Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-05 / 179. szám
\ A Szovjetunió űrkutatási programja Automaták a világűrben L A kozmikus rendszerek egyre növekvő szerepét hangsúlyozó szovjet űrprogramban harmonikusan társul egymással mind az automaták, mind pedig a pilóták vezette űrhajók felhasználása. Az első szakaszban — 1957—1960-ig — a Szovjetunióban csupán automata készülékeket bocsátottak fel a Föld, a Föld körüli térség, a Hold és a messzi világűr tanulmányozása céljából. Az első szakasz Az 1957. október 4-én felibocsátott első műhold fél- méter átmérőjű gömb volt és kb. 84 kiló Volt a súlya. A készülék és az áramforrás a hermetikusan zárt testben volt. A világ első szputnyikja nem rendelkezett stabilizátor- rendszeirel, s a fedélzeti rádióadók jelzéseit a minden irányba tüskeszerűen mere- dező, 3 méter hosszú antennák sugározták a Földre. Az űrtechnika legújabb vívmányai mellett az első szputnyik fellövése szerény eredménynek tűnhet. Azon a napon azonban első ízben sikerült leküzdeni a Föld vonzerejét, s az ember a szolgálatába fogta az égi mechanika törvényeit. Ezenkívül az első szputnyik számos egyedülálló tudományos adatot szolgáltatott. Az 1957. novemberében pályájára juttatott második szovjet műhold a világ első biológiai szputnyikja volt. A készülék, a Lajka kutya és az áramforrások összsúlya meghaladta az 500 kilogrammot. A szputnyikban két rádióadó, egy telemetrikus rendszer, programozó időszerkezet, napkisugárzást és kozmikus sugarakat vizsgáló, tudományos műszerek voltak. A regeneráló és hőszabályozó rendszerek a kutya élettevékenységéhez szükséges feltételeket biztosították a fülkében. Ez a szputnyik 1958. április derekáig keringett pályáján. Az általa végzett mérések révén első ízben szereztek tudományos értesüléseket arról, milyen állapotban van az élő szervezet űrrepülés közben. A harmadik szovjet szputnyik a világon az első automata geofizikai állomás volt, s 1958. május 15-én lőtték fel pályájára. Méretei impozánsak voltak. Az 1327 kilogramm súlyú állomás hossza 3,5 méter volt Számos tudományos és mérőműszerének a súlya majdnem elérte az egy tonnát. Ez a szputnyik széles körű programot teljesített: 220—1880 kilométeres magasságban kutatta a Föld körüli kozmikus térséget. Többek között mérte a légkör felső rétegeinek nyomását és összetételét a töltött részecskék koncentrációját, a kozmikus kisugárzást, a mágneses és elektromos mezőket a meteor-részecskék áramlatát. Az általa végzett mérések révén sikerült első ízben megállapítani a Föld radiációs öve külső zónájának jelenlétét. Ezután automata állomásokat lőttek fel a Hold felé, ehhez el kellett érni a második űraebességet. E kísérletek eredményeképpen kidolgozták a fő rakéta-kozmikus kamplexumrendszereket, értékes tudományos adatokhoz jutottak. Az ember fellövése előtt A hatvanas évek elején új feladat született: biztosítani az ember űrrepülését. Akkorára a tudósok és mérnökök az automata rendszerek révén elegendő tapasztalatot szereztek a világűrkutatásban. Ám az új feladat — az ember űrrepülése — sokkal bonyolultabb volt. Ismét az automaták segítettek. A pilóta vezette űrhajó fellövésének megvalósításával kapcsolatos számos probléma még fehér folt Volt a tudományban és a technikában. Aprólékosan meg kellett vizsgálni, milyen hatással vannak az emberre az űrrepülés körülményei: a súlytalanság. a túlsúlyosság, a sugárzás, s az, hogy hosszabb időt kell eltöltenie a szűk fülkében. Ki kellett deríteni, folytathat-e az ember űrrepülés közben rendes élettevékenységet, tudományos-műszaki kutatásokat. 1960-ban és 1961 elején egy sorozat új automatarendszert — űrhajó-szputnyikot bocsátottak fel. Ezeken kísérletezték ki azokat az aggregátorokat, amelyek az ember űrrepüléséhez szükségesek. Állatokon és különféle biológiai egyedeken tanulmányozták az űrrepülés körülményeinek hatását. Kipróbálták az űrhajók automatikus tájoló rendszereit, ezek stabilitását repülés közben, s a pályáról való letérést biztosító technikát. 1960 augusztusában első ízben sikerült az űrhajó-szputnyikot, a benne levő állattal visszahozni a Földre. Öt automatikus űrhajó- szputnyik kipróbálásának sikeres befejezése lehetővé tette, hogy a szovjet szakemberek előkészítsék és 1961 áprilisában megvalósítsák Jurij Gagarin történelmi jelentőségű űrrepülését. Számos műholdat lőnek fel sokféle tudományos kutatás oéljábóL A Szovjetunióban erre a célra használják fel a Kozmosz-sorozat szputnyikjait. Az elsőt közülük 1962 márciusában lőtték fel, s számuk ma már csaknem eléri a 300-at, A szputnyik feladatának megfelelően aránylag kis súlyú is lehet. Egyes szputnyi- kok konstrukciója egységesített, és csupán készülékeik különböznek egymástól. A Kozmosz-sorozat tudományos célú szputnyikjai állandó őrséget tartanak a világűrben. Átkutatták a Föld körüli térséget, kutatást végeztek a Nap és a csillagok körül, tanulmányozták a Föld mágneses mezejét, légkörét, ionoszféráját, és sugárzási övezetét, a kozmikus kisugárzást és a meteorveszélyt. A Föld körüli térség és a légkör különböző jelenségei, köztük a geomágneses viharok, sarki fény, szoros összefüggésben vannak a Napban lezajló folyamatokkal. Ezért fontos komplex kutatást végezni nagyszámú és különböző pályákon keringő szput- nyikkal. A közeljövőben az ilyen szputnyikrendszerek állandóan működésben lesznek és segítenek az embereknek számos gyakorlati feladatat megoldani. (Folytatjuk.) Visszhang a mórágyi lopás ügyében A KPM Közúti Igazgatóságnak szekszárdi vezetője, Imre József az alábbi levelet küldte szerkesztőségünknek: „1969 július 24-i számukban megjelent „Kik loptak a mórágyi úton?” című cikkel kapcsolatban közöljük, hogy a fegyelmi eljárást megindítottuk a mulasztók felderítése érdekében. A vizsgálat eredményéről tájékoztatjuk a T. Szerkesztőséget. A félreértések elkerülése^ végett megjegyezni kívánjuk, hogy a bátaapáti bekötő úton a portalanítási munkákat azért voltunk kénytelenek abbahagyni, mert a kátyúzáshoz szükséges kőanyagot a kőbányából nem kaptuk meg, kátyús útszakasz portalanítása pedig pazarlás. Munkatársuk valószínűleg félreértette bonyhádi útmesterségünk vezetőjének tájékoztatását, és így kerülhetett a cikkbe az a kijelentés, hogy az útjavítás azért nem készültei, mert elloptak két kocsi kavicsot Akadályozta továbbá a fenntartási munkák végzését az, hogy a környező mezőgazdasági üzemek járművei nagy mennyiségű sarat hordtak a burkolatra. Ilyen burkolaton bitumenes munkát csak tökéletes letisztítás után lehet végeeni. Addig is kérjük fentiek szíves tudomásulvételét”. A köszönettel nyugtázott válaszra megjegyezzük, hogy nem munkatársunk állította, hogy a késedelmet tolvajlás okozta; ez a hozzánk érkezett közérdekű jelzés tartalma volt. „Úgy látszik, — idéztük —, azért akadt el az útépítés, mert ellopták az anyagot.” Változatlanul fenntartjuk, hogy a bejelentés nem volt alaptalan: a kátyúk létezését Imre József elvtárs sem vitatja, s azok ottlétéről bárki meggyőződhet. A valóságos okot éppen a bonyhádi útmester tájékoztatása alapján közöltük, ekként: „Az említett szakaszon technikai okok miatt kellett későbbre halasztanunk a munkát”. A jelenlegi kép teljességéhez tartozik, hogy cik- künk a bűnüldöző szervek figyelmét sem kerülte el. Munkában a Kiefer-rakodóbrigád A mözsi UJ Élet Termelőszövetkezet Kiefer Károly vezetése alatt álló öttagú rakodóbrigádja azon fáradozik, hogy az idei gabona mielőbb tető alá kerüljön minél kevesebb veszteséggel. Foto: Tóth Iván | ! Sir Edward Henry tovább tanulmányozta az ujjlenyomatokat, és hasonlóságuk, közös vonásaik alapján négy fő- és több kisebb alcsoportba rendszerezte őket. Elég volt ránéznie egy ujjlenyomatra, máris tudta, hogy melyik csoportban a helye, mégsem esett meg soha, hogy ugyanabba a csoportba tartozó két lenyomat teljesen azonos lett volna. Emellett az is bebizonyult, hogy ha az ember el is veszti ujjahegyéről á bőrt, újonnan kinövő bőrén is ugyanazon ábra szerint kanyarognak a bőrfodrok. Előterjesztette tehát, hogy a bűnözők nyilvántartásában az akkoriban alkalmazott, eléggé megbízhatatlan Bertillon-féle azonosító rendszer helyett a minden tévedést kizáró ujjlenyomat rendszert vezessék be. A Bertillon-féle rendszemek az volt a lényege, amit „különös ismertetőjele” néven lehet összefoglalni. Ha két személy látszólag úgy hasonlít is egymásra, mint egyik tojás a másikra, valamiről, akár a fülcimpájukról, vágj' a sípcsontjuk hosszáról mégis meg lehet különböztetni őket. Ez a rendszer azonban túl bonyolult volt, tetőtől talpig mégsem lehetett leméricskélni minden bűnözőt. Ráadásul a tévedés lehetőségeit se zárta ki, hisz mégis csak előfordulhat két teljesen egyforma alkat, sőt egyforma rendellenesség is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Fox- ikrek esete, akikről még a tulajdon szülőanyjuk se tudta megmondani, hogy melyik melyik. ‘ A Fox testvérek megrögzött vadorzók voltak. Ha meg is látta valamelyiküket a vadőr, semmit se tehetett ellenük, mert hát ki tudja, melyikük volt a kérdéses órában az erdőben. Annyi eszük persze volt, hogy görbe uiáikon sohasem jártak együtt. Csak akkor szakadt vége személyük körüli találgatásoknak, amikor Sir Edward ujjlenyomatot vett tőlük. Attól kezdve bármikor csalhatatlanul meg lehetett állapítani, melyikük hagyta ott valahol a keze nyomát. Föltéve, hogy nem volt kesztyűben. — De mit ér az egész — kesergett az új rendőrfőkapitány — ha a bíróságok nem hajlandók bizonyítékul elismerni az ujjlenyomatot. Évekbe is beletelhet mjg belátják, hogy ez a legbiztosabb azonosító módszer. Igaza volt. Hatvan—hatvanöt évvel ezelőtt még csakugyan bizalmatlanul néztek az emberek az új módszerre, és mivel az esküdtszékek rendszerint egyszerű polgárokból álltak, előbb a közvéleményt kellett meggyőzni. Ennek is elérkezett az ideje. Az eset szenvedő alanya egy megrögzött betörő volt, akinek a rendőrségi nyilvántartó lapján már az ujjlenyomata is ott szerepelt. Egy clerkenwelli raktárba akart bejutni. Alié (mászott fel a rácsos kapu tetejére, valaki meg- ízavarta, kénytelen volt visszaugrani. Gyűrűje azonban beleakadt a hegyes vasrácsba és az ujja bizony ott maradt a kapu tetején. Egy éles szemű rendőr észrevette, corpus delictiként zsebre vágta és leadta az őrszobán. Másnap reggel a detektívek sorra fölkeresték a város kórházait és rendelőit. Hiába. Az egyik rendelőben ugyan járt az éjjel egy ember, hogy kötözzék be a kezét, de a nevét nem mondta meg. Itt tehát megszakadt a nyom. De a tolvaj nemcsak az ujját hagyta ott a kapun, hanem az ujjlenyomatát is. Utánanéztek a nyilvántartásban — és nicsak, egy régi ismerős! Kézre kerítése ezután már gyerekjáték volt. Egyik ujja csakugyan hiányzott. Az új nyilvántartási módszer tehát bebizonyította előnyös voltát, első ízben mégis csak később, a Stratton fivérek perében fogadta el bizonyítékul az u j jlenyomatot egy angol bíróság. Albert és Alfred Stratton egy kis szatócs- üzletbe törtek be. Az üzlet tulajdonosai —egy idős férfi és felesége — rajtakapták őket. A gonosztevők rájuk rohantak, és mind a kettőt megölték. A helyszíni szemlét tartó detektívek az Ütött fellelhető ujjlenyomatokat is lefényképezték. Nyilvántartásukban ugyan még egyik sem szerepelt, de türelmes nyomozással utóbb mégis kiderítették a tettesek személyét. A két testvér perét Channel bíró vezette. Érdeklődését különösen az ujjlenyomat-bizonyíték keltette föl. Persze, a CID nem csupán erre támaszkodott a gonosz testvérpár esetében, de az ujjlenyomat fontossága fölött semmiképpen sem lehetett szemet hunyni. Channel bíró az eset összefoglalásakor külön felhívta rá a tanácskozásra visszavonuló esküdtek figyelmét. Az esküdtszék bűnösnek nyilvánította a testvéreket, és ezzel Sir Edward Henry gyakorlatilag ' megnyerte az ujjlenyomatok elismeréséért folytatott harcot. : ♦ x ♦ ▼ : I T
