Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-21 / 114. szám
Razziák, letartóztatások Malaysia fővárosában Szovjet-—koreai közös közleményt adtak ki Podgornij Ulánbátorban EZ TÖRTÉNT A tárgyalópartnerek rendkívül fontosnak tartják az általános leszerelésért, a nukleáris fegyverek teljes betiltásáért és a végleges megsemmisítéséért vívott harcot. Hangoztatják, hogy minden módon szilárdítani kell valamennyi szocialista ország és az egész szocialista tábor védelmi képességét, fokozni kell az éberséget, erősíteni kell a szocialista országok egységét és összeforrottságát. a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján. Mindkét fél úgy 'véli — hangoztatja a közlemény —, hogy a szocialista tábor egységének és a nemzetközi kommunista mozgalom össze- forrottságának megszilárdítása érdekében meg kell tartani a testvérpártok és a testvéri oszágok egymás közötti kapcsolatainak normáit, amelyeknek alapja a teljes egyenjogúság, az önállóság, a kölcsönös tisztelet, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás és az elvtársi együttműködés. búnak, a nagy népi hurál elnöksége elnökének meghívására. A repülőtéren a magasrangú szovjet vendéget Szambu. Cedenbal, valamint a mongol párt és a kormány más vezetői fogadták. Kuala Lumpurban, a múlt heti véres, zavargások színhelyén a katonaság és a rendőrség egymás után hajtja végre a razziákat. A hivatalos közlés szerint az ország egész területén több mint háromezer személyt tartóztattak már le a 152 halálos áldozatot követelő zavargások kezdete óta. A legvéresebb összecsapások színhelye körül ma is erős katonai egységek tartják fenn a rendet és 24 órás kijárási tilalom van érvényben. A város más pontjain megindult a forgalom. A malaysiai rádió közlése szerint Penang állam észak- nyugati részén 24 órás kijárási tilalmat rendeltek el. A szóban forgó körzet 1964-ben és 1967-ben zavargások színhelye volt, a mostani intézkedés okát azonban nem határozták meg. A rendőrség a fővárosban bemutatott az újságíróknak egy titkos fegyverraktárt, amelyet a napokban fedeztek fel. Áz újságírók különböző ben- zinbombákat láthattak, lőfegyver azonban nem volt a raktárban és kézigránát sem, noha Razak, a hatalmat jelenleg gyakorló nemzeti akciótanács vezetője szerint kézigránátokat is találtak. Az AP tudósítója kommentárban foglalkozik a malaysiai eseményekkel. Rámutat,- hogy a sokfajú, békés malaysiai társadalom álma szertefoszlott. A halál és rombolás szétzúzta a gondtalan maláj, az energikus kínai és az amPárizs (MTI) Xuan Thuy államminiszter, a párizsi tárgyalásokon részt vevő VDK- küldöttség vezetője, kedden részt vett egy sajtóebéden, amelyet angol és amerikai újságírók adtak tiszteletére. Xuan Thuy előre elkészített nyilakozatot mondott el, majd válaszolt az újságírók kérdéseire. Nyugati hírügynökségek összefoglaló jelentései szerint Nixon amerikai és Thieu sai- goni elnök június 8-ra bejelentett találkozójával kapcsolatban Xuan Thuy kijeléntet- te, hogy abban nincs semmi különös, mivel a Nixon-kor- mány azt akarja, hogy a Thieu-Ky-Huong kormányzat a helyén maradjon, s a klikk is fenn kívánja tartani az Egyesült Államok dél-vietnami jelenlétét. A háborúnak azonban addig nem lehet vége, amig Thieu elnök kormánya van hatalmon Saigonban. A tárgyalások előrehaladásának fő akadálya is az — mondotta —, hogy a Nixon-kor- mányzat Thieut akarja hatalmon tartani. Az Egyesült Államok kormányának feltétel nélkül ki kell vonnia Dél-Viet- namból minden amerikai katonát és vele egy táborban harcoló többi külföldi katonát —fűzte hozzá. Az Egyesült Államoknak a háború egyre nagyobb nehézségeket okoz, s ezeket a maga módján szeretné megoldani Ha a Nixon-kormány továbbra is támogatni fogja a saigoni rendszert, ezzel csak új problémákat támaszt és megnehezíti a vietnami kérdés rendezését. Az amerikai elnök múlt biciózus indiai lakosság harmóniájának képét. Mi volt a robbanás oka? — teszi fel a kérdést az AP tudósítója. A május 10-i általános választások előtti kampány utolsó napjaiban a politikai vezetők a hagyományoktól eltérően felvetették a faji kérdést. Kuala Lumpurban, a fővárosban kínai felvonulásokat szerveztek, amelyek hangsúlyozták a kínai nemzeti érzést és kiváltották a maláj reakciót. Válaszként szervezték meg a malájok felvonulását május 13-án, amikor a vérfürdő kezdődött. A választások során Tunku A ódul Rahman szövetségi pártja ugyan megszerezte a többséget, de a faji arányok megváltoztak: az indiaiak csupán két helyet őriztek meg a parlamentben, a kínaiak pedig 27 mandátumukból 14-et elvesztettek. A szövetségi párt kínai csoportja ezek után kijelentette, hogy elvesztette a kínai közösség bizalmát és nem vesz részt a szövetségi párt által megalakítandó kormányban. így közvetlenül a véres események előestéjén először bontakozott ki egy olyan malaysiai kormány megalakításának lehetősége, amelyben nem kapnak helyet a valamennyi faj képviselői. Az AP kommentárjában figyelemre méltó, hogy egyetlen szóval sem utal a malaysiai kormány által az utóbbi napokban állandóan hangoztatott vádra, amely szerint ..kommunisták szították az összecsapásokat". csütörtöki beszédét elemezve a VDK államminisztere rámutatott, hogy Nixon egyetlen szót sem szólt a vietnami nép alapvető jogairól, a területi integritáshoz, a függetlenséghez és az egységhez való jogáról. Hiányossága a Nixon-javas- latnak az is, hogy nem fejtette ki, ki szervezné meg az indítványozott dél-vietnami választásokat. Dél-Vietnam lakossága és a DNFF sohasem fogadná el azt, hogy a jelenlegi saigoni kormányzat legyen a szervező — mutatott rá Xuan Thuy. Megegyezésre kellene tehát jutni olyan ideiglenes koalíciós kormány megalakításáról, amely felelős a szabad választások megszervezéséért — jelentette ki. Leningrádban kedden folytatódlak a megbeszélések Alek- szej Koszigin szovjet miniszterelnök és Urho Kékkőnél) finn köztársasági elnök között a feleket érdeklő problémákról. A véleménycserét baráti, nyílt légkörben tartották. * Kiesinger kancellár befejezte kétnapos tárgyalásait Tokióban Szato japán miniszterelnökkel. Keddi sajtóértekezletén kijelentette, hogy a bonni kormánynak nincs szándékában diplomáciai kapcsolatokat létesíteni a Kínai Népköztársasággal, s nem tesz semmiféle „előkészítő lépést” ez irányban. A kancellár ugyanakkor aláhúzta a nyugatnémet—kínai kereskedelmi kapcsolatok jelentőségét. * A Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői harckiképzési programjának megfelelően május 14-től 19-ig a Szovjetunió területén megtartották Bulgária, Magyarország, Románia és a Szovjetunió szárazföldi csapatainak hadgyakorlatát. A hadgyakorlaton kidolgozták a szövetséges csapatok együttműködésének kérdéseit, ellenőrizték harcászati és hadműveleti felkészültségüket, lövészeteket és rakétalövészete- ket tartottak, — hangoztatja a kiadott hivatalos közlemény. * Kedden reggel Szlovénia területének nagy részét hó lepte el. Ljubljana és Cél je városok körzetében az éjszakai lehűlés és a havazás után a hótakaró vastagsága eléri a nyolc' centimétert. * Bangkokban kedden megnyílt a d“'kelet-ázsiai szerződés szervezete (SEATO) tanácsának 14. szokásos ülésszaka. A tanács ülését a vendéglátó ország nevében Kitti - kachorn thaiföldi miniszterelnök nyitotta meg, majd Jesus Vargas, a SEATO főtitkára mondott rövid beszédet. Rogers amerikai külügyminiszter felszólalásában biztosította a „baráti országokat”, hogy az Egyesült Államok „nera hagyja cserben őket a világnak ezen a részén” akkor sem, ha kivonja erőit Dél- Vietnamból. * Kedden délután Budapesten játszotta le a Közép-európai Kupa elődöntőjét a Vasas csapata az Inter Bratislava együttesével. A Vasas balszerencsés mérkőzést vívott s 0:0-ás félidő után 1:0 arányú vereséget szenvedett. Az Inter Bratislava gólját Medvid lőtte. Az Inter Bratislava az Union Tenlice-Zselezsnvicar győztesével játszik a döntőben. Phenjan (TASZSZ). Phen- ban közös közleményt adtak ki Nyikolaj Podgornij KNDK- beli látogatásáról. Eszerint a szovjet államfő megbeszélései Kim ír Szen-nel, az elvtársi és testvéri barátság szellemében folytak. Az eszmecserék folyamán a felek megtárgyalták a két nép közötti barátság és együttműködés továbbfejlesztésének kérdéseit és a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi problémákat. A közlemény megállapítja, hogy az utóbbi években a Szovjetunió és a KNDK baráti kapcsolatai jelentékenyen megszilárdultak és továbbfejlődtek. Mindkét fél úgy véli, hogy a világbéke védelme, a nemzeti felszabadításért, a függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harc érdekei megkövetelik az imoerialisták elleni, köztük az amerikai imperializmus elleni küzdelem további fokozását. Mindkét fél elítélte a Dél-Koreát megszállva tartó amerikai imperialistákat. Ulánbátor (TASZSZ). Nyikolaj Podgornij, a szovjet Legfelső Tanács Elnökségének elnöke kedden a Mongol Nép- köztársaság fővárosába, Ulánbátorba érkezett. Podgornij hivatalos, baráti látogatást tesz az országban, Zs. SzámEnyhén szólva is felemás az amerikai magatartás a vietnami kérdésben. Nixont azzal az ígérettel választották meg elnöknek, hogy véget vet a háborúnak. A múlt héten, oly régen várt beszédében ismét azt hangoztatta, hogy az USA be akarja fejezni a vietnami háborút és nem óhajtja többé a katonai megoldást. Ezzel szemben az elmúlt 48 órában határozottan megélénkült az amerikaiak harci tevékenysége a dél-vietnami hadszíntéren, napok óta támadnak az úgynevezett Apache Snow hadművelet keretében. A keddi napon újabb erősítésekkel megkétszerezték a Dong Ap Bia elnevezésű hegycsúcsot immár tizedik napja rohamozó amerikai és dél-vietnami csapatokat. Bomba- és napalmtámadás, ejtőernyős és gyalogos roham, heves harcok — mindez nehezen egyeztethető össze Nixon egyébként is ellentmondásos nyolc pontjával. Vajon változást hoz-e végre az amerikaiak magatartásában a kedden bejelentett Nixon— Thieu találkozó? Bizonyos, hogy az USA elnöke és a saigoni rezsim elnöke jónéhány tisztáznivaló kérdést talál majd június 8-án, a csendesóceáni Midway szigetén kezdődő megbeszélésein. Kivált, hogy ez lesz első személyes találkozójuk. Mindenesetre, Nixon egyre kevésbé hagyhatja figyelmen kívül azt az Amerika-szerte fokozódó elégedetlenséget és türelmetlenséget a háborúval szemben, azt az erősödő követelést, amelyet a minap Fulbright szenátor, az USA szenátusa külügyi bizottságának elnöke röviden így fogalmazott rreg: vonjuk ki csapatainkat Vietnamból ! Fokozódik a feszültség Délkelet-Ázsia egy másik pontján, Malaysiában. A hivatalos közlés szerint az országban több, mint háromezer személyt tartóztattak le a 152 halálos áldozatot követelő zavargások kezdete óta. A kijárási tilalom sokhelyütt tovább tart. az élelmiszer-ellátásban zavarok vannak, egyes körzetekben egyszerűen nincs mit enni már. Egyes kommentárok rámutatnak: szétfoszlott, a sok fajú, békés malaysiai államról szőtt álom. A május 10-i választások előtti kampányban felvetették a faji kérdést és ez robbantotta ki a zavargásokat. A kínai és a maláj lakosság egy része ismét szemben áll egymással. A keddi nap folyamán Abdul Rahman miniszterelnök bejelentette, hogy ideiglenes új kormány alakult, amely a rendkívüli állapot megszűnéséig működik. Befejezésül a közel-keleti helyzet rövid ismertetésével egészítjük ki keddi körképünket. A legérdekesebb hír e problémakörben az AFP jelentése, amely tudni véli. hogy a New York-ban tanácskozó négy nagyhatalom képviselői — akik április 3-a óta jóné- hányszor ültek össze már — rövidesen összefoglaló jelentést adnak ki. A francia hírügynökség úgy tudja, hogy a négy nagyhatalom bizonyos kérdésekben (a Szuezi-csatornán és a Ti- ran-szorosban a hajózási szabadság biztosítása) közeledik a megegyezéshez, ugyanakkor Jeruzsálem kérdését csak futólag érintették. Alaposan kimunkálták viszont a Palesztinái menekültek problémáját, A világ közvéleménye érdeklődéssel várja: sikerül-e csakugyan elfogadható javaslatot kidolgozni a négy nagy halálomnak, s ha igen, lesz-e lehetőség e tervek végrehajtására is? A Vénusz—5 szovjet űrállomás repülés közben. Balról az űrállomás antennája, mellette kétoldalt a napelemek, elöl az orbitális rész. Xuan Thuy a Vietnams rendezésről