Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-04 / 204. szám

Három lépés A hivatásos : politikusok '**• leginkább csak alkalmi vendégként fordulnak még egy-egy szocialista brigádban, de ez igazán nem lehet akadá'-. lya a politizáló mikrocentrum kialakításának. Néhány brigád ugyan tagjai között tudhat meg parlamenti képviselőt i's, pártbizottsági és pártvezető-' ségi. tagot, szakszervezeti vagy ifjúsági vezetőt. Ezeknek a bri­gádoknak csakugyan köny- nyebb." Köztük -van • X; vagy; Y elvtárs, aki szükség esetén is­merteti, megmagyarázza; vagy ha- kell. helyére teszi mind-: azt, ami egy, ilyen; kis -közös-; ségben . szóba kerülhet, ■ vá­laszt igényelhet. De mit tehet­nek azok, akiknek nincsenek „saját termésű politikusaik?” „Ugyan kérem, ez - csak nem probléma, nálunk a politikához és a futballhoz mindenki ért” t válaszolhatnak egyesek. E megállapítást természetesen nem vehetjük komolyan, de segítség hiányán valóban nem múlhat és indokoltan hisszük, hogy nem is múlik a dolog. „Szépen néznénk ki, ha még ennyit sem nyújtanánk brigádjainknak” — fakadhat­nának ki joggal a munkahelyek pártszervezetei. De hogyan je­lentkezik a segítség, ez már nem mindig ilyen egyszerű. Kezdődik azzal, hogy az em­berek többnyire nem nagyon szívlelik az előre beprogramo­zott politizálásokat. Sók buzgó propagandistát ’ lehangol, hogy szépen, szabatosan, jó előre ki­dolgozott és tervbe foglalt té­mák iránt gyakran a szocialis­ta brigádok tagjai is érdekte­lenek. Egy-egy jobb pártnapi vagy ismeretterjesztő előadás még csak valahogy -megmoz­gatja az embereket; ' bár egy kicsit azt-egyoldalúnak tekin­tik.- Ám lenne csak közöttük as, előadó; amikor „hallgatók?- bői alkalmi előadóvá válva szinte hajba kapnak egy-egy' újságcikken, televíziós vagy. rádióripirton, ’örömmel gyöt­rődhetné meg arról, hogy ugyanazok' az emberek, akik, esetleg tisztélettudőán végig- bóbiskolják előadását most egymás szavába vágva kérdez­nék, vitáznak, jól vagy roez- szul állást foglalnak. • Eenne osak; köztük! Cehét miért nincs? Ha nem is állan­dóan— mert éhhez talán az ország összes előadója is ke­vés ideje lenne —, legalább időéként. 1 Ölyarikór,:' amikor erre is ideje-jut az előadónak, kedve és' igénye a brigádnak. Szóvalr amolyan programon kí­vüli, —• de azért' mégis rend­szeres ’ — spontán 'beszélgeté­sekre gondolok, ahol egyszer­re lehetne mindenki előadó is. meg hallgató -ís.v Szőnyegre ke­rülhetne 'itt mindén, ami az embereket érdekli, foglalkoz­tatja. A szóba jöhető' témák skálájának ez a ' rugalmas ki­tágítása persze olyan előadót kíván aki ha nem is minden­tudó, de '-lehetőleg napraké­szen tájékozott a világ; az ország, a- vállalat vagy a gaz­daság dolgairól. A pártszervezet azzal te- heti meg az első lépést, azzal kezdheti ji segítséget, ha legalább több-kevesebb rend­szerességei, gyakorlott poli­tikusokat küld, de' még jobb ha az ott dolgozók közül ne­vel a szocialista brigádoknak. Nem okvetltenül valami nagy- kaliberű fenoménekre kell gondolnunk, hanem olyan fel­készültségű emberekre, akik tájékozottságuk, műveltségük, józan politikái érzékük, vita­készségük és. bátorságuk révén képesek jó , értelemben .vett politikai hangadókká, szóvi­vőkké válni, a brigádban és a brigád körül az állandó poli­tikai1 közvéleményt kialakítani. Akár külső, akár belső ember­nek jut,éz a .szerep, .elenged­hetetlen a személyes és min­dennapos kapcsolata azokkal, akik körében pélltizálfli akar. Wem vitás, hogy ha ütőké­pes politikai szóvivő gárdát si­kerül kialakítani, akkor min­den a tájékozottságukon és tá­jékoztatásukon múlik. Ez le­het tehát a második lépése a segíteni akaró pártszeiyeze- teknek. Persze, teljesen igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy csak kellő tájékozottság esetén képesek a mélyebb, az emberek számára kevéssé is­mert összefüggések tolmácso­lására, magyarázására és mi­nősítésére. A kis- és nagy- politikában nincsenek és nem is lehetnek titkaink Egyébként is az emberek nem az állami és katonai titokra kíván­csiak, hanem azokra az eseményekre, okokra és okozatokra, amelyek körü­löttünk, vagy a nagyvilágban zajlanak, amelyek így vagy úgy hatással vannak életükre, sorsukra. ¥ me tehát a pártszerveze- tel: harmadik lehetsé­ges segítő lépése. Figyelemmel kell kísérni, hasznosítani a szocialista brigádokban és bri­gádok körül kialakuló politi­kai közvéleményt. Más szóval; választ keresni, igényelni és adni mindazokra a kérdésekre, amelyek — legyenek akár ké­nyesek akár kevésbé kénye­sek — a közvéleményt foglal­koztatják. A tapasztalatok hasznosítását illetően pedig ér­demes arra gondolniuk a párt- szervezeteknek, hogy működé- ,si területekre vonatkozó elha­tározásaiknál, közelebbi és tá­volabbi terveik kialakításainál stabil támpontot nyújthat szá­mukra a brigádok mindenről tudni akaró, mindenről állási- foglaló szocialista módon dol­gozó és politizáló közössége. A politika így termékenyíthe­ti, »színesítheti meg a szocialis­tává váló emberek életét, s az életet ígv kötheti a valóságnak megfelelően a nnlrlit-íhoz. GYERTYÁNOS ZOLTÁN Deli Vid és Demirhám párviadala Zrínyi -ünnepségek Szigetvárott A Baranyai vasárnapok ke­retében évről évre megrende­zésre kerülő Zrínyi-emlékün- nepségre tulajdonképpen szeptember 7-én kerül sor Szigetváron. Az emlékünnep­ség napját megelőzően azon­ban már az egész hét folya­mán több programot bonyolí­tanak le a községben. Az elmúlt vasárnapon kez­dődött a rendezvénysorozat, a szigetvári városi tanács nagy­termében megtartott . pedagó- gusankéttal. Az ankét téma­Ä Földmunkát Gépesítő Vállalat hivatásos tehergépjármű» vezetői tanfolyamot indít bentlakásos rendszerben A . tanfolyam költségeit fedezzük, a tanulmányi . időre segédvezetői bért folyósítunk. További fel­világosítás levélben, ill. „ telefonon ad a vállalat munkaügyi osztálya. Cím: Budapest. V., Vi­gyázó Ferenc u. 3. 126—790/64-es mellék. Telex: Bp.: 775, oktatás. * •. '' ■ (ID I ja; a helytörténet szerepe és hatása a hazafias nevelésben. Ki tud többet Szigetvárról címmel szellemi vetélkedőt rendeztek elsején. Ma a Ti­nódi Művelődési Házban ke­rül’ sor egy beszélgetésre, amely Szigetvár múltját, je­lenét és jövőjét elemezgeti. A szigetvári lovagi torna nyilvános főpróbáját 6-án dél­után két órakor rendezik meg. Ennek keretében kerül sor a Képek a végváriak életéből című bemutatóra: XVI. .szá­zadi kosztümös lovasjátéko­kat, solymászatot, íjászatot, szablyaviadalt, dárdadobást-, lovas párviadalt láthat a né­ző. Ezután kerül sor Deli Vid és Demirhám párviadalára. A Szekszárdi Szabó Ktsz Fádd, Dunaszent­györgy, Gerjed és .környékén jakó nőket fürdőruha. gyártásához felvesz,- bedolgozónak. A munka kiadása és átvé­tele a faddi részlegünk­nél történik. Jelentkez­ni lehet a szövetkezet Fadd. Széchenyi u. 23. sz. alatti üzlethelyiségé­ben. Folyamatos munkát biz­tosítunk. Este hét órai kezdettel a já­rási könyvtárban zenés iro­dalmi összeállításra kerül sor. A Zrínyi-emlékünnep 7-én gazdag programmal várja a Szigetvárra érkezőket. A reg­geli órákban a vasútállomá­son zenés köszöntő lesz. Ki­lenc órakor koszorúzzák meg a vár bejáratánál lévő Zrínyi Miklós szobrot. Ezután a vár kamaraszínpadán részleteket mutatnak be a Szigeti vesze­delemből. Fél tizenegykor a Zrínyi-szobornál tartanak megemlékezést Zrínyi Mik­lósról, a költőről. A vár dzsá­mijában fél 12-kor rendeznek hangversenyt Gombos Kata­lin színművésznő és a Buda­pesti Madrigál Kórus közre­működésével. Két órakor ke­rül sor a lovagi tornára a vár északi falán. Közreműködik Bánffy György Jászai Mari díjas színművész. Színes szőt­tes címmel fél 5-kor a Tinódi Művelődési Házban kerül 3f>r a Pécsi Építők Madrigál Kó­rusának, a Tinódi Vegyeskar­nak, a pitomacsai Egység ne­vű jugoszláv vendégkórusnak a fellépésére. A helytörténeti pályázat ünnepélyes díjkiosz­tására a városi tanács nagy­termében kerül sor este fél hét órai kezdettel. Az ünnep­ségsorozat záróakkordja pedig a Zrínyi téren lesz este fél nyolckor. Meggyújtják az eml'éktüzet és megkoszorúz­zák a Zrínyi-emlékművet. El­hangzik a díszsortűz' amely egyben a szigetvári Zrínyi- emlékűnnepseg 1969. évi prog­ramjának végét is jelenti. Tájékoztatás az áj testnevelési tantervről Változás az osztályozásban Az általános és középisko­lákban a most megkezdődött tanévben már az új tanterv alapján oktatják a testneve­lést. Ezzel kapcsolatban a Művelődésügyi Minisztérium illetékesed elmondták az MTI munkatársának: — Az új tanterv egyik elő­nye. hogy lehetővé teszi; az iskolák a korábbinál differen­ciáltabban alkalmazkodjanak sajátos körülményeikhez, a felszerelésükben még meglevő eltérésekhez. A tornaterem nélküli iskolák számára pél­dául kisebb a tananyag, ugyanakkor a szabadtéri fog­lalkozás nagyobb szerepet kap. Konkrét előírást tartalmaz a tanterv az olyan tanintézet­nek is, amelynek hosszabb-rö- videbb ideig hiányzik valami­lyen fontosabb ’ létesítménye, a testnevelés oktatásához szükséges felszerelése. Uj vo­nás, hogy az anyagim belül . — a kötelezővel szemben — nagyobb a választható anyag­rész aránya, a testnevelő ta­nárok tehát az eddiginél sza­badabb kezet kapnak. — A tantervet egyébként bizonyos mértékig csökkentet­tük. hogy a honvédelmi neve­lés anyaga ne okozzon a gye­rekeknek túlterhelést, s ez a tárgy szervesen beépülhessen az oktatás egészébe. A test­nevelés „témakörében” főként a torna-anyagot csökkentettük s kis mértékben a különféle sportjátékok, valamint az at­létika anyagát. A tantervi uta­sítás pontosan körvonalazza a követelményeket, amelyek a diákok elbírálásának alapjául szolgálnak. Meggyőződésünk, hogy a szülők^ a pedagógusok és a diákok egyöntetű helyes­lésével találkozik az az elv, amely szerint a tanulók egyé­ni teljesítményében tapasztal­ható fejlődés a leglényege­sebb, kifejezésne jut ez az osztályozás főbb szempontjai­ban is. A testnevelési tanárok Bő­ként a gyerekek aktivitását, a közös munkában való részvé­telt. az akaraterőt, a közös­ségi magatartásban tanúsított pozitív változást értékelik. Ami a tárgyi tudást illeti: ennek értékelése kizárólag az egyéni teljesítmény fejlődésén alapszik. A szakszerű megha­tározás lényegében annyit je­lént, hogy a pedagógusok azt vizsgálják: az adott diáik a tanév során fejlődött-e, s ha igen, mennyit. A jeles érdem­jegy megszerzéséhez elegendő, ha például a diák egy — al­kati sajátosságainál, érdeklő­désénél fogva hozzá legköze­lebb álló — sportágban ér el jeles eredményt, a testgyakor­lás többi ágában csupán átla­gos a teljesítménye. . Viszont: nem kaphat elégtelent az, aki legalább a testgyakorlás egy ágában elfogadható teljesít­ményt tud felmutatni. Az uta­sítás hangsúlyozottan írja elő, hogy az osztályozás büntető funkcióját — ami néhány is­kolában» egyes tanulóknál szórványosan előfordult — tel­jesen fel kell számolni. Egy­értelmű álláspont, hogy ha helyes a pedagógiai irányítás, a vezetés, buktatás csak egé­szen rendkívüli esetben for­dulhat elő testnevelésből. peU dául akkor, ha a tanuló egész évben teljesen passzív. (MTi) Szekszárdon a Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat csa­tári kerámiaüzemében végzi kifinomult ízlést igénylő mun­káját Szorovi László kályhacsempe-tervező és modellkészí­tő. Saját tervezésű modelljei, elképzelése öntődik formába tíz munkatársa gondos munkájával. Foto: Tótb Iván SZEKSZÁRDI FÉNYSZÖV Megnyitotta új, modern fotószalonját Széchenyi u. 55. sz. alatt (a kórház felé) Mindennemű fo- tomunka vállalása ott történik. Nyitva: hétköznap 7.30—18 óráig, vasárnap 8—12 és 14— 18 óráig. Telefon: 14—692. SZEKSZÁRDI FÉNYSZÖV SZEKSZÁRDI FÉNYSZÖV

Next

/
Oldalképek
Tartalom