Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-05 / 179. szám

ROVATVEZETŐ: JANTNER JÄNOS A közgazdasági szabályozók módosítása szükséges a munka hatékonyságának növeléséhez A Munkaügyi Minisztérium elemzése az élőmunka felhasználásáról A Munkaügyi Minisztéri­umban elkészült az a tanul­mány, amely a tavalyi es az 1969. év eleji adatok alapján, a közgazdasági szabályozók hatásait vizsgálva elemzi az élőmunka felhasználásának tapasztalatait. A minisztérium megállapít­ja, hogy mind a szakképzett, mind a szakképzetlen munka­erő iránt tovább nőtt az igény az ország minden területén. A korábban munkaerőt kibo­csátó területekről csökkent az elvándorlás, s az ipartelepí­tések nyomán vidéken is egy­re több új munkaerőt keres­nek. A foglalkoztatottság a leg­gyorsabb ütemben Sza­bolcs, Hajdú, Vas, Szol­nok, Tolna, Békés és Zala megyében növekedett. A tanulmány ezután meg­állapítja, hogy a termelékeny­ség növekedési üteme az ál­lami iparban lényegesen las­sult. 1950—1958. között a ter­melés növekedésének körülbe­lül egyharmada származott a termelékenység emelkedésé­ből, 1958—1967. között ez a hányad már mintegy 60 szá­zalék volt. Ehhez képest je­lentős a visszaesés 1968-ban, amikor a termelékenység nö­vekedése a termelés emelke­désének csak 28 százalékát adta. 1969 első felében foly­tatódott ez a tendencia. So­kak feltevésével ellentétben, éppen azokon a helyeken ér­tek el jobb eredményeket, ahol csökkentették a munka­időt. A KGM, a NIM, a KIM. a MÉM és az ÉVM felügye­lete alá tartozó vállalatok eredményeit vizsgálva meg­állapították, hogy azokon a helyeken, ahol csökkentett munkaidőben dolgoznak, tavaly nagyobb mértékben nőtt a teljes termelés, az egy foglalkoz­tatottra, áz egy munkásra és az egy munkaórára ju­tó termelés, mint azokon a helyeken, ahol nem csökkentették a munkaidőt. Az egy foglalkoztatottra ju­tó termelés kezdvezőtlen ala­kulását tehát nem a munka­idő csökkentése, hanem sok­kal inkább az okozza, hogy növekedett a hiányzás, a mun­kában valamilyen ok miatt el nem töltött idő. Figyelem­be kell venni azt is, hogy 1967-hez képest mintegy négy százalékkal kevesebb volt a túlórák és mintegy 10 ezerrel nőtt a részmunkaidőben fog­lalkoztatottak száma. Az egy foglalkoztatottra jutó terme­lési eredményt csökkentette az is, hogy az alkalmazottak száma gyorsabban nőtt, mint a munkásoké. A munkások egy ledolgozott órára jutó ter­melése ugyanis mintegy öt százalékkal növekedett, tehát jóval nagyobb mértékben, mint az egy foglalkoztatottra jutó termelés. A két termelékenységi mutató eltérésében közre­játszik a közgazdasági sza­bályozó rendszer is, amely az élőmunka hatékony fel- használását háttérbe szo­rítva elsősorban a létszám bővítésére ösztönöz. Az elemzés ezután részlete­sen taglalj* a termelékeny­ségre ható tényezők alakulá­sát. A termelékenység ütemé­nek visszaesésében eszerint je­lentős szerepe volt annak, hogy magának a termelésnek a növekedési üteme Is mér­séklődött. Változott a termé­kek összetétele is. A vállala­toknak mintegy fele jelentő­sen növelte a munkaigénye­sebb gyártmányok előállítását, ami „rontotta” a termelékeny­ségi mutatót A termelékenység kedvezőt­len alakulásában közrejátszik az alacsony műszaki színvonal is. A Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint az utóbbi négy évben csak csekély mértékben növe­kedett a gépek mellett dolgozók aránya, s kedve­zőtlen a kisegítő jellegű munkák gépesítése. 1964-ben a munkásoknak mindössze 37,4%-a dolgozott gép mellett, s ez az arány 1968-ban is csak 39,2« volt. Az NDK-ban a munkások 47,2°'u-a rnár 1965-ben közvet­lenül gép mellett tehát nem kisegítő munkán dolgozott. A minisztérium elemzése ezután kifejti, hogy nem javult kellőképpen a vállalatoknál a munka- szervezés. nem történt meg a felesleges munka­erő-átcsoportosítás, a nor­mák nem követik megfe­lelően a technikai változá­sokat. Egyes iparcsoportokban 106— 108 százalékra emelkedtek az •átlagos n orma teljesítmények, s nem ritka az az eset. ami­kor ezzel egyldőben a tény­leges termelékenység csök­kent. Kedvezőtlen képet mu­tat a munkaerő-hullámzás is, a munkaerő kevéssé tervsze­rű, spontán vándorlása. A szocialista iparban 1968-ban 60 000 fővel nőtt a létszám, ez azonban mintegy 740 000 új dolgozó felvételének és 680 000 ember kilépésének a következménye. A kilépéseknek nem csupán anyagi okai vannak. Egyes vállalatoknál elha­nyagolják a munkakörül­mények javítását, a szoci­ális juttatások bővítését, a munka anyagi és erkölcsi elismerését. A munkaerőmozgás szabaddá létele szükséges és elenged­hetetlen feltétele az új me­chanizmusnak, a mozgások nagysága és iránya azonban a gyakorlatban káros hatáso­kat is kiváltott, aminek az az oka, hogy a szabályozó rend­szer az élőmunka mennyisé­gének egészségtelen fokozásá­ra ösztönzött. Ma is feltét’enül helyesnek kell tartani azt a koncepciót, hogy a szabályo­zás rendszerében nem ösztö­nöznek megkülönböztetett mó­don a létszámtakarékosságra. A vállalatokra kell bízni, hogy a helyi adottságoknak megfelelően elsősorban a lét­szám vagy pedig az állóesz­közök fejlesztésével, illetve a kettőnek mely kombinációjá­val növelik termelésüket. Fi­gyelembe kell azonban venni, hogy a jelenlegi szabályozó rendszer — s elsősorban a jö- vedelemszabélyozás rendszere — a létszámtakarékossággal ellentétes irányban ösztönöz. Eszerint felesleges létszámot is érdemes tartani, mert az ebből eredő terhek önmaguk­ban nem érintik hátrányosan a vállalat és ezen belül első­sorban a vállalati vezetők személyi jövedelmét. Jelenleg a termelés bőví­tésének intenzív módsze­rei nagyobb erőfeszítése­ket kívánnak a vállalattól, mintha a létszámot növelik. A minisztériumi elemzés végül megállapítja: az élő­munka felhasználásának javí­tása érdekében reálisnak látszik a szabá­lyozókat úgy megváltoz­tatni, hogy az élő- és a holtmunka ráfordítási költ­ségei, Illetve a felhaszná­lás terhel és pénzügyi kö­vetkezményei arányaik­ban közelebb kerüljenek egymáshoz. Másrészt az élőmunka inten­zív, illetve extenzív felhaszná­lásának pénzügyi konzekven­ciái közötti alapvető különb­ségeket is meg kell szüntetni, így a vállalatok számára — a nyereségérdekeltségen ke­resztül — valóban variációs lehetőségeket, pénzügyi hatás szempontjából a jelenleginél szabadabb és nem egyoldalúan orientált választási lehetősége­ket kell biztosítani. (MTI) Kossuth Ferenc és a biztosítás Kölesden, Szíjgyártó István cipészmester, sajátkezű levelet őríz Kossuth Ferenctől, 1848/49 kormányzó elnökének fiátóL Az emigrációból hazatért Kos­suth biztosító társaságot ala­pított, ennek ügynökeihez kül­dött egy munkájukat szabá­lyozó utasítást, melyhez egy­ben saját fényképe és a levél is mellékelve volt A szöveg a következő: „Budapest, 1901. Május 15-én Tisztelt ügynök urak! Midőn hosszú hontalanságom­ból haza jöttem, örömmel ta­pasztaltam, hogy az ország, kedvezőtlen helyzetet daczára, sokat fejlődött; azonban, biz­tosítási téren, nem találtam olyan haladást, amilyent, az ország érdeke szempontjából kívántam volna, mert a köz­vagyonnak jelentékeny része nincs biztosítva, s így kárpót­lás nélkül esik, a pusztító ele­mek martalékává. Szükséges­nek találtam tehát, a Hazai általános biztosító társaságot megalapítani, mely elnöki ve­zetésem és felügyeletem mel­lett már szépen fejlődik. Tisztelt ügynök urak! mi­után önök egyaránt kell, bogy szolgálják, úgy a társaság, mint a közönség érdekeit, leg­főbb gondjukat arra kell, hogy fordítsák, hogy a biztosítások, a valóságnak megfelelően és pontosan legyenek felvéve, mert a társaság csakis őszin­te bevallások alapján melyek pontosan lettek kiállítva, elé­gítheti ki a közönség jogos Igényeit. Mindezeknél fogva ajánlom, hogy azt az ügynöki utasítást, mely ezen felhívá­somhoz van csatolva, ne csak olvassák, de tanulmányozzák is, — és minden esetben, ah­hoz alkalmazkodjanak. A ne­tán előforduló panaszokat pe­dig orvoslás végett hozzák tu­domásomra Tisztán magyar társaságun­kat, üdvözletem mellett, aján­lom hazafias gondozásukba Kossuth Ferenc« elnök” (ordas) yyyyyVVyVyyVTyWWyVWVTTVyvyTyV'VTYVVy'VVT’ryTTTVyVVTWVyyVVTV ▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼TYYYTTTTYYTTYYTYTYTYYTYTTTTTYYYTYYYYYYTYY _ p # hanovaszoraalommal mun- A tűnődésre hajlamosak ► 85 eresen is < ■4 < ■* •4 4 ■4 ■4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 > 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 ifjúsági lelkesedéssel Ha a Bonyhádra térő idegen múlt dolgok után fürkészve kérdezősködik, és a megkérdezettek nem bizonyosak válaszuk hite­lében, jó tanácsként sok­szor hangzik el: — Tessék fölkeresni Kná- bel Vili bácsit! Ha senki más, ő meg tudja monda­ni. .. Tehát, nemcsak én ve­tődtem el hozzá úgy, hogy amit senki nem tud pon­tosan, azt majd ő el­mondja. Kopognak nála szakdolgozatuk írására ké­szülő főiskolások, egyetemi hallgatók, s kívülük még sokan olyanok, akiket va­lami okból érdekel a hely- történet, s egyben-másban többet kívánnak tudni, mint ami csokorba kötve, rendezve már megtalál­ható. Amikor először top­pantam be Vili bácsihoz, a Tanácsköztársaság ma is élő katonáit keresve ér­keztem. Bejelentés nélkül, de nem váratlanul, mert elő azokat a dokumentu­mokat, amelyeket meg­őrizni csak a felszabadulás óta volt könnyű dolog. Csodáltam, hogy meg­maradt például a Tolna megyei direktóriumnak ■ az a pecsétes megbízása, amelyben Knábel Vilmos néptanítót bízták meg az iskolák államosításával. Ámuldoztam azon a sajtó­archívumon, amihez Vili bácsi avatott kézzel nyúl­va, rögvest elém rakta, ami érdekelt. Találkozásunk óta, vala­hányszor nevét idézték va­lahol, sokszor tűnődtem azon, mi ád erőt ennek a hajlott korában is frissen tevékenykedő férfinek, a 85. életév mesgyéjén? Mi hajtja, hogy korán kelő és későn fekvő legyen abban a korban, amikor már a kortársai alig akarnak töb­bet a pihenésnél, az emlé­kezésnél? Találgatások helyett áll- jot itt az ő válasza, amit fiatal pályatársának adott — aki szintén szakdolgo­járt zatának írása előtt Knábel Vilmosnál. — Minden munkámhoz az ód erőt, hogy amit is­meretekben összehordok, annak hasznát lehet majd venni. Eszembe jut egy, a ma­gyar irodalom derékhadá­ba tartozó költő, akivel évekkel ezelőtt beszélget­tem — egyebek között a halálról. Azóta is őrzöm, amit elmondott, azóta is hirdetem: az ember akkor hal meg igazán, ha nem tett semmit, ami miatt nem lehet elfelejteni. Knábel Vilmos nyugal­mazott iskolaigazgató, aki 1911 óta él Bonyhádon — ahova néptanítóként ke­rült —, valószínű hama­rabb tudta, ha nem is fo­galmazta meg, hogy az em­ber tetteiben éli túl ön­magát. Nagy dolgokat művelt? Ö, nem olyan horderejűe­ket, mint amilyenek ma lekötik figyelmünket és ángra lobbantják lelkesedé­sünket. De céltudatosan és hangyaszorgalommal mun­kálkodott a népművelés ügyén. Amatőr régész, tör­ténész, újságíró. Író. Nap­jainkban a mai magyar lí­ra gyöngyszemeit fordítja — német nyelvre. Van, aki úgy ismeri, hogy ö a Tol­na megyei sváb ajkú la­kosság tündérhumorú író­ja, aki megannyi 'nyelv­járását ismeri az anya­nyelvnek. S ahogy ügykor tudósítója, munkatársa volt különféle lapoknak, ma is munkatársa a Neue Zei- tunknak és a Pécsi Rádió német nyelvű adásainak. Az ember, ha bepillan­tást nyer egy másik életbe, önkéntelenül keresni kezdi az indítékokat. Vili bácsi, ha rövid ideig is, de tanít­ványa volt Móra Ferenc­nek, a Vas megyei Felső­lövő tanítóképzőjében. Mó­ra tanár úrtól tanulta, hogy milyen az igazi nép­tanító, akár német, román, szlovák, vagy magyar. És a tanár úrnak telhetett is öröme Knábel Vilmos ne­vű tanítványában, mert an­nak soha nem volt elég a kisded katedra. 1926-ban — negyvenkét éves korá­ban — lett tagja az Or­szágos Gárdonyi Géza Iro­dalmi Társaságnak, egy évvel később jelent meg el­ső elbeszéléskötete, „A múltból itt maradt árnyak” címen. A tűnődésre hajlamosak elmélázhatnak azon, jelen­tőségében mennyivel gazda­gabb írói életművel számol­hatnánk most, ha a hűség nem köti ezer gyökértel a hazai földhöz. Manapság ha valaki összehoz egy háromstrófás költeményt, már a fővárosba kívánko­zik, kész kitépni magát a fölnevelő, éltető közegből. Vili bácsi most verseket fordít, s változatlan szen­vedéllyel kutatja a 48-as szabadságharc történetét. Nem elég tisztázott talán népünk történetének ez a korszaka? De igen. öt más kérdés készteti most is a nyugtalan kutatásra. Arra keres választ, milyen poli­tikai, gazdasági fejlődés eredményeképpen sorakoz­tak a Tolna megyei sváb- ság legjobbjai Perezel Mór és Borbély Sándor sere­geibe. 85 év. Kimondva is te­kintélyes idő, hát még munkával élve! Knábel Vilmos — aki nem mellékesen a Tanács- köztársaság emlékérem tu- lajdosona is —, július utol­só napján ünnepelte 85. szü­letésnapját. Kívánhatunk-e neki job­bat, mint még sok szüle­tésnapot és a még elvégez­ni kívánt munkához jó kedvet, egészséget! — li — mihelyt elmondtam, mi szél fújt hozzá, már szedte

Next

/
Oldalképek
Tartalom