Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-06 / 128. szám
a ■ ®TL*e pioi-mm rcYimrEiTig» NÉPÚJSÁG I A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA fiS A MEGYEI TANÁCS LAP)fl~| 3PX. évfolyam, 128. szám. ÄRA: 80 FILLER Péntek, 1969. június 6. A 20. ülés Párizsban Megnyílt a nemzetközi kommunista értekezlet Moszkva, (TASZSZ). Csütörtökön magyar idő szerint 13.00 órakor Moszkvában megkezdte munkáját a kommunista és munkáspártok nemzetközi értekezlete. A tanácskozáson, amely a nagy Kreml-pa- lota György-termében ülésezik, hetvenöt párt küldöttségei vesznek részt. Az értekezlet résztvevőit melegen köszöntötte Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a szovjet pártküldöttség vezetője. A tanácskozás megnyitásán szovjet és külföldi újságírók is jelen voltak. L. I. Brezsnyev: A kommunisták megértik, milyen nagy felelősség hárul rájuk Brezsnyev, miután üdvözölte a testvérpártok delegációit, így folytatta: — Tanácskozásunkon 75 párt képviselői vesznek részt. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezekben a percekben erre a teremre összpontosul az egész világ figyelme. Rengeteg barátunk figyeli érdeklődéssel munkánkat. Ez érthető is. A fokozott érdeklődést mindenekelőtt az a nagy szerep magyarázza, amelyet a kommunista mozgalom tölt be, mint a jelenkor legbefolyásosabb internacionalista ereje. Meghatározza azoknak a problémáknak az időszerűsége is, amelyeket meg fogunk tárgyalni, s amelyekkel összefüggésben ki kell dolgoznunk egységes álláspontunkat. A napirenden szereplő fő kérdés a legmélyebben érinti valamennyi nép érdekeit. Ezt a kérdést sikeresen és maradéktalanul csak a kommunisták, a munkásosztály és a Föld valamennyi táján élő dolgozók széles tömegeinek egyesített erőfeszítésével lehet megoldani. A tanácskozás összehívásának puszta ténye is arról tanúskodik, hogy a kommunisták megértik, milyen nagyfokú felelősség hárul rájuk a béke sorsáért és a társadalmi haladásért, s el vannak szánva arra, hogy teljesítsék kötelességüket a nemzetközi munkásosztállyal és a népekkel szemben. A kommunisták mindig élen jártak, és ma is elöl haladnak az imperializmus ellen, a szocializmus, a demokrácia és a társadalmi haladás győzelméért vívott harcban. Egységük és összefogásuk változatlanul fontos feltétele az imperialis- taeilenes forradalmi harc sikerének, fontos előfeltétele a szocializmus újabb győzelmeinek. Amikor hozzáfogunk az előttünk álló feladatok megvitatáséihoz, jól tudjuk, milyen nagyszabású és fontos munkát kell elvégeznünk. Ehhez most jó feltételek jöttek létre, tanácskozásunkat hosszan tartó és tüzetes előkészítő munka előzte meg. Számos testvérpárt képviselői elvtársi és demokratikus légkörben tüzetesen megvitatták a politikai és szervezeti kérdések széles körét, kidólgöáák a dokumentumtervezeteket. Az előkészítő munka nagy és pozitív jelentősege abban van, hogy lehetővé tette minden párt számára a megismerkedést azokkal a problémákkal, amelyek a kommunista mozgalom különféle osztagai előtt állnak, lehetővé tette az álláspontok egyeztetését az im- perialistaellenes harc legfontosabb, időszerű kérdéseiben. Ismét bebizonyosodott a gyakorlatban a kommunista és munkáspártok nemzetközi együttműködésének gyümölcsöző volta. Befejezésül Brezsnyev hangsúlyozta: — Az SZKP Központi Bizottsága kifejezésre juttatja azt a meggyőződését, hogy a tanácskozás új, fontos szakaszt jelent majd korunk valameny- nyi forradalmi, felszabadító és haladó erejének mozgósítása ban, az imperializmus elleni harcban, és nagymértékben hozzájárul a nemzetközi kommunista mozgalom összefor- rasztásához, a marxizmus-leni- nizmus és a proletár interna cionalizmus elvei alapján. Történelmi jelentőségű esemény Moszkva, Hável József és Pirityi Sándor, az MTI tudósítói jelentik: A hétköznap ellenére csütörtökön ünnepi hullámhosszra váltott át a szovjet főváros hangulata. Zászlók, a nemzetközi kommunista mozgalom egységét éltető feliratok köszöntik a kommunista és munkáspártok csütörtökön nyíló tanácskozását. Most már a számszerű tények bizonyítják, amit egyébként a kedvező előjelű előkészítő munka alapján logikusan gondolni lefolytatás a 2. oldatom) Párizs (MTI) Párizsban csiS. törtökön 10.30 órakor meg« nyílt a vietnami béketárgya- lások 20. ülése. Érmek az ülésnek az a fő érdekessége, hogy mindössze három nap választja el Nixon elnök és Thieu „elnök” tervezett találkozójától, amelyet a Midway« szigeten tartanak az Egyesült Államok és a saigoni rendszer politikájának egybehangolására. Henry Cabot-Lodge, az amerikai küldöttség vezetője — aki miaga is részt vesz majd a Midway-i találkozón — újság íróknak elmondta, hogy a csütörtöki párizsi ülésen pontról pontra öszehasonlítjáik az amerikai—dél-vietnami rendezési tervet a »kommunista béketervvel”. Amerikai kémgépet lőttek le a VDK felett Az amerikai parancsnokság közleménye szerint csütörtökön lelőttek egy amerikai felderítő repülőgépet a Vietnami Demokratikus Köztársaság légiterében. Csaknem fél év óta ez volt az első ilyen jellegű incidens. A kétmillió dollár értékű RF 4C mintájú kémgép két pilótája kiugrott a zuhanó gépből és ejtőernyővel leereszkedett a Tonkini-öböl vizére. Amerikai helikopterek mindkettőjüket kimentették és a hűéi katonai kórházba szállították. ■ i ii —.1 iinii.i—a—!———^ Szíria is elismerte az HDK-t Szíria a harmadik arab ország, — Inak és Szudán után — amely elismerte a Német Demokratikus Köztársaságot. Csütörtökön Damaszkuszban egyezményt írtak alá a diplomáciai kapcsolatok nagykövetségi szinten történő létesítéséről. A dokumentum aláírása után a két miniszter üdvözlő beszédet mondott. Megállapították, hogy a diplomáciai kapcsolatok létesítése a kél; ország között nagy nemzetközi jelentőségű esemény, amely elősegíti a béke megszilárdulását az egész világon és az imperializmus és kolo- nializmus ellen küzdő erők konszolidálását. Szekszárdon a 11. AKÖV kultúrtermében csütörtökön délután vette át Piegl Ferenc igazgató az országos első helyezettnek járó vándorzászlót a 3. AKÖV miskolci igazgatójától, melyet az ••lmúlt négy hónap eredménye alapján ítélt oda az Autóközlekedési Tröszt. Az ünnepségen megjelentek a vállalat dolgozóin kívül a tröszt részéről Bánhidy István, valamint a pártbizottság, megyei tanács, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának meghívott képviselői. Foto: Tóth Iván Újabb növényfajták nemesítése Iregsxemcsén Újabb növényfajták nemesítésével kísérleteznek Iregszem- csén. A 30 éves Délkelet-dunántúli Mezőgazdasági Kísérleti Intézet munkájának eddigi eredményeiről 19 államilag elismert növényfajta tanúskodik, s ezekből 11 jelenleg is köztermesztésben szofgálja mezőgazdasági kultúránk fejlesztését. Nemrégiben két új iregi borsófajta kapott állami elismerést. s két fajtajelöltet jelentett be minősítésre az intézet, ezenkívül előzetes állami elismerésben részesült egy takarmány szó ja fajtája. Az eddigieknél több olajtartalommal és jobb tulajdonságokkal kecsegtető napraforgó fajta- jelöltet is bejelentettek minősítésre. Az iregi csíkos napraforgónak a hazai szükséglet ellátásán felül nagy szerep jutott a kivitelben is. Az export fokozódó igényeinek kielégítéséért a Gabonatröszt szerződést kötött az intézettel egy újabb típusú napraforgó előállítására, s ennek köztermesztésbe bocsátását — gyors ütemben — 1971-re vállalta a kísérleti intézet. Az olajipari napraforgótermesztés céljait szolgáló nagy olajtartalmú szovjet Pe- redovik fajta fenntartásával és elit vetőmeg előállításával is az iregszemcsei intézet foglalkozik hazánkban, más előtérbe kerülő hasonló fajtákkal együtt. Folyamatban van nagy olajtartalmú hazai napraforgófajták kinemesítése, illetve kipróbálása is az országos fajtakísérletekben. A kinemesített, köztermesztésbe kerülő növények vető- magvát elsősorban Tolna megye termelőszövetkezeteinek kívánják adni. Ez érhető is, hiszen az intézet a megye területén van. S ezt, a kedvező előnyt érdemes a termelőszövetkezetek vezetőinek kihasználni, mivel hatással lesz a jövedelmezőség növelésére is. Ezt indokolja az is, hogy a Gabonatröszt a jövőben teljes mértékben az iregszemcsei intézettől akarja beszerezni országos vetőmagszükségletét. Legújabban Iregszemcsére került a repce nemesítése is, s az intézet az általa kidolgozott takarmánytermesztési rendszerben bővíteni kívánja az őszirepcés keverékek változatait és választékát. Ugyanis, tapasztalataik szerint, a késői, vagy hideg tavaszi időjárásban a gabonatársak mellet szer replő ősziborsó, vagy bükkönyfélék későn fejlődnek ki. Emiatt a gabonák elvénülnek, vagy későn takaríthatják be. Ezt hidalná át a repcés kombináció. A tavaszi repcés-borsós keverékek beiktatásával azt. remélik, hogy ennek kidolgozásával és a gyakorlatba való átültetésével csaknem egy hónappal megnyújtják a zöldtakarmányozás időszakát a hagyományoshoz képest, úgy, hogy még biztosabban tartalékolhassanak évelő pillangósokat téli takarmányozásra. (B. U)