Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-20 / 166. szám
A LATHATATLAN EMBER Képregény változat: CS. HORVÁTH TIBOR, KORC SMÁRÖS <Í>Á1 v . Egyszere, mint a közelgő s távolodó mennydörgés, végigmorajlik a síkság hosszán végeláthatatlan arcvonalba rendeződő sereg. Attila száguld el, sebes vágtatást, a sorok előtt. Aztán felrikoltanak a harci kürtök és a Zoltánok nyomában dübörögve megindul a had ís. innen—onnan ATOMHÁBORÚ CAPRI SZIGETÉN A tudomány csaknem megnyert egy atomháborút; a gyümölcsfák kártevői ellen, — s hogy a siker nem volt teljes, az a hely megválasztása miatt történt. Abból kiindulva, hogy a kártevők a ma már hagyományosnak nevezhető vegyi mérgekkel szemben immunissá válnak, Amerikában más módszerrel próbálkoznak: radioaktiv sugárzással terméketlenné teszik a hímeket. Ennek az elve alapján próbálkozott az olasz atomkutatás — Európában először — a kártevők kiirtásával Capri szigetén. A párzás rövid 14 napos idejére zsákszámra hozták Rómából a besugárzott hímeket, azt remélve, hogy — mivel egészséges nőstényekkel párosulva utód már nem Jöhet létre — a sok milliós kárt okozó légyfaj hamarosan kipusztul. Hetenként megjelent egy helikopter és hozta zsákokban a római atomkvltatc intézetben „kezelt” legyeket, — a várt eredmény mégis elmaradt. Kiderült ugyanis, hogy a szárazföld túlságosan közel van, s a túristák állandóan viszik a szigetre a sugárzással nem kezelt „utánpótlást”. Az „atomháborús” stratégák így kénytelenek voltak — ha nem is a hatlábú — de a kétlábú ellenféllel szemben kapitulálni. A kísérletet azonban nem hagyják abba. Most új alkalmasabb „csatateret” választottak: Capri tói északra egy alig látogatott szigetet, Procidát választották ki e célra. A Capriban elért részleges siker is további munkára serkentette a kutatókat, akik bíznak abban, hogy e módszerrel a Földközi-tenger egész térségében ki tudják irtani ezt a kártevőt ... MOZGÉKONY MONSTRUMOK A dinoszauruszok, a 70 millió évvel ezelőtt élt óriáshüllők lomha, nehézkesen mozgó lények voltak, hitték száz éven át: otromba végtagjaik csak üggyel-bajjal vonszolták az idétlen testet az őserdők sűrűjén át, s ezért mozdulatlanul heverésztek meleg mocsarakban napsütötte sziklapartokon. Erre a felfogásra próbál cáfolatot adni a New Haven-i Természettudományi Múzeum munkatársai. Szerintük a dinoszauruszok melegvérű, szárazföldi lakók, s óriási testük ellenére élénkek és gyors mozgásúak voltak. Csak ily módon válik lehetővé, — állapítják meg —, hogy 100 millió éven át uralkodni tudtak a körülöttük élő állatvilágon, s ha lustán, úgyszólván állandó félálomban heverésztek volna, nem valószínű, hogy annyira el tudtak volna terjedni. A téves kép kialakításának egyik oka lehetett, hogy a tudomány a mai élő utódokhoz, a krokodilokhoz és alligátorokhoz hasonlította őket, amelyek valóban apatlkus félálomban töltik életük nagy részét. A csontvázmaradványokat is ezek mintájára rekonstruálták, holott csontvázuk inkább a ló vagy szarvasmarha csontvázára emlékeztet, s ebből következik, hogy még vágtatásra is képesek voltak. Fejlett szívvel és érrendszerrel is rendelkeztek, amit azzal támasztanak alá, hogy egyes szárnyas dinoszauruszokból fejlődtek ki az új kor madarai, amelyeknek rendkívül nagy a fiziológiai tel* jesítőképességük. HÖELEKTROMOS SISAK A Szovjet Tudományos Akadémia Félvezető-kísérleti Kutatóintézetének laboratóriumában szerkesztett elektromos hűtőberendezést és műszert, már széles körben alkalmazzák a gyógyászat különböző területein — az onkológiai és orr-fül-gége klinikákon és az orvosi kozmetikában. Az elektromos hűtő-műszernek a tervezők a „hőelektromos sisak?’ nevet adták. Ez a műszer az agy belső szöveteinek lehűtésére szolgál. A bekapcsolás pillanatától számított 40 perc alatt 22 fokra hűti le a beteg agy szöveteinek hőmérsékletét és 75 százalékkal csökkenti a szövetek oxigénigényét. így a műtét során nyugodtan kikapcsolhatják a beteg szívműködését, nem fenyeget az oxigénelégtelenség veszélye. A bukósisakhoz hasonló műszerben 17 félvezetős hütőge- nerátor van elhelyezve. A puha gumiból készült sisak szorosan ráfeszül a beteg fejére, ezáltal a benne elhelyezett miniatűr elektromos hűtőberendezések is közel kerülnek az agy belső szöveteihez. A laboratóriumban jelenleg már egy olyan hőelektromos sisak tervezésén dolgoznak, amely nemcsak a kórházban fekvő betegek esetében alkalmazható. THIERY ÁRPÁD: AZOK A SZÉP NAPOK... Hamarosan rátalált egy félig már benőtt vízifolyosóra, amely valamikor horgászstéghez, vagy fürdőházhoz vezető kijárat volt, de az építményből már csak a lábazatok voltak meg. A fatus- kók korhadozva, zöldmohásan álltak ki a vízből. A pallókat az idők folyamán feltüzelhették. Kis idő múlva a vízifolyosó bejáratánál megjelent a fehérarcú. Wolf úgy látta, hogy kés van a kezében. A küzdelem nem tartott sokáig. Wolf az első csapással leütötte a fehérarcút, aki ügyetlenül ledőlt a sekély parti vízbe. Az iszapból felszálló kis buborékok ezrei pattogtak szét körülötte. Wolf az öklével még néhányszor r recsapott a lejére, majd az eszméletlen testet nagy erőfeszítések árán - ráigazította egy fatus- kóra. Azt gondolta: nem fontos, hogy befulladjon a vízbe, bár biztos vagyok benne, hogy megérdemelné. . A fiumei vonat türelmetlenül füttyögetett az állomáson, majd hallani lehetett, hogy »agy rán- tással^elindul. Wolf végigtapogatta a ruháját. Csuromvizes volt. Térdig állt a Balatonban. A fehérarcúra pillantott, aki aléltan lógott le a fatuskóról. Azt gondolta, érdekes, hogy egészen más volt az arca, amikor félt, akkor is más volt, amikor a vágányok közt követett, és most is más. Tehát, ilyen sok arca van egy embernek. A part felől nádcsörtetés hallatszott, mintha egy nagy test belegázolt volna. A zaj kicsit erősödött, s mintha közeledett volna. Az is lehet, hogy csak egy állat ijesztget, próbálta Wolf megnyugtatni magát. Kipillantott a nagy vízre. Azon túl messze, tompán kéklettek a hegyek kúpjai, és a napfényben, mint apró fehér bogarak villogtak a présházak. Wolf azt gondolta: nincs más választásom, és az időmet se vesztegethetem tovább. A többieket már nem találom meg, ki tudja merre futottak el?... Mély lélegzetet vett, és elindult befelé a vízbe. Óvatosan haladt, hogy nagy zajt ne csapjon. Időnként megállt hallgatózni, hogy közeledik-e a nádcsörtetés? Hamarosan kiért arra a helyre, ahol valamikor a stég állt, de csak a cölöpjei maradtak meg. Mellig ért a víz. Wolf megkapaszkodott az egyik cölöpben. A víztükör csaknem teljesen sima volt és illatos. Szép nap ez a mai, morogta, igazán szép, csak legalább nekem is az volna. Belevetette magát a vízbe, és úszni kezdett a túlsó part felé. Időnként megfordult, és visszapillantva nem kis nyugtalansággal állapította meg, hogy az állomás előtt sorakozó hatalmas jegenyefákról egy jó puskával egész könnyen lepuffanthatnák, és ahogy haladt befelé a vízbe, úgy tért vissza a biztonságérzete, és az ereje is. Visszagondolt az elmúlt eseményekre, attól a naptól kezdve, hogy elköszönt az anyjától, és átszökött a demarkációs vonalon. Sok minden történt vele azóta, és sok mindent megtudott a világról, meg az emberekről. Tudta már a legfontosabbat, hogy minden dolognak megvan a maga ellentéte, és az emberrel is így van ez. Az emberben is megvan minden érzésnek az ellentéte, és hol az egyik, hol pedig a másik kerekedik felül. Vagy az egyik, vagy a másik. Ha egyik sem bír a másikkal, akkor az ember tehetetlenné válik. Á valóság pedig, mintha igazolni akarta volna Wolf Antal gondolatait — megmutatta a világnak Wolf kettős helyzetét. Erről a partról nézve távolodott, és egyre kisebb lett. Már-már elveszni látszott a vízben. De, egészen más volt Wolf helyzete a túlsó partról nézve, ahol a halászok a száradó hálók előtt sütkéreztek, mert a bizonytalan helyzet miatt nem mertek kimenni a vízre A halászok először azt látták, hogy a vízen megjelenik egy pont, amit szabad szemmel alig lehet kivenni. De, a pont egyre közeledett feléjük. Aztán mind nagyobb lett, és már szabad szemmel is láthatták, hogy egy ember úszik feléjük. VEGE
