Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-13 / 263. szám
Ezek a mai fiatalok... trat óra lesz néhány perc ■“ múlva. Hajnali ködös szürkeség nehezedik a pécsi MÁVAUT-állojnásra. A beálló busz oldalán csak közelről tudom elolvasni a feliratot: Pécs —Pécsvárad—Bonyhád—Szek- szárd. Sokan szállnak fel. Megtelik a busz. Egy magas, barna fiatalember bóbiskol az egyik ülésen, öltözéke feltűnően modem: piros garbó, hosszú, enyhén svejfolt zakó, csinos mokaszin. Egy kislány megbökj barátnőjét, s a fiúra mutat: „Ez is tudja mitől döglik a légy.” Nevetnek. A fiú pedig talán már álmodik is... Egy középkorú, jól öltözött, kifestett hölgy — neki nem jutott ülőhely — oldalba tuszkolja a fiút, s hangosan megjegyzi: „Ezek a mai fiatalok”. Megjegyzését néhá- nyan helyeslő, néhányan nemtetsző fejcsóválással fogadják. A fiú felocsúdik, feláll. A hölgy diadalmas mosollyal helyezkedik el. A fiú állva bóbiskol tovább. Keze lazán tapad az üléshez. Néha elengedi. Kérges tenyerén friss vérhólyagok ékeskednek. — Vagont raktam ki az éjjel. Kell a pénz. Mindig így van. Nappal tanulok, este, vagy gyakran éjjel melózck. Hol vagonkirakodás, hol culá- gerkedés, esetleg az Állami Biztosító. Az utóbbi már ínyencségnek számít, Amikor ott kapok munkát, úgy érzem, hogy vasárnap van. Persze kellenek a hétköznapok is. Jó valakiért dolgozni, ez megkönnyíti a munkát. R obog az autóbusz, fárasztó az utazás még egy-egy alkalommal Is. Hát még naponta megtenni a Pécs —Szekszárd távot. Nem leányálom. A fiú utolsó éves hallgatója a Palánki Felsőfokú Mező- gazdasági Technikumnak. Huszonnégy éves. Kevesebbnek látszik. Két éve nős. Ezért nem kollégista. — Korán nősültem. — Nagy barna szemei köré a nevetés ráncai sokasodnak. — Mielőbb szeretnénk gyereket. Fiút! Még én is fiatal leszek és együtt megyünk a Nádorba a lányokat nézni... Persze csak úgy... Alig tud ja szemét nyitva tartani. Eddig már kétszer nyúlt zsebébe a cigiért, de visszacsúsztatta. A buszban nem lehet dohányozni. Pedig az ébren tartaná. — Édesapán nyugdíjas. Későn nősült. Háború, hadifogság, meg minden. Kár! Segít bennünket, de nincs képem elfogadni a nyugdíjból. Inkább melózok, ha tanulni akarok. Várom, hogy végezzek. Szeretem a mezőgazdaságot. A növényeket is úgy, mint a gyerekeket: nőnek, fejlődnek, termést hoznak. B onyhád. Leszáll. Rágyújt. Mélyeket slukkol. Soká tartja magában a füstöt. Az az érzésem, hogy megrágja. Amikor ismét elindul a busz, tankönyvet vesz elő. Azt mondja, az úton mindig tanul. „Ez is idő* nem?” Szekszárdon elbúcsúzunk. Kézfogása markáns. Hosszan nézek utána, s akaratlanul nekem is az jut eszembe — persze más hangsúllyal — „ezek a mai fiatalok”. (horvátb) Több száz lóerő — és I A tavasz óta aLaposfn 1 megváltozott a táj képe. A korábbi lapos, sást, csádét termő rétet ősi nyugalmában sok lóerős gépek zavarták meg, szaggatták fel a felszínt, árkokat vájtak, dombokat emeltek az alant rejtőző értékes anyagból, a tőzegből. Nem csupán a talajt szaggatták fel; megszakították a természet több ezer éves folyamatát. Az ember visszaveszi azt, amit a természet elrabolt hajdan.. . A csapadék a völgy hajdani dús növényzetére hosszú évszázadokon át hordta a környező dombokról az értékes termőtalajt, és ezt szerzi most vissza az ember, hogy többet termeljen az egyre silányabbá váló dombokon. Az egy évvel ezelőtt megkezdődött kutatás eredményeként a megyei talajerő- gazdálkodási vállalat itt, Paradicsompuszta közelében kitűnő tápértékü, 30 centi és három méter közt változó vastagságú tőzegréteget tárt fel. Sok millió forint értékű tőzeget, amellyel a környékbeli termelőszövetkezetek rendkívül intenzív talajjavítást végezhetnek. A májusban megnyitott t6zegbánya — hetven holdra kiterjedő területről — anyaga mintegy tizenötezer hold féljavításához elegendő. A bonyhádi Petőfi Tsz az előző években már termelt ki innen tőzeget — a feljavított területen egy-egy holdon nyolc mázsával több kukoricát termeltek. — Jelenleg hétszáz vagon tőzeg vár elszállításra — utalt a tőzeghegyekre Posta Miklós szaktechnikus, műszaki vezető. — Előre depóztuk, hogy a víztartalom csökkenjen, hogy kevesebb vizet kelljen szállítani. A kitermelt anyag víztartalma aránylag magas. Meglepő volt, hogy az utóbbi, rendkívül száraz hónapok ellenére is milyen magas a talajvíz szintje. Egy ásónyomnyi mélységben már víz van. A sok mázsás kotrógépek alá vastag gerendákból „párnát” kellett készíteni, máskülönben saját súlyuktól a talajba süllyedtek volna. A természet nem adja könnyen az értékeit... És mintha csak minden ösz- szeesküdött volna... Az ácskapcsokkal összefogott geren- dakötegeket tovább vontató Szuper Zetor egyik hátsó kereke egy elkallódott ácskapcsot „szedett” fel. Bosszankodhatott, izzadhatott a traktoros, amíg a defektet megszerelte. .. — Több száz méter hosszú vízlevezető árkot kellett húznunk, hogy a talajvízszintet csökkentsük — mondotta Posta Miklós. — Mégis, az ároktól ötven-száz méterre már ismét egészen fent van a víz. Ezért nem is tudjuk elegyengetni a munkagödrökbe visz- szadobatott fedőrétegét. — No, és mennyire kelendő a tőzeg? — Nincs különösebb gond az értékesítéssel — mondja Reményi Rezső, aki az értékesítést, a szállításokat intézi. — Május óta 1750 vagonnal ment el. Most, Ősszel csökkent a szállítás üteme, ez teljesen érthető is, hiszen a termelő- szövetkezetek gépparkja az őszi betakarításban, az őszi munkákban volt lekötve. November közepe után — úgy számítjuk —, nagyobb erővel megindul a szállítás. Ha kell, beállítunk egy rakodógépet, hogy gyorsabban menjen a munka. És, ha kell, a vállalat a saját szállító járműveivel is besegít, amint ezt már megtettük az apafhantiaknak. — Hány termelőszövetkezet vásárolja a tőzeget? — A legnagyobb mennyiséget — ezer vagonnál többet — a bonyhádi Petőfi. Hasonló a megkötött szerződés alapján a Gerjeni Állami Gazdaság igénye. ötszáz vagon a Zengőaljai Állami Gazdaságé. De nagyobb tételben igényelt a bonyhádi Ezüstkalász, az apar- hanti, az izményi, a teveli, a kétyi, a kisdorogi, a kakasdi, a sióagárdi, a medinai, a szed- resi, a decsi, az őcsényi, a mö- zsi, a várdombi és a szekszárdi szövetkezetek közül a Jó- reménység és a Garay. Hetven vagon kész, tőzeges trágyát szállítottunk a dunaújvárosi egy ló... kertészeti vállalatnak. A folyamatos szállításnak nem lehet más akadálya ezután, csak a sár... Más ellenségünk nem lesz, csak az esőzés. (Amely azóta, úgy látszik, valóban beköszöntött). I És az esőzés nem, 1 csupán a szállítást akadályozza, hanem a kitermelést végző, tízegynéhány tagú brigád munkáját is. Nyáridőben ideális volt a munka, vagy legalábbis a könnyebb oldaláról fogták fel a dolgokat. Irodának, alkalmi társalgónak megfelelt a kiselejtezett autóbusz, öltözőnek, étkezőnek az eredetileg garázsnak készített fabarakk. — Nagyon tudnánk őrülni egy lakályosabb, komfortosabb lakókocsinak. Még akkor is, ha lent, a halásztanyán berendezett munkásszállás várja azokat, akik nem járnak naponta haza... Mert ki autóbusszal, ki motorral jár haza műszak után. Rafajlovics Elek csak a hét végén jár haza Medinára. Az autóbusziroda mellett nádból összeeszkábált fészer áll, benne meg Rafajlovics Elek lova. Hét végén, hét elején a tavasz óta, mindig lóháton tette meg az utat Paradicsompuszta és Medina között. Furcsa paradoxon : szerelő lóháton... I A tőzeg iránt tehát I ........— r nagy m ost az igény. De mi lesz később? — Ha a hetvenholdas terület kimerül, lesz mellette újabb. A múltkor itt voltak Budapestről, a kutatóintézettől. A patakon túl végeztünk kutatófúrásokat. Van tőzeg ott is, csak másfél-két méteres fedőréteg alatt. Az volt a mi véleményünk, hogy ott már nem gazdaságos a kitermelés. Hogy mit mondtak erre a kutató- intézet munkatársai ? Lenne csak az Alföldön ez a tőzegréteg. .. Akár két kézzel is elhordanák ■ róla a földet... Pedig nem kell az Alföldre menni. Van még Tolnában is éppen elég, feljavításra váró termőföld. BI. Folyik a vadkárok felmérése A vadkárbecslést a termelőszövetkezetek vezetői nem szeretik elsietni, mert a töretlen kukoricában néhány nap alatt is nőhet a letaposott, elpusztított takarmányveszteség. Ennek ellenére a károk felmérése megkezdődött, s tart a betakarítás végéig. Tolna megye mezőgazdasága sajnos az idén is megérzi, hogy egy idő óta az erdők vadeltartó képességét meghaladja a nagyvadak száma. A közös gazdaságok szakemberei olykor túlzásokra ragadtatják magukat, és olyan megoldásokat sürgetnek, amely népgazdasági szempontból újból csak káros lenne. Az azonban tény, hogy a vadkár Tolna megyében évről évre nő. A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán lévő jegyzőkönyvek tanúsága szerint egy-két év óta — így az idén is —, olyan területekről is jelentenek vadkárt, ahol ez korábban ismeretlen volt. így például Ten- gelic, Medina és Kölesd községekből, ahol néhány évvel ezelőtt egyáltalán nem fordult elő. A Fornádi Állami Gazdaság kukoricásaiban is bőgtek a szarvasok, holott ez a terület három évvel ezelőtt még immunis volt. Általános vélemény, hogy a megyében a nagyvadállomány túlságosan elszaporodott, az apróvadas területeken is megjelentek a szarvasok, a Vaddisznók és bizony tetemes károkat okoznak. A mezőgazdászokat legfeljebb az vigasztalhatja, hogy a károk mérséklésére átfogó, országos intézkedések történnek. Tolna megyében például most folyik annak a felmérése, hogy egy-egy területen mennyi és milyen vad tartható. Továbbá annak a megállapítása, hogy hol, milyen mértékben kell csökkenteni, tehát kilőni a nagyvadat. A felmérést az erdőrendezőség végzi, a megyei tanács vb. szákigazgatási szerve közreműködésével. Húsz esztendő a telepen A Pécs-izekizárdi TÜZÉP duna- " földvári telepe, méretei szerint, se az országos, se a világ színvonalat nem közelítheti meg a tüzelő- és építőanyag-kereskedelem sokakat érintő területén. Húsz esztendővel ezelőtt a valamikori Hitelbank fatelepe volt. Aztán a székesfehérvári TÜZÉP kezelésébe került, amely a telep élére természetesen vezetőt állított. A vezető, Sípos Lajos, ekkor került ide, negyvenéves fejjel, és azóta is itt van. Pontosabban lesz, ez év decemberéig. Akkor megy nyugdíjba. — Pedig, amikor ide kerültem, akadt aki azt mondta, hogy egy negyed kiló sót sem fogok megenni a vállalatnál, — mondja mosolygósán csillogó szemmel. — Többet megettem. Aztán hozzáteszi: — Persze, szeretem az erősen sózott ételeket! Nemcsak ezt. A munkát is. Ezelőtt húsz évvel a telep havi forgalma háromszázezer forint körül járt. Ma egymillió. Itt húsz év alatt egy étién fillér leltárhiány sem fordult elő. Üzemi baleset (egy héten belül gyógyuló) egyetlen egy. Sipos Lajos telepvezetői irodájának falát tizenhárom bekeretezett oklevél díszíti, otthonában pedig sorba rakva őrzi az „Élenjáró kereskedelmi dolgozó”, a „Szakma kiváló dolgozója”, a ,.Belkereskedelem kiváló dolgozója’’ kitüntetéseket és a Munkaérdemrend tavain megkapott bronz fokozatát. A nyugdíjba készülő két évtizedes pályafutásának olyan szép elismerését és emlékeit jelentik ezek, hogy óhatatlan a kérdés: — Honnan indult? — Innen, Dunaföldvárról. Székesfehérváron érettségiztem, majd a Székesfehérvári Községi Takarékpénztárnál lettem tisztviselő. Ezután kerültem Pomázra a Springer-cég fatelepére, majd ugyanezek fiókját ' vezettem Szentendrén. Később hazajöttem Duna- földvárra, maszeknek. Az is voltam, egészen az államosításig, vagyis 1949-ig. A sófogyasztásra vonatkozó. két évtizedes becsületes munkával és a felsorolt elismerésekkel, sokszorosan megcáfolt megjegyzés ennek volt köszönhető. — Húsz esztendő leltárhiány nélkül nem akármekkora teljesítmény. Hogyan sikerült? Vállvonás: — Kérem, én minden áruszállításnál, minden esetben, elejétől végig ott voltam. Talán ennyi az egész. Nem egészen. A dunaföldvárj telep három ízben nyerte el a „kiváló" címet. amiben természetesen a munkatársaknak is bő részük van. — Egyikük húszévi szolgálat után ment nyugdíjba. A kartársnő, itt a szomszéd szobában, tizennyolc éve dolgozik a vállalatnál. egy másik munkatársam tizenkét éve. Nyolcadik éve szocialista brigádban, ami ugyancsak a telepvezető kezdeményezésére jött létre. Most a „régiekkel” együtt az aranykoszorvs törzsgirda- jelvény tulajdonosai. Végigjárjuk a telepet. Katonás rend mindenhol. A különböző fűrészelt áruk halmaiban, minden egyes darab szélén elütő színű festékpont jelzi az első és másodosztályú minőséget. — Ezt a vevő is látja, ha hátat fordítanék az árukiadásnak, altkor sem lehetne becsapni őket. — Hiánycikk? — Természetesen volt és van. Mi azt adjuk el, amit kapunk. De az áruválaszték bővült. Húsz év óta szinte felmérhetetlenül sokat is. Két évtized távolára a kívülállónak nem egykönnyű visszagondolni. A telep vezetőjének sem mindig, hiszen a kereskedelem folyamatos munka és mindig új feladatokat, problémákat hoz. — Nehéz lesz hozzászokni a híjához, ha majd kikerülök innen. A megjegyzés enyhe rezignáltsága némi bánatra vall. A két évtizeddel ezelőtt született fiúgyerekek ma már túl vannak a katono.koron. A telep Sipos Lajosnak nemcsak a TÜZÉP-tábla mögött elterülő ingatlant jelentette, hanem a munkahelyét, a nap legnagyobb részében az életét is. — Ezután? — Két unokám van a Pesten élő lányaimnál. Olykor lehozom őket. és eljátszom velük. Ezenkívül pedig, — ahogy mondotta — „ingyen és bérmentve” bármikor rendelkezésére áll majd utódjának, az itt szerzett két évtized tapasztalataival. (ordas)
