Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-10 / 105. szám
Négy évig öntudatlanul John Brockhouse chicagói ablaktisztító, miután három emelet magasból lezuhant létrájáról, fennakadt egy fán. Tisztában volt vele, ha a 30. emeleten csúszik ki lába alól a létra, egy egész erdő sem menthette volna meg a biztos haláltól. Miután ezt még egy baleset követte, elhatározta, hogy más foglalkozást választ. Munkát vállalt egy taxivállalatnál. Családja most már azt gondolhatta, hogy nincs többé ok az állandó aggodalomra. Ekkor még nem sejtették, mekkorát tévedtek. Egy reggelen a bűnügyi rendőrségről hívták telefonon a taxisofőr feleségét és közölték vele. hogy férjét leütötték. Eredménytelen gyógymódok A taxisofőrre egy járókelő talált rá, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A rendőrségen elmondotta, az tűnt fel neki, hogy két férfi gyanús sietséggel távozott a taxitól. A sofőrt megoperálták, azonban nem tért magához. Mereven, tágra nyitott szemmel feküdt kórházi ágyán, s nem reagált sem szúrásra, sem érintésre. Sőt, még az éles kiáltásokra sem, amelyekkel orvosai a mély kábulatból fel akarták ébreszteni. A rendőrség hiába várt arra, hogy magához térjen és hozzákezdhessenek a kihallgatáshoz. Orvosok utaztak a világ minden tájáról Chicagóba, hogy konzultáljanak gyógyításának lehetőségeiről, azonban egyetlen gyógymód sem hozott eredményt. A rendőrség a taxiban véres övét talált, amivel valószínűleg hátulról próbálták megfojtani a taxisofőrt. Egyébként ezt a nyakán talált nyomok is bizonyítottnak.' Súlyos fejsérülése pisztolyaggyal végrehajtott, nagy ütéstől származhatott. Emiét” többre azonban nem jutott a rendőrséig. John Brockhouse 1318 nap után tért magához — írja a Schweizer Illustrierte. Megértette, amit mondtak, de beszélni nem tudott Állapota azonban szemmelláthatóan javult. Amikor orvosai naptárt mutattak neki, őrhelyből kiderült, hogy négy év telt el kórházba szállítása óta, egész magán kívül volt. Azt hitte ugyanis, hogy csak néhány órát töltött öntudatlan álla - pótban. Lassanként visszatért emlékezőképessége. Reszketeg betűkkel írta fel egy cédulára élményeit, arról a bizonyos négy évvel ezelőtti éjszakáról. Vf‘- • . Kábítószer-csempészek nyomában Akkor éjjel egy utast vett fel a kikötőnegyedben, akinél bőrönd volt, és a város központjába vitélté nWgáfc-'W'S* * közben még ogy utast vettek fel. Azok ketten a, részében izgatottan beszélgettek. Bár csak szófoszlányok jutottak el a vezetőülésig, azt azonban kivette beszédjükből hogy az elsőnek beszállt utas szemrehányást tett a másiknak, amiért nem volt időben a megbeszélt helyen, továbbá, hogy az árut már el kellene osztani. Brockhouse azt gyanította, hogy az áru nyilván kábítószer és kábítószerüzérek nyomára bukkant. Mivel nem jutott más az eszébe, utasainak azt mondta, hogy azonnal a kórházba kell telefonálnia, mert felesége szül. Az utasok azonban — átlátva a szándékon —, övét dobtak a nyakára és ütlegelni kezdték. A személyleírás, amelyet négy év múltán adott támadóiról, elég volt a rendőrségnek althoz, hogy általános razziát rendeljenek el a kábítószercsempészek között, és a két támadót rövidesen elfogták. Az orvosok most arról vitáznak, hogy a sokféle gyógymód közül vajon melyik hozta vissza a taxisofőrt a tüdő- ' tos világba. John Brockhouse- nak újra meg kell tanulnia beszélni, de hogy ezek után vajon milyen munkát vállal majd, azt még nem tudta eldönteni. — sb — Dünnyögés Intelligens albérlőt keresnek egy apróhirdetésben. Úgy látszik, megnőtt a kereslet az intelligens emberek iránt. Már az albérlőnek is intelligensnek keli lennie, különben nem kap ötszázért albérletet. De mennyire legyen intelligens egy albérlő? Annyira semmi esetre sem, hogy tudja: mennyit ír elő a törvény albérleti díjként. Ez a főbérlők szerint nem tartozhat az intelligenciához. Az albérleti díj megállapítása nem intelligencia-kérdés — ezt nyugodtan rá lehet bízni a főbérlőre. Napok óta azon gondolkodom: hogyan vizsgáztathatják a főbérlők az albérlőt, egyáltalán hogyan győződnek meg arról, hogy a leendő albérlő intelligens-e? Talán felvételi vizsgát tartanak? Érdekes lenne részt venni egy ilyen felvételi vizsgán. Elképzelem: a főbérlő, családfő, mint a felvételi vizsgc. bizottság elnöke ott ül a le- teritett asztal mögött, körötte a felvételi bizottság tagjai, vagyis a főbérlö családja. Mindenki kérdezhet. Bármit, ami éppen eszébe jut. Ha az illető például arra a kérdésre: mennyi a kialakult albérleti díj, azt feleli, hogy kétszáz forint, máris unintelligens, vagyis nem felel meg az albérlők intelligenciakövetelményeinek. Viszont, ha azt feleli erre a kérdésre: „Általában négyszáz forintot fizetnek albérleti díjkéhT, de én hajlandó vagyok ötszázat is adni...”, akkor intelligensnek mondható. Persze tehetnek fel más kérdéseket is. Megkérdezhetik például: az intelligens albérlő mikor oltja él a villanyt, mikor kapcsolja be a rádiót, és hány fon erősséggel üzemelteti, kézen jár-e a szobában, hogy más nyugalmát és a szoba tisztaságát megőrizze ... és így tovább és így tovább... Ha ezekre a kérdésekre a leendő albérlő így válaszol: normális hangon üzemeltetem a rádiót, kézen nem tudok járni, de hajlandó vagyok zokniban közlekedni a szobában ...”, akkor az albérlő unintelligensnek számít, mert még azt sem tudja, hogy a fon az a hangerősség mérésére szolgáló mértékegység. Helyette ő azt mondja, hogy normális hangon üzemelteti a rádióját, és méghozzá nem is zsebrádiót, hanem olyant, amelyik a főbérlő konnektorából szopja az áramot. Tehát az embernek nagyon meg kell gondolnia: milyen válaszokat ad az intelligenciapróbán, mert ha nem gondolkodik' akkor csak unintelligens albérlő lehet és akkor régen rossz neki. Ugyanis az unintelligens ember csak elvétve kap albérletet. Mert az unintelligens albérlő olyan unintelligens dolgokra képes, hogy azt ki sem lehet mondani. Például: belefekszik a tiszta ágyba, és ennek következményeként a főbérlőnek időnként ki keli mosnia az ágyneműt, cipőben megy be az általa bérelt szobába, barátokat hív meg és malmoznak, sakkoznak, égett a villanyt. Az intelligens albérlő viszont pontosan tudja, hogy mi a kötelessége. Be sem megy az általa fizetett albérleti szobába. Nyáron egy fának dőlve alszik, télen bekéredzkedik ugyan a szobába, de ott is csak kizárólag állva, a falnak dőlve alszik. Mindezekből mindenki láthatja: bonyolult lehet egy olyan intelligenciavizsga, amelynek sikerétől egy albérlet függ. Elmegyek egyszer egy ilyen vizsgára. Remélem sikerül jól felkészülnöm, és elnyerem az intelligens albérlő kitüntető címet. Már készülök. Egy híres sebészszel bevarrattam a számat. Azt hiszem már ez is elég lesz a sikeres vizsgához. Mindenre csak bólintok majd. SZALAIJÁNOS t : Még egy autóbusz, s még egy. A szálloda étterméből spicces társaság indul kifelé. Mellette mennek el. Tyihonov megtudhatta, hogy a krasz- nojarszki rablóhús páratlan a földkerekségen, Nyefedovát pedig így is, úgy is megfúrják. Ha nem a főosztályon, akkor a minisztériumban... PÉNTEK A nehéz, bronzveretes kapu kelletlenül kinyílt, és a „Szolgálati bejárat” feliratú tábla azonnal elvesztette mágikus megközelíthetetlenségének látszatát. — Kit keres? — kérdezte a méltóságteljes, fehér pofaszakállas portás. — Liberdej Gordeicsot — mondta Tyihonov. A portás ugyan nem értette — nem is érthette — a nevet, de visszakérdezni nem akart. A lépcső felé mutatott. Tyihonov meg sem állt a II. emeletig. A hosszú folyosóra tömérdek ajtó nyilt, de Sztasz viszonylag könnyen megtalálta az „Inspektor” feliratot. Az ajtó azonban zárva volt. Tyihonov megpróbálta lenyomni a kilincset. A folyosón takarítónő jelent meg vödörrel, kefével: — Miért rángatod, fiacskám? Zárva van! Marianna Ivanovna süteményért ment. Mindjárt jön. Ülj le, várd meg. Tyihonov leült a vörös bársony díványra és nézegetni kezdte a színészek falra erősített fényképeit. Vele szemben jól sikerült felvétel örökítette meg „a Kabard—Balhas Autonom Szovjet Szocialista Köztársaság érdemes művészét, K. M. Szta- vickijt, Luxemburg grófjának szerepében”. Sztavickijen remek cilinder díszlett, sudár alakjára szmoking feszült. Sétabotot tartott, esőköpenyét átvetette a vállán. „Jóképű fiú, annyi szent.” Tyihonov elismerően bólogatott, majd gyorsan hozzátette gondolatban: „Az alibije azonban nincs rendben, Luxemburg polgártárs!” Tyihonov felkelt, megnézegette a többi fényképet Is. Anna Bukova „Pepita szerepében* Duna- jevszkij Szabad szél című operettjében”. A „Carmen”,, kölnivíz címkéjéhez hasonlított: kezében legyezőt tartott, fürtjei a nyakára göndörödtek.' „Az isten küldte ezt a szenvedélyt” — gondolta Sztasz. A folyosó végén megtalálta Pankovát is „Alisé szerepében a My fair Lady-ből”. Alisé itt már nem a tépett kis csavargólány: előkelő dáma, szigorú, okos szemekkel. No-no... . A folyosó végén meredek vaslépcsőre nyilt az ajtó. Sztasz leereszkedett, és váratlanul a kulisz- szák mögött találta magát. A színpad felett dolgozó-munkás most rekedten kiabálni kezdett: „Szerelők! Szerelők, ti csibészek, vegyétek már le a holdat!” Hangja tovadörgött a nézőtér üres hordójában. „Nevetséges, hogy mennyire nem gondolkozunk el a bennünket körülvevő jelenségek igazi lényegén — gondolta Tyihonov. — Még csak nem is feltételezzük, hogy lehet egy fordított oldaluk is. Előre beskatulyázzuk az embereket és az eseményeket is. A színházba mindig ünnepre jövünk, az űrrepülőtérről mindig rakéták indulnak, a színész mindig nemes és szép, a rendőr pedig hamis és goromba!” Sztasz visszamászott a lépcsőn. Az inspektori szoba ajtaja nyitva állt. Tyihonov bemutatkozott a terebélyes íróasztalnál ülő idős asszonynak. — Szeretnék megnézni néhány dossziét. .. — Alkotóit? — Tessék? — Tyihonov nem értette a kérdést. — Az alkalmazottak, vagy a színészek anya- ^ gára kiváncsi... ♦ — A színészekére. J — Miről van szó? Közlekedési szabálytalan- ♦ ság? ♦ — Á, dehogy! — Sztasz elnevette magát. — Egyszerű szakmai kíváncsiság ... — Név szerint kinek az anyaga érdekli? — Hát... Csak úgy vaktában, ha átnézhetnék néhányat.,. — Értem, értem — hunyorgott Marianna Ivanovna. — Abban a szekrényben mindent megtalál. — Ne haragudjon, kérem. Már nem egyszer előfordult: érdeklődünk egy bizonyos Petrov felől, és máris kész a séma: vagy Petrovot lopták meg, vagy Petrov lopott el valamit. Egyszóvn1 valamiféle lopási ügybe keveredett . . Az inspektor elnevette magát: (Folytatjuk)
