Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-03 / 125. szám
KRESZ-versenyre készül Ounaföldvár Villám-vetélkedő a 2. számú Dunaföldváron e hónap má- tantervében szerepel a KRESZ- sodik vasárnapján három község általános iskolásai közül Néhány szót az úttörő kulturális szemlékről a KRESZ-ben legjártasabbak találkoznak szellemi-ügyességi erőpróbán. A körzeti versenyre a földváriak Bölcske és Ma- docsa iskoláit hívták meg. A vetélkedővel kapcsolatos fáradozásért mind a baleset-elhárítási tanácsot, mind a rendőrséget köszönet illeti. Az elismerésből nem maradhat ki a községi tanács sem,, amely nem utolsó sorban a közúti közlekedés biztonsága növelése érdekében vállalt hatszázezer forintos anyagi áldozatot, hogy fejlessze a külvégi — régebbi nevén homokkülvárosi — általános iskolát. A nagyobbí- tás eredményeként a környékbeli gyermekek közül senkinek sem kell az igen forgalmas — és ezért nagyon veszélyes — 6. számú főközlekedési úton járnia azért, hogy eljusson az iskolába. Földvárról még meg kell említeni, hogy országszerte az első között volt iskolai KRESZ-vetélkedők megrendezésében, de nem utolsó a közlekedési úttörőőrsök megszervezésében sem. A földvári 2. számú iskolában Jászberényi József igazgatóhelyettes önkéntes rendőr. Pedagógusként is, önkéntes rendőrként is szívesen vállalkozik arra, hogy felkeressünk egy olyan osztályt, amelynek Moszkvában a találmányi hivatalban van egy okmány, amely szerint Mihail Botvin- nik, a híres szovjet sakkozó munkatársaival együtt még 1942-ben egy olyan tankot konstruált, amely saját magasságának háromszorosára képes felugrani és távolba is óriási ugrásokat tud megtenni. Botvinnik a konstrukció elvét az atlétikából vette át, ahol a rúdugrók saját magasságuknak többszörösét átugor- ják. Javasolta, hogy a harckocsit lássák el egy különleges kerettel, amely az ugródeszka szerepét töltené be az oktatás. A választás a VII. a. osztályra esik. Lelkes karfelnyújtás jelzi, hogy az osztályban jelenlévő negyven kisdiák — leány és fiú — mind tud kerékpározni. A bicikli Dunaföldváron körülbelül annyira népszerű közlekedési eszköz, mint Hollandiában. Sok gyereknek saját gépe van; s jószerint minden családra jut egy kerékpár. Tizenkét plusz egy kérdésünket Jászberényi elvtárssal ezért állítottuk úgy össze, hogy azok a gyalogos- és a kerékpáros-közlekedésre vonatkozzanak. A forma: l,x,2-es totószelvény. Ha lenne olyan valaki, aki még nem totózott volna, annak kedvéért: a maximálisan elérhető pontszám 13, a minimális nulla. Egyetlen kérdésre — ..Hol van a gyalogosoknak elsőbbsége a járművekkel szemben?” — megszövegezett választ kértünk. Különös, hogy ez volt az egyetlen kérdés, amelyre tizenöt leány és huszonöt fiú közül egyetlen egy sem tudott pozitívnak értékelhető választ adni. Túlságosan messzemenő következtetést már csak a részvevők aránylag kis száma miatt sem volna helyes levonnunk az eredményből. Ministatisztikánk néhány részeredménye azonban talán így is átjutáskor az árkokon, kisebb folyókon. A háború idején ezt a harckocsit túlságosan fantasztikusnak tartották és nem is volt idő tökéletesítésére, így aztán előállítását is későbbre halasztották. Botvinnik most tovább dolgozik találmányán, hogy alkalmassá tegye' azt más bolygókon járműként való felhasználásra. Botvinnik harckocsija olyan fémszerkezet lenne, amely a Holdon, a Vénuszon, vagy a Marson 10 méter magasra vagy igen messzire tudna ugrani. Irányítása önműködő lenne. iskolában figyelemre méltó. A leányok átlagos pontszáma 7,46, a fiúké 6,72. Mivel Dunaföldváron híd is van, főútvonal is van, egy-egy kérdést ezekkel kapcsolatban tettünk fel. Harminchat diák helyesen tippelte, hogy sem a hídfőn, sem a hídon nem szabad kerékpárral megfordulni, csak a hídfő előtt. A 12. számú kérdés így hangzott: „Főútvonalon, adott esetben a 6. számú főközlekedési úton 14 éves gyermek kerékpáron milyen személyt szállíthat? Vele egykorút a vázon (1), senkit (x), nála fiatalabbat a csomagtartón (2).” A helyes válaszok száma erre a. kérdésre 28 volt; — a rossz feleletet adó 12 kisdiák tehát nyugodt szívvel vállalkozna a szabálytalan szállításra a hatoson, s ugyanez a tizenkettő szintén nyugodt lelkiismerettel kérné erre a valóban életveszélyes szabálytalanságra pajtását. Egyik kérdésünkben arról tudakozódtunk, hogy a fiatalság köréből kik tesznek legtöbbet a közlekedés biztonságáért: az úttörők-e, az ifjú- gárdisták-e, vagy a KISZ-esek általában. A versenyzők mindössze egyharmada — pontosan 17 tanuló — felelt jól: az úttörők. Bizony azok! Hiszen az ő soraikból kerülnek ki az óriási többségben igen ügyes közlekedési őrsök tagjai. A KISZ-nek, az Ifjú Gárdának áttételesebbek a kapcsolatai a közlekedéssel. Valószínűleg két legyet lehetne ütni egy csapásra, ha a VII. a.-ban nem eléggé nagyra értékelt úttörőket, egészen precízen: a közlekedési úttörőket vonnák be a helyes közlekedés oktatásába. Persze, nem úgy, hogy nevelő helyett kisdiák adna órát a KRESZ-ből, — hanem játékkal, tréfákkal élénkített rajvagy őrsi foglalkozás keretében. Ez a gyakorlat bizonyára öregbítené a felnőttek szemében is a közlekedési úttörők tekintélyét, s ami még fontosabb : a KRESZ-ismeretek terjesztésével növelné a közlekedés biztonságát, ezen belül pedig csökkentené a balesetek számát. BORVÁRÓ ZOLTÁN A népszerű nevén kultu- ■í"“' rális seregszemle az iskolás korú gyermekek legrangosabb kulturális pódiuma. Évek óta mindig megrendezték, központi jelszóval, az úttörőszövetség és a művelődés- ügyi osztályok anyagi és erkölcsi támogatásával. Az évről évre sűrűsödő tapasztalatok egyre nagyobb bizonyossággal mutatták meg, hogy a felkészülés kampány jellegű, s az éves ciklusok olyan telítettséget eredményeznek, mely komoly színvonalcsökkenéssel jár. Ezért a központi szervek úgy határozták, hogy teljes mértékben a járási úttörőelnökség megítélésére bízzák, mikor írjanak ki kulturális vetélkedőket. A lebonyolítás módját is eszerint választhatják meg. Tehát nem írták elő kötelezően, az éves munka tartalma, s a mozgalmi jellegzetességek szabják meg, hogy'hol és mikor rendeznék . seregszemléket. Ebben az évben természetesen a Tanácsköztársaság 50. éves jubileumára való felkészülés szolgáltatta a kulturális bemutatók eszmei magvát Sajnálatos, hogy ilyen jelentős évforduló felbecsülhetetlen nevelő erejét nem tudták kihasználni a tamási járásban, s nem rendeztek kulturális szemlét. Pedig igény volt rá. bizonyítandó; a bonyhádi járás hőgyészi bemutatóján három tamási csoport is szerepelt. A bonyhádi járásban a dolgok súlyosabb részét ragadták meg, s a szervezés problematikusabb alaptípusát választották. E típus kiválasztását részben a járás számbeli edottságai, s részben a , nagyobb objektivitás igénye sugallták. Eszerint a körzeti és járási bemutatók nagyobb súlyt kaptak a csapatbemutatók rovására. Ez a kétségkívül költségesebb forma azonban, állandó összetételű zsűri „bevetésével” alkalmasabbnak bizonyult a produkciók tárgyilagos megítélésére és mérlegelő összehasonlítására. E bemutatókon összesen 231 műsorszám szerepelt, s 74 arany-, ezüst- és bronzérmet osztottak ki a teljesítmények alapján. A dombóvári járásban a szervezés vegyes típusát alkalmazták. A járási bemutatóra részint a körzeti és részint a csapatbemutatók alapján hívtak meg együtteseket és szólistákat. A lebonyolítást erősen zavarta az időközben bekövetkező járási úttörőtitkár- változás. Ennek ellenére az említett bemutató zökkenő- mentes és színvonalas volt: 27 oklevelet és jelvényt adtak ki, arany-, ezüst- és bronzfokozatban. Az adottságoktól függően az egyes községek csapatbemutatói után, közvetlenül került sor a járási döntőre a szekszárdi, a paksi járásban és Szekszárd városban. E rendezési típusnak előnyei mellett hátrányai is vannak. Jó, ha a csapatbemutató nagyobb súlyt kap, sőt műsorhs falunappá szélesítik, de hiányzik ©z a rosta, melyen az igazán értékes produkciók akadnak csak fenn. (Természetesen a lehetőségek a meghatározók: Szek- szárdon nevetséges lenne körzetit tartani.) Eszerint a szed- resi művelődési otthonban 40, a paksi művelődési központban pedig 47 különböző fokozatú oklevéllel és jelvénnyel „osztályozták” a művész) teljesítményeket. Szekszárd városában pedig 55 műsorszámban 50 csoport vagy szólista érdemelte ki a különböző fo- kozatokat. A színvonalról szólva, ko- rábbi évekhez viszonyítva, nem emelkedett számottevően. Néhány helyen — például a paksi járásban — inkább a részvételre fordítottak gondot, mintsem az elmélyült, elemző kulturális munkára. Az egyes műsorszámok aránya a bonyhádi járásban volt a leginkább kiegyensúlyozott, míg Szekszárdon erőteljesen eltolódott a zene irányába. Kiemelkedően szerepeltek: az új dombóvári tánccsoport, a bátaszéki iskola és a paksi III-as számú iskola irodalmi színpadai, Pék Borbála szavalattal, Bábel Melinda énekkel, valamint a zongorista Lázár Noémi. Kozmikus tank ♦ t ♦ ♦ ♦ : ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ : ♦ ♦ ♦ ♦ : i ♦ t ♦ * ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ : ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ * ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ * — Pusenyka, édesem, értsd meg, egy gyikos- ságról! — sipította Kozak és kísérletet tett rá, hogy átölelje az asszony derekát. Aljosinné egy mozdulattal elpenderítette: — Engedje meg, engedje meg, kedves .. .1 Ismerni sem óhajtom magát, és legutoljára tavaly láttam, távollevő férjem jelenlétében! És nagyon megkérem, ne szennyezze be a jó hírnevemet! Ne merje többet megközelíteni ezt a házat! Majd értesítem a munkahelyét az ön méltatlan viselkedéséről! — Puszenyka, az istenért, miről beszélsz? Értsd meg, ez nagyon komoly dolog, és Tyihonov elvtárs nem gondol semmi másra, mint arra ... — Szüntesse be az illetlenkedést! Hivatalosan kijelentem, hogy nem járt itt, és különben is... alig ismerem!... Kozak összetörtén lépkedett Tyihonov mögött, és alig hallhatóan dünnyögte: „Ki hitte volna? Ilyen szeretetre méltó és jó emberrel, amilyen én vagyok. Hiszen a mi szerelmünk .,.” Tyihonov megállt, megvárta. — Idehallgasson, utálom a besúgókat, de ha még egyszer meghallom azt a szót, hogy „szerelem”, esküszöm, megírom a kalandjait az ötödik feleségének. — Nem fogok... — ígérte a megszeppent Kozak. A megállónál sokáig vártak a buszra. Tyihonov teljesen átfagyott, elátkozta önmagát, a munkáját, Kozak nagy természetét, Aljosinné elvetemültségét, a telet, az autóbusz-menetrendet. Az autóbusz teljesen néptelen volt. Kozak előreszaladt. — Majd én megveszem a jegyeket. — Nekem ne vegyen. Szabadjegyem van. — Tényleg? — lelkesedett Kozak. — Miért, mit gondolt, saját pénzemen fogom végiglátogatni az összes ismerőseit? — Nem, dehogyis. Igazságtalanság lenne. Jó tíz percig hallgattak. Tyihonov megmelegedett egy kicsit. Felidézte Kozak ijedt, felháborodott arckifejezését, és hirtelen nevethetnékje támadt. Kozak is megnyugodott egy kicsit. Félénken megszólalt: — Ha nem gondolta még meg, Tyihonov elvtárs, és nem lesznek kellemetlenségei a bíróságnál — isten őrizz! — mesélje el kérem, hogy tudta meg, mi van a zsebeimben? Tyihonov elnevette magát: — Ha kevesebbet gondolna a nőkre, nem lenne ilyen szórakozott. A bal zsebében lévő kulcsok egész idő alatt az oldalamat böködték a buszban. Hiszen egymás mellett ültünk. Valami volt még a zsebében, de nem tudtam megfejteni, hogy micsoda. Amikor leszállt, megzörrent a zsebében a gyufa. Világos? A szűk, behavazott ösvényen időnként a jobb oldalával fordult felém: síma, lapos felületet éreztem a zsebében. A szállodai szobában, a hamutartóban Dukat-csikkeket fedeztem fel. A következtetés logikus, nem? Ami a zsebkést illeti, az is egészen egyszerű. Amikor beléptem önhöz a szobába, Ön, mint jól nevelt ember, azonnal felvette a kiskabátját. Eközben észrevettem, hogy a bal oldali belsőzsebét begombolta, és biztosítótűvel erősítette meg. Az elővigyázatosság oka: itt tartja a pénzét. — És honnan tudta, hogy mi van a tárcámban? — Ez még ennél is egyszerűbb. A vonatjegygyei és a szállodai számlával el kell számolnia. A szállodában tiznaponként kell fizetni, ön pedig már tizenharmadik napja lakik ott. A szobájában látható csomagok számából arra következtettem, hogy bizonyára felírta önnek a felesége, mit vásároljon. — És a tizenöt rubel ? — Tartalék. A búcsúéstre, Puszenykával. Ez csak világos, nem? — Észbontó! Feledhetetlen! — suttogta átszel- lemülten Kozak. Tyihonov álmos pillantást vetett az ablakra, ritmikusan kocogtatta a jégvirágos üveget, majd megkérdezte: — Szeret olvasni? — Kozak gyanakodva hunyorgott: — Általában... mint minden intelligens ember. .. azazhogy... ha van időm. — Érthető. Melyik műfajt kedveli a legjobban? — Nehéz lenne meghatározni — töprengett Kozak, de hirtelen megtalálta a választ: — Az intellektuális fantasztikum nagyon közel áll hozzám. Különösen az angol. — Mit gondol, Bradbury angol? — Ha-ha-ha! — nevetett idegesen Kozak. — Miért? Talán nem? Egyébként az előszót mindig legutoljára olvasom, hogy ne befolyásoljon a könyv megítélésében. — És mi az ön megítélése? — Nagyszerű könyv! Kitűnő! Igaz, nem olvastam még végig, csak nemrég jutottam hozzá, nagy nehézségek árán. Hiszen tudja, milyen nehéz Bradburyt megszerezni! (Folytatjuk.) i ♦ X ♦ ♦ ♦ * ♦ * ♦ ♦ : i ♦ ♦ ♦
