Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-01 / 149. szám

Népművelők továbbképzése A fogkészítés mesterei... Dombóváron Harmadik éve gyűlnek össze Dombóváron a megye népmű­velői. Ilyenkor az Apáczai Gimnázium épülete átalakul; a lusta, nyári csendet szétkerge­ti a néptáncosok jellegzetes dobogása, a kórusvezetők ter­méből áradó hangok, s az elő­adók monoton beszéde. Két hétig vendégeskednek itt a ta­nulni vágyók: így a honisme­reti tábor tagjai és a gyer- mektáncoktatók tanfolyama, míg a díszítőművészeteket és a karvezetőket egy hét után fel­váltják az irodalmi színpad- és színjátszórendező-kurzus hall­gatói, valamint a klubvezetők és amatőr filmszakörösök további egy hétre. Különleges státu­sa van a klubkönyvtárvezeto képzőnek, a KISZÖV— MÉSZÖV kultúros tanfolyam­nak és a főiskolai előkészítő­nek. De ezekről majd később... Dallamépítkezések, gyakorlati karvezetés Az egyik földszinti terem­ből lágy, bársonyos madrigál hangjai szűrődnek ki. Belép- tünkkor megreccsen a magne­tofon. Palestrina „Már búcsú­mat veszem” kezdetű ismert művét hallgatják. Foglalkozás­vezető Dobák Pál, a Pécsi Ta­nárképző Főiskola adjunktusa, a kórusmuzsika stílusairól be­szél. Elemzi a preklasszikusok, a barokk, a romantika és mai korunk énekkari kultúráit. Hosszasan időznek Kodály mű­vészeténél, hozzá fogható ugyanis — Dobák Pál vélemé­nye szerint — nem akad a kórusirodalomban. Gyermek-, női, férfi- és vegyeskarok szá­mára írt a népi dallamvilág­ban gyökerező utánozhatatlan remekműveket. Ugyanakkor kielemezték a „Molnár Anna” balladisztikus hangvételű ve­gyeskari művét, vizsgálva a dállamépítkezést és a szóla­mok sajátos funkcióját. A szerzeményt természetesen magnószalagról is lepergették. A délutáni foglalkozáson gya­korlati karvezetést tanultak, a szintén pécsi Tillai Aurél — országos nevű karnagy vezeté­sével. A gyermektáncoktatók ter­me zsúfolásig megtelt. Első év­folyam indult, itt találkoztak Tolna és Somogy megye ér­deklődői egyaránt. A tan­anyagban szerepelnek a moz­dulatelemzés alapfogalmai, a tánctanítás módszertana, a népviseleti típusok és egy kis tánctörténet is. Megismerked­nek a két megye etnikai cso­portjaival, szokásaikkal, nyel­vükkel és művészetükkel. De azt sem felejtették el, hogy a gyakorlat teszi a mestert, s a két hét alatt megtanulják az I.—IV. osztály anyagát a „Gyermektáncok” című kötet­ből. Vezetőik szintén kitűnő szakértők, a néptánc országos tekintélyű tudorai: Hertelendi Henriette, a pécsi tanárképző adjunktusa és Szeretz József, a kaposvári Latinka Sándor művelődési központ művészeti előadója. A tanfolyam három évesre tervezett, ez alatt az általános iskolai táncanyag alapelemeinek megismerésén kívül fontos táncelméleti, nép­zenei és művelődéspolitikai előadásokat is hallgatnak. Finis A díszítőművész-tanfolyam résztvevői, a néptáncosoktól eltérően, utolsó alkalommal vannak együtt. Harmadik éve foglalkoznak a hímzéssel, szö­véssel, s most már a vizsgára készülnek. A három év alatt megismerkedtek az ország összes „jegyzett” népviseleté­vel, a különböző hímzéstípu­sokkal, hallgattak képző- és népművészeti előadásokat. Munkáikat reprezentatív al­bumba gyűjtötték össze. A no­vemberi sikeres vizsga esetén szakkörvezetői képesítést nyer­nek, amely gyermek- és fel­nőtt-, szövő- és hímzőszakkör vezetésére képesít. Az utolsó „fehér foltokat” tüntetik el dr. Németh Pálné irányításával. Hi a feladata a klubkönyvtárosnak ? A jelek szerint semmi. Ez tűnik ki ugyanis a klubkönyv­tárosok számára szervezett tanfolyamon; hat (!) ember volt kíváncsi erre. Ha tekin­tetbe vesszük, hogy 37 klub­könyvtár létesül a megyében, s hozzászámítjuk azt is, ez a kooperációs népművelési for­ma még teljesen új, majd megfejeljük az egészet a me­gyei szervek járási felügyelők­höz intézett többszörös felszó­lításával, összevetvén a silány eredménnyel (a tanfolyamot érdeklődés hiányában fel kel­lett oszlatni), a konklúzió: mérhetetlen a közöny, és ért­hetetlen a járási népművelési felügyelők tehetetlensége. Azt sem értjük, miként fogják az újsütetű klubkönyvtárosok úgy vezetni a foglalkozásokat, ahogy azt várnák tőlük, s ahogy azt az új szellemű in­tézmény megköveteli. A sok, feleslegesen elfecsérelt ener­giáról — szervezés, előadók biztosítása, tematikus felkészü­lés — amit a tanfolyam veze­tői az előkészületekre fordítot­tak, ne is beszéljünk. Gyöke­res ellentétben áll itt egy­mással az alapos, mindenre te­kintő tervező munka, — a — mondjuk ki — tunyasággal és partikularizmussal. Ha nem változik lényegesen a szemlé­let, nem hisszük, hogy a klub­könyvtárak ügye lényeges fej­lődést hozna a népművelő munkában. Az Apáczai Gimnázium la­kói még a honismereti tábor fiataljai, kikkel nem tudtunk érintkezni. Mint hallottuk, ko­moly munkával telnek napja­ik. Ugyancsak itt készítik elő a népművelés szakra jelent­kezett fiatalokat is az ország­ban, egyedülálló kezdeménye­zésként. És végül néhány szót a ven­déglátókról is. A városiasodó Dombóvár méltó otthont biz­tosított a művelődés különbö­ző szektoraiban dolgozó ér­deklődők számára. Reméljük a tevékeny munkás légkör ered­ményei majd a népművelő munka hétköznapjaiban ka­matoznak igazán. CSUPOR TIBOR Bonyhádi fiatalok Ezelőtt hét esztendővel a Bonyhádi Zománcgyár kultúrotthonában nevettek. Fiatal tanárember érkezett a TIT megbízásából, aki nemcsak hogy nem óhaj­tott szokványos előadást tartani, hanem egyenesen azt vette a jejébe, hogy a fiatalokkal foglalkozzék. — Kinevetik! — figyel­meztették. Nem így történt, de az is igaz, hogy az előadás sem volt szokványos. — Ha nekünk barátság­ról, szerelemről valaki csak a katedráról dumál, az legközelebb még csak a hátunk közepét sem lát­hatja, — bizonygatta ke­resetlen szókimondással az egyik zománcgyári legény. — Ez azonban nem ját­szotta meg a tanárt. Pedig az. Mészáros La­jos magyar—történelem szakos tanár, de emellett, sőt talán ez előtt, elsősor­ban nevelő. Így aztán az unalmasnak vélt előadás­ból közvetlen csevegés, majd vita keveredett. Vég­eredményként pedig az, hogy az egyszerűen „tanár lírnak” titulált előadó kö­vetkező szerepléseire is el­jöttek a mozdíthatatlan- ként elkönyvelt fiatalok. A nevetségessé válás ve­szélyével legközelebb ak­kor fenyegették, amikor irodalmi szakkörhöz tobor­zott tagokat. — Irodalmat? Itten? A legjobb esetben is csak beat-ze nét! A művelődési otthonban megalakult irodalmi szak­körre először öten jöttek el. Aztán tizenketten. Vé­gül már akadt olyan elő­adás, beszélgetés, melyen negyvenen-ötvenen vettek részt. A „tanár úr”, lát­szólag minden különösebb megerőltetés nélkül, foga­lom lett a bonyhádi fia­talok körében. A megeről­tetés azonban valóban nem több, mint látszólagos, mert ha valaki főhivatású kollégiumi nevelői állása, óralátogatásai és időnkénti óraadása mellett még if­júsági klubot is vezet, az irodalmi színpadon pedig rendez. Kétgyermekes apa lévén, igazán nehéz elkép­zelni, hogy mikor marad ideje a saját gyermekei ré­szére. — Hogyan lehet mindezt végbevinni? — Jó szándékkal. A jó szándék mellé ter­mészetesen némi szerve­zési készség is szükségel­tetik. Az ifjúsági klubban kirándulások váltogatják az előadásokat. Jártak már Magyaregregyen, Zircen kétszer is. Közben vedig ilyesféle előadások hang­zottak el: Szabadság — szabadosság (negyvennyolc résztvevő), Beszéljünk a szerelemről (huszonhat résztvevő). Az ifjúsági klubot 196R- ban „kiváló klub” címmel tüntették ki. — További tervei? — kérdeztük, azt remélve, hogy a szép kitüntetés újabb tervek megvalósítá­sára ösztökél. — Augusztus elsejével, hét esztendő után, elme­gyek a megyéből. Ezelőtt hét esztendővel a Bonyhádi Zománcgyár kultúrotthonában nevettek. Ma ezen nem nevet senki. — Személyes sérelem? — Talán. Ha azt tekin­tem, hogy évek óta hiába várok egy fürdőszobára a lakásomhoz, vagy ha azt, hogy távozási terveim mi­att törölték a már elvég­zett munkám utáni prémi­umomat. akkor igen. Az igazsághoz tartozik azon­ban, hogy új helyemen, az aszódi nevelőotthonban lé­nyegesen magasabb lesz a fizetésem. — És az ifjúsági klub1 — Most keressük az új vezetőt. Őszintén kívánjuk, hogy mielőbb megtalálják. Ol. r—. A szekszárdi 40. s'z. fogtechnikai laboratórium —• mondja Szegedi János laborvezető —, a fogorvosoktól, rendelőintézettől eljuttatott minták alapján dolgozik, tizen­négy jól képzett technikuss al. Pintér Gyula a száj modelljét, mintáját készíti el. Munkája nagy szakértelmet, körültekintést igényel, ez egyben az el­készítésre kerülő híd vagy protézis alapja. Szilágyi Katalin a harapási sablonok alapján fogpróbúkat készít viaszból. Célja a végleges elkészítés előtti szükséges módosítások elvégzése. A már többszörösen lepróbált viaszba ágyazott fogakat és fog­sorokat Guld György mint készrevivő technikus (a szak­mában így hívják) műanyagba viszi, átformázza, kidolgozza. Munkája nyomán nyeri el végül is a rendeltetésnek megfe­lelő szint és formát Foto: Tóth Iván.

Next

/
Oldalképek
Tartalom