Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-29 / 96. szám
A kiváló vállalatik Lemondott De Saulié (Folytatás az 1. óid álról), k.uMafe lei a varos balpartján: a híres Latin-negyedben és a részt vevők a tavalyi május jelszavait elevenítették fel: „Ez még csak a kezdet, folytatjuk a harcot" „Adieu De Gaulle, adieu!” Egyes csoportokban vörös zászlók is feltűntek. A Sorbonne közelében azonban már rendőrök várták a tüntetőket. Több összecsapásra került sor és mint at AFP hajnalban jelentette. ">é tüntető sebesül» meg és ót rendőr szenvedett kisebb sérüléseket. A karhatalom mintegy 70 személyt veit őrizetbe. A kora reggeli órákig a tüntetők szétoszlottak és a francia fővárosban helyreállt a rend. A vasárnapi népszavazás eredményeképpen Francia- országban 20—35 napon belül új választásokat kell tartani. „De Gaulle játszott és vesztett” Folytatás az 1. oldalról ségi bizottságának titkára és Bánhelyi Béla községi tanácselnök. Az ünnepségen kitüntették; Horváth János gépkocsizó szocialista brigádját és Bedő János rakodómunkásokból álló szocialista brigádját is. A főnökség dolgozói között csaknem 40 000 forint jutalma* osztottak ke 28 millió forint Az egyiptomi és izraeli erők vasárnap 9 órás tűzpárbajt vívtak a Szuezi-csatorna mentén. A 120 kilométer hosszúságú fronton lezajlott összecsapás egyike volt az 1967. júniusi háború óta vívott legnagyobb szabású tűzpárbajok- nak. Vasárnap este Nasszer elnökletével ülést tartott az egyiptomi kormány. Az ülésen megvitatták a hadihelyLibanon vasárnap esté felkért» az Arab Liga tagállamait. hogy üljenek össze és vitassák meg a libanoni politikai helyzetet. A 14 tagú testülethez intézett kérés utal a Libanon ügyeibe való „beavatkozásra", de ennek forrását nem jelöli meg. Az ünnepségen Pte|£ Ferenc igazgató emlékeztette a dolgozókat arra. hogy a szakmára különös figyelmet fordít az ország lakossága, elismerte a főnökség dolgozóinak lelkes, eredményes munkáját. Külön szólott arról, hogy' saját hibából a vállalat dolgozói nem okoztak közúti baleseteket. PÁLKOVACS JENŐ nyereség zetet és a közel-keleti válság politikai megoldására irányuló erőfeszítéseket. Ugyancsak vasárnap Riad egyiptomi külügyminiszter tájékoztatta U Thant ENSZ-fő- titkárt a közel-keleti válság legújabb fejleményeiről. Riad szerint a Szuezi-csatoroa mentén „valóságos hadiállapot’' uralkodik, amelyért a felelősség Izraelt terheli. Helou libanoni elnök vasárnap folytatta megbeszéléseit az ország politikai vezetőivel az új kormány megalakításáról. Az AP jelentése szerint Rasid Karamit. a lemondott miniszterelnököt úgy tekintik, mim a legesélyesebb jelöltet az új kabinet megalakítására. Libanonban vasárnap éjfélkor hatályon kívül helyezték a rendkívüli állapotról szóló rendelkezést. Ezzel egyidejűleg részleges kijárási tilalmat léptettek életbe hétfőn reggel 9 óráig. A palesztinai ellenállási szervezetek vasárnap Damaszkuszijait mintegy 250 000 ember részvételével tiltakozó tömegtüntetést tartottak, amelynek során követelték, hogy Libanon változtassa meg az arab ellenállókkal és a palesztinai menekültekkel szemben elfoglalt álláspontját. várt hatást. De Gaulle és hívei lebecsülték a tömegekben felgyülemlett elegedet- Lenséget, amely már éppen egy éve robbanásszerűen jutott kifejezésre, amely azóta is elevenen él a munkás- tüntetésekben, a parasztok, kiskerekedők és kisiparosok néhány hete lezajlott sztrájkmozgalmában. Ez az elégedetlenség fejeződött ki elsősorban a De Gaulle lemondásához vezető „nem* szavazatok többségében. Tizenegy év után, 1969. április 26-án 12 órakor De Gaulle megszűnt Francia- ország köztársasági elnöke lenni. Távozásával a francia történelem jelentős szakasza zárult le és olyan szakasza kezdődött, amelynek még a körvonalai sem látszanak világosan. Annyi bizonyos, hogy a közvetlen jövőt az új elnök megválasztásának előkészületei jellemzik majd. A törvény előírásai szerint Alain Poher, a szenátus elnöke lett az ideiglenes köztársasági elnök, az ő feladata az új elnökválasztás megszervezése. Hétfőre virradó éjszaka a „nem” szavazatok győzelmét ünnepelték a párizsi fiatalok Magasra tartják az újságokat, amelyek címlapján nagy betű hirdeti „C est Non” (A válasz: Nem!): a szavazás eredményét. (Telefoto — AP—MTI KS). René Barrientos Ortuno, a Bolíviai Köztársaság elnöke egy helikopterkatasztrófa következtében vasárnap életét vesztette. Az elnök helikoptere Cochacamba közelében zuhant le. Barrientos 1964 novemberében került hatalomra, miután katonai államcsínnyel megdöntötte elődjének, Estenssoro elnöknek a kormányát. Az elnök, akit 49 éves korában ért utói a halál, hatalomra jutása előtt a légierők főparancsnoka volt, s kitűnően képzett pilótának ismerték. Siles Salinas, a bolíviai al- elnök — egyben a bolíviai A nagy kérdés most az. kik tesznek az elnökjelöltek? A törvény értelmében 35 napon belül meg kell választani az új köztársasági elnököt. A pártok máris megkezdték a ’í Alain Poher, a francia szenátus elnöke a szavazóhelyiségben. De Gaulle lemondása után ideiglenesen ő vette át a köztársasági elnöki tisztséget. zártkörű tanácskozásokat a jelöltek személyéről. Minden politikai párt igyekszik vagy saját jelöltjét, vagy olyat állítani, aki politikai törekvésében legközelebb áll hozzá. Az FKP nyilatkozata nagyon fontos eseményként értékeli a „nem” szavazatok győzelmét, amely haladó demokrácia létrehozásával megnyithatja az utat a szocializmus felé. Ehhez azonban meg kell teremteni a munkás- és demokratikus erők egységét, amely elengedhetetlen bázis egy nemzetközi összefogáshoz. Az FKP ezért egységre szólít fel minden baloldali pártot és munkásszervezetet egy közös program alapján. Roger Range Minisztertanács Párizsban A kormány tagjai hétfőn délelőtt a Matignon-palotában Couve de Murville miniszter- elnök elnökletével ülést tartottak. Ezen a miniszterelnök ismertette a miniszterekkel az elnök hivatalos lemondó nyilatkozatát, és azt a levelet, amelyben De Gaulle tábornok megköszönte miniszterelnökének és a kormány tagjainak közreműködésüket. A kormány tagjai rövid vita után egyhangúlag elhatározták, hogy az alkotmány előírásainak megfelelően folytatják feladatuk teljesítését és felelősségük vállalását. A kormányülésen azonban már nem vett részt René Capitant igazságügy-miniszter, az úgynevezett baloldali gaulleisták egyik vezetője, aki a délelőtt folyamán Alain Poherhez intézett levelében bejelentette lemondását. szenátus elnöke, — vasárnap letette az esküt, s így 1970-ig Barrientos madátumának lejártáig ő Bolivia új elnöke. Első ténykedése az volt, hogy 30 napos országos gyászt rendelt el. Az AP amerikai hírügynökség arról tudósít, hogy a Barrien tos-barát keresztény nemzeti mozgalom mintegy 100 tagja, röviddel az új elnök beiktatása után megkísérelte, hogy betörjön az elnöki palotába, A rendőrség azonban közbelépett és könnygázgránátokkal visszaszorította a támadókat. Kiváló váUalat a Dalmandi Állami Gazdaság Országosan az ötödik helyre került kiváló eredményeivel a Dalmandi Állami Gazdaság az 1968-ban elért nyereség mennyiségének alapján. Egy esztendő alatt 28 millió 400 ezer forint a megye legnagyobb területű állami gazdaságának vállalata eredménye. Egy holdra átlagosan 2085 forint nyereség jut. A rendkívül jó helyezés eléréséhez méltó ünnepségen adták át vasárnap délután Vas István igazgatónak a Kiváló VáUalat címet dokumentáló oklevelet. Az ünnepségen részt vett Somi Benjamin, a megyei pártbizottság titkára, Klenczner András, az Állami Gazdaságok Országos Központjának vezetője. Halmai János, a dombóvári járási pártbizottság első titkára, Horváth Géza, a MEDOSZ megyei bizottságának titkára. Klenczner András méltatta a dalmandi gazdálkodás korszerűségét és a munkásgárda, valamint a. vezetők hozzáértését és szorgalmát. Az or szágban a több mint kétszáz állami gazdaság közül 21 részesült hasonló kitüntetésben. A főigazgató beszélt Dalmand híréről; tapasztalatuk szerint megyénk jelenleg legjobb állami gazdaságai egyre több helyen ismerik az országban, de külföldön is. Külföldre egyébként nemcsak hibridkukorica-vetőmagot ad el a gazdasájg, hanem halat és már terméket is. Somi Benjamin a megyei pártbizottság elismerését és jókívánságait tolmácsolta a Kiváló Vállalat egész kollektívájának. Vas István igazgató főként a következő okokra vezeti vissza gyors fejlődésüket: a párt politikája által megteremtett, nyugodt, alkotói légkör és a jog, ami lehetővé tette a belső tartalékok feltárását, a korábbinál jobb gazdálkodást. A munkások magas szakmai képzettsége. A vállalatokkal és különböző társadalmi szervekkel jó kapcsolat. Korszerű technikai felszerelés. például olyan traktorállomány, ami átlagosan négyévesnél fiatalabb. A gazdaság dolgozói és vezetői közül százharmincat részesítettek Kiváló dolgozó kitüntetésben és részükre 206 ezer forint jutalmat adtak, illetve adnak át a kerületi ünnepségeken. fi paksi imsz ismét „kiváló” A paksi fmsz már sok kitüntetést tudhat magáénak 1965. óta állandóan kimagasló eredményeket ér el. ezért egy alkalommal SZŐ VOSZ— KPVDSZ dicséretet kapott, két alkalommal elnyerte a „Kiváló szövetkezet” címet, egy alkalommal pedig a SZÓ VOSZ— KPVDSZ vándorzászlaját. A múlt év eredményei alapján ismét megkapta a „Kiváló szövetkezet” címet, tehát ezzel harmadízben lett „kiváló”. A kitüntetés alkalmából bensőséges ünnepséget rendeztek szombaton. Ezen jelen volt Kerekes Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Csákvári János, a SZÖVOSZ igazgatóságának tagja, Kábnán Gyula, MÉSZÖV -elnök és Molnár Lajos, a KPVDSZ Tolna megyei titkára. Ünnepi beszédet Sebestyén Zsigmond, a paksi fmsz igazgatósági elnöke tartott. Csákvári János átadta a „Kiváló szövetkezet” oklevelet, majd a SZÖVOSZés a KPVDSZ nevében „Kiváló szövetkezeti munkáért” éremmel tüntette ki Kern Ferencet, az fmsz igazgatóságának tagját. Kern Ferenc az fmsz megalakulása óta tagja a vezetőségnek. Molnár Lajos „Kiváló dolgozó” jelvényt adott, át Sebestyén Zsigmondnak, az fmsz elnökének és Eigemann Józsefnek, az fmsz szb-titká- rának. Komor arccal dobja az urnába szavazatát a Colombey fce» Deux Eglises-i városházán De Gaulle. Úgy látszik, megérezte. .. (Telefoto — UPI—MTI—KS) A Központi Sajtószolgálat párizsi tudósítójának telefonjelentése: A francia szavazó polgárok többsége, pontosan 53,17 százaléka nem-et mondott a vasárnapi népszavazáson. A ,nem” szavazatok győzelme nemcsak a népszavazásra bocsátott kerületi igazgatás és szenátus reformját vetette el. de magával vonta, mint történelmi jelentőségű következményt, De Gaulle elnök lemondását. „De Gaulle játszott és vesztett” — írja hétfő reggeli számában a párizsi Aurore című lap. Játszott, mert semmilyen törvényes előírás nem kötelezte, hogy összekösse sorsát a népszavazás eredményével. De Gaulle-t 1965 decemberében hét évre választották meg, elnöki funkcióját a szavazókra gyakorolt nyomásként maga kötötte össze a népszavazás eredményével. A szavazókra gyakorolt elnöki nyomás, az óriási méretű gaulleista propagandagépezet hetek óta tartó agi- tációja, a De Gaulle után következő káosszal való ijesztgetés nem hozta meg a Kilencórás tüzpárbaj a Szuezi-csatorna mentén Repülőszerencsétlenség áldozata lett a bolíviai elnök Kincs új kormány Libanonban