Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-24 / 195. szám
Mire fordítják a pénzt? Molnár Károly: Korzikától Szent Ilonáig II. A TOULONI GYŐZŐ „Az embernek nincsenek barátai, csak a szerencséjének” (Napoleon) Gyermekkorában Napoleon még korzikainak érezte magát, most azonban már inkább francia tisztnek. Sebtében az egész Bonaparte-esalád összecsomagol, és 1793 június tizennegyedikén, örökre elhajózik a forrongó szigetről. Napoleon jelentkezik ezredénél, Nizzában. Fizetése nem elegendő ahhoz, hogy valamennyi rokonát eltartsa. Nehezen él anyja és hét testvére. Rósz hangulatban, vágyódva gondolnak vissza a hajdani korzikai napokra. Nem sokkal később váratlan fordulat történt. Toulonban királypárti erők szervezkedtek és szembeszálltak a párizsi forradalmi kormány képviselőivel. A kikötőváros körül heves harcok alakultak ki és ebbe beleavatkozott az angol flotta néhány egysége és spanyol, szardíniái és nápolyi erők is. A külföldi csapatok az ellenforradalmi csapatokat támogatták. Napoleon Toulon falainál mutatta meg először rendkívüli képességeit. Részletes tervet dolgoz ki arról, milyen hadműveletekkel kell elfoglalni a kikötővárost a királypártiaktól. Elképzelését először elutasítják. A küzdelem megkezdődik, Toulon ellenáll a köztársaságiak rohamának, az ostromlók tehetetlenek. Napoleon mérnöki pontossággal elhelyezett ágyúinak köszönhette győzelmét Tou- lonnál. Katonái heves tűz után rohammal elfoglalták a királypártiak kezében lévő erődítmény legfontosabb pontjait. Kritikus helyzetbe került az angol flotta, ezért gyorsan kifutott a nyílt tengerre. Összeomlott az ellenforradalmi lázadás, a várost elfoglalták a köztársasági csapatok. Napoleon első nagy katonai sikere nemcsak Dél-Franciaor- szágban keltett feltűnést, hanem Párizsban is. Dutille tábornok ezt a levelet küldte a küzdelem színhelyéről a hadügyminisztériumba : „Kevés a szó annak leírásához, hogy milyen szolgálatokat tett nekünk Bonaparte. Nem tudom, mit becsüljek többre ebben a nagyszerű tüzértisztben: a tudását, az eszét, vagy a bátorságát?” Dutille azt javasolta a miniszternek, hogy Bonaparte katonai felkészültsége és képességei alapján még nagyobb feladatot bízzanak rá. 1794. január 14-én a „touloni győzőt” kinevezik tábornoknak. Ekkor csak huszonnégy esztendős volt. Bonaparte nem sokkal később újabb megbízatást kap. Utasítják, hogy szervezze meg a legdélibb francia városok és az egész partvidék védelmét. 1794 márciusában Nizzába érkezik, ahol nagy lendülettel, de alaposan és körültekintően dolgozza ki új terveit. Azonban váratlan esemény történik. Marseille vezetői vádat emelnek ellene, azt állítják, hogy a fiatal tábornok nem őszinte híve a köztársaságnak, hanem összeesküvést sző a királyság visszaállításáért. 1794. augusztus tizenhatodi- kán két fegyveres ember tartóztatja le. Nem ellenkezik, a Földközi-tenger partján lévő Antibes erődjébe viszik, ahol tizenhárom napig fogolyként őrzik. A vizsgálat őt igazolja. Újra szabad lesz. Visszatér Párizsba. Ott újabb kellemetlen meglepetés éri. Aubry hadügyminiszter közli vele, hogy a tüzérségtől áthelyezik a gyalogsághoz. Erélyesen tiltakozik, ezért elveszíti a rangját és mint „engedetlent” törlik a tisztek listájáról. Ezalatt Párizsban a királypártiak ismét sötét összeesküvéseket szőttek és úgy érezték itt az idő a hatalom visszaszerzésére. 1795 szeptemberében fegyvert fogtak és a francia főváros jelentős része fokozatosan a kezükbe is került. A konventnek mindössze 8500 katonája volt, ezzel kellett védelmeznie a forradalom vívmányait, a lázadók 40 000 emberével szemben. Az erőviszonyok tehát a reakciósoknak kedveztek. Szerencsére Barras, a konvent öttagú bizottságának legenergikusabb embere tudta, hogy sürgősen meg kell állítani a királypártiak előnyomulását, ehhez pedig mindenekelőtt egy vakmerő parancsnokra van szükség. Azonnal intézkedett: — Keressék meg nekem azt a tisztet, aki olyan ragyogóan harcolt Toulonnál. Egy óra múlva Bonaparte már ott állt előtte. — Vállalja, hogy végez a lázadókkal? — kérdezte Barras. — Néhány perc gondolkodási időt kérek — válaszolt Bonaparte, azután le és föl sétált a szobában, majd ezt mondta: Vállalom, ha szabad kezet kapok. — Megkapja. — Helyes. Addig nem teszem visza a kardot a hüvelyébe, amíg nem végzek az ellenséggel — jelentette ki a foradalmi erők új parancsnoka. Bonaparte úgy gondolta, hogy csak erős tüzérséggel egyenlítheti ki a királypártiak számbeli fölényét. Ezért azonnal intézkedett: 300 lovas induljon el a Párizstól másfél kilométerre felsorakoztatott 40 ágyúért, amelyet az ellenfélnek csak 25 embere őrzött. Elgondolása kitűnően bevált, katonái megszerezték az ágyúkat és ahogy csak a lovaik bírták, bevontatták ezeket a fővárosba. Bonaparte személyesen állította fel az ütegeket a legkritikusabb pontokra. Délután négykor eldördült az első lövés. A királypártiak bátran támadtak, mindaddig, amíg a forradalmi erők parancsnoka engedte őket. Bonaparte várt. Hidegvérűen, és számítóan. Ez volt az egyik legnagyobb erénye. S az, hogy ragyogóan ismerte a ballisztika törvényeit. Pontosan kiszámította, milyen közel engedheti az ellenfél katonáit ahhoz, hogy ágyúi a legnagyobb pusztítást végezzék köztük. A támadókat két oldalról, egyszerre érték a lövedékek. Akik élve maradták, rémülten menekültek, egy szűk utcába futottak, ahol ismét szembetalálták magukat Bonaparte ágyúival, amelyeket megint csak a kellő helyre állítottak. Százával feküdtek a kövezeten a halott és sebesült királypárti katonák. (Folytatjuk.) A négy község közül kettőnek, Csibráknak és Dúzsnak 1966 óta nincsen külön tanácsa. Mind a kettő kis község, ezért kapcsolták őket közigazgatásilag más községhez. Csibrák. Mindössze 596-an lakják e községet, közülük 112-en fizetnek átlag 300 forint községfejlesztési hozzájárulást. A legnagyobb változást 1964-ben észlelhette a lakosság Csibrákon. Ebben az évben 3500 négyzetméter járdát építettek meg. Dúzs. Még Csibráknál is kisebb település. Hetvenhatan fizetnek átlag 300 forintos községfej lesztési hozzá j árulást 404 lakosa közül. Az utóbbi évek legnagyobb beruházása é községben a villanyhálózat korszerűsítése volt. A közvilágításra költöttek 82 ezer forintot. Daimand. Négyszázhatvanki - lencen átlag 298 forint köz- ségfejlesztési hozzájárulást fizetnek a 2040 lakosú községben. Erre az évre a község egy-egy lakosára átlag hatvan forintos társadalmi munkát terveztek Ennek teljesítésével nem állnak rosszul, az első félévben 72 ezer forint értékű munkát végezték el. Területükön egy üzem fizet kommunális adót. A tervek szerint ebben az esztendőben 144 ezer forintot. Az elmúlt években a legszükségesebb, legfontosabb beruházásokat hajtották végre. 1963-ban egy autóbusz-várótermet adtak át. 1964-ben egy napközis óvodát építettek meg, közel 470 ezer forintos költséggel. A következő esztendőben egy konyhát építettek az óvoda mellé. 1966-ban sportöltözővel gazdagodott a I község, 1968-ban két tanteremCsibrák Daimand Döbrököz Duzs mel bővült az iskola. A negyedik ötéves tervben a közvilágítás korszerűsítésére és úgy 2500 méter vízhálózat-bővítésre kellene sort keríteni. Ennek költsége azonban olyan magas, hogy ezt a község saját erejéből, állami támogatás nélkül megvalósítani nem tudja. Döbrököz. Dombóvár után a járás legnagyobb községe Döbrököz. 3824-en lakják. Területén két kommunális adót fizető üzem van. Évi hozzájárulásuk a község fejlődéséhez 5000 forint. Erre az évre 200 ezer forint értékű társadalmi munkát terveztek a községi tanács vezetői. Az év első felében ebből közel 168 ezer forintot már teljesítettek is. Az elmúlt kilenc év alatt sok minden fejlődött a községben. Megépítettek 2200 négyzetméter makadám utat és 9350 négyzetméter járdát. Hozzájárultak a község új artézi kútjának fúrásához és több mint 1 millió 600 ezer forinttal a vízmű építéséhez. Ebből az összegből 12 209 méter vízvezetéket fektettek le. 2180 méter hosszúságban bővítették a villanyhálózatot és felszereltek 62 közvilágítási lámpát. 23 000 forintba került úgy 40 méteres vadvízárok falazása a község területén. A hangoshíradó vezetékét 1500 méterrel hosz- szabbították meg. Vásároltak egy épületet egészségház, és egyet pedagóguslakás részére. A negyedik ötéves tervben be akarják fejezni a község teljes járdásítását. Nagyon szeretnének egy korszerű művelődési házat is megépíteni, hogy sikerül-e, azt majd a rendelkezésükre álló anyagiak döntik el. M. E. * * ♦ * ♦ ♦ I A VILÁGŰR Fantasztikus tudomány — tudományos fantasztikum wjrjrjTjrjr^zjrjrj* Ugyanis ha mai ismereteink alapján elemezzük azokat az utasításokat, amelyeket Mózes a frigyláda elkészítéséhez kapott, kiviláglik, hogy egy több ezer voltos feszültségű áramforrást csinált. A láda aranypárkányzata arra szolgált, hogy az aranylemezekből, s pozitív és negatív vezetékből készült kondenzátort feltöltse árammal. S ha ehhez hozzáadjuk a többi „szereléket” is, amelyeket Mózes az utasítás értelmében felhasznált, könnyen elképzelhető, hogy a frigyláda hangszóróként szolgált, sőt adó-vevő készülék is lehetett, amely útján Mózes egy űrhajóval érintkezett. A bibliában több helyen is olvashatjuk, hogy a frigyládából szikrák törtek elő. s valahányszor tanácsra volt szükség, Mózes mindig igénybe vette az adó-vevő készüléket. Hallotta urának hangját, de őt nem láthatta. Amikor egyszer kérte, mutatkozzon meg előtte, ezt a választ kapta: „Orcámat nem láthatod, mert nem láthat engem ember, élvén. És mondá az Ur: íme van hely nálam; állj a kősziklára. És amikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadéká- ba állítlak és kezemmel betakarlak téged, amíg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orcámat nem láthatod.” Meghökkentő azonosságok vannak a régi könyvekben : A Gilgames-eposzban, amely a suméroktól maradt ránk, és jóval régibb, mint a biblia, csodálatosképpen ugyanezt a mondatot olvashatjuk: „Senki halandó nem mehet a hegyre, ahol az istenek lakoznak. Aki az istenek orcáját látja, pusztulásra van ítélve.” Miért nem akarták az „istenek”, hogy az emberek lássák orcájukat. Mitől tartottak? Könnyen lehetséges, hogy Mózes könyvének fent idézett szakasza a Gilgames-eposzból származik. Hiszen Mózes állítólag Egyiptomban nevelkedett és ez idő alatt hozzáférhetett a régi írásokhoz. A közelmúltban a Holt-tenger közelében talált régi írások igen érdekes adatokat tartalmaznak, amelyek kiegészítik Mózes feljegyzéseit. Eszerint Noé atyja, Lámekh egy ízben hosz- szú távoliét után hazatérve meglepődve egy gyermeket látott házában, aki külsejével sehogyan sem illett a családba. Lámekh heves szemrehányásokkal illette feleségét Bat-Enost, s azt állította, hogy a gyermek nem tőle származik. Az asszony égre-földre esküdözött, hogy a gyermeknek nem valamilyen katona, vagy idegen, vagy az „ég fia” az apja, hanem Lámekh nemzette. (Zárójelben megjegyezve: mit értett az asszony az „ég fia” kifejezés alatt?) Lámekh azonban nem adott hitelt az asszony esküdözé- sének, hanem felkereste atyját Matuzsálemet, hogy tanácsot kérjen tőle. Matuzsálem meghallgatta a történeteket, azután elindult, hogy tanácsot kérjen atyjától, a bölcs Énokhtól. Szóval a „kakukkfiókának” vélt gyermek akkora izgalmat keltett, hogy Matuzsálem nem átailotta nekivágni a hosszú útnak. Mindenáron tisztázni akarta a kérdést. Előadta hogy a családban felbukkant egy gyermek, aki nem ember, hanem sokkal inkább az ég fiaira hasonlít: szeme, haja, bőre, egész lénye nem illik a családba. A bölcs Énokh türelmesen meghallgatta a történetet, majd azzal a szerfölött nyugtalanító hírrel küldte haza Matuzsálemet, hogy súlyos büntetés zúdul a földre és az egész emberiségre, megsemmisül minden, ami élő — mert ke- resztül-kasul romlott. Az idegen fiú azonban, akit Lámekh gyanakvással fogadott, a büntetést túlélő emberiség ősatyjának van kiszemelve. — Ezért parancsolj rá a Lámekhre — utasította a bölcs Énokh Matuzsálemet —, hogy fogadja fiául és nevezze Noénak. Matuzsálem hazaballagott és közölte fiával, mi vár rájuk, és velük együtt az egész emberiségre. Mi mást tehetett Lámekh, mint ho?v elismerje fiának a különös gyermeket, és a parancs szerint Noénak nevezze. Ebben a családi történetben az a legérdekesebb, hogy már Noé szülei értesültek a várható özönvízről, sőt már nagyapja, Matuzsálem is értesült róla a bölcs Énokhtól, aki — e forrás szerint — röviddel később egy tüzes égi szekéren elhagyta a Földet. Ezzel kapcsolatban nem tehető-e fel, hogy világűri lények tervszerűen, szándékosan kitenyésztették az emberiséget? Mi más értelme lehet annak a folyton visszatérő állításnak, hogy hol óriások, hol istenfiak, hol az ég fiai megtermékenyítették a földi asszonyokat, s ha nem vált be, félresikerült a tenyészet, a birtokukban levő technikai eszközökkel óriási méretű katasztrófát idéztek elő s elpusztították az emberiséget?
