Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-01 / 124. szám
4 I f ♦ ♦ t * ♦ ♦ ♦ * t ♦ I 9 f I — A bal oldali kabátzsebében kulcscsomó hever, hat vagy hét kulccsal. Gyufásdoboz néhány szállal. A jobb oldali kabátzsebében egy doboz Dukat cigaretta. A kiskabátja bal oldali zsebében női fésű. A jobb oldali zsebében zsebkés tizenkét, különböző rendeltetésű alkatrésszel. A „Krasznaja Zvezda” gyár terméke, ára öt negyven. Es egy zsebkendő. A kiskabát bal oldali belső zsebében tartja a pénzét, a jobb oldaliban a tárcáját Az utóbbi tartalma: jegy a Moszkva —Lvov-i gyorsvonatra, számla tíznapos szállodai tartózkodásról, kiküldetési papír, a megvásáror landó dolgok jegyzéke. És majdnem elfelejtettem: egy távirat feladóvevénye. A tárca belső zsebében, a bélés alatt: Aljosinné fényképe. A kis zsebben: két ötrubeles bankó. — Egy tízrubeles és egy ötrubeles — vetette közbe egészeti elgyengült hangon Kozak. — Lehetséges — bólintott Sztasz. — A kísérlet befejező aktusaként közölhetem, hogy kiskabátja felső zsebében barna bőrkönyvecskét hord ezzel a felírással: „Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Faluépítési Minisztériuma”. Kész, nemde? — A tárcámban van még egy papír, a tervhivataltól — mondta csendesen Kozak. — Hol szerzett minderről tudomást. Sztasz mélyértelműen felelt; — Szakmai titok. Ha nyilvánosságra hozam, bíróság elé állítanak. De ha meggyőztem önt arról, hogy lényegesen többet tudok Kozak polgártársról, mint azt valaha is feltételezte volna, és ennek megfelelő őszinteséget tanúsít, akkor ígérem, visszafelé megosztom önnel a titkot. így tehát: miért nem várta meg Lagunovot? És melyik nőismerőse hívta fel? — Puszja. Aljosinné. — Értem. És még egy: említette önnek Lagunov, hogy színházba készül? — Úgy emlékszem, említette. Igen, mondta, hogy szeretne jegyet szerezni valamelyik színházba. Magas, barna nő nyitott ajtót, kék pongyolában. — Jaj, te nem vagy egyedül? — Zavartan elpirult és eltűnt a lakás belsejében. Az ajtó mögül hallatszott mély, kissé rekedtes alt hangja: — Ejnye, hát nem szégyelled magad? Szólhattál volna, hogy a barátoddal jössz. Most nincs itthon semmi! Kozak idegesen járkált az ajtó előtt: — Puszenyka, .6 nem a barátom... Azazhogy, nem úgy értem, persze, hogy a barátom. Természetesen. De arról van szó, hogy egy meglehetősen kényes dologban. .. Puszja pávafarkmintás fekete ruhában került elő a hálószobából. Tyihonovnak hirtelen felrémlett, hogyan sikoltoztak azon az éjszakán a pávák. — Mit beszélsz! — kérdezte leereszkedően Kozáktól, Sztaszhoz lépett és kezet nyújtott. — Tyihonov — mutatkozott be Sztasz. — Polina Vlagyimirova — bólintott Aljosinné. Óceánjáró fregattként tornyosult az apró Kozak fölé. — Emlékszel, Puszenyka, a múlt hétfőn, amikor. .. — kezdte sietősen Kozak. — Egy pillanat — állította meg Sztasz. A bűnügyi rendőrség nyomozója vagyok. Aljosinné szemei négyszögletessé váltak. — Tudnom kell, hol töltötte az ismerőse, Lev Alekszejevics Kozak az estét és az éjszakát február tizennegyedikén, azaz múlt hétfőn. Aljosinné behúzta a nyakát, levegő után kapkodott, s végül nagynehezen erőre kapva, támadásba lendült: — Mit képzel rólam? Hogy nem szégvelli magát, ilyen kérdéseket feltenni! Ez az ember — megvetően Kozak irányába mutatott — valóban megfordult nálunk néha vendégségben. De nagyon ritkán és mindig illő időben! Férjes asz- szony vagyok, felháborítanak a kérdései! Legalább egy éve nem láttam ezt az embert! — Hogy-hogy egy éve, Puszenyka? Hisz tegnapelőtt. .. — könyörgött Kozak. — Hallgasson, gyalázatos, és ne keverjen bele a zavaros ügyeibe! — Egy pillanat! — kopogtatta meg az asztalon álló vázát Sztasz, mintha egy gyűlésen csillapítaná a háborgó kedélyeket. — Polina Vlagyimirova, kérem vegye fontolóra mégegyszer a kérdésemet, mert nagyon komoly dologról van szó: egy gyilkosságról. (Folytatjuk) ♦ ♦ ♦ : ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ : ♦ x ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ : x ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ! Világít, fényre, derít. Pislákol, vagy izzik, hunyorog, vagy telivér — kövéren ontja sugarát. A fénynyaláb hossza, szélessége, ereje sok mindenen múlik. Elsősorban talán az égő, izzó szálat tápláló • anyagok számítanak, ezen dől el, hogy mécsvilág, vagy higanygőzlámpa fénye villan-e fel ? Ez tehát a lényeges, de az izzószál minősége sem elhanyagolható. Az eleve kategorizáló alapanyag tartóssága, hő- és mechanikai ártalmakat jól tűrő, feszültségingadozásokat kitűnően elviselő tulajdonságai döntik el, hogy vacak, használhatatlan, vagy a sötétségen mindig úr fényforrással van-e dolgunk. Ki ne emlékeznék Gárdonyi, kicsit naív, de helyenként komor hangulatú kisregényére, a „Lámpás”-ra. Néptanító főhősére, papokkal csatázó, felnőttet, gyereket oktató, nevelő, falusi sötétséget derítő szerepére. Lámpás volt ő a középkori bódultságban lézengő kis magyar falvakban, világító, embereket a fény sugárkörébe vonzó lámpás. Nem volt könnyű annak lenni. Az erős fény mentén vastag árnyékok szövődnek. Minél ragyogóbb, világosabb, minél több sötétséget derít fel, annál mélyebb árnyékok A Sárköz-Völgységi Vízi- társulat Bonyhád, Somogyi u. 1. Tel.: 19. elad 1 db. lánctalpas, üzemképes kotrógépet 0,3-as vonóvederrel, 1. db. Csepel Diesel gépkocsit, valamint 1. db. benzinüzemű Csepel gépkocsit, vagy elcseréli bár melyiket ZIL 130-as tehergépkocsiért. (5) keletkeznek a periférián. Az árnyak azonban egyre zsugorodnak, egyre kevesebb az „élettér” a számukra, s a fények egymást keresztező, egymásba torlódó sugarai átvágják, keresztülmetélik a határterületeket. Lásd Kurd Kicsiny közösség: Csurgópuszta, bár nem esik messze a nagyobb lakott településektől. Két kilométerre húzódik a kurd—dombóvári műút, sőt a puszta lábánál robognak a Budapest felé tartó vonatok is. A telefonkönyvben így szerepel: lásd Kurd. Közigazgatásilag tehát Kurdhoz tartozik ez a huszonhárom, mindössze hat hajdani cselédlakásban lakó család. Munkahelyük azonban itt. van: a Dalmandi Állami Gazdaság sertéstenyésztő teledén dolgoznak. A felszabadulás előtti Eszterházy-birtok gazdatiszti lakásában rendezték be az iskolát, a szomszédos szobákban lakik az egyetlen tanulócsoporttal, az összevont alsó tagozattal bajlódóf tanítónő is. Az épület múltbéli rendeltetését „dokumentálva”, hatalmas trófea terpeszkedik a bejárati ajtó felett. A tanteremben kilenc gyerek. Figyelő arcok. A szomszédos kutricákból jellegzetes bűzt sodor a szél, de ez láthatóan nem zavarja a gyermekeket; megszokták már, észre sem veszik. Ugyancsak nem is hederítenek a tanteremben nyüzsgő — e kora tavaszi időben még szokatlan —, milliónyi légyre sem. Ez itt a természetes. Egy éve sincs A tanítónő a szomszéd község. Kurd szülötte. Ott lak- ■ nak szülei és rokonai is. Dombóváron járt középiskolába, majd Kaposvárra került tanítóképzőbe. Egy éve sincs még, hogy búcsút mondott az iskolapadoknak, hogy helyet foglalhasson a katedránál. Ide került és ősz óta tanít itt. Egy éve sincs, hogy a tanítóképző korszerűen- felszerelt kollégiuma és modern életvitele (vízvezeték,' központi fűtés, napi háromszori étkezés, színház, mozi, hangversenyek, stb.) után a csurgópusztai diákok eszét pallérozza, kamatoztatva a felszívott és rendszerezve helyére rakott tudásanyagát. Az egyéves életforma-változás óriási — bár ezzel előre is számolni kellett —, a helyi körülmények olyan nosztalgiát termelhetnek ki, amely a munkát, a tettrekészséget csak azért hatványozza meg, hogy visszakerüljön az emlékek kedves helyére. E nosztalgia ugyanakkor meg is béníthatja a gyengébb akaratú embert. Hogyan alakult az egy év krónikája? Sok kicsi sokra megy. Stéhli Róbertné nem számolja a napokat, nincs mit várni tőlük. Nem gondol izgatottan a következő hét szerdájára, vagy szombatjára. Pontosan megszabott rend szerint él. Délelőtt tanítás, utána ebédet főz magának és férjének. A délutánt lefoglalják a ház körüli tennivalók, s mint tanítónőnek, a másnapi felkészülésre is kell gondolni, mégpedig speciális gonddal és igyekezettel, a négy összevont osztályt okítani nem kis munka. — Másutt is így van — mondhatnánk, ha nem kívánkozna ide a de szócska. Ilyen kicsi helyen, mint Csurgópuszta, a pedagógus a közigazgatás, a népművelés és az iskolaügyek tótumfaktuma, a „tanácselnök”, a helyi kul- túrközpont igazgatója, sőt az iskola vezető nevelője!!). Természetesen ez csökkent hatáskörrel, kevesebb feladattal jár, mint mondjuk Döbrö- közön, összegződésük egy személy vállaira azonban oly súlyos lehet, hogy viselőjük összeroppanhat, nem bírván idővel a felettes szervekkel az állandó levelezgetést, az ünnepélyek kizárólagos szervezését, s a népművelési tennivalókat. Továbbképzés, önképzés, szabad idő, komoly, elmélyült tartalmi munka? Nehéz... A Melnyikov-rend- szerű összevont osztályok, a gyerekanyag gyenge színLecsonkolt fatörzsekből ácsolták. Ritkán járnak arra, csak ősszel költöznek be • a vadászok. Néha meglátogatjuk a férjemmel és az öcsémmel a házikót. Jólesik a csend, a friss levegő, a vidék romlatlan tisztasága. Kedvenc helyem. A harmóniát jelenti, a kiegyensúlyozottságot. Valami tudatalatti vágy vonz ide mindig. Azt hiszem, a hely nyugalma, csendes derűje az, Érdi Judit szövegrajza. vonala, a szemléltetőeszközökben való krónikus hiány — ami, ha a kilenc gyerekre, s az iskola jövőjére gondolunk, érthető —, illuzórikussá teszik a lépéstartást a pedagógia új módszereinek fejlődésével. Vadászlak és harmónia — Van itt a közeli erdőben egy csendes kis vadászlak. ami csalogat, ezt szeretném tanítványaimba oltani és így. szeretnék én is élni. A csurgópusztai tanítónő nem kíván mindenáron városba jutni, járási székhelyen tanítani, vállalja, hogy olyan helyen legyen „lámpás”, ahol a fénysugár perifériáján még igen mély árnyak vannak. Viszont szeretne ugyanazon jogokkal és lehetőségekkel élni, mint a többi ember. CSUPOR TIBOR
