Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-17 / 111. szám

n'M neifhMrUJIifllim népújság Küzdelem az algyői sérültek életéért A szerdai tragikus végű al­győi gazolinrobbanás vizsgála­ta során megállapították, hogy a lakókocsiban Nagy Ferenc kútkezelő nyitotta ki a záró­szerkezetet, hogy kiengedje az esetleges túlnyomást. Eközben cigarettázott, — ettől robbant fel a kanna, és szenvedett a lakókocsiban tartózkodó hat személy életveszélyes égési sé­rülést. A szomszédos országokhoz viszonyítva nálunk fordul elő a legtöbb gyermekkori alko­Mindenki kedvére? Európán kegyetlen hőhul­lám vonul végig, s szinte csak­nem mindenütt 30 fok főié szaladt a hőmérők higanya. Az Adria néhány helye kivé­tel, például Dubrovnik, ahol ezekben a napokban mindősx- sze 20 fok volt a hőmérséklet, s a fürdözők napsütéses Jé időben tölthetik idejüket. Van-e, akinek nem tetszenék ez? Hát van. A jugoszláv idegenforgalmi szervek az Idén először a Dá­niával kötött egyezmény ke­retében grönlandi vendégeket is fogadnak az Adria partján, akiknek egy S0 tagú csoport­ja üdül ezekben a napokban Dubrovnlkban. Mit szólnak az eszkimók a valóban keltemet adriai időjáráshoz? Panaszkodnak a „kibírhatat­lan’' hőségre. Mint kíváncsis­kodó újságírónak mondták, azért utaztak a messzi észak­ról az Adria partjához, hogy élvezzék a mediterrán tengert, a napfénvt. De erre képtele­nek, Állandóan folyik róluk a verejték, s a hőségbén mihez sem tudnak kezdeni... Nagy Ferenc még a robbanás napján meghalt a szegedi bőr- gyógyászati klinikán. A többi­ek életéért megfeszített erővel küzdenek a klinika orvosai, ápolói. A Kossuth Zsuzsanna Ápolónőképző tanulói ügyeleti szolgálatot vállaltak a sérültek mellett. A két szegedi olajipari üzem munkásai véradáshoz és bőrátültetéshez ajánlották fel segítségüket. (MTI). holmérgezés. Az elmúlt más­fél esztendő alatt több mint 4300 gyereket kellett kezelni különféle egészségügyi intéz­ményekben túlzott italfogyasz­tás, alkoholmérgezés miatt — közölték a pedagógus-szak­szervezet budapesti bizottsága elnökségének pénteki ülésén, amelyen a gyermekkori alko­holizmus elleni küzdelem fel­adataival foglalkoztak. Az elnökség arra hívta fel a pedagógusok figyelmét, hogy a tapasztalatok szerint főként azoknak a gyerekeknek köré­ben fordul elő túlzott alkoholfo­gyasztás, akiknek szülei meg­rögzött alkoholisták. Ezért fontos a környezettanulmá­nyozás, a szülők körében vég­zett felvilágosítás és a veszé­lyeztetett környezetben lévő gyerekek elkülönítése. Az el­nökség úgy határozott: kap­csolatot teremt az ifjúsági szövetséggel, hogy közösen dol­gozzák ki a gyermekkori alko­holizmus elleni harc módsze­reit. Régi ismerős halat, am mondták; ea Amur, halat. Azt' mondtak, ez Amur, én megjegyeztem: érdekes hal, Ilyent még nem láttam, nem ettem. Nézegettem elölről há­tulról, de csak nem ismer­tem rá, pedig a régészek azt mondták erről a halfajtáról: régi ismerősünk. Állítólag ezért is érzi magát olyan jól nálunk, ezért is szaporodik olyan jól, és ezért Is kedvel­te meg olyan gyorsan a ma­gyar halfogyasztó közönség. Egy Linz környéki homok­bánya ásásakor napfényre ke­rült egy lelet, amelynek alap­ján megánapitották a régé­szek, hogy különböző, azóta kiveszett állatfajokkal együtt, a fehér Amur is lakója volt a Duna-medence Jégkorszak előt­ti vizeinek. Ez persze nagyon régen volt. Húszmillió évvel ezelőtt. Ezért nem ismertem én rá erre a hosszú távoliét után visszatért hazánk-halára (Szálát) Mikor lesz 60-as égő? Az utóbbi időben hiánycikk­nek számít Szekszárdon a 60-as villanyégő. Schárer Józsefet, a villamos­sági bolt helyettes vezetőjétől érdeklődtünk: — Mi az oka a hatvanas égő hiányának, és mikor lesz újból? — Eddig exportra szállítot­ták — hangzott a válasz. — Körülbelül egy hónappal ez­előtt tanulmányúton jártunk az Egyesült Izzóban, s akkor elpanaszoltuk ezt is. Mi ezer darab hatvanas villanyégőt rendeltünk a nagykereskedel­mi vállalattól. Tudomásom szerint már van belőle, s a napokban szállítják. Most már csupán a nagykereskedelmi vállalaton múlik. — Melyiken? A Baranya— Toíno megyei Vas- és Műsza­ki Nagykereskedelmi Vállala­ton? — Igen. — Köszönjük a szíves felvi­lágosítást. Reméljük, hogy nemsokára vásárolhatnak hat­vanas égőt, akiknek arra van szükségük. (—$—ó) TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 1—29—01, 1—2S—ti Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszárd. Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában. Széchenyi utca 46 Telefon: 1—20—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dij egy hőnapra 20 Ft Index-szám: 20 049 Napirenden: a gyermekkori alkoholizmus elleni küzdelem All a bál All a bál. A nyug­díjas nyomdászok mulatnak. Férfiak, nők vegyesen. A nyomda igazgatója és szakszervezeti bi­zottsága hívta meg őket egy kis légyott­ra. Néhány „civil" is betévedt közéjük. Nem nyomdászok, nem nyugdíjasok, másféle, idegen em­berek. Kicsit meg­bámulják ezeket, az­tán hagyják. A teremben kelle­mes léukör, az asz­talokon bor, sör. Összecsendülnek a poharak, szép üveg­muzsika. Az arcok már egy kissé piro­sak. Hát igen, a vérnyomás... A nyomda igazga­tója feláll. Kissé za­varban van a meg- hatódottságtól. — Halljuk a Mis­ka gyereket! — szól­nak többen is. A Miska gyerek, az igazgató a mamák­nak és papáknak tisztelettel jelenti, hogy . .máskor is jöjjenek el, szaktár­sak, mert mi nagyon szeretjük magukat". Csillognak a sze­mek. Itt már senki sem öreg. A zene­kar tust húz, majd valccrba kezd. Feri bácsi 81 éves. Egykor gépszedő volt. Most sötét zakóján vidáman csilingelnek a kitüntetések. Ami­kor megérkezett, úgy tűnt, mintha valamit keresett volna a föl­dön. Most kihúzza derekát és iní élete párjának. — Gyere, Jucikám. én csak veled tudok valcerozni. Jucik« hetvenéves. Hat gyermeket szült és álmában még most i« rakja az iveket a gépbe. Feri mellett kezdte. Feri akkor már öreg segéd volt, ő csitri. Szóba se állt vele. De ötszáz év távlatából is jóságos volt hozzájuk Gu­tenberg János, a nyomdászok atyja. János-napkor valce- reztek először a Li­getben. Akkor még a hat gyermek egy-egy szerelmes pillantás volt. És most újra fiatalok. Mindenki őket nézi, azután mindenki táncolni kezd. Feri bácsi a szü­netben azt mondja a pincérnek: „Hozzon, fiam három üveg bort a zenekarnak, a jobbikból". Az asz- szonyt lesjényesen karon kapja és el­viszi a büféhez. Bár az asztalnál ajándék­ba kapnak mindent, ő itt, a saját pén­zén kér „Jucinak” egy pár virslit és egy pohár sört, mint mindig, ha együtt mulatnak. Hangolnak a zené­szek. Odajön hozzá­juk Miska, az igaz­gató és felkéri Juci nénit. — Szép tőled, Mi­hály — mondja az asszony. — Mindig rendes fiú voltál. Megérdemled ezt a szép rangot, de már bocsáss meg, táncol­ni azt nem tudsz, édes fiam. Olyan öre­gesen totyogsz. Nézd meg az én Ferimet — s ezzel férje kar­jaiba libben és tán­colnak, mint ötven évvel ezelőtt. (suha) ÓVODÁBAN... Foto: Tóth Iván. MÁJUS Névnap: Paskál. 17 A Nap kél 4.05 órakor. nyugszik 19.16 órakor. A Hold kél 4.08 órakor, SZÜIMÜAT nyugszik 21.04 órakor. — A tanácsköztársasági mű­vészeti szemle megyei bemu­tatóját május 25-én Duna- szentgyörgyön rendezik, s ezen a napon kerül sor a politikai plakátpályázat értékelésére is. — Hatan Abáziába utaznak június első napjaiban a misz- lai Búzakalász Tsz tagjai kö­zül. Két személynek teljes egészében, négynek pedig öt­ven százalék erejéig fedezi a termelőszövetkezet az egyheti üdülés költségét. A miszlaiak a Nagyszékelyről és Pince­helyről induló termelőszövet­kezeti kirándulócsoport tag­jaiként utaznak, különautó- busszal. — A kölesdi tanács épületé­nek ötévenként esedékes ta­tarozása, mintegy7 30 ezer fo­rint értékben, megkezdődött. A tanács a község szépítésére tizenkét műkő virágtartó edényt is beszerzett, melyeket a közeljövőben felállítanak. — Megkezdték a jutalmak és oklevelek átadását azokban a szövetkezetekben, amelyek az utóbbi két esztendő alatt a legnagyobb fejlődést érték el a megyében. Pénzjutalom­ban részesül a bétái Novem­ber 7 Tsz, a dombóvári Al­kotmány Tsz, a faddi Lenin Tsz, a tamási Széchenyi Tsz. a döbröközi Zöld mező Tsz, a zombai Egyesült erővel Tsz, oklevelet kap a fürgedi, a ko- csolai, a mucsi, a teveli, a sió­agárdi közös gazdaság, vala­mint a szekszárdi Béri Balogh Ádám Tsz. — Bemutató mintatermet létesítenek Szekszárdon, a Ba­ranya—Tolna megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat irodaházában. Az át­alakításhoz a segédmunkát a vállalat KISZ-tagjai végzik. A lottó nyerőszámai: 6, 21, 25, 60, 65 NŐI betanított munkásokat FELVESZÜNK. Szekszárdiak előnyben. Szekszárdi Nyomda Szé­chenyi u. 46. — Asszonyok haszna a pal- ronálásból! A koppányszán- tói közös gazdaságot a Magyar Kábel Művek patronálja. Se­gítségük nyomán kiegészítő üzem létesült a szövetkezet­ben. A nőknek jelentős mun­kalehetőséget biztosít a segéd­üzem. (Vincze Eszter). — Megváltozik az előadás helye! A vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel hirdetett elő­adást a polgári védelmi gya­korlatok miatti forgalmi kor­látozások miatt nem a TIT- klubban, hanem a Kadarka utcai III. számú általános is­kolában tartják. A nyúlbeteg- ségek és azok megelőzése cím­mel dr. Póka Géza, a Filaxia szakállatorvosa tart előadást. — Tolna megyei fiatalok újabb csoportja indul vasár­nap az NDK-ba, ahol nyolc napot töltenek. A fiatalok az Express szervezésében, a CSÉB „jóvoltából” vesznek részt a kiránduláson. — Uj' melléküzemág a fad­di Lenin Termelőszövetkezet­ben. A termelőszövetkezeti ta­gok sorába lépett egv fővá­rosi műanyagipari szakember, akinek irányításával — egye­lőre egy gépen, egy műszak­ban — négy személy kezdte meg különböző műszaki cik­kek fröccsöntését. ENYHÜL A MELEG Várható időjárás szombat estig: nyugat felől fokozatosan megnövekvő felhőzet, elsősor­ban a Dunántúlon és az észa­ki megyékben záporokkal, zi­vatarokkal, majd esőkkel. Megerősödő északnyugati, észa­kira forduló és helyenként vi­harossá fokozódó szél. A nap­pali felmelegedés főként nyu­gaton mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet nyugaton helyenként 20 fok körül. A zombai „Egyesült Erővel" Mg. Tsz. 1 fő vasbetonsze­relőt azonnali belépéssel felvesz. Fizetés megegyezés szerint, jelentkezés a zom­bai építésvezetőnél. (278)

Next

/
Oldalképek
Tartalom