Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-01 / 124. szám
A BRÉM RIGÁD Szekszárd építői. Velük a város lakói nem találkoznak, csak munkájukkal. Ök építették a Wosinsky utcai lakótelep házait. Dolgoztak a tbc-szanatóriumnál, a műszer gyór- nál, a borkombinátnál; a szakgimnázium, a diákszálló is munkájuk nyomát dicséli. A brigád tizennégy éve alakult. Brém István pécsvűradi kőműves alakította a origádot. Tizenöten voltak. Mindig nagy létszámú volt a brigád. Hosszú ideig huszonketten tartoztak Brém Istvánhoz. Radnai István több kiváló jelvénye, Brém Munka Érdemrend bronz fokozatú kitüntetése, a többiek dicsérő oklevele, mind azt bizonyítja, hogy a brigád számottevő a vállalatnál, „tudják, hogy vagyunk” — mondta egyikőjük. Őket mutatjuk be az építők napján. tűk a költségeket, azóta nem. A fürdőszoba 1961. óta működik. Brém István — Azt hiszem, tudok szervezni, azért tudtam így összehozni ezt a kis brigádot Tizenöt éve volt, amikor először gondoltam, hogy brigádot kellene csinálni. Ismerősök, akikkel már régebb óta együtt dolgoztunk, összeálltunk. Én szóltam az akkori műveze- tőrnnek, hogy kész a brigád. Azt mondta, jól van. S ahogy múltak a hónapok, egyre jobban belerázódtunk. Jött a szocialista brigádmozgalom, abba is beneveztünk. Aztán több lett a munka, mindig újabb épületek következtek, és ma a város legszebb épületén, a művelődési házon dolgozunk. Itt sok, és szép munka vár ránk. Azt hiszem itt is megemlege- tik majd a brigádunkat. Brückner János — Szeret itt dolgozni? Stölkler Antal — Kisdorogi vagyok. Naponta járok Szekszárdra dolgozni. — Igen. de csak olyan munkán, amelyik szép is. Ha másnak a hibáját kell helyrehozni, azt nem szeretem. Minden új munka szép. Nézze meg a várost... Szép házak, lakótelepek, formás üzemek. ■$***' -W- .... ' Karinai István — Igen, én kaptam a legtöbb kitüntetést. — Miért?__ — Kérem, én mindig csinálom a munkát. Ha vakolni kell, azt, ha mást, azt. Nem válogatok. Aztán már többször is mondták, a brigíd- gyűlésen, meg másutt is, — nálunk szembe mondják meg az emberek egymásnak, hogy kinek mit ér a munkája —, hogy szépen dolgozom. Aztán egyszer is, másszor is adnak egy-egy oklevelet, meg egy kis pénzt. — Most az építők napján? — Egyik brigádtagunkat tüntetjük ki, ő kapja a kiváló dolgozó jelvényt- *"> ffr t rf-t-rr , 1 t — Építi a várost, vajon saját házat épített-e? — Igen. — Mekkorát? — Három szobásat, fürdőszobával. 1959-től építem. Mindennap, minden évben van dolog egy új házon. Száznyolcvanezer forintig még számol— Büszke arra amit csinál? — Igen. Elmondhatom ismerőseimnek, ha egyszer Szek- szárdon jártok, nézzétek meg a műszergyárat, a szanatóriumot, a lakótelepet. Valamit hagyunk az utánunk jövő nemzedéknek. Nem kell nevünket letagadni, hogy mi építettük ezt a várost. Jordán József — Maga kapja ma a kiváló dolgozó jelvényt. Nem izgult, amikor a termelési tanácskozáson szavaztak a többiek? — Nem. Egyhangú volt a szavazás. Igaz, előtte már á brigád döntött. —. Ismerik.magát .a cégnél? ;— Igen, hisz 1960-tól itt dolgozom. — Mit gondol, miért kapta a kitüntetést? — Gondolom azt vették figyelembe, hogy eddig mit csináltam. Megtettem, meg a jövőben is megteszem, ami tőlem telik. Dolgozom. — Mennyi jutalmat kap a jelvényhez? — Nem tudom, talán ezer ötszáz körül... Werb István — Nagyon szegényes. — Szeretne jó kisgépekkel dolgozni? — Könnyebb volna a munka, többet is lehetne keresni. — Dolgozott már kisgéppel? — Vakoltam már géppel, de a sok anyagveszteség miatt leállították ezt. Aztán egyszer hoztak egy gépi simítót, de ez meg nagyon gödrösen dolgozott. Aztán most semmi sincs. — Itt a művelődési házban nem is lehetne használni. — Valóban, itt olyan sok a falrész, tagolás, aztán meg kicsi a hely, itt csak a kézi szerszámmal lehet dolgozni. Másutt szívesen használnánk valamennyien gépeket. Persze jó gépeket. Schellenberger György — Mikor állt a brigádba? — Az ősszel. — Miért? — Elsősorban: minden este haza tudok utazni, itt több a kereset, mint az előző brigádban, legalább ötszáz forinttal, azonkívül a feleségem is — miután a mi segédmunkásunk — többet keres. Ö is közel kétezer forintot. — Miért keres itt többet, mint a másik brigádban? Varga Ferenc — Azt mondja a brigád vezetője, hogy még nem egészen kőműves. — Igen, mert csak az első vizsgám van meg. Éppen a hét elején volt az elméleti, majd egy-két hét múlva lesz a gyakorlati vizsga. — Ipari tanuló volt? — Nem. Kilenc évig dolgoztam a brigádban mint segédmunkás. Aztán elláttam a fiúkat mindig anyaggal, s ha volt időm, akkor odaálltam az állásra, falazni, vakolni. Később vettek fel számomra szerszámot, aztán emelték az órabéremet is. és szakmunkát végzek. A fiúk segítettek, hogy a szakmunkásvizsgát is letehessem. Hozták a füzeteiket, könyveiket, magyarázták; amit nem értek. S talán majd sikerül a gyakorlati vizsga is. Lakatos Vince — Maga is üj ember a brigádban? — Meg a két nagydorogi társam is az. A 32 lakásos háznál voltunk kubikmunkán, ott mondta egyszer a Brém Pista; hogy Vince, nem jönnél el a brigádoddal segédmunkásomnak? Azt mondta van munka bőven, de pénz is. Nem csalódtam. Hárman vagyunk a Pista bácsi brigádjában. Mióta az ő emberei vagyunk, legalább hétszáz forinttal többet keresünk. — És jól megvannak a kőművesekkel? — Jó emberek ezek. Seheick Antal A segédmunkások közül hárman: Schellen bergerné, ötnbl Erzsi és Novákné. — Örökölt? — Nem. — Miből vette az autót? — Dolgozik a feleségem is, ő a tsz-ben baromfitenyésztő, anyósom itt a cégnél, összejött a pénz. — Minek kell magának az autó? — Az autó luxus. Munkába nem járok vele. Harkányba, a Balatonra, meg Pécsre, ha jó focimeccs van, viszem a barátaimat. — Milyen autója van ? — Skoda ezres, az ősszel vettem, hétezer kilométer van benne. Csak az a baj, hogy ez a 86-os benzin sem jó, erősíteni kell szuperrel, hogy jól gyorsuljon a kocsi. — Hát, talán jobb a szervezés. Mindig van munka, — Ez kitől függ? — Elsősorban a brigádvezetőtől, aztán tőlünk is. Ha látják, hogy a munka fogy a kezünk alól, akkor még adnak, egyre többet bíznak ránk. — Maga új ember a brigádban. Nem teszik mindig a rosszabb helyre? — Nem. Miért is tennének. Egyformák vagyunk, mindenki minden munkán tud dolgozni. — Mi a véleménye az építőipar gépesítéséről? P ALKOV ÁCS JENŐ FOTO: JANTNER