Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-10 / 105. szám
A fenti cím ürügy. Mire lapunkban megjelenik, a megyeszékhelyen (legalábbis) már nem játsszák a kitűnő és megbukott, hasonló címet viselő magyar filmet. A kitűnő minősítés és a bukás csak az első pillanatban tűnhet ellentmondásosnak. Volt már ilyesmire példa a filmművészetben éppúgy, mint a hazai, vagy a világirodalomban. Katona Bánk bánjáról minden középiskolás tudja, hogy csak írója halála után aratott sikert és Ady első jelentkezését sem kísérte egyöntetű tapsvihar. Mindkettejük esetében tévedtek az ítészek és a közönség, mely utóbbinak talán mentségül szolgálhat, hogy az előbbiek tekintélye által befolyásolni hagyta magát. A Feldobott kő esetében a kritikát nem érheti vád. Elismerte a film döbbenetes értékeit, ragyogó fényképezését és azt, hogy fájóan igaz tényekre mutatott rá. Témája a cigány- kérdés lévén, arról kellett értesülnünk, hogy néhány esztendeje a kérdés megoldásának enyhén szólva is antihumánus módszerei voltak. (Külön téma lenne azt feszegetni, hogy a közvélemény ma mennyivel humánusabb, mint az akkori tettek?), A film mégis megbukott Szekszárdon. A véletlen kínálta, hogy e sorok írója a bukás kapcsán olyan összefüggésekre bukkant, melyek gondolatai a filmtől valamelyest távolabbra vezérelték, így történt: Váratlan dolga akadván, nem tudta felhasználni az egyik esti előadásra jó előre megváltott jegyét. Ilyenkor két lehetőség kínálkozik: visszaváltani a pénztárnál, vagy felajánlani az előtte várakozók valamelyikének. A jegytulajdonos ez utóbbit választotta, méghozzá némi nosztalgikus színezettel. A pénztár környékén és a mozi bejárata előtt ugyanis javarészt a fiatalabb korosztályhoz tartozók időztek és valamikor, a jegytul'ájdonos hajdan, volt ifjúsága idején, a fiatalok pénztárcája általában sovány volt. Olyannyira bizonyára, hogy többnyire legszívesebben a nyakába borultak volna annak, aki mozijegyet kínál nekik, méghozzá ingyen, csak azért, hogy ne vesszen kárba. A felajánlott (mellékesen szólva hétforintos) jegyet a következő válaszok fogadták és utasították vissza: 1. — Magyar filmbe? Uram, nem ettem meszet! 2. '— A cigányok nem érdekelnekI 3. — Magyar filinet ép eszű ember nem néz meg! 4. — Köszönöm, ez nem kell! 5. — Ha unatkozni akarok, akkor inkább rágom a körmömet! Feldobott kő 6. — Ilyen előadásra nem megyek! 7. — Magyar filmet nem nézek! A nyolcadik megkérdezett, aki végül is — enyhén illuminált állapotban lévén — kegyesen elfogadta a jegyet, egy órával az előadás befejezte után találkozott a jegy eredeti tulajdonosával és e szavakkal rontott neki: 8. — Na, maga is jól elküldött engem unatkozni! Hogy lehet egy ilyen filmhez jegyet venni? Ne merüljünk el most a film értékelésiben, melyet másnap e sorok írója mégis megtekintett. Ehelyett inkább a válaszokon elmélkedjünk. A válaszok ugyanis sok mindennel és mindenkitől rokonságot tartanak. Azokkal például, akik egy külföldi rendszámú Ford- Taunust elismerő pillantásokkal illetnek, de ugyanarra ügyet sem vetnek, ha történetesen hazai rendszámmal közlekedik. Azokkal is, akik a minap „nyugati csomagból származóként" csodálták meg azt a szokatlan formájú golyóstollat, melynek segítségével e sorok eredetileg papírra kerültek, és csak akkor állapították meg, hogy „bóvli", amikor tulajdonosa töredelmesen bevallotta, hogy a gyönki népboltban vásárolta, 9,50 forintért, összességében tehát azokkal, akiknek minden eleve különb a hazainál, ha határainkon kívül (és azoktól többnyire nyugatra) készült. Őket a nyers tények is hiába igyekeznek cáfolni. Például a hatszáz forintos olasz cipő, melyet három hónapi hordás után sarkalni, talpalni kell, míg a fele annyiba sem került magyart még fél év után sem. (Mindkettő alulírott birtokában van, kívánságra bármikor megtekinthető). E felületes vélemények alkotói, akiket persze könnyű lenne zamatosabb jelzőkkel is illetni, nagyobb mélységekbe természetesen már lelki eUapállásuk miatt sem merülnek. A logika alaptörvényei tájára, melyek azt a konklúziót is kínálnák, hogy ha minden gyatra, ami hazai, akkor óhatatlanul nekünk, s kilencven- kétezer négyzetkilométernyi kis haza lakóinak is azoknak kell lennünk, hiszen az itthon termeiteket — légyen az golyóstoll, cipő, vagy problémáinkat gorombán boncolgató film —, nem más, hanem egyedül mi hoztuk létre. Szükségszerűen tehát mi is alábbvalóak lennénk mindenkinél, aki határainkon kívül (és azoktól többnyire nyugatra) éli világát. Ki hiszi ezt el? Az idézettekhez hasonló, üres és korlátolt válaszok kiagyalói valószínűleg épp oly kevéssé, mint ahogy azok sem, akik bottompa elmeélük segítségév el a fentebb elmondottak végiggondolására serkentettek. ORDAS IVAN iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiilUiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiuiuiiiiiiiiiiiiiiii iiiiiiiiiiiiiiiiiiin A sasosi cigánytelepen Két kilométer választott el Alsópéltől, amikor egy cigánytelepülésre figyeltünk fel. Tizenöt-húsz ház áll az út baloldalán, de közülük néhány egészen elfogadható állapotban. Az udvaron aprójószágok, sőt az egyik ház előtt egy új Pannónia motor- kerékpár. Találomra megálltunk az egyik ház előtt. Akit megszólítottunk, Orsós József volt, az állami gazdaság dolgozója. Harmincnégyéves vagyok, de már tizenkétéves korom óta dolgozom a gazdaságban. Először mint vízhordó gyerek, majd később szerződéses munkás. Hat éve vagyok állandó. A keresetem 2500— 3000 forint, de van amikor eléri a 3200 forintot is. A tehenészetben dolgozom. — A magáé a motorkerékpár? — Igen. Augusztusban vettem, 14 ezer forintért, újonnan! Tessék megnézni a házat belülről is. — Megbecsülik a gazdaságban? — Két éve kiváló dolgozó kitüntetést és pénzjutalmat kaptam. Decemberben oklevéllel tüntettek ki. Bizonyításként kislánya már hozta is az oklevelet, amit nagy becsben tartanak, berá- máztatták. — Hány gyerek van? — Négy. A nagy tizenhároméves, a legkisebbik nyolc. Nem vagyunk mi vándorlók, én is itt születtem, itt lakunk. Igaz, egyre kevesebben leszünk. Rosszak már a házaink. Egyszoba-konyhás csak, de nincs értelme tovább építeni, szeretnénk innen elkerülni. —A faluba szeretnénk menni — veszi át a szót Orsósné mert itt nincs villany. Pedig olyan jó lenne esténként a televíziót nézni. Beteg asszony vagyok, a mosás is nehezemre esik, dehát a villany hiányában nem vehetünk mosógépet sem. — Hány család lakik itt Sasoson? — Nyolc család van, akik állandóan dolgoznak. Van viszont hat-nyolc olyan család, akik csak alkalmilag, vagy egyáltalán nem dolgoznak. — Nézzenek át hozzánk is — szólít meg bennünket Orsós Sándor, aki a szomszédban lakik. Az ő udvarukon folytattuk a beszélgetést: — A maguk lakása mekkora? — Két szoba, konyha, öt gyerek van. — És az a motor a magáé? — Igen. P— 10-es, három hónapja vettem. — Részletre? — Nem, készpénzért. Az Alsópéli Állami Gazdaságban dolgozom, mint kubikos. — Maga is elkívánkozik innen? — Szívesen elmennénk a faluba, ha ott kapnánk házhelyet, mert ennek a háznak jó az anyaga, elbontanánk, nem kellene sok pénz hozzá, ott felépítenénk. — Miért kívánkoznak el erről a szép tájról? — Olyan helyen szeretnénk már lakni, ahol a gyerekeknek közelebb van az iskola. Most autóbusszal járnak a gyerekek Uzdra, ami öt kilométer. Negyed hétkor Indul a busz, fél hétkor már ott vannak. Hazafelé gyalog kell jönni, mert csak fél hatkor lenne buszjárat. Sasos közigazgatásilag Sár- szentlőrinchez tartozik. Farkas Juliannától, a községi tanács vb-titkárától kérdeztük, milyen lehetőség van arra, hogy az említett családok villanyt kapjanak, vagy esetleg Uzdra, Sárszentlőríncre költözzenek. — Ismerjük a problémájukat. A villany bevezetése hatalmas összeget igényelne még abban az esetben is, ha ők ehhez társadalmi munkájukkal hozzájárulnának. Nem célunk fejleszteni Sasost. Évről- évre csökken az ott lakók létszáma. Célunk az, hogy minél előbb felszámoljuk az ottani lakásokat. Tavaly is ketten építettek közülük a faluban házat, és már az idén is átengedtünk részükre két lakást. Úgy gondoljuk, néhány éven belül megoldódik problémájuk és vagy Sárszentlőrincen, vagy Uzdon kulturáltabb körülmények között lakhatnak, de ehhez tőlük is nagyobb igyekezetét várunk. Meg kell mondani azt is, hogy Sasoson szép számmal laknak olyanok is, akik nem vállalnak még idényjellegű munkát sem. Természetesen elsősorban azok jönnek lakás és egyéb juttatási szempontból számításba, akik az állami gazdaság állandó dolgozói — mondotta a vb-titkámő. —kas— Rendelésre készítünk magas fényű, vagy bőrutánzatú ' . , I • . ;• i P VC-borítású jegyzettéiül bőket, irattartókat, mappákat, bélyegrendezőket, albumokat, piperetáskákat és küliinbőső méretű P VC-zacskókat. Dombóvári Vegyes Ktsz Dombóvár, Hunyadi tér 20• Telefont 13—73 ]\eonrészlegünk vállalja az javítását és karbantartását. ország egész területére neonreklám tervezését, felszerelését, V - -Vj 4 é ^ (i87) iiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiifiiiiHiiiiiitiiiiiiiiiiimiiiitiiir
