilatkozat nem zárja ki, hogy a bonni kormány javaslatai alapján hamarosan kétoldalú tárgyalásokat kezdjenek az erőszakról való lemondásról. Ezzel kapcsolatos szerződések kötése fontos lépés lenne egy európai . biztonsági értekelet felé. P* tanácsolt értekezlete Szekszárdim Doszkocs János kollégiumi igazgató köszöntötte tegnap délelőtt a Kadarka utcai kollégiumban megjelent kollégiumi diáktanácsok vezetőit és tagjait. A nyolcvan díákta- nácstag és vezető Dombóvárról. Bomyhádról. Gyönkről, Makóról és Kecskemétről, no és természetesen Szekszárdiból érkezett a tanácskozásra. A délelőtti órákban három referátum hangzott el, amelyeket a résztvevők megvitattak. Beszélgettek a diáktanácsok munkájáról és feladatairól, a vegyes kollégiumok előnyeiről és speciális tennivalóiról. Elhangzott egy időszerű kül- és belpolitikai tájékoztató is. A tanácskozás résztvevői közös ebéden vettek részt, majd a délutáni órákban megismerkedtek Szekszárd nevezetességeivel, ellátogattak a Béri Balogh Ádám Múzeumba. Az esti órákban a vacsora után kötetlen klubfoglalkozással zárult a kollégiumi diáktanácskozás programja. 25 milliárdos katonai megrendelés A száz legnagyobb amerikai vállalat együttesen több mint 25 milliárd dollár értékű katonai megrendelést kapott az idei költségvetési évben a Pentagontól. A legnagyobb egyedi szállító a Lockheed repülőgép- gyár. A több mint kémilliár- dos katonai program keretében a gyár óriási sugárhajtású szállítógépeket és Poseidon típusú, víz alól kilőhető rakétákat készít a fegyveres erők számára. A General Electric, amelynek vállalatainál a dolgozók egyébként a hét elején léptek sztrájkba, 1,6 milliárd dollár értékben szállít repülőgép-hajtóműveket és elektronikus berendezéseket a Budapesti Orvostudományi Egyetem basalsejtes rákot, máig alapvető fontosságú munkájában. Alexander Béla írta az első nagyszabású monográfiát röntgenfelvételek alapján a magzati csontfejlődésről. Hőgyes Endre professzor pedig tíz nappal Röntgen felfedezésének publikálása után már röntgenképet készített Eötvös Loránd kezéről. A kiállítás egy hónapig marad nyitva. A Kaposvári Cukorgyárban Nem ítéli egyelni ? — A gyár fizeti a gép árúnak felét — Szerződés hosszú időre Pénteken Baranya, Somogy és Tolna megye cukorrépa-termesztő szövetkezeteinek vezetői és a területi tsz-szövetsé- gek illetékes munkatársai a Kaposvári Cukorgyárba látogattak és a gyár vezetőivel megbeszélték a cukorrépa-termesztés gondjait, jövőjét. A szeptemberben 75. évét „ünneplő” gyár vezetői tájékoztatást adtak a jelenlegi helyzetről és olyan irányú törekvéseikről, amelyek á cukorrépa-termesztés nehéz munkáinak gépesítését, illetve az ilyen munkák megszüntetését célozzák. Ismeretes, hogy az egyik legnehezebb mezei munka a répaegyelés. Részben nemesítéssel, részben pedig technikai módszerek eredményeként már bizonyos részét szinte kizárólag géppel művelik a cukorrépa-területnek. A nemesítést a Sopronhor- pácsi Kísérleti Intézetben végezték: előállítottak örökletesen egymagvú (monogerm) répafajtát, tehát olyant, amelynek magvából csak egy szál növény kel ki. Szemenként vető géppel elérhető, hogy a répaföldön teljesen mellőzhető az egyelés, hiszen a növények megközelítő pontossággal a megfelelő számban és távolságra vannak egymástól. Mivel azonban az egymagvú réoafajla lassan szaporítható, időleges megoldásként alkalmazzák a répamag koptatását is, hogy a nagy maggomoly több darabra hulljon szét, s ezáltal a benne lévő mag- vacskák is eltávolodjanak egymástól. Vegyszeres gyomirtás is történt már a gyár körzetében, az idén mintegy 1100 holdon. A cukorépa gyomirtása még nem tökéletesen megoldott, mert a jelenlegi vegyszer csak megfelelő csapadék esetén hat kellőképpen. A gyár igyekszik megoldani a gyorsabb rakodást, a vasútállomásokon, illetve a lerakást a gyár területén. Bemutatták a tanácskozás részvevőinek egy szovjet gyártmányú rendkívül praktikus, hatalmas gép munkáját: a teherautó, vagy a traktoros vontató pótkocsija rááll a gép megemelhető „hídjára”, hidraulikus szerkezet megbillenti a járművet és abból, mivel a hátsó oldallapot leengedték, pillanatok alatt lecsúszik a répa. tehát kész a lerakodás. A gép ezután futószalagon viszi a répát a prizmához, közben, lepörgeti róla a föld nagyobb részét. A földet' összegyűjti és miután a teherkocsi vagy a vontató pótkocsija legördül a hídról, ebbe engedik a földet. A viták, hogy hány százalékot vonhatnak le a répa súlyából a földesség miatt, ezáltal elkerülhetők. A tanácskozáson a gyár vezetői felajánlották a tsz-eknek: vásároljanak közösen néhány ilyen gépet, azokra az állomásokra, ahova nagy mennyiségű cukorrépa gyűlik össze minden idényben. A gép érának felét a gyár fizeti és kizárólag a szövetkezetek tulajdona lesz a rakodást hallatlanul meggyorsító hatalmas és garantáltan tartós gép. Egyebek között Báli Zoltán, a bátaszéki Búzakalász Tsz elnöke üdvözölte ezt az ajánlatot, mert a vasútállomásokon való sok várakozás, a lassú rakodás az egyik fő oka annak, hogy a cukorrépa-termesztés kevésbé gazdaságos, mint más ipari növények termesztése. A másik okként a munkaigényességet jelölte meg Báli Zoltán, de a már említett törekvés a vegyszeres gyomirtásra és az egyelés megszüntetésére, alapvetően megváltoztatják a cukorrépa- termesztés munkaigényességét. Soha nem látott nagy termést takarítanak be az idén a gyár körzetéből: holdanként 200 mázsánál többet Baranya, Somogy, Tolna és Bács-kis- kun megye gazdaságaiból átlagosan. A gyár a termelés biztonsága érdekében sok évre szóló szerződést akar kötni a termelőkkel. G. J.